HTML

A Transparency International Magyarország blogja

Az a célunk, hogy Magyarországon csökkenjen a korrupció mértéke, a közhatalmi döntéshozatal és a közpénzek elköltése átlátható és számonkérhető legyen, a közérdekű adatok pedig könnyen hozzáférhetőek. Ezért küzdünk. Bátran. A korrupció ellen.

Támogassa a korrupció elleni küzdelmünket!

fb_1szazalek_2015.jpg

Facebook

Impresszum

Kiadó: Transparency International Magyarország Alapítvány
Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 30.
Kiadásért felelős személy: Szabó Dániel

A Fidesz már a kampány legelején mélyen az adófizetők zsebébe nyúlt

A hamarosan induló képmutatás.hu elnevezésű projekt keretében a Transparency International Magyarország (TI) feltárja és közzéteszi az idei országgyűlési választásokat megelőző kampány költéseit. A 2010-es választási kampányköltéseket is nyomon követtük, akkor azt állapítottuk meg, hogy a nagy pártok, a Fidesz és az MSZP az akkor érvényes szabályok szerint elkölthető 386 millió forint helyett mintegy másfélmilliárd forintot költöttek. A négyszeres túlköltekezés a helyi média, az óriásplakátok vagy éppen a kampányrendezvények költségeit nem is foglalta teljes körűen magában. Vagyis a pártok még annál is jócskán többet költöttek, mint amennyit a TI össze tudott számolni.

Idén más a helyzet. A kormánypártok által a szakmai és a társadalmi vitát átugorva, egyéni képviselői indítványra elfogadott új kampányfinanszírozási törvény a korábbiaknál bőkezűbb a pártokkal. A korábbi egymillió forintról ötmillió forintra emeli a jelöltenként elkölthető pénz összegét. Ez 199 fős parlamenttel számolva azt jelenti, hogy a pártok a kampányra összesen 995 millió forintot költhetnek. A jelöltenként elkölthető ötmillió forintból az állam egymilliót a jelöltnek fizet ki, a fennmaradó négymillió forint pedig a pártokhoz kerül és ennek a nagy részét is az állam fizeti. Itt az a szabály, hogy minél több választókerületben indít egyéni jelöltet egy párt, annál több pénzt kap az államtól. Ha a párt legalább 27 választókerületben állít jelöltet, közel 150 millió forint jár neki, de ha mind a 106 választókerületben lesz jelöltje, majdnem 600 millió forintra számíthat.

A közel egymilliárd forint fennmaradó részét a pártoknak kell előteremteniük, ám – a kormány által nemrég módosított törvény értelmében – adományokat csak magyar állampolgárságú természetes személyektől fogadhatnak el, a kormánytól azonban nem.

Úgy néz ki, a Fidesz már a kampány legelején 150 milliót felhasznált az egymilliárdos költségkeretből, ráadásul az adófizetők kárára. Nemrég ugyanis a kormány állítólag 400 ezer forintért átadta a Fidesznek a „Magyarország jobban teljesít” kampány 150 millió forintot érő arculati elemeit. A túlzás nélkül ingyenes átadásnak nevezhető akció keretében a kormány a „Magyarország jobban teljesít” kampány brand-jének az értékével járult hozzá a Fidesz kampányához.

Ezzel több szempontból is gondok vannak. Finoman szólva nem elegáns az, amikor a kormány, az adófizetők pénzéből pártkampányt folytat (igaz, ilyen „trükköket” az előző kormányok is bevetettek, a választáshoz közeledvén). Márpedig a névleg a kormányzat teljesítményét ismertető „Magyarország jobban teljesít” reklámsorozat nagyon is  pártkampány volt. Ezt a napnál világosabban bizonyítja, hogy a Fidesz a közpénzből bejáratott szlogeneket egy az egyben átültette a kampányába. Ennek fényében már nem meglepő, hogy az új kampányfinanszírozási törvény nem tiltja a kormányzati önkampányolást, még ha az közpénzből is folyik.

A kormánypártok kampányának 150 milliós állami megsegítése azonban nemcsak nem elegáns, de nem is jogszerű. Az ingyenes juttatás is kampánytámogatás, azt ugyanúgy hozzá kell számítani a kampány során elkölthető pénzekhez, mint a közvetlen, készpénzes támogatást. Ráadásul a törvény értelmében a pártok nem fogadhatnak el adományt, ajándékot a kormánytól.

A Fidesznek ezért vagy a kormánytól ingyen kapott „Magyarország jobban teljesít” kampány tényleges értékével kell csökkentenie a saját kampányköltség keretét, vagy fel kell hagynia az ajándékba kapott kampányelemek használatával.

41 komment

Mese habbal - még egy mondat a vagyonnyilatkozatokról…

Nevetünk, csapkodjuk a térdünket, már a szemünk sem rebben, vagy éppen idegesek leszünk. Igen, a vagyonnyilatkozatokról van szó. Ezekből ugyanis szinte kizárólag azokat az adatokat ismerjük meg, amit a parlamenti képviselők és más közhatalmi döntéshozók el akarnak mondani. Ha valamit el akarnak hallgatni, vagy titokban akarnak tartani, a vagyonnyilatkozati szabályok ettől aligha tántorítják el őket. Simon Gábor sem azért bukott le, amit írt – vagyis inkább, amit nem írt – a vagyonnyilatkozatában, hanem mert a be nem vallott vagyont rendkívül amatőr módon rejtette el.

A Transparency International Magyarország (TI) már sokszor elmondta és leírta, mennyire nincsen rendben az, hogy ha valaki országgyűlési képviselő, ma gyakorlatilag azt ír a vagyonnyilatkozatába, amit akar.

Tavaly Zsiga Marcellen csodálkoztunk, honnan lett ilyen hamar ilyen szép háza. Szerintünk nem adott számot arról, hogy miből tellett neki az értékes ingatlanra, ám az Országgyűlés vagyonnyilatkozatokkal foglalkozó bizottsága mindent rendben talált. Ekkor fordultunk nyílt levélben Rubovszky Györgyhöz, ennek a bizottságnak az elnökéhez. Javasoltuk, hogy az Országgyűlés módosítsa a vagyonnyilatkozatokra vonatkozó szabályozást úgy, hogy azoknak, akik közpénzből kapják a fizetésüket, legyen ténylegesen átlátható a vagyoni helyzetük.

Tavaly decemberben egy Bács-Kiskun megyében működő bíróról derült ki, hogy nem csak azokkal a vagyontárgyakkal gazdagodott, amiket bevallott. Azóta már nem bíró, tehát nem úszta meg következmények nélkül. Azt azonban nem tudjuk, hogy a hatóságok vizsgálják-e a be nem vallott gazdagodás eredetét és felelősségre vonják-e a volt bírót, ha kiderül, hogy az eltitkolt pénz mondjuk bűncselekményből származott.

Úgy néz ki, a jó negyedmilliárd forint bevallásáról megfeledkező Simon Gáborra is nehéz napok várnak, arra számíthat, hogy az ügyészség ízekre szedi. Biztosan csak azt tudjuk, hogy nem a vagyonnyilatkozatában írtaknak köszönheti a lebukást. A vagyonnyilatkozatok jelenlegi rendszere ugyanis nem alkalmas arra, hogy tételes és átfogó számadásra kötelezze a politikusokat és más közpénzhasználókat.

A követeléseink ezért változatlanok:

  1. a vagyonbevallás, a hozzátartozóké is, legyen nyilvános, bárki számára könnyedén és elektronikusan is hozzáférhető;
  2. az ellenőrzés legyen hatékony, ezért a képviselői vagyonnyilatkozatokat ne az Országgyűlés, hanem az adóhatóság ellenőrizze;
  3. a szabálytalanul vagy valótlanul nyilatkozókat sújtsák szigorú, elrettentő erejű szankciókkal.

Az remek, hogy az ügyészség gyorsan reagál az adócsalás gyanújába keveredett szocialista képviselő ügyében, mindig így kellene eljárnia. A korrupció ellen küzdő civil szervezetként azonban azt akarjuk, hogy a vagyonnyilatkozatok minden közpénzből fizetett döntéshozó gazdagodását hitelt érdemlően és a valóságnak megfelelően tárja fel. Ha a parlament nem változtatja meg a szabályokat, továbbra is csak azok a közhatalmi szereplők vannak veszélyben, akik a titkos pénzüket a saját nevükre nyitott bankszámlán helyezik el, Ausztriában. A többiek egyelőre biztonságban érezhetik magukat.

11 komment

A jogállam macerás dolog…

Sokan és sokfélét mondtak az elmúlt napokban a paksi atomerőmű bővítéséről. A kormány győzelemként tálalta azt a magyar-orosz megállapodást, amely az orosz Roszatom cégnek juttatja az új paksi atomerőművi blokkok építését. A kormányt kritizáló megnyilvánulások viszont rendesen lehúzzák a keresztvizet az ún. „Orbán-Putyin paktumról”. A Véleményvezér tudni véli, hogy Orbán Viktor valamiféle intuitív döntést hozott. Szerintük a kormányfő, a döntést megelőzően vagy nem kérte ki a magyarországi szakértők és saját kormánya véleményét, vagy könnyedén túltette magát az így kapott tanácsokon. A K-Monitor pedig arra emlékeztet, hogy Orbán Viktor 2008-ban még a magyarok elleni puccsnak nevezte azt, amiről idén ő kötött megállapodást Vlagyimir Putyinnal.

Az eddig idézett kritikusokhoz hasonlóan a Transparency International Magyarország (TI) sem foglal állást a paksi atomerőmű bővítésének a szükségességéről. A korrupció ellen küzdő civil szervezetként a TI-nak nem Magyarország hosszú távú energiastratégiájával van baja, hanem az ennek megvalósítására szánt közpénzek elköltésének a módjával. A TI nem tudja, hogy puszta intuíció vagy alapos szakmai megfontolások alapján választotta-e ki Orbán Viktor a Roszatom nevű céget. Sajnos erről a maroknyi beavatotton kívül más sem tud semmit, és a jelen állás szerint ez így is marad.

A TI azt azonban tudja, hogy az Alaptörvény értelmében „Magyarország független, demokratikus jogállam”, ahol a „közpénzeket az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni”. Meg azt is tudja a TI, hogy az Alkotmánybíróság szerint a közhatalmi döntéseknek „demokratikus jogállamban mindenki számára megismerhetőnek, ellenőrizhetőnek kell lenniük”.

Úgy látszik, hogy a miniszterelnök nincsen tisztában ezekkel a szabályokkal. A paksi atomerőmű bővítésére irányuló, az adófizető magyar polgároknak sok ezer milliárd forintjába kerülő megbízást a lehetséges kivitelezők versenyeztetése és pályáztatás nélkül ítélte oda a Roszatomnak. Nem tudjuk, hogy mik voltak a kiválasztás szempontjai, és miként győződött meg a kormányfő arról, hogy valóban az országnak és a polgároknak legelőnyösebb megoldást választotta. A Roszatomról a TI oroszországi szervezete megállapította, hogy „kívül esik azon a zónán, amit bárki érdemben ellenőrizni tudna”. Átláthatatlan módon szerződést kötni egy átláthatatlanul működő óriáscéggel. Sajátos értelmezése ez annak az Alaptörvényben foglalt rendelkezésnek, amely a közpénzek átlátható felhasználását írja elő.

0 komment

Talán mégis jó valamire a vagyonnyilatkozati rendszer…

Varga Tibor, a Kecskeméti Törvényszék bírája azért veszítheti el bírói állását, mert vagyonnyilatkozatában nem tudott számot adni gazdagodásának a forrásairól. A bírák jogállásáról szóló törvény alapján minden bíró köteles háromévente nyilatkozni arról, hogy milyen vagyontárgyakat birtokol. A törvény a bíróság vezetőjét pedig arra kötelezi, hogy vesse össze a bíró aktuális vagyonnyilatkozatát a korábbival.  Varga Tibor ezen a teszten bukott el: a főnöke megállapította, hogy a „szolgálati viszonyából vagy a munkáltató által ismert más törvényes forrásból származó jövedelme nem ad magyarázatot a vagyongyarapodására”. Ilyen esetben szigorú eljárást kell lefolytatni, ami Varga Tibor esetében állásvesztéssel végződhet. Legalábbis erre enged következtetni az, hogy a Kecskeméti Törvényszék elnöke azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól és kezdeményezte eltávolítását a bírói karból.

Kezdetnek nem rossz! Hogy a folytatás is ilyen szép legyen, azt várjuk az adóhatóságtól, hogy vagyonosodási vizsgálattal derítse fel Varga Tibor bíró vagyonának tényleges eredetét. És ha netán kiderülne, hogy a vagyon bűncselekményből származik, az ügyészség indítson ellene büntetőeljárást.

Vannak persze további ötleteink is. Mondjuk a politikusok, parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatait is alaposabban ki lehetne vizsgálni. Ezt a feladatot pedig a politikustársaktól a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz lehetne telepíteni. Ellenkező esetben még az a minden alapot nélkülöző híresztelés kaphatna szárnyra, hogy azért nem indul egyetlen politikus ellen se vizsgálat a vagyonnyilatkozata alapján, mert ugyebár „holló hollónak nem vájja ki a szemét.” A NAV rögvest kezdhetné Zsiga Marcellal a sort.

4 komment

Nem csökken a kampánymutyi esélye

A kormány módosította a kampányfinanszírozás szabályait. A kormánytöbbség által korábban benyújtott bizottsági módosító már bevezette azt, hogy a listát állító párt képviselőjelöltje lemondhat az őt jelölő párt javára a neki a törvény alapján járó egymillió forintos állami kampánytámogatásról. Az újabb módosító azt írja elő, hogy a pártok a jelöltjeiktől átvett pénzt ugyanúgy kincstári kártyán kapják meg, ahogyan a törvény eredeti szabályai szerint az egyéni jelöltek is. Ez jó, hiszen a kincstári kártyára érkező kampánytámogatás felhasználása könnyen ellenőrizhető, a készpénzmozgás kizárása pedig átláthatóbbá teszi a kampányköltéseket.

Nem értjük azonban, hogy a pártok miért csak a jelöltjeiktől átvett pénzt kapják kincstári kártyán? A pártok ugyanis, jelöltjeik számától függően, további nagyösszegű állami kampánytámogatásban részesülnek, amit készpénzben kapnak meg. Az országos listát állító pártoknak készpénzben fizetett állami kampánytámogatás minimum 149 millió forint, de elérheti az 597 millió forintot is.

A módosított törvény így néz ki:

1.    A pártok kampányköltései a jelöltjeiktől kincstári kártyán átvett egymillió forint erejéig nyomon követhető és ellenőrizhető lesz.
2.    A fennmaradó sok százmillió forintnyi közpénz elköltéséről csak annyit fogunk tudni, amennyit a pártok elárulnak, hiszen ezt a pártok készpénzben kapják. Terjedelmes beszámolóktól aligha kell tartanunk, hiszen Kubatov Gábor Fidesz pártigazgató szerint a pártok nem látnak el közfeladatot, ezért nem kell elmondaniuk, hogy mire és mennyit költenek a kampányaik során.
3.    Továbbra is megoldatlanok maradnak azok a problémák, amelyekre korábban felhívtuk a figyelmet. A pártok továbbra sem kötelesek kampányköltéseik tételes bevallására, és sikertelenség esetén is csak a jelöltjeiktől átvett egymilliós támogatást kell visszafizetniük. A pártlista után járó több százmillió forintot akkor is megtarthatják, ha egyetlen szavazat sem érkezik a listájukra, és szigorú számadás hiányában annak is csak formai akadálya van, hogy ezt a pénzt pestiesen szólva lenyúlják.

Szerintünk csak a Magyar Nemzet gondolja úgy, hogy általuk vélt baloldali kötődésünk miatt háborodunk fel azon, ha a törvények lehetővé teszik a kampánymutyit.  A Transparency International Magyarország minden politikai párttól egyenlő távolságot tart, a kampány- és pártfinanszírozás körüli mutyit pedig azért utáljuk, mert ez az egyik alapja a magyar társadalmat és gazdaságot megmételyező korrupciónak.

0 komment

A közérdekű bejelentőt megvédeni nem kell félnetek jó lesz

Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozója kiállt a nyilvánosság elé és elmondta, hogy az adóhatóság hanyagsága, az illetékesek felkészületlensége, illetve a szándékos félrenézés évente sok száz milliárd forintnyi adó elcsalását eredményezi. Amennyiben az állítások igaznak bizonyulnak, akkor ez Magyarország legnagyobb, közérdekű bejelentő által feltárt korrupciós botránya. Ezért megdöbbenve vettük tudomásul, hogy a NAV-nak mindössze 48 óra elegendő volt ahhoz, hogy kivizsgálja a súlyos állításokat és megállapítsa: Horváth András alaptalanul vádaskodik, hiszen nem történt jogszabálysértés, senki nem mulasztott és minden a legnagyobb rendben van.
 
Felháborítónak tartjuk, hogy a kormány, amely annyira elkötelezett a közérdekű bejelentők iránt, hogy nemrég törvényt is alkotott a védelmükről, feljelentéssel vegzálja az adóellenőrt és a kirúgása is csak azért maradt el, mert már felmondott.  Pedig e törvény értelmében tilos a dolgozót kirúgni vagy más hátrányt okozni neki azért, mert korrupciót vagy visszaélést hoz nyilvánosságra.
 
A Transparency International nem tudja, hogy igazak-e és ami nem kevésbé fontos, bizonyíthatóak-e a Horváth András által mondottak. Azt azonban tudjuk, hogy a NAV elhamarkodott vizsgálata és sommás kijelentései nem visznek közelebb az igazság kiderítéséhez.
 
Ezért azt várjuk az ügyészségtől, hogy kezelje a helyén az ügyet, és ne úgy járjon el, ahogyan a NAV tette. Alaposan vizsgálják ki, mit tett, és mulasztott-e a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ország költségvetése szempontjából létfontosságú adók beszedése során.

16 komment

A FIDESZ az MSZP és az SZDSZ érveit használja kampányköltéseik eltitkolására

A K-monitorral közösen adatigényléssel fordultunk a két legerősebb jelöltet, Kovács Csabát és Teket Melindát támogató pártokhoz. Azt kérdeztük, hogy mennyi pénzt költöttek a jelölő szervezetek a 32-es körzetben a megismételt választási kampányra.

Szerintünk a pártok, a közhatalom megszerzésére törekednek és jelentős részben közpénzből gazdálkodnak, ezért nem titkolhatják azt, hogy miből és mennyiért kampányolnak. A FIDESZ azonban máshogyan gondolja.

Kubatov Gábor megírta: a pártok nem látnak el közfeladatot, ezért nem kell nyilvánosságra hoznia a kormánypártok bajai kampányköltéseit. Ide kattintva elolvashatja Kubatov Gábor teljes levelét.

Az Együtt 2014-et is megkérdeztük, részletes válaszukat itt olvashatják.

0 komment

Mégsem kerül szájkosár az oknyomozó újságírókra

Tegnap még azt írtuk, hogy a Btk. módosítására irányuló, Harrach Péter, Rogán Antal, Kósa Lajos és Pálffy István kormánypárti képviselők által benyújtott törvényjavaslat  az „oknyomozó újságírók szempontjából maga lenne a szájkosárszabály.” A kormánypártok azonban ma reggel a szocialisták módosítójával szavazták meg az új büntető tényállásokat.

Mégsem lesz tehát bűncselekmény az, ha valaki tévedésből bizonyítéknak vélt felvételt gondatlanul hoz nyilvánosságra. Örülünk, hogy az előterjesztők egyetértettek Harangozó Tamás és Bárándy Gergely érveivel, akik „felháborítónak tartják, hogy a kormánypártok a politikai ellenfeleik lejáratásának örvén még a médiát is megcenzúráznák, immár nyíltan.”

A módosított módosító hatására a hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú kép- vagy hangfelvételt készítése, hozzáférhetővé tétele és nyilvánosságra hozatala kerül a Btk.-ba. Már a tegnapi közleményünkben rámutattunk, hogy erre semmi szükség. Az ilyen magatartások nagyjából eddig is büntetendőek voltak, például becsületsértésként, rágalmazásként, zaklatásként, hamis vádként vagy mondjuk perben csalásként.

A tegnapi kritikánkból tehát fenntartjuk azt, hogy a Btk. végül elfogadott módosítása szükségtelen. Igaz, legalább nem nagyon káros, hiszen így a bíróságoknak módjukban áll ésszerűen értelmezni az új szabályokat.

Az előterjesztők a végén szerencsére csak saját magukat nullázták le, a szólásszabadságot mégsem.

0 komment

Most az alkotmánybírák élethosszig tartó mandátuma a nemzeti érdek

A kormány benyújtotta az Alaptörvény ötödik módosításával összefüggő törvénymódosításokat. A korrupció elleni küzdelem szempontjából ezúttal arra a rendelkezésre figyelünk, aminek köszönhetően a jelenlegi kormánytöbbség által megválasztott alkotmánybírák akkor is kitölthetnék a mandátumukat, ha közben elmúlnak hetvenévesek. Így Szívós Mária, Pokol Béla, Salamon László, Balsai István és Dienes-Oehm Egon 2023/2024-ig maradnának alkotmánybírák. Némelyikük tehát közel a nyolcvanhoz is végezhetne alapjogi bíráskodást.

Mindez annak a fényében különösen érdekes, hogy a rendes bíróságok bíráit előbb 62, majd, éppen az Alkotmánybíróság és később az EU bíróság döntéseinek a hatására 65 éves korukban kényszernyugdíjazták. Akiket az első körben kirúgottak közül kényszerből visszavettek, azok se kapták meg újra a korábbi kollégiumvezetői, elnöki, stb. beosztásukat. Mert akkor éppen a fiatalítás volt a szempont, így lehetett ugyanis megszabadulni a jelenlegi kormány hivatali idejét megelőzően kinevezett bírósági vezetőktől.

Arról persze nem tehet a kormány, hogy az összes többi alkotmánybíró hetvenéves kora előtt kitölti a 12 éves mandátumát. A kritizált szabály tehát annyiban „demokratikus”, hogy azonos feltételekkel, mindegyik alkotmánybíróra vonatkozik. A gyakorlatban azonban éppen annak az öt alkotmánybírónak hosszabbítja meg a mandátumát, akik közül többen a 70 éves felsőkorhatár elérése miatt a következő egy-két évben kikerültek volna a testületből. Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy a szintén a jelenlegi kormánytöbbség jelöltjeként újra talárt öltött Bihari Mihályt nem részesítették ebben a kedvezményben. Ne feledjük, ő volt az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseit az Alaptörvénnyel ellentétesnek minősítő AB határozat előadója!

A Transparency International már több alkalommal figyelmeztetett arra, hogy Magyarországon a korrupció rendszerszintűvé vált, amit az is elősegített, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere gyakorlatilag szétesett, a kormány hatalmát korlátozni hivatott kontrollintézmények majdnem mindegyike elveszítette a függetlenségét. Korábban azt is jeleztük, hogy a jogalkotási folyamat átláthatatlanná vált. Legalább ebben az utóbbiban tévedtünk. Ezúttal nagyon is átláthatóvá vált a jogalkotás folyamata. A kormány politikailag elkötelezett személyeket juttat kulcspozícióba egy tőle – elvileg – független állami intézménynél. A törvény így nem gátjává, hanem eszközévé válik a kormányzati akaratnak.

10 komment

BAJAI HAMISÍTOTT VIDEÓ: KELL EMIATT BÜNTETŐTÖRVÉNYT MÓDOSÍTANI?

Szerintünk nem: a Transparency International Magyarország (TI) indokolatlannak és az Alaptörvénnyel is ellentétesnek tartja a Btk. módosítására irányuló, Harrach Péter, Rogán Antal, Kósa Lajos és Pálffy István kormánypárti képviselők által benyújtott törvényjavaslatot. Ez a javaslat ugyanis büntetni rendelné azt, ha valaki becsületcsorbítás céljából 1) hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú kép- vagy hangfelvételt készít, illetve ha 2) az ilyen kép- vagy hangfelvételt hozzáférhetővé teszi vagy 3) nyilvánosságra hozza.

Az előterjesztők szerint erre a módosításra a bajai, hamis videó miatt van szükség. Csakhogy a Btk. jelenleg is megfelelő védelmet nyújt a becsületsértő, rágalmazó kijelentésekkel szemben, akkor is, ha azok megjátszott, valótlan tartalmú film vagy hangfelvétel formájában jönnek létre. Erre szolgálnak a természetes személyek emberi méltóságát védő tényállások, például a becsületsértés, a rágalmazás vagy a zaklatás.

A Btk. arra is választ ad, ha a hamis, hamisított tényeket vagy valótlan tartalmú állításokat tartalmazó felvétel nyilvánosságra kerül, nem beszélve arról, ha azt hivatalos eljárásban használják. Ezek a hamis bizonyítékok ugyanis tévútra vihetik az igazságszolgáltatást, ezért az erre irányuló magatartásokat példásan meg kell büntetni. Hamis vád, hatóság félrevezetése, illetve hamis tanúzás – ún. „perben csalás” – valósul meg akkor, ha a valótlanságot tartalmazó felvételt átadják a hatóságoknak, vagy eljárást kezdeményeznek, netán feljelentést tesznek az alapján. Az ilyesmit a Btk. szigorú büntetéssel honorálja, még akkor is, ha az elkövető gondatlan volt és ezért nem tudta, hogy hamis bizonyítékot szolgáltat.  

Ahol tehát a büntetőjogi szigor indokolt, ott a Btk. jelenlegi szabályai is megfelelő védelmet nyújtanak, és elegendőek ahhoz, hogy a hatóságok eredményesen lépjenek fel. Vagyis a Btk. módosítására semmi szükség.

A korrupció ellen elkötelezett szervezetként azonban nem azt tartjuk a legbajosabbnak, hogy a törvényjavaslat felesleges szabályozást vezetne be. Az igazi probléma az, hogy a javasolt Btk. módosítás – a bajai videós esetet ürügyül használva – kiemelten védené a „társadalmi feladatot szervezett közösségben ellátó személyösszességeket” vagyis a politikai pártokat. És emiatt, vagyis a pártok védelme érdekében korlátozná súlyosan a szólásszabadságot.  Különösen otromba az a törekvés, hogy a törvényjavaslat még azokra is egyévi szabadságvesztés kiszabását helyezi kilátásba, akik gondatlanságból nem tudják, hogy valótlanságot tartalmazó felvételt hoznak nyilvánosságra. Az is felháborító, hogy a törvényjavaslat a politikai pártok méltóságának védelme címén jelentősen visszaszorítaná a közszereplők, politikusok, közhatalmi döntéshozók kritizálhatóságát, hiszen akár egy húzósabb karikatúra is valótlan tartalmú felvételnek minősülhetne. Ezzel a jogalkotó ágyúval lőne verébre, és akarva-akaratlanul ellehetetlenítené a hazai oknyomozó újságírást. Márpedig a közhatalmi döntéshozók és más közszereplők visszaélései és a korrupció ellen csak a nyilvánosság erejével lehet hatékonyan fellépni.

Az oknyomozó újságírók szempontjából ez a Btk. módosítás maga lenne a szájkosárszabály, hiszen a legnagyobb körültekintés ellenére is előfordulhat, hogy valótlannak bizonyul az a felvétel, amit a korrupció bizonyítékaként közzétesznek. Ez öncenzúrára késztetné a sajtót, ami aligha egyeztethető össze Magyarország Alaptörvénye IX. cikkének második bekezdésével. Eszerint „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.”

 Csak az idei évben ez a harmadik támadás a szólásszabadság ellen. A sorban a 2014-ben hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv volt az első, amely jelentős mértékben szűkíti a közszereplők bírálhatóságát. Majd jött az ún. trafikmutyi, és maga után hozta az információszabadság törvény gyors és dermesztő hatású módosítását. Most pedig már büntetőjogi eszközökkel lépnének fel azok ellen is, akik jóhiszeműen, ám tévesen hoznának nyilvánosságra olyan felvételt, amivel szerintük korrupciót lehet leleplezni.

Természetesen a TI is elítéli és büntetést érdemlőnek tartja azt, ha bárki fiktív tartalmú vagy hamisított bizonyítékokat készít és használ fel. Az azonban megengedhetetlen, hogy a jog börtönbüntetéssel fenyegesse azokat, akik tévedésből bizonyítéknak vélt felvételt gondatlanul hoznak nyilvánosságra.

Az ismertetett érveinkre figyelemmel meggyőződéssel állítjuk, hogy az információszabadságot újfent korlátozni igyekvő törekvéseknek semmi keresnivalójuk a Btk.-ban. Ezért arra szólítjuk fel az előterjesztőket, hogy vonják vissza a törvényjavaslatot.

3 komment

Rossz kérdésre rossz válasz a Hernádi-ügyben

Félrecsúszott a Hernádi-ügy értelmezése Magyarországon. Nem, most nem a kormányzati kard-ki-kard hozzáállásra gondolunk, amely egyszerű nemzeti érdeksérelemként állítja be a Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgató ellen felhozott korrupciós vádakat. Ebben nagy újdonság nincs, a magyar kormány politikusaitól már megszoktuk, hogy támadást gyanít és befeszül, ha a dolgok nem úgy zajlanak, ahogy azt elképzelik. (Legfeljebb az a pikáns, hogy ezúttal Bajnai Gordon is kiáll a kormány mellett, de ez mellékszál.) 

Emellett egyre-másra jelennek meg azok az értelmezések is a sajtóban, amelyek szerint Magyarország csak azt kapja vissza, amit maga is tesz külföldi partnereivel szemben. Ahogy a magyar kormány politikailag támadja a hazai multikat, ahogy gazdaságon kívüli eszközökkel próbál ellehetetleníti (külföldi) cégeket és ágazatokat, ahogy felülírja a piaci törvényeket valamiféle felsőbbrendű államérdektől vezérelve, nos azt kapja most meg a Mol Horvátországban. A fagyi visszanyal.

Ezzel az érveléssel több probléma is van. Mindez ugyanis adottnak veszi, hogy Horvátországban az igazságszolgáltatás ítéletei politikai alapon születnek, a Hernádi-ügyben mindenképpen. A magyar véleményformálók többsége abból indul ki, hogy Európának ezen a táján a kormányok fogják a bírók kezét. Az igazságszolgáltatás tehát nem autonóm, pláne nem független, hanem a politika szolgálóleánya.

Na most, ezt semmiféle bizonyíték nem támasztja alá. Aminthogy nincs bizonyíték arra, hogy Hernádi Zsolt valóban vesztegetett-e, arra sincs, hogy Zágrábban Turudic bíró politikai megrendelésre ítélte volna el Ivo Sanader volt kormányfőt, és szintén politikai megrendelésre hallgatná ki a Mol vezérigazgatóját. (Az ügy hátteréről és a Transparency International álláspontjától itt olvashat.) A horvát igazságszolgáltatás színvonalához ugyan férhet kétség, de evidenciának venni azt, hogy a horvátoknál az ítéletek politikailag megmutyizva születnek, egyszerű inszinuáció. Arról nem beszélve, hogy ha a politika ennyire beférkőzött a horvát tárgyalótermekbe, megsértve ezzel az egyik legalapvetőbb uniós normát, nem világos, hogy miért gondolta úgy pár hónappal ezelőtt 27 tagállam (élén Magyarországgal), hogy Horvátországnak helye lehet az EU-ban. Friss nyilatkozatában a horvát miniszterelnök a folyamatban lévő büntetőeljárásnak még a kommentálásától is elzárkózott, mondván, az nem a kormány feladata. És arra szólította fel a minisztereit, hogy azok is hasonlóan járjanak el.

A kölcsön kenyér visszajár megközelítéssel az is a baj, hogy a magyar igazságszolgáltatást szintén lenézi. Való igaz, a magyar kormány egész ágazatokat sodor veszélybe akkor, amikor hatósági eszközökkel akar érvényt szerezni társadalminak álcázott politikai szempontjainak. De eközben a bírói kar kormánypártisága, politikai elfogultsága nálunk sem bizonyított. Szerencsére. Nem kimutatható az, hogy a kormány javára (és a külföldi cégek ellenében) születtek bírósági ítéletek az elmúlt három évben. Sőt, a rezsiharc és a devizahiteles mentőakciók előzménye többször is egy-egy, a kormánynak nem tetsző bírósági ítélet volt. A bírók nem ugyanazt gondolták a szerződések érvényességéről és az állami beavatkozásról, mint a kormány. A fékek és ellensúlyok rendszerének talán utolsó bástyája éppen a bírói kar.

A Hernádi-ügyben tanúsított kormányzati magatartással tehát nem az a gond, hogy Budapest most rácsodálkozik: a horvátok gyepálják a magyar cégeket. A baj az, hogy a magyar kormány a vélt vagy valós nemzeti érdekvédelmet összekeveri az igazságszolgáltatással. Ezen érdekek védelme természetesen minden kormánynak feladata, de ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy egy ember, aki történetesen cégvezető, egy adott ügyben bűnös-e. Az utóbbi kérdést az igazságszolgáltatásnak kell kivizsgálnia, amelynek éppen azért kell függetlennek lennie a kormányoktól, hogy felülemelkedjen a rövidtávú politikai és gazdasági érdekeken. Ezért sürgetjük, hogy a magyar kormány minél előbb kezdje meg az együttműködést a nemzetközi hatóságokkal, hogy végre hitelt érdemlően kiderüljön: Hernádi Zsolt bűnös-e vagy sem.

70 komment

Minek nevezzelek, ha a „Nokiás doboz” már foglalt…

Zuglóban állítólag 100 milliót kellett visszacsorgatni egy 500 milliós önkormányzati közbeszerzés megszerzéséért. Ha ez igaz, a kormány által megalkotott új Büntető Törvénykönyv alapján az elkövetők annyit kapnak, hogy még a műanyaglakat is rájukrozsdál a börtönben. Feltéve, hogy bebizonyosodik a vesztegetési botrányról szóló hangfelvételről, hogy valódi. Ehhez mindenekelőtt az kell, hogy a rendőrség vagy az ügyészség nyomozást indítson. Erre kötelesek is, ha „hivatali hatáskörükben” vagy „hivatali minőségükben” bűncselekményre utaló jelet észlelnek.

Jogosan gondolja egy becsületes állampolgár, hogy egy ügyész vagy egy nyomozó keresve sem találhatna olyan gyanújelet, ami ennél tisztábban utalna korrupciós bűncselekmény elkövetésére. A százmilliós kenőpénzt „elhordó” vállalkozó elpanaszolja sérelmeit a zuglói alpolgármesternek. Pontosabban: az állítólagos 100 millió forintos kenőpénzt panaszolja el. Mert Papcsák Ferenc zuglói polgármester mindezt egészen másképpen látja. Róla amúgy a vesztegető vállalkozó nem kevesebbet állít, minthogy, ismét csak állítólag, 20% helyett 2-5% kenőpénzzel is beérte volna. Vagyis a polgármesteri tarifa szerényebb, mint a helyi vagyonkezelő cég vezetőjének a jutaléka. De Papcsák Ferenc szerint „megrendezett beszélgetés az, amelynek hangfelvétele a kerület polgármesterének lejáratására” készült. Ezt a hangfelvételen a vesztegető vállalkozóval beszélgető alpolgármester kikéri magának.

Mindenki feljelent mindenkit…

Ezúttal nem kell arra várnunk, hogy az ügyészség vagy a rendőrség magától lépjen. Ugyanis Papcsák Ferenc feljelentést tett becsületének a megsértése miatt. Meg azért, mert helyettese, Ferdinándy István úgymond nem tett feljelentést, holott ez kötelessége lett volna, hiszen a nyilvánosságra került beszélgetésből az derült ki, hogy tud egy korrupciós ügyről. Ellenzéki feljelentésből meg rögvest több is született – ők nyílván azt akarják bebizonyítani, hogy Papcsák Ferenc vagy a helyi vagyonkezelő tényleg elfogadott kenőpénzt.

Itt tartunk most. Van tehát két állításunk, amelyek kölcsönösen kioltják egymást. Az egyiket –Papcsák Ferencét – miszerint valakik tudatosan rágalmazzák, az ügyészség bizonyosan ki fogja vizsgálni. Az ügyészség ugyanis megígérte: amennyiben érkezik feljelentés a rágalmazás miatt, „azt a törvényes határidőn belül kivizsgálja.”  A többire – amelynek a lényege, hogy Papcsák Ferenc korrupt – még nem reagált az ügyészség.

Érdekes a helyzet akkor is, ha a zuglói vezetés éppen azért rendezte meg a hangfelvételen is rögzített beszélgetést, hogy maga leplezze le a korrupciót. Ha ez így lenne, azt a kérdést kellene feltennünk, hogy miért késlekedtek a feljelentéssel.

A tisztánlátás érdekében itt az ideje, hogy az ügyészség végre rendet vágjon a feljelentések sűrűjében. Tisztelt Ügyészség!  Ne pazarolják az időt a feljelentések elbírálására. Éljenek a törvény adta eszközökkel, és saját hatáskörben rendeljenek el nyomozást a feltételezett zuglói korrupció ügyében!

43 komment

Megtudjuk-e valaha, hogy mire, mennyit költ az állam? Ez az új Ombudsmanon múlik!

A Transparency International Magyarország, a Társaság a Szabadságjogokért és a K-Monitor 2013. június 26-án nyílt levélben fordult a legfontosabb jogvédő, igazságszolgáltató főhatóságokhoz. Arra kértük az alapvető jogok biztosát, a Kúria elnökét és a legfőbb ügyészt, hogy kezdeményezzék az információszabadság törvény módosításának a megsemmisítését az Alkotmánybíróságnál. Arról a módosításról van szó, amelynek köszönhetően gyakorlatilag már nem lehet sikeresen kikérni a „közfeladatot ellátó szerv gazdálkodásának átfogó, számlaszintű, illetve tételes ellenőrzésére irányuló” adatokat. Vagyis nem tudhatjuk meg, hogy mire költi az önkormányzat, az állam a pénzünket. Titok maradhat, mert ezekre az adatokra már nem terjed ki a közérdekű adatok megismerhetősége, azaz az információszabadság. Az álláspontunk az, hogy ez sérti az Alaptörvényt, erről az érintetteknek többször is írtunk nyílt levelet, utoljára, 2013. július 29-én.

Választ kaptunk a levélre, előbbre nem jutottunk. Szabó Máté, az időközben leköszönt ombudsman 2013. szeptember 9-én írt nekünk. Megtudtuk, hogy ugyan az Alkotmánybírósághoz nem fordult, de írt egy levelet! Július 17-én kereste meg Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét. Arra kérte, fejtse ki, hogy az információszabadság törvény módosítása „mennyiben felel meg a közérdekű adatok nyilvánosságából és a személyes adatok védelméből levezethető garanciáknak.” Válasz erre a megkeresésre a mai napig nem érkezett.

Nem pesszimisták vagyunk, hanem realisták: valószínűleg, ha érkezne válasz, azzal sem jutnánk előbbre. Péterfalvi Attila a parlamentnek május 30-án írt levelében ugyanis egyetértett azzal, hogy a „nagy mennyiségű közérdekű adatra vonatkozó, visszaélésszerű adatigénylések” veszélyeztetik a “közérdekű adatok megismeréséhez való jogot.” Így aligha bízhatunk abban, hogy most esetleg belátná: a módosított szabályozás alapján az adatkezelők akár önkényesen is megtagadhatják a közérdekű adatkérések teljesítését. Péterfalvi Attilára tehát valószínűleg ebben az ügyben nem számíthatunk.

Most az új ombudsmant, Székely Lászlót, kérjük arra, hogy segítsen abban, hogy az Alkotmánybíróság elé kerüljön ez a törvény. Van okunk az optimizmusra, mert Székely László első interjúi egyikében kifejtette: növelni akarja az Alkotmánybírósághoz benyújtott indítványok „találati pontosságát.” Székely László ezt úgy akarja elérni, hogy csak azokban az ügyekben fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyekben „valóban van alapjogi visszásság.”

Márpedig itt van „alapjogi visszásság”, hiszen az információszabadság törvénymódosítása óta az adatkezelők bármilyen adatot visszatarthatnak, elég csak arra hivatkozniuk, hogy nekik erre nincs idejük, mert  az információkat kiadni túl sok munka lenne. Ezzel a dolog részükről szabályosan el is van intézve.

A módosított információszabadság törvény Alkotmánybíróság által történő felülvizsgálata sürgősen szükséges. Ombudsman Úr! Az első beadványához megírtuk az érveket, tesztelje le azokat, forduljon az Alkotmánybírósághoz, bele fog férni a „találati pontosságba”!

 

12 komment

Nemzetközi táncos flashmob a Sziget Világzenei Nagyszínpadán!

Több száz fesztiválozó, a Transparency International és az Appril Project tart táncos flashmobot a Sziget Világzenei Nagyszínpadán pénteken 16:30-kor. A tánccal azt mutatjuk meg, hogy egy mutyi nélküli Magyarországon akarunk élni.

A Transparency International Magyarország nyári kampányának egyik fontos része, hogy megmutassa, a korrupció elleni harcban mennyire fontosak a fiatalok. Minden fesztiválozót, aki fontosnak tartja a tiszta közéletet, meghívtunk egy közös táncra, lépjünk együtt a korrupció ellen!

Fontosnak tartjuk, hogy megszólítsuk és motiváljuk az embereket a korrupció elleni küzdelemben. Ez annál is fontosabb, mert a legfrissebb felmérésünk, a Globális Korrupciós Barométer azt állapította meg, hogy az emberek többsége szükségesnek és hasznosnak tartja a korrupció elleni mozgósító kampányokat. Az ezerfős, reprezentatív mintán végzett felmérésben a válaszadók 71%-a gondolta úgy, hogy a hétköznapi emberek tudnak tenni a korrupció ellen, azonban csak 30%-uk jelentené a hatóságoknak ténylegesen, ha korrupciót tapasztalna.

A fiatalok korrupció elleni tudatosságának növelése érdemben hozzájárulhat ahhoz, hogy a korrupció Magyarországon ne maradjon következmények nélkül. Ezért veszünk részt azokon a nyári fesztiválokon, ahol nagy számban érhetőek el és szólíthatóak meg a fiatalok és igyekszünk őket innovatív módon oktatni a korrupció ellen.

Ennek megfelelően az idei Sziget Fesztiválon is részt veszünk, ahol önálló „korrupció elleni sátorral” vagyunk a Civil Szigeten. Ezen kívül augusztus 9-én a Világzenei Nagyszínpadon 16:30 órakor kezdődő táncos akciót mutatunk be, ahová mindenkit szeretettel várunk!

Az idei kampány fő eleme ugyanis a tánc, ezzel szeretnénk felhívni a fiatalok figyelmét a korrupció elleni küzdelem fontosságra. Az Appril Project koreográfiája segítségével táncos flashmobot mutatunk be a közönség bevonásával. A rendezvényen jelen lesz és aktívan is fellép Jonathan Knott úr, budapesti brit nagykövet, Tove Skarstein asszony, Norvégia budapesti nagykövete, valamint Bert van der Lingen úr, Hollandia budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője.

Ha te is szeretnél együtt táncolni velünk és a nagykövetségekkel, gyere el a Világzenei Nagyszínpadhoz most pénteken 16:30-kor. Amennyiben gyakorolni szeretnéd előtte a táncot, akkor ezzel az oktató videóval megteheted. Ideje mozdulni!

8 komment

Egy AB határozat margójára, avagy ez nem Tom Cruise különvéleménye…

Az Alkotmánybíróság friss határozatában újra elsőbbséget adott az információszabadságnak. A történet két évvel ezelőtt kezdődött. Bodoky Tamás, az atlatszo.hu szerkesztője ugyanis még régebben pert indított azért, hogy megismerhesse azt a jelentést, amit a Magyar Állami Operaház teljes körű gazdasági átvilágításáért felelős miniszteri biztos írt. A miniszteri biztos 2010 szeptemberében kezdett vizsgálódni, nyolcfős, közpénzből fizetett csapata élén. 2011. februárjában lezárt jelentésében feltárta, hogy az Állami Operaházban 2005. és 2010. között egymilliárdnyi közpénzt költöttek el hűtlenül. Bodoky erről szertetett volna többet megtudni annál, amennyi a sajtóban elérhető volt. De a pert első és másodfokon is elvesztette, a bíróságok szerint ugyanis csak egy döntés előkészítő iratról volt szó, ami nem nyilvános. Akkor sem, ha az állam nem tudja megnevezni, hogy konkrétan melyik döntést is készítette elő a titkolni akart jelentés. Külön csemege, hogy miféle döntést kell előkészíteni ott, ahol egymilliárdos sikkasztásra bukkannak? Fel kell jelenteni, oszt’ kész!  Az atlatszo.hu alkotmányjogi panaszt nyújtott be, az Alkotmánybíróság (AB) pedig július 16-ai határozatával megsemmisítette az állami titkolózást jóváhagyó bírósági ítéleteket.

Az AB, az Alaptörvény szövegét értelmezve lényeges következtetésekre jutott az információszabadság terén. Érdemes párat szó szerint idézni!

Mindenekelőtt leszögezte, hogy az Alaptörvény alapján „csak a feltétlenül szükséges mértékben” kerülhet sor a „közérdekű adatszolgáltatás megtagadására.” És hivatkozott a Nemzeti Hitvallásra is, amely kinyilvánítja, hogy „népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.” Sőt az AB szerint az sem érv, ha egy hivatalnoknak sok a dolga, esetleg fáradt. Az AB ugyanis azt vallja, hogy „közfeladatot ellátó szervek és személyek kényelmi szempontjai nem élvezhetnek elsőbbséget alapvető joggal szemben”, továbbá a „közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog nem korlátozható az adatkezelő szerv többletfeladatára való hivatkozással.”

Az Alkotmánybíróság határozata messze túlmutat az Operaházat átvilágító miniszteri biztos jelentésének a megismerhetőségén. Az AB ugyanis azt üzente, hogy „önmagukban alapjog-sértők” azok a szabályok, amelyek „diszkrecionális jogkört adnak az adatkezelő szervnek a közérdekű adatokhoz való hozzáférés megtagadására.”

Az AB azt is leszögezte, hogy a közérdekű adatok megismeréséhez való jog korlátozásának tartalmi indokoltságát kétségtelen módon bizonyítani kell. Nem elegendő, ha a korlátozást csak valamely „nyilvánosság-korlátozási okra való formális hivatkozás” támasztja alá. Az ugyanis az „Alaptörvény alapján […] a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog alaptalan [és] szükségtelen korlátozásának” minősül.

A kedvünkre való AB határozathoz összesen hét különvéleményt fűztek. Lenkovics Barnabás és Balsai István alkotmánybírák nem önálló különvéleménnyel jelentkeztek. Balsai István Juhász Imréhez csatlakozott, Lenkovics Barnabás meg mindjárt két bíróhoz is, Dienes-Oehm Egonhoz és Salamon Lászlóhoz. Bár Salamon László visszaélésszerű adatigénylés érvelése sem egyszerű – szerinte az várható, hogy a visszaélésszerű adatigénylők „tömeges, általánosság szintjén előterjesztett, konkrét adatmegjelölés nélküli, obstrukciós jellegű adatigénylésekkel” állnak elő és ezzel az adatkezelőket „aránytalan terhelésnek” teszik ki – mi mégis inkább Pokol Bélára összpontosítunk. Különvéleményt megfogalmazó bírótársaitól eltérőn Pokol Béla nemcsak az operaházat átvilágító miniszteri biztos jelentésének a kiadását megtagadó bírósági ítéletek alkotmányellenességét vitatja. Neki az sem tetszik, hogy ezekkel az ítéletekkel szemben helye van alkotmányjogi panasznak. Egyenesen arra tesz javaslatot, hogy az AB mondja ki: a jövőben „csak úgy fogadunk el a közérdekű adatokhoz hozzájutást illető panaszt, ha előtte az indítványozó a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság eljárását szabályozó törvényekben előírt panasszal már élt e szerv előtt, és a bírósági jogorvoslati út kimerítése mellett még ennek határozatát is mellékeli az alkotmányjogi panaszához.” Mindezt azért szükséges információszabadság ügyekben, „mert az Alkotmánybíróság egyes bíráinak csak néhány munkatárs áll rendelkezésre a teljes feladatkörük ellátására, míg a NAIH nagyobb létszámú specializált apparátussal rendelkezik.” Mit is mondott a többségi határozat? Csak nem azt, hogy „alapjog nem korlátozható az adatkezelő szerv többletfeladatára való hivatkozással”? Meg hogy a „közfeladatot ellátó szervek és személyek kényelmi szempontjai nem élvezhetnek elsőbbséget alapvető joggal szemben”?

Azt persze régóta tudtuk, hogy Pokol Béla nem barátja az alkotmánybírói aktivizmusnak, szerinte az „aktivizmus dinamittá teszi az alapjogokat.” Ha a most még különvéleménybe szorított álláspontja egyszer többségi határozattá válik, az bizony hosszú időre hatástalanítja az alapjogi dinamitokat…

 

6 komment

Korrupt a főnöke, kenőpénzt kell adni az önkormányzatnál? A kormány arra kéri, maradjon csendben!

A kormány június 25-én benyújtotta a parlamentnek a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló törvényjavaslatot. Kivételesen nem ugrották át a szakmai egyeztetést sem. Májusban a kormany.hu oldalon elérhető volt a törvényjavaslat előzetes változata, amelyet a Transparency International Magyarország véleményezett is. Az első tervezetet visszafogottan még csak erőtlen próbálkozásnak neveztük. A parlamentnek benyújtott törvényjavaslatról azonban egyértelműen látszik, hogy a kormány szándékosan rossz törvényt alkot. Rossz, mert az új törvény segítségével egyáltalán nem lesz könnyebb bejelenteni a korrupciós ügyeket. Rossz, mert nem csökken majd emiatt a korrupció az országban. Egyetlen egy dologra jó: a kormánypárti politikusok elmondhatják a választóiknak, hogy harcolnak a korrupció ellen.

Miért állítja ezt a Transparency International Magyarország?

Magyarországon durva a korrupciós helyzet, ezzel a polgárok is nap mint nap szembesülnek. Hálapénzt kell fizetni az orvosoknak, megy a csúszópénz, hogy a nagyáruház feltegye a polcaira a kistermelő termékeit, a kereskedők meg nem adnak számlát. És persze nemcsak a mindennapi életet fertőzi meg a korrupció. A politikusok vagyonbevallása évek óta több felvonásos tragikomédiaként húzódik, azt azonban soha nem tudjuk meg, hogy miből és mennyire gazdagodnak. Közbeszerzésen a legtöbbször eleve is kár indulni politikai háttér nélkül, itt a korrupció évente sok százmilliárd forintot érinthet. A pártok összefonódtak az üzleti szektorral, kéz kezet mos alapon az illegális pártfinanszírozás jutalma az, hogy a hatalomra jutott pártok a közpénzeket korrupt módon a támogatóiknak juttatják. Azonban a hazai korrupciós helyzetben nem ez a legveszélyesebb, hiszen politikai korrupciót bármely más országban is találni. Magyarország abban egyedi, hogy nincs, aki érdemben vizsgálja az ilyen ügyeket. A kormány ugyanis iránta elkötelezett személyek kinevezésével a befolyása alá vonta azokat a szervezeteket, akik tényleg függetlenül vizsgálódhattak volna. Szemléletes példa erre a közpénzek költésének legfőbb őreként eljáró Állami Számvevőszék, amelynek elnökévé korábbi kormánypárti képviselőt neveztek ki. A szintén elkötelezett médiahatóság meg őrködik azon, hogy a kormánynak kellemetlen információk ne jelenjenek meg túl sűrűn. Ilyen hatósági környezetben már azt is meg lehet csinálni, hogy a trafik mutyi ügyében nem az esetleg korrupcióval vádolható politikusokat vonják felelősségre, hanem az ellen nyomoznak, aki hangfelvételt készített a mutyiról egyeztető politikusokról! De ne legyünk egyoldalúak: 2009-ben azért mondott le az akkori médiahatóság, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöki posztjáról Majtényi László, mert a Danubius és a Sláger rádiók frekvenciapályázatára „pártpolitikai alkuk gyanúja vetült.” Vagyis a pártok megbundázták az országos terjesztésű frekvenciák kiosztását, így jött létre a Class FM és a Neo FM annak idején. Úgy néz ki, hogy Magyarországon pártoktól és kormányoktól függetlenül terebélyesedik az állami intézményeket is meghatározó korrupció.

Mi kellene a sikerhez?

Új megoldások. A törvényjavaslat ehelyett azt mondja, hogy a polgár, ha be akarja jelenteni a korrupciót, menjen bátran a már meglévő hatóságok valamelyikéhez, az majd a most is a rendelkezésére álló eszközökkel eljár, intézkedik. Segítünk a megértésben. A polgár forduljon bizalommal azokhoz a hatóságokhoz – rendőrség, ügyészség, adóhivatal, stb. – amelyek most sem mennek ki a kórházakba hálapénz razziát tartani, meg vagyonosodási vizsgálatot sem tartanak orvosoknál, politikusoknál. És majd ezek a hatóságok, a jelenlegi gyakorlatukkal, pusztán azért, mert újabb törvény utasítja őket cselekvésre, megtáltosodnak. Az az igazi gyönyörűség, hogy ha a trafik mutyiról készült hangfelvételt a törvényjavaslat szerinti közérdekű bejelentésként kezelnék, akkor sem történne semmi másként. Ugyanúgy nem lenne garancia arra, hogy tényleg a gyanúsnak tűnő politikusok ellen induljon nyomozás és ne a közjó érdekében megszólaló bejelentő ellen.

Mi van a törvényjavaslatban? És mi maradt ki?

Itt van mindjárt egy örökzöld, az oknyomozó újságírás, vagyis amikor egy tényfeltáró újságcikk mutat rá a korrupcióra. Maradva a trafik mutyinál: újságírók sorra-másra szállítják a híreket a politikai hátszéllel rendelkező nyertesek tucatjairól. Ezt csak a korrupció elleni fellépni hivatott hatóságok tudják nem észrevenni. Ma ugyanis képtelenség azt elérni, hogy egy újságcikk alapján nyomozás induljon az abban feltárt korrupció miatt. Mert az újságcikk tartalma úgymond nem hivatali működése körében jutott az illetékes tudomására. A korrupció elleni törvénytől minimum az elvárható, hogy ezt a rossz, nemtörődöm hatósági hozzáállást megváltoztassa. Mondjuk írja elő, hogy a korrupció elleni szervezeteknek kötelességük kivizsgálni a sajtóban feltűnő híreket is.  A törvényjavaslat persze nem tesz így. Még jó, hogy „eljárásra jogosult szerveknek” nevezi a hatóságokat. Ellenkező esetben bárki naivan azt hihetné, hogy az állami szerveknek nem joguk, de kötelességük fellépni a korrupció ellen. Vajon a kormány komolyan gondolja, hogy ha a nemtörődömségnek erre a magasiskolájára rázúdítja a polgárok közérdekű bejelentéseit, akkor majd megszűnik a korrupció?

A másik kedvencünk a közérdekű bejelentők védelme. A törvényjavaslat erről önálló rendelkezésben emlékezik meg. Ez remek, hiszen az államnak kötelessége megvédeni polgárait és miért pont azokat hagyná magára, akik becsülettel kiállnak a korrupció ellen. Megtudjuk, hogy a közérdekű bejelentővel szemben nem lehet hátrányos intézkedést alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy nem lehet megtorolni azt, hogy a közérdekű bejelentő feldobta a korrupciót. A törvényjavaslat egyenesen „veszélyeztetett közérdekű bejelentőnek” nevezi azt, akinek számítani kell az általa feldobottak bosszújára. A védelemről azonban szinte semmit sem tudunk meg. A veszélyeztetett közérdekű bejelentő „bejelentővédelmi támogatásra” jogosult, amit jogszabály állapít meg. Ez a jogszabály azonban még hiányzik és a törvényjavaslat elfelejti kötelezni a kormányt vagy valamelyik minisztert arra, hogy alkossa meg a hiányzó szabályt.

Egyébként még ingyenes jogi segítséget is kap a pórul járt közérdekű bejelentő. Csak azt nem tudjuk meg, hogy mi történik akkor, ha valaki feljelenti a korrupt főnökét, aztán jól kirúgják emiatt. Érje be az erkölcsi győzelemmel, hogy a kirúgás jogtalan volt? Netán rohangáljon saját költségén a bíróságra, hogy elégtételt vegyen? Bizonyítsa ő, hogy azért rúgták ki, mert közérdekű bejelentést tett? Mindez azért lényeges, mert hatékony védelem nélkül kár is arra bátorítani a polgárokat, hogy jelentsék, ha visszaélést, korrupciót észlelnek. Nemhogy pénzjutalommal nem lehet őket kecsegtetni, de ténylegesen a bőrüket, családjukat, egzisztenciájukat viszik a vásárra.

Arra jutottunk tehát, hogy ez a törvényjavaslat nem vezet be olyan hatékony eljárási megoldásokat, amelyek a korrupció eredményes felderítését ígérnék. De nem is kell aggódni, hogy túl sok közérdekű bejelentés érkezne, hiszen valódi védelem híján majd bolond lesz a polgár feljelenteni a korrupt politikusokat és hivatalnokokat. Egyedül Szabó Máté ombudsmant sajnáljuk. Ő lesz a végső panaszfórum, hozzá lehet majd fordulni, ha az „eljárásra jogosult szerv” a közérdekű bejelentést nem vizsgálja ki. Ha a törvényjavaslat így marad, kénytelen lesz az ombudsman pár tucat panaszkezelő munkatársat felvenni a meglévők mellé, mert nekik bizony lesz mit vizsgálniuk.

21 komment

A polgárok csak ne kíváncsiskodjanak!

A Transparency International már előre jelezte, hogy a koncessziós törvény által előírt bírálati emlékeztetők elfedik a nemzeti trafikjogok kiosztásának valódi történéseit. Az azonban még a legpesszimistább elképzeléseinket is messze alulmúlta, ami a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. honlapján megjelent. Nem tettek mást, mint 3176 példányban ki- és feltöltötték ugyanazt az egy darab dokumentumot; még a nyelvi és helyesírási hibák is rendre ismétlődnek. Kedvenc szófordulatunk  a pályázó által benyújtható „bármely (…) valamennyi csatolmány”, amelyek úgymond – egyenként vagy összességében, ki tudja? – teljesebbé és jobban alátámasztottá tennék az üzleti tervet.

Azt az üzleti tervet, amelyre a koncessziós pályázatokon elérhető 120 pontból 60 pontot a jogszabály által semmilyen módon nem körülírt szempontok alapján, vagyis teljesen szubjektív alapon lehet odaítélni. Nem véletlen, hogy a bírálati emlékeztetők gondosan megóvták ezeket az üzleti terveket a nyilvánosság zavaró tekintetétől. Az meg már szinte vicces, hogy még annyit sem tudhatunk meg, hány pontot is kaptak a nyertesek. Mi kérünk elnézést, amiért ezen a viccen nem tudunk nevetni.

Az emlékeztetők semmiféle támpontot nem adnak arra, hogy vajon miért az egyik és miért nem valamelyik másik pályázó nyert.  Ha a dohánykoncessziók kiosztása tényleg tisztességesen történt, ahogyan az állam állítja, akkor miért nem engedik a teljes nyilvánosságot? Szerintünk persze itt szó nem volt tisztességről. Talán előbb voltak meg a kijelölt nyertesek, mintsem megtörtént volna a pályázatok elbírálása. Ezért titkolhatja az állam a bírálati döntések konkrétumait, a bírálók személyét és a fránya üzleti terveket.

A TI nem nyugszik ebbe bele. Más civilekkel együtt pert indítottunk a pályázati döntések, az üzleti tervek és a bírálók személyének teljes megismerése érdekében. Még mi sem tudjuk azonban, hogy adatigénylésünk a tragikusan szétmódosított információszabadság törvény nemrég elfogadott rendelkezéseinek hatására nem minősül-e „közfeladatot ellátó szerv gazdálkodásának átfogó, számlaszintű”, netán „tételes” ellenőrzésének. Mert azt ugyebár tilos. Ha nem jutunk hozzá az adatokhoz, amelyek megcáfolják azt a gyanút, hogy itt bizony korrupció történt, akkor aligha szabadulhatunk a következtetéstől: az állam bizonyos érdekcsoportokat úgy hozott kedvező helyzetbe, hogy közben a többi piaci szereplőt, már a jogalkotás pillanatától kezdve, méltánytalanul szorította ki. Erre – az állam és az üzlet obskúrus összefonódására – mondja a szakirodalom, hogy „state capture”, vagyis a közhatalom foglyul ejtésének tipikus esete…

2 komment

Példát mutatnak a csehek

A Transparency International (TI) Magyarország örömmel üdvözli, hogy Csehországban a bűnüldöző szervek és az ügyészség eltökélten és megalkuvást nem ismerve felléptek a korrupció ellen.  

Fontos fejlemény, hogy az eljárás ezúttal a korábban érinthetetlennek tekintett politikai és állami vezetők legfelsőbb köreit is elérte. Közép- és Kelet-Európában, így persze Magyarországon is, példa nélküli, hogy a hivatalban lévő kormány prominens politikusait korrupciós vádak alapján ennyire összehangolt intézkedés részeként tartóztassák le. Láthatóan Csehországban működik a hatalommegosztás, nagyhatalmú urak és hölgyek ezúttal nem tudtak leszólni, ügyeket eltussolni, mutyiknak falazni.

Az eddig ismertetett vádak és gyanúsítások azt mutatják, hogy a cseh kormánypolitikusok meg nem engedhető közelségbe kerültek egyes üzleti lobbistákhoz és bizonyos gazdasági körökhöz, akiket illetéktelen előnyökhöz juttattak a közpénzek és állami megrendelések elosztásakor. És bár az ítéletre még várni kell, a cseh kormány lemondása és a végrehajtó hatalom köreit is érintő korrupciós botrány tisztességes büntetőeljárásban történő kivizsgálása azt a reményt kelti, hogy a korrupció többé ebben a régióban sem marad büntetlen.

Ideje, hogy Magyarország is szembenézzen azzal, amit a TI évek óta hangoztat: a politikai elit és egyes üzleti csoportok túlzottan szoros és átláthatatlan összefonódása melegágyává vált az illegális pártfinanszírozásnak – és ennek viszonzásaként a közpénzek magánzsebbe vándorlásának. Ennek a „legrosszabb gyakorlatnak” azonnal véget kellene vetni, igaz, van egy másik, hasonlóan sürgős teendő: az állami ellenőrző funkciók és a hatalommegosztás helyreállítása. Csak így lenne megteremthető annak az esélye, hogy a korrupció üldözésekor a hatóságok „csak” a munkájukat végezzék, és – hivatali esküjükön kívül – ne legyenek tekintettel senki és semmi másra.   

29 komment

Csiki-csuki az információszabadsággal

Elnöki vétó ide, elnöki vétó oda, a képviselők mégis korlátoznák a közérdekű adatokhoz való hozzájutást.

Ismeretes, hogy Áder János megvétózta az információszabadságról szóló április 30-án megszavazott törvényt. Ennek a törvénynek szinte nem volt olyan paragrafusa, mellyel egyet tudtunk volna érteni. Mindössze annyit köszönhetünk neki, hogy új kifejezéssel gazdagította az információszabadság szótárát. Megszületett a visszaélésszerű adatigénylés fogalma. Ez az igazi fából vaskarika. A polgárok az Alaptörvényben biztosított jogaikat gyakorolják, amikor adatok igénylésével ellenőrzik a közpénzek költését. Visszaélést ezért valójában a közérdekű adatok kezelői követnek el, amikor kényük-kedvük szerint döntenek arról, hogy melyik adatot adják ki, és melyiket nem.

Az elnöki vétó után a módosítás végleges változatát az Alkotmányügyi bizottságmódosító indítványa alakította ki. AAlkotmányügyi bizottság nem követte Áder János tanácsait. A zárószavazás előtti módosító szövege ugyanis továbbra sem akadályozza meg a közérdekű adatok megismerésének önkényeskorlátozását. Az újabb verzió szerint az lenne tilos, hogy a polgárok a „közfeladatot ellátó szerv gazdálkodásának” "átfogó, számlaszintű", netán "tételes" ellenőrzését megvalósító adatkérésekkel álljanak elő. Az ördög persze most is a részletekben lakozik: azt ugyanis a közérdekű adatot kezelő szervek döntik el, mi minősül átfogó, számlaszintű, tételes ellenőrzésnek.

A közérdekű adatok iránti kérelem megtagadását az adatkérő a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál sérelmezheti. Nem tudni azonban, hogy vajon bíróságon is lehet-e perelni a kérelmet elutasító állami adatkezelőket. Ha bíróhoz csak akkor lehet fordulni, ha a polgár kimerítette a hatósági jogorvoslati utata hatóságnak nem kell mást tennie, mint a végtelenségig húzni az időt.

Ha a zárószavazás előtti módosító javaslat változatlan formában megy át, mindenféleképpen kezdeményezni kell az Alkotmánybíróság eljárását, mivel az új szövegezés is gyengíti a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot. Mivel a köztársasági elnök a parlamentnek küldte vissza a törvényt, másodszorra csak azoknak az új rendelkezéseknek az alkotmánybírósági felülvizsgálatát kérheti, amelyeket a parlament az elnöki vétó után szavazott meg. Az egész törvény utólagos alkotmányossági felülvizsgálatát csak Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa kérheti. A dolgok jelen állása szerint erre szükség is lenne.

4 komment

Szép lakása van? Képviselőnek ne mutassa meg, mert elveheti!

A Fidesz-es György István módosító indítványt nyújtott be a kisajátítási törvényhez. Ebből megtudtuk, hogy képviselő úr szerint ha egy állami vezetőnek megtetszik egy lakás, akkor a kormánynak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy ezt a lakást kisajátítsa a tulajdonosától.  Képviselő úr szerint ugyanis kiemelt közcél, hogy ő és képviselőtársai jó helyen lakhassanak.

Minden a már megszokott módon történik. Most sem volt ugyanis érdemi vita és gondos szakmai előkészítés egy nagyon fontos törvény megváltoztatásánál. Most a polgárok ingatlantulajdonának elvonását lehetővé tévő szabályok módosítása van soron. A módszer – ahogy az előbb írtuk – nem meglepő. A módosítás tartalma viszont már-már meghökkentő. A lényege egy szóval is leírható: zabrálás.

A múlt pénteken benyújtott törvényjavaslat értelmében más ingatlanát a jövőben azért is ki lehetne sajátítani, hogy azt országgyűlési képviselő vagy az Országgyűlés által választott közjogi méltóság – ilyen például a házelnök, a Kúria elnöke és a legfőbb ügyész is – szerezze meg. A kisajátításról a megyei, illetve fővárosi kormányhivatal közigazgatási eljárásban dönt. Ha a parlament megszavazza a módosítót, a kormányhivatal határozattal kisajátíthatja azt a házat, lakást, amelyik megtetszik az országgyűlési képviselőnek vagy a választott tisztségviselőnek.

Az Alaptörvény értelmében tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből lehet. György István honatya módosítójának indokolása szerint a parlamenti képviselők és a főméltóságok lakásigénye “olyan kiemelt cél, mely esetében eleve fennállónak kell tekinteni az a feltételt, hogy a kisajátítással biztosított tevékenység közösségi előnyei a tulajdon elvonásával okozott kárt jelentősen meghaladják.” Napnál világosabb példája az önérdeket, a birtoklási vágyat, pökhendiséget leplezetlenül szolgáló politikai szándéknak.

Korrupció ellen küzdő civil szervezetként nem tehetjük meg, hogy György István módosítóját ne kritizáljuk. Nem csak annak tartalma miatt vagy azért, mert egyeztetés nélkül nyújtotta be, hanem azért is, mert még a címe sem korrekt a módosítónak, át kellett volna azt írnia.

György István ugyanis eredetileg a kisajátításról szóló törvényen akart változtatni. De ez a törvény így már nem a kisajátításról szólna – márpedig alapvető követelmény, hogy a törvények címének igazodnia kell a tartalmukhoz. A TI segít neki, ne legyen szégyenlős! Javaslataink a következők:

2007. évi CXXIII. törvény a zabrálásról vagy

2007. évi CXXIII. törvény a rekvirálásról

105 komment

A történet vége

Az információszabadságról szóló törvény ma elfogadott módosítása után  a kormány és önkormányzatok gyakorlatilag bármilyen esetben titokban tarthatják, mire költik a közpénzt. Ez a törvény ellentmond az alapvető erkölcsi  normáknak, és ellentmond a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által koordinált antikorrupciós kormányprogram alapelveinek is.

Ez az új szabályozás hiteltelenné tesz minden más kormányzati antikorrupciós intézkedést, ezért az atlatszo.hu, a Budapest Intézet, a K-monitor, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International úgy döntött, hogy befejezi a közös munkát a minisztériummal, és kilép a tárca által szervezett munkacsoportokból.

A Transparency International továbbra is el akarja érni, hogy a kormány teremtse meg az alapjait a korrupciómentes Magyarországnak.  Felesleges, közös látszatmunkához azonban nem adhatjuk a nevünket.

Ahogy eddig is, ezután is küzdünk- sőt még elszántabbak lettünk. A sajtóban, a közéletben, a jogsegélyszolgálatunk segítségével mutatjuk meg, hogy mindig van alternatíva.

Navracsics Tibornak írt levél itt olvasható!

2 komment

Se tisztábbak, se átláthatóbbak nem lesznek a választások az új törvény szerint

Választási szakértők szerint politikusok önmegtartóztatásán és bölcsességén múlik a kampányok tisztasága. Nem akarok senkit elkeseríteni, de ha ez így van, akkor az eddigi gyakorlat alapján teljesen felesleges választásokat tartani.
 
Abszurd kerekasztal beszélgetésen vettem részt a múlt csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Political Capital által szervezett,Célegyenesben a választási reform című konferencián. Az volt a feladatom, hogy az új választási eljárásról szóló törvény alapján bemutassam a kampányfinanszírozás új szabályait. Ami azért kulcskérdés, mert ha tudjuk, milyen üzleti csoportok költenek sokmilliót a pártok kampányaira, akkor könnyen követhető, hogy hatalomra kerülve ezeknek a csoportoknak vagy a közérdeknek kedveznek-e (ld. trafiktörvény). Magyarországon eddig ez követhetetlen volt, a jó szabályozás célja az lenne, hogy nyilvános legyen ki áll a hatalom mögött.
 
Sajnos ezt az igényt a mostani szabályok nem elégítik ki.
 
A választási eljárásról szóló törvény hatálya a kampányidőszakra terjed ki, ami 50 nap. Hogy előtte ki, miből és hogyan kampányol, magánügy. A választási eljárásról szóló törvény csak a jelöltek és a pártok kampánytevékenységét szabályozza. A Magyar Vizsla, a CÖF és a Haza és Haladás Egyesület és a többi civil szervezet nyugodtan kampányolhatnak kedvükre láthatatlan forrásokból. Nem beszélve a kormányról és az önkormányzatokról, semmi nem tiltja, hogy közpénzből kampányoljanak.
 
Sokféle kampányeszköz létezik. Ezek közül nem szabályozza a törvény a választási gyűlések, a közvetlen megkeresések és a plakátok, köztük az óriásplakátok pénzügyeit, se kampányidőszakban, se előtte. A sajtótermékekben megjelenő politikai hirdetések szabályozása viszont ehhez képest meglepően – és nagyon helyesen – szigorú. Aki ott akar hirdetni, csak a sajtóorgánumok által közzétett listaáron teheti meg. Miért is nem lehet ugyanezt a szabályt az óriásplakátokra is alkalmazni? Vajon van-e összefüggés az óriásplakátos kampányköltések átláthatatlansága és aközött, hogy 2012. első félévében az állami hirdetések 80%-a óriásplakátokra költődött, közpénzből?
 
Ezen kívül van még a politikai reklám, amit csak közszolgálati médiumokban lehet sugározni, ingyen. Na jó, a kereskedelmi médiában is, de csak az EP választások során, az országgyűlési választások során nem. Miért is ez a megkülönböztetés? Mert ez a szabály súlyosan sérti az esélyegyenlőséget, és nem összeegyeztethető az uniós választásokra vonatkozó szabályokkal.
 
A szabályok egyáltalán nem szólnak arról, hogy egy pártnak vagy jelöltnek be kell-e számolnia a bevételeiről és kiadásairól a kampány után, azt ki ellenőrzi és hogyan és ha véletlenül törvényt sértene, mi a következménye. Azóta a sajtóban megjelent, hogy 5 m Ft lesz a költési korlát jelöltenként, és ebből 1 m Ft-ot ad az állam, hitelkártyán. Bravó! 5 M Ft-ból 1-et nyomon tudunk követni, azaz minden 100 Ft-ból 80 Ft rejtve marad.
 
Összefoglalva tehát, a választási eljárásról szóló törvény sérti az esélyegyenlőséget, és mindössze 50 napnyi pártok vagy jelöltek által sajtóban folytatott kampányt szabályoz, mindenféle ellenőrzés és következmény nélkül.
 
Ezután az elég szomorú felvezető után következett a kerekasztal beszélgetés, ami ha lehet, még súlyosabb képet mutatott. Vitapartnereim szerint ezek az ügyek nem a választási eljárásról szóló törvényhez kapcsolódnak, hanem a politikusok önmegtartóztatásán és bölcsességén múlnak. Szerintük jogszabállyal kampányfinanszírozást nem lehet kordában tartani. Én is csak biztos azért gondolom, hogy ér valamit a jog, mert nem vagyok jogász. És milyen igazuk van: nem sokat ér ma a jog Magyarországon, az Alaptörvény negyedik módosítása erre kiváló példa. De hogy szakértők, akiknek a választási rendszer korrektsége és tisztasága a céljuk megkérdőjelezzék a jog uralmát, igazán lesújtó képet fest a közállapotokról.

14 komment

Trafikügy - a jéghegy csúcsa

A trafikügy nem kivételes eset, nem pár kormány közeli vállalkozó helyzetbehozása,  hanem olyan automatikus következménye az átláthatatlanul működő rendszereknek, ami legálissá és nem vizsgálhatóvá teszi a korrupciót.

Rétvári Bence szerint nincs szükség lobbiszabályozásra, a kormány és a cégek között kötött stratégiai megállapodások, valamint a jogszabályok társadalmi egyeztetésének szabályozása lefedi ezt a területet.

A KIM államtitkára ezt a Transparency rendezvényén mondta, tavaly novemberben, és nagy megrökönyödést keltett a hallgatóságban. Az üzleti szektor, már a versenyt igénylő része, szeretné, ha nem háttéralkuk alapján osztódnának fel a piacok, hanem a kormányközeli cégekhez hasonló eséllyel képviselhetnék érdekeiket.

Rétvári Bence szerint erre a jelenlegi szabályozás megfelelő garanciát nyújt. A "hogyan védi ki azt a kockázatot, amikor a frakcióvezető barátja írja a dohánykereskedelmi törvényt, aki történetesen egy dohánygyárat vezet?” kérdésre az államtitkár annyit válaszolt, hogy politikai indíttatású kérdéseket nem kommentál.

A trafikos történet elég egyértelmű bizonyítéka az ún. state capture-nek, amikor is egyes befolyásos érdekcsoportok beleszólnak a jogalkotásba, a maguk malmára hajtva a vizet. Mostanra egyértelmű, hogy a jogszabály az azokat megalkotók rokonainak és barátainak kedvez, közérdek fel sem merült a jogszabályt megszavazó parlamenti képviselőkben. Minek is, ha a parlamenti tisztség arra is használható, hogy a környezetemnek megélhetést biztosítsak.

A dohánykereskedelmi törvény mégis egy szerencsés eset. Maga Lázár János ismerte el, hogy Sánta János, a Continental vezérigazgatója írta a törvényt, aki az ő barátja. Mivel Sánta dohányipari szakember, Lázár nem is értette, mi volt a gond az eljárással. Sajnos az esetek többségében nem derül ki, ki írja a törvényt, csak azt látjuk, nem adottak az egyenlő verseny feltételei. Épp ezért lenne fontos egy olyan lobbiszabályozás, ami az ilyen eseteket megelőzi, és amikor kiderülnek, szigorúan bünteti.

Normális jogszabályi környezetben Lázár Jánosnak a botrány kirobbanásának napján kellett volna lemondania. Persze nem ez történt. Hanem átszervezések következtében ma is az uniós pénzek elosztásáért felel. No comment.

33 komment

Most már a választások tisztasága a tét – újra a választási eljárási törvényről

A korrupció ellen elkötelezett civil szervezetként hálával tartozunk az Alaptörvény negyedik módosításának, hiszen értékes tudással gazdagított minket. Végre megértettük, hogy az Alkotmánybíróság miért szokott egyes jogszabályi rendelkezéseket alkotmányellenesnek nyilvánítani és megsemmisíteni. Hát azért, hogy ilyen módon kérje a megsemmisített rendelkezések Alaptörvénybe foglalását. A választási eljárásról szóló törvény kampányszabályainak nagy részét megsemmisítő AB határozatnak is ez lehetett a célja. Az Alkotmánybíróság az 1/2013. (1. 17.) számú határozatában rámutatott, hogy a választói akarat zavartalan kialakítását és kinyilvánítását súlyosan és aránytalanul korlátozza a politikai reklám közzétételének a közszolgálati médiaszolgáltatókon kívüli széleskörű tiltása. Ezért semmisítette meg a kampányeszközökre vonatkozó szabályozást. A kormány parlamenti többsége megértette az Alkotmánybíróság kérését. Ennek eleget téve az Alaptörvénybe illesztette azt a tilalmat, miszerint kampányidőszakban politikai reklám kizárólag közszolgálati médiaszolgáltatások útján tehető közzé.

Ez a tilalom a választáson országos listát állító szervezetekre, vagyis a nagy pártokra vonatkozik. A kampányszabályok részletei a választási eljárási törvényből derülnek ki. Az ehhez benyújtott zárószavazás előtti módosító indítvány csupa érdekesség. Eszerint a kereskedelmi médiumokban csak az országos listát nem állító jelölő szervezetek, például a kispártok és a független jelöltek hirdethetnek. Ravasz. A nagy és bejáratott ellenzéki pártok csak a közszolgálati médiumokban reklámozhatnak. Már többször rámutattunk, hogy a közszolgálati médiumok szerkesztése a kormánypártok iránt lojális, vagyis az ellenzéknek itt nem sok babér terem. Ha ez még nem lenne elegendő, a zárószavazás előtti módosító teljes természetességgel közli, hogy továbbra is a Nemzeti Választási Bizottság hatáskörében marad a közszolgálati médiaszolgáltatók között a reklámozásra szánt műsoridő felosztása. Annak a Nemzeti Választási Bizottságnak a hatáskörében, amelynek a tagjait az új választási eljárási törvény értelmében a köztársasági elnök indítványára a parlament 2/3-os többséggel kilenc évre választja meg. Sok kétségünk e testület elfogulatlanságát illetően nem lehet.

Ne feledjük azonban: mindez csak az ingyenes politikai reklámokra vonatkozik. Fizetett politikai hirdetést továbbra is bármely médiumban közzé lehet tenni. Ezen a területen nem változik a választási eljárási törvény. Ahogyan a TI ezzel kapcsolatos komoly aggályai is változatlanok. Ez a szabályozás ugyanis zöld utat ad a kampánykorrupciónak. Magyarországon a kampányfinanszírozás rendszere átláthatatlan, egyedül az biztos, hogy a pártok nagyságrendekkel többet költenek, mint amennyit bevallanak. Az új választási eljárási törvény csak ront ezen a helyzeten. Átláthatóság helyett drágaságot teremt és továbbra is megengedi, hogy a pártok tisztázatlan eredetű pénzeket ellenőrizetlenül használjanak a kampányaik során. Az Alkotmánybíróság kérését teljesítő kampányszabályozás így néz ki:

Az országos listát állító nagy pártok csak ellenszélben, a kormánypártok számára otthonos terepet jelentő közmédiában reklámozhatnak. Az itt rendelkezésre álló reklámidő keretet a kormánypártok által 9 évre választott Nemzeti Választási Bizottság osztja szét a pártok között. A közszolgálati politikai reklám ingyenes, ami jó, de mit sem ér, ha választási hirdetést pénzért is közzé lehet tenni.  Hogy a túlzott költekezés miatt ne kelljen magyarázkodniuk a pártoknak, az elektronikus médiumokban és a közterületi plakátokon még a hirdetési költségeket is el lehet rejteni. Arra sem kell figyelni, amire most még igen, nevezetesen, hogy jelöltenként elvileg csak egymilliót lehetne költeni. Ha nincsen kampányköltség plafon, hazudni sem kell. Ha még ez sem lenne elég: a választási kampányt ki lehet szervezni egy pártközeli civil szervezetnek. Az ilyen szervezetekre, egyesületekre végképp semmilyen kampánykorlátozás nem vonatkozik.

A politikai reklámok és a választási hirdetések ilyen egyenlőtlen feltételrendszere aláássa a politikai versengés tisztaságát. Ez a rendszer arra ösztönzi a pártokat, hogy kormányra jutva állami megbízások, közpénzek odaítélésével jutalmazzák a hatalomra jutásukat illegálisan finanszírozókat. Így a korrupció újratermelődésének ördögi köre a végtelenségig továbbfolyik.

Ennyit a kampányszabályokról. Van azonban az új választási eljárási törvényben ennél veszélyesebb csapda is. Ez a választói névjegyzékek nyilvánossága. Előttünk ismeretlen okok miatt a kormánytöbbség nem észlelte, hogy az Alkotmánybíróság a regisztráció Alaptörvénybe foglalására is felkérte, hiszen a választási eljárási törvény erre vonatkozó rendelkezéseit is megsemmisítette. Így az új választási rendszerben a Magyarországon lakóhellyel rendelkező választóknak továbbra sem fog kelleni feliratkozniuk a központi névjegyzékbe. Akinek azonban nincsen magyarországi lakcíme, más elbírálás alá esik. Ebbe a körbe tartoznak mindenekelőtt a szomszédos országokban élő, 2010. augusztus 20. óta kedvezménnyel honosított magyar állampolgárok. Meg a külföldön dolgozó, egyébként Magyarországon akár lakóhellyel is rendelkező állampolgárok. Ők vagy levélben, vagy az adott országban működő magyar külképviseleten szavazhatnak. Ehhez előzetesen regisztráltatniuk kell magukat, vagy a levélben szavazók, vagy a külképviseleten szavazók névjegyzékébe iratkozhatnak fel. Az új választási eljárási törvény azonban ezeket a névjegyzékeket gondosan elzárja a nyilvánosság elől.

A parlamenti végszavazásra váró szabályozás értelmében az egyébként nyilvános szavazóköri névjegyzék nem tartalmazza a külképviseleten és a levélben szavazók adatait. A külhoni magyar állampolgárok szavazói névjegyzékét a Nemzeti Választási Iroda kezeli. Ennek az új hivatalnak az elnökét a köztársasági elnök kilenc évre nevezi ki a miniszterelnök javaslatára. Tehát független lesz és minden befolyástól mentes.

Bár nem látunk rémeket és nem hiszünk az összeesküvés elméletekben, abban azonban biztosak vagyunk, hogy titkos névjegyzékek alapján nincsenek tiszta választások. Az új választási eljárási törvény alapján nem lehet előre megmondani, hogy hány külhoni magyar állampolgár regisztráltatja magát és válik ezáltal tényleges szavazópolgárrá. Azt sem lehet tudni ezáltal, hogy összesen hány levélben érkező és mennyi a külképviseleteken leadott szavazatra kell számítani. Így akár az is előfordulhat, hogy egy a jelenlegi kormánytöbbséghez lojálissá tett Nemzeti Választási Iroda választási csalást követ el. A névjegyzékek titkossága esetén ugyanis nincsen senki, aki ellenőrizhetné, hogy a Nemzeti Választási Iroda által megállapított, levélben, illetve a külképviseleteken leadott szavazatok mögött volt-e tényleges választói aktivitás. Akár a külhoni magyar állampolgárok számával megegyező számú külhoni szavazat is előkerülhetne a titkos névjegyzékek alapján.

42 komment

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

A korrupció ellen elkötelezett civil szervezetként a legsúlyosabb aggályainknak kell hangot adjunk az Alaptörvény módosítására irányuló, megszavazott törvényjavaslat miatt.

A Transparency International Magyarország (TI) már többször rámutatott arra, hogy Magyarországon magasak a korrupciós kockázatok. A fékek és ellensúlyok rendszere meggyengült, a kontrollintézmények képtelenek a hatalmat korlátozni, a jogalkotási folyamat átláthatatlan. A kormány politikailag elkötelezett személyek kinevezésével igyekszik befolyásolni a tőle független állami intézményeket. Hazánkban a korrupció új minősége alakult ki: az államot befolyásos érdekcsoportok irányítják, a magánérdekek foglyul ejtették a közhatalmat. Mindez jelentősen csökkenti az állami intézményrendszer korrupcióval szembeni ellenálló képességét.

Az Alaptörvény módosítása az állam foglyul ejtésének újabb példája. Annak jele, hogy a kormány akár az Alkotmánybíróság által korábban az Alaptörvénnyel ellenesnek ítélt rendelkezések alaptörvényi szintre emelésével is kész érvényt szerezni az akaratának. A parlamenti képviselők által benyújtott törvényjavaslat tartalmának a kialakítása során semmilyen nyilvános szakmai egyeztetésre nem került sort.

A jelenleg kormányzó pártoknak kedvező, önkényes kampányszabályok alaptörvényi lehetővé tétele és a szabályozatlan kampányfinanszírozás  kiugró korrupciós kockázatokat eredményeznek a választási kampányok terén. Az Alaptörvény azt mondaná ki, hogy „kampányidőszakban politikai reklám kizárólag közszolgálati médiaszolgáltatások útján tehető közzé”. Emlékeztetünk arra, hogy az Alkotmánybíróság a 45/2012. számú határozatában a kampányeszközökre vonatkozó szabályozást nagyrészt az indokolatlan és önkényes megkülönböztetés tilalma miatt semmisítette meg. Önkényesnek ítélte azt, hogy az elektronikus médiaeszközök közül csak a közszolgálati eszközökben történő hirdetés megengedett. Az Alkotmánybíróság szerint ez a rendelkezés aránytalanul korlátozza a választópolgárok tájékozódáshoz való jogát.

Az Alaptörvény hétfőn megszavazott módosítása nem egyszerűen védelembe venné az Alkotmánybíróság által egyszer már megsemmisített kampányszabályokat, hanem az Alaptörvény saját maga vezetne be a választópolgárok kiegyensúlyozott tájékozódáshoz való jogát korlátozó tilalmat.

Az igazságszolgáltatás törvényes rendjébe való önkényes beavatkozást megengedő alaptörvényi szabály kikezdi az eljárások tisztességességébe vetett bizalmat. Az Alaptörvény módosítása tovább súlyosbítja az igazságszolgáltatás területén jelentkező korrupciós veszélyeket. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének megválasztására és a bíróságok igazgatásában gyakorolt jogaira vonatkozó lényeges szabályok bekerülnének az Alaptörvénybe. Így az a szabály is, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke egyes ügyeket áthelyezhet más bíróságra. Az Alaptörvény ugyanakkor nem határoz meg semmilyen objektív szempontot arra nézve, hogy miként kell határozni a törvény által rendelt bíróság helyett más bíróságnak adott ügy tárgyalására történő kijelölése során.

Számos, az Alkotmánybíróság által korábban alkotmányellenesnek ítélt jogszabályi rendelkezés beépítése az Alaptörvénybe, valamint az Alkotmánybíróság hatáskörének a további szűkítése ellehetetleníti a kormány és a törvényhozás működésének a kontrollját. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény módosítását kizárólag formai szempontból vizsgálhatja majd, és tovább csökken a költségvetési és adózási szabályok alkotmányossági vizsgálatának a lehetősége is.  A kormány és parlamenti többsége ezáltal jelentős lépést tesz a valódi alkotmányossági kontroll nélküli közhatalom gyakorlás felé.

Az Alaptörvény elfogadott módosítása ismételt tanújelét adja annak, hogy a kormánytöbbség szükség esetén újabb és újabb jogalkotási improvizációival kész tovább gyengíteni a fékek és ellensúlyok már amúgy is megroppant rendszerét. Az Alaptörvény módosítása azt jelzi, hogy a jogalkotás a közérdek helyett a kormánypártok érdekét szolgálja. Ez még jobban megnehezíti a hatalom elszámoltatását és ellenőrzését, tovább növelve a korrupciós kockázatokat.

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Megválasztása alkalmából az Országgyűlésben elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy kiemelkedő fontosságúnak tartja alkotmányos jogintézményeink tiszteletét. Megígérte, hogy maradéktalanul viselni fogja az Alaptörvényben önre rótt felelősséget.

Az Alaptörvény értelmében az ön kötelessége őrködni az államszervezet demokratikus működése felett.

Minderre figyelemmel arra kérjük Köztársasági Elnök Urat, hogy az Alaptörvény 6. cikkének (4) bekezdésében foglalt jogkörét gyakorolva kezdeményezze az Alaptörvény módosítására irányuló elfogadott törvényjavaslat Alaptörvénnyel való összhangjának Alkotmánybíróság által történő vizsgálatát.

Budapest, 2013. március 12.
 
Tisztelettel:
       
Dr. Alexa Noémi       
ügyvezető igazgató    

68 komment