HTML

A Transparency International Magyarország blogja

Az a célunk, hogy Magyarországon csökkenjen a korrupció mértéke, a közhatalmi döntéshozatal és a közpénzek elköltése átlátható és számonkérhető legyen, a közérdekű adatok pedig könnyen hozzáférhetőek. Ezért küzdünk. Bátran. A korrupció ellen.

Támogassa a korrupció elleni küzdelmünket!

fb_1szazalek_2015.jpg

Facebook

Impresszum

Kiadó: Transparency International Magyarország Alapítvány
Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 30.
Kiadásért felelős személy: Szabó Dániel

Az ombudsman levelet írt Lázár Jánosnak KEHI/Norvég Civil Alap ügyben!

Az ombudsman szerint is kétséges, hogy ellenőrizheti-e a KEHI a Norvég Civil Alapból származó támogatásokat és az abból részesült civil szervezeteket. Az alapjogi biztos a TI beadványának hatására felhívta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter figyelmét arra, hogy a Norvég Civil Alapból származó „támogatások ellenőrzése vonatkozásában a magyar államnak tekintettel kell lennie a szerződő partner (a norvég állam) értelmezésére is”. A teljes levél itt olvasható.

Emlékeztetőül, Vidar Helgesen, európai ügyekért felelős norvég miniszter ezt nyilatkozta a KEHI/Norvég Civil Alap ügyben: (itt) A magyar kormány egyoldalúan megszegte az EGT és Norvég Alap kezelésére és lebonyolítására vonatkozó egyezményt. A magyar kormány eljárása sajnálatos, és ezt közöltük a magyar hatóságokkal. Ez lenne az a norvég álláspont, amit a magyar kormánynak tiszteletben kellene tartania.

0 komment

Az Alkotmánybíróság szerint nem sérti az Alaptörvényt a haveri kapitalizmus

Az angol nyelvű szakirodalom „crony capitalism” névvel illeti azt a jelenséget, amikor az állam, a szabályozói hatalmával visszaélve, mások tulajdonát nem közérdekből, hanem magánszemélyek javára korlátozza, vagy kisajátítja és a barátai kezére játssza. Magyarul ezt haveri kapitalizmusnak nevezzük. Az Alkotmánybíróság (AB) nemrég két törvény kapcsán is módot kapott arra, hogy alkotmányos védelmet nyújtson azoknak a tulajdonosoknak, akiket az állam kiszorított a saját vállalkozásukból, de mindkét lehetőséget elszalasztotta. Az AB a takarékszövetkezeti mutyi ügyében és a trafikmutyi ügyben is szabad utat engedett a kormány nyomulásának a magángazdaságban.

A takarékszövetkezeti mutyi

A kormány, a parlamenti többségére támaszkodva, egy 2013-ban elfogadott törvénnyel átírta a szövetkezeti hitelintézeti szektort. A takarékszövetkezetek eredetileg szerződéses, azaz a vállalkozások szabad elhatározásán alapuló integrációjának helyébe kényszerintegráció lépett. A takarékszövetkezetek csak akkor működhettek tovább, ha beléptek az ún. Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetébe. Ennek a szervezetnek a központi elemévé a takarékszövetkezetek többségi tulajdonában álló Takarékbank vált, amelyet trükkösen államosítottak, majd haveri alapon privatizáltak. A Magyar Posta tőkeemelés révén többségi tulajdonossá vált, következő lépésként pedig az állam nyilvános, nemzetközi pályázaton értékesítette a Takarékbank többségi, állami részvénypakettjét. A nyilvános és nemzetközi tenderen valamiért egyedül a Magyar Takarék Zrt. indult, az egyajánlatos versenyt Vojnits Tamás, a takarékszövetkezeti szektor átalakításáért felelős kormánybiztos, egyben a Takarékbank elnöke érvényesnek nyilvánította. Talán véletlen egybeesés, hogy az egyedüli versenyzőként induló Magyar Takarék Zrt. egyik tulajdonosa a Vojnits Tamás által vezetett, de a Takarékbank privatizált állami részvénypakettjében is résztulajdonos MFB tulajdonában álló Első Hazai Pénzügyi Szolgáltatásfejlesztési Kft. volt. A Takarékbankra ajánlatot tevő cég tulajdonosai között találjuk még a Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó FHB Jelzálogbankot is. A kormány a Takarékbank privatizációját nemzetstratégiai szempontból kiemelt ügyletnek minősíttette, az ilyen beruházások mentesülnek a Gazdasági Versenyhivatal eljárása alól.

Vagyis az állam közpénzen tőkét emelve államosított egy privátbankot, és a törvényalkotói hatalmát felhasználva e bank irányítása alá kényszerítette a „vidék bankjaiként” működő, az országos pénzintézeti fiókhálózat mintegy 50 százalékát kézben tartó takarékszövetkezeteket. A Takarékbank állami többségének magánosításával és az ezt elősegítő törvényalkotással az állam az egész takarékszövetkezeti szektort a haverok kezére játszotta.

A régi takarékszövetkezeti szövetség az Alkotmánybírósághoz fordult, amiért az állam törvénnyel szorította ki a Takarékbankból. Sok köszönet azonban nem volt abban, amit kaptak. Az AB a 20/2014 (VII. 2.) határozatban azt állapította meg, hogy az állam, törvényalkotás útján, tulajdonképpen tetszőleges érvekre és célokra hivatkozva, akármilyen mélyen beavatkozhat a gazdasági életbe, és akár kisajátítást megvalósítva is korlátozhatja a vállalkozás szabadságát és a tulajdonhoz való jogot. Az AB egy igen furcsa, tragikomikus határozattal olyan „széles összefüggés-rendszerbe” helyezte a törvényt, amelyben takarékszövetkezetek tulajdonosi jogainak és vállalkozási szabadságának a korlátozása ürügyéül szolgáló „közérdekre hivatkozás megalapozott” volt.

Csak az AB határozathoz különvéleményt fűző alkotmánybírák észlelték a takarékszövetkezeti törvénnyel és a többségi alkotmánybírósági állásponttal kapcsolatos súlyos bajokat. Például azt, hogy ha voltak is állami beavatkozást indokoló bajok a takarékszövetkezetek működésében, azok kezelésére a tulajdonosok jogait kevésbé korlátozó megoldások is elégségesek lehettek volna. Bragyova alkotmánybíró például leszögezi, hogy „az elmúlt évtizedek magyar jog- és gazdaságtörténetében volt példa a takarékszövetkezetekénél sokkal súlyosabb banki nehézségek törvényi kényszer nélküli – a bankok önkéntes cselekvésén, szerződésen alapuló – állami beavatkozással való rendezésére”. Ezzel szemben, mutat rá Bragyova, ami a takarékszövetkezetekkel történt, az „annyira [tulajdon]korlátozás, hogy már kisajátítás”. Ennek eredményeként „a Takarékbank korábbi meghatározó tulajdonosai a Takarékbank ellenőrzése alatt álló, utasításához kötött, gazdasági önállóság nélküli szervezetek lettek”. Kiss alkotmánybíró szerint a „jogalkotó csupán általános jellegű, gazdaságpolitikainak tekinthető érvekkel próbálja legitimálni” a valós célját, ami feltehetően „új, állami irányítás alatt működő szervezet létrehozása, majd a privatizálás megteremtésének lehetősége” volt. Amint láttuk, tényleg a privatizáció volt a lényeg.

A trafikmutyi

Az Országgyűlés még 2012-ben alkotott törvényt a fiatalkorúak dohányzásának a visszaszorításáról. Mint később kiderül, ez volt a nyitánya a dohány kiskereskedelmi piac újraosztásának. A trafiktörvényre (2012. évi CCIII. törvény) hivatkozással a kormány államosította az addig szabadon forgalmazható dohánytermékek kereskedelmét, majd koncessziók formájában újraosztotta a cigarettaárusítási jogokat. A korábban közel negyvenezer trafikból álló dohánykereskedelmi hálózat helyébe alig több mint ötezer nemzeti dohánybolt lépett. Később kiderült, hogy a trafiktörvény szövegezésében aktívan közreműködött a Continental Dohányipari Zrt.-t irányító Sánta János, akinek a számítógépén készült a törvénytervezet Brüsszelbe kiküldött változata. Az új trafikkoncessziók – amelyek titokban zajló, erősen kétséges tisztaságú újraosztása ellen a TI is tiltakozott – közül mintegy 500 Sánta János, illetve a Continental Dohányipari Zrt. érdekeltségébe került. (Csak zárójelben jegyezzük meg, mert feltehetően véletlen egybeesésről van szó: amikor a TI és más civil szervezetek hivatalosan is rákérdeztek a trafikkoncessziók kiosztásának gyanús részleteire, a parlament úgy módosította az információszabadság törvényt, hogy ne lehessen „számlaszintű” – értsd: a kormánynak kellemetlen – adatkéréseket előterjeszteni.)

A trafikmutyi károsultjai, vagyis a dohánykereskedelemből kiszorított korábbi cigaretta árusok alkotmányjogi panaszt nyújtottak be. Az Alkotmánybíróság július 7-ei határozatában azonban ezeket a panaszokat is elutasította. Az AB szerint nem sérült a dohány-kiskereskedelem további lehetőségétől megfosztott trafikosok tulajdonhoz és szabad vállalkozáshoz való joga. Egyrészt azért nem, mert az üzleteik megmaradtak, ahol, úgymond, szabadon tevékenykedhetnek „mindazokban az üzletkörökben, amelyekre a működési és hatósági engedélyük kiterjed”. Arról nem is beszélve, hogy a trafiktörvény „számukra is lehetőséget ad koncessziós pályázat benyújtására”, így továbbra is végezhetnek „dohány-kiskereskedelmi tevékenységet, amennyiben megfelelnek a megváltozott jogi szabályozásban foglalt feltételeknek”.Ezúttal „a fiatalkorúak egészségének a megóvása” és „az általános népegészségügyi szempontok” bizonyultak „kiemelten fontos közérdeknek”, amelyre figyelemmel az „Alkotmánybíróság álláspontja szerint […] nem tekinthető a törvényalkotó részéről önkényes eljárásnak” a dohánytermék-kiskereskedelmi piac monopolizálása.

Az nem zavarta az alkotmánybírák többségét, hogy a törvényalkotó ezúttal sem támasztotta alá semmilyen módon azt, hogy az állami monopólium bevezetése miként szolgálja a fiatalkorúak egészségének a védelmét. A többségi határozat talán legszebb megállapítása szerint a dohányárusítási jogukat elveszített kereskedőknek a „trafiktörvény hatályba lépését követően [a dohány-kiskereskedelmi tevékenység] folytatására – döntésük szerint – lehetőségük [volt], ha eleget tettek a támadott törvényi rendelkezések által támasztott új törvényi feltételeknek”. Ugye mindenki értette? Döntésük szerint. Komolyan, mintha az Alkotmánybíróság nem is hallott volna arról, hogy milyen körülmények között és főképpen milyen eredménnyel zárult a Nemzeti Dohánybolt koncessziók kiosztása. Ez már színtiszta cinizmus.

Még – a különvéleményt egyébként nem megfogalmazó – Stumpf alkotmánybíró is kiemeli párhuzamos indokolásában, hogy a trafiktörvény valójában „objektív (tárgyi) korlátot” állít a vállalkozás szabadsága elé, mert „hiába felel meg a vállalkozó a képzettségi, szakmai […] feltételeknek, döntése ellenére nem tud [dohány-kiskereskedelmi] tevékenységet folytatni, ha az állam nem köt vele koncessziós szerződést”.

Bragyova és Kiss alkotmánybírók ezúttal is ízekre szedték a többségi határozatot. Bragyova alkotmánybíró elfogadhatatlannak tartja „azt az érvet, amely szerint […] más vállalkozási tevékenységet az eddigi trafikosok továbbra is folytathatnak”, szerinte a többségi határozat ezzel azt mondja ki, hogy a „foglalkozás szabadsága nem védi a már választott foglalkozás folytatását”. Arra is rámutat, hogy a trafiktörvény állítólagos célja, a fiatalok egészségének a védelme a korábbi trafiküzemeltetők alapjogait kevésbé korlátozó megoldással – például hatékonyabb ellenőrzéssel – is elérhető lett volna.

Kiss alkotmánybíró is azon a nézeten volt, hogy a „dohányzás egészségre gyakorolt káros hatása nyilvánvalóan és önmagában nem csökken attól, hogy állami monopóliummá vált a dohánytermékek kiskereskedelme és csak koncesszióval rendelkezők végezhetik e tevékenységet”. Hangsúlyozza, hogy a takarékszövetkezeti törvényhez hasonlóan a trafiktörvény esetében is a „törvényalkotót terheli a közérdekből fakadó jogkorlátozás szükségességének bizonyítása”, továbbá a vállalkozás szabadságához fűződő alapvető jog korlátozásához […] nem elfogadható a közérdekűségi megfontolásokra való hivatkozás.

Ha a dohány-kiskereskedelem államosítása nem volt szükséges az egészségvédelem érdekében, akkor az aligha szolgálhatott más célt, mint a haverok állami eszközökkel történő üzlethez juttatását. Az Alkotmánybíróság szerint ez Alaptörvény-konform. Persze csak, ha az ötletet a fiatalok dohányzása visszaszorításának ürügyével adja el a kormány. Miként – az AB szerint – alapjogi szempontból az is rendben van, ha az állam a takarékszövetkezetek tulajdonában álló bankot előbb államosítja, majd eladja egy kormányközeli befektetők érdekeltségébe tartozó cégnek. Az Alkotmánybíróság bizonyította, hogy független. Sajnos nem a kormánytól, hanem a társadalmi realitásoktól, no és a tulajdonosokat megillető intézményes garanciáktól.

3 komment

Az AB kikelt a sötétben bujkáló kapitalisták ellen

Gyöngyszemre bukkantunk. A magyar Alkotmánybíróság (AB) gazdaságideológiai és gazdaságtörténeti fejtegetésbe kezdett annak kapcsán, hogy gyakorlatilag teljes egészében elutasították a takarékszövetkezetek integrációja (értsd: államosítása) ellen érkező beadványokat. Vagyis, a tizenöt fős testület négy különvélemény mellett zöld utat engedett annak, hogy az állam különböző gazdasági társaságokon keresztül többségbe kerüljön a Takarékbankban, illetve a köré csoportosuló takarékszövetkezetekben. De ezt most tegyük félre egy pillanatra, és azt is, hogy a de facto államosítás után mi következett (majd a poszt végén visszatérünk rá), és koncentráljunk arra, hogy miként is vélekedik egy, piac- és versenyelvű köztársaságban az alkotmánybíróság az állami szerepvállalásról.

Az alkotmánybírák a takarékszövetkezeti határozat indoklását azzal kezdik, hogy a magántulajdon és a szerződés szabadsága megfelel a „laissez faire, laissez passer elvnek” (104. bekezdés). Ezek szerint tehát a kevésbé szabadpiaci rendszerű országokban, vagyis ahol viszonylag nagy az állam (szociális) szerepvállalása, mondjuk Franciaországban vagy Németországban, ne érvényesülne a magántulajdon és a szerződések szabadsága, vagy patetikusabban: a szentsége!?

De ne ragadjunk itt le, a gyöngy több oldalról fénylik. Olvassunk tovább, érdemes. Így: „A szabadversenyes piacgazdaságban a jogrendszer a gazdasági törvényszerűségnek, az értéktörvénynek (!), a versenynek, a piaci érdekeknek rendelődik alá.” (107. bekezdés) Értjük, ugye? Ahol szabadverseny van, ott a jogrendszert alárendelik a piaci erőviszonyoknak. Ezzel az AB azt mondja, hogy, például az Egyesült Államok vagy Új-Zéland nem jogállam. Szabadpiac persze az EU-ban is sok területen működik, úgy hívják, hogy egységes piac, aminek, lassan el is felejtjük, de Magyarország is része.

Nincs megállás, az intellektuális ámokfutás folytatódik. Az AB szerint „két évszázad tapasztalata bizonyítja, hogy mindkét szélső pólus (!)”, vagyis a szabadpiaci rendszer, amelyben tehát a jog a piac alávetettségében senyved, valamint a nemzeti szocialista és a sztálinista-maoista „totális államgazdaság” „katasztrofális hatású lehet a társadalmi rendszer egészére nézve” (110. bekezdés). Ez már kábítóan hat ebben a melegben: a szabadpiac és a fasiszta/sztálinista gazdaság, mint két szélsőség…

Az AB kiáll a vártára, és büszkén visszhangozza, hogy nem leszünk gyarmat. De nem ám, jóllehet „a gyarmati időket idéző függőség és kiszolgáltatottság” (110. bekezdés) újratermelődött. (Ha ez a gondolat egybecseng egyes kormányzati nyilatkozatokkal, az csak a véletlen műve lehet. Ugye. Persze.) Még szerencse, hogy a magyar kormány, pardon, az AB, résen van, annál is inkább, mert a 2008-2009-es globális válság utóhatásaként „a nemzetállami jogalkotás mindenütt felerősödött”, mert „…az európai uniós…egyeztetések…vontatottan haladnak és kétes kimenetelűek”, továbbá „a nemzetállami önvédelmi reflexek…megerősödtek” (112. bekezdés). És ezt így hogy? – bukik ki belőlünk a T. A.-i értelemben vett kétely. A magyar Alkotmánybíróság figyelmét ezek szerint elkerülte, hogy a teljes Európai Uniót újraszabályozták az elmúlt években, horribile dictu, a 2011-es magyar elnökség alatt fogadták el a költségvetési koordinációt és szigort érvényesítő úgynevezett hatos csomagot. De persze az új uniós regulák messze túlmutatnak a költségvetésen, és végcélként egy, a mainál egységesebb, a nemzetállami jogalkotást éppenhogy háttérbe szorító Európát céloznak meg.

Az intellektuális völgyjárás záróakkordjaként itt az AB következtetése: „az európai uniós és a globális gazdasági rendszer sem működtethető a laissez faire, laissez passer piacgazdaság szélső pólusán”. Az Európai Unió, mint a szabadpiac szélső pólusa? Hogy mi van!? Itt az AB már olyan fantomokkal hadakozik, amelyek annyira a sötétben bujkálnak, hogy a vadkapitalizmus óta még egyetlen egyszer sem bújtak elő. Ez, miként az AB sugallja, kétszáz éve nem valósult meg a világgazdaságban, pláne nem az EU-ban. Magyarországon pedig végképp soha nem volt igazi szabadversenyes kapitalizmus. Ha másért nem, hát azért, mert az állami redisztribúció mindig nagyon magas szinten volt. Még az elmúlt hetven év – ebből a szempontból – legszabadabb időszakában, a kilencvenes években és a kétezres évek elején sem ment az állam által újraosztott nemzeti jövedelem huzamosabb ideig 50 százalék alá. (A közép-európai régióban ez mindvégig és ma is 40-45 százalék).

És akkor az ígért slusszpoén: miután a kormány keresztülvitte a Takarékbank és a takarékszövetkezetek államosítását, néhány hónapra rá reprivatizálta a bankot a Magyar Takarék Zrt.-nek. A Magyar Takarék mögött kormányközeli üzletemberek, más szóval a hatalom haverjai („crony”-k) sorakoznak. Egy ponton úgy tűnt, hogy a folyamat, egy törvényszéki bíró karakán kiállása okán elakadhat, de aztán mégsem. A bíró az AB-hez fordult, utóbbi pedig formai okokra hivatkozva elutasította a kezdeményezést, így zöld utat kapott a privatizáció. Az AB tehát először az államosításhoz, majd pedig a reprivatizáláshoz asszisztált. Így, ha bárkinek efelől kétsége lett volna, az AB fenti, gazdaságideológiai okfejtését nem lehet csak a gazdaságpolitikai és gazdaságtörténeti felkészületlenséggel indokolni, voluntarizmus és szervilizmus nélkül ilyen szöveg nem születik. Hogy is mondta Orbán Viktor? „Az alkotmányos viták korszakán túl vagyunk.”

23 komment

Egy ÁSZ-jelentés margójára

Megvizsgálta az Állami Számvevőszék, hogy 2008 és 2012 között hogyan ellenőrizték a közbeszerzéseket.  Erről egy jelentést adtak ki, és úgy tűnik, hogy alapvetően elégedettek. Mi nem vagyunk azok. Bemutatjuk, hogy miben értünk velük egyet, és hogy miben nem.

Mi a jó és mi a rossz az ÁSZ szerint – és szerintünk?

1. Az ÁSZ szerint fontos eredmény, hogy egyre kevesebben kérnek alaptalanul a Közbeszerzési Döntőbizottságtól (KDB) egy-egy közbeszerés után jogorvoslatot, pedig a jogszabály szerint a KDB feladata a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogsértő vagy vitás ügyek miatti jogorvoslat intézése. Az ÁSZ szerint ez annak köszönhető, hogy az eljárási díjakat jelentősen megemelték. Ez tényleg látszik a számokon: a jogorvoslati eljárások száma 2011-ről 2012-re 1011 darabról 695 darabra csökkent. A megállapított jogsértések száma 2008 és 2011 között 219 darabbal nőtt, majd 2012-re 166 darabbal csökkent. Ez alapján azt mondja az ÁSZ, hogy 2012-ben a jogsértések száma csökkent. Mi inkább úgy fogalmaznánk: csak a KDB látókörébe került ügyek száma csökkent.

Ez fontos különbség. Jogorvoslatot ugyanis valóban lehet ok nélkül is kérni, de sokszor lehet nyomós érve a pályázatokon vesztes cégeknek arra, hogy miért gondolják inkorrektnek a közbeszerzési pályázatot.  És az irreálisan magas eljárási díjak ezeket a cégeket is visszafoghatták. Mert az eljárási díj ugyan visszajár, ha a KDB igazat ad nekik, de a KDB működése még finoman szólva sem átlátható. Vagyis hiába biztos abban a vesztes, hogy ővé volt a legjobb pályázat, ennyi pénzt nem akar kockáztatni, mert nem bízik abban, hogy a KDB korrekt lesz.

2. A közbeszerzési törvényt 2008-ban is módosították, akkor előírták, hogy a közbeszerzési eljárással kapcsolatos információkat az ajánlatot kérő vállalatoknak és szervezeteknek a honlapjukon nyilvánosságra kell hozni. Ez valóban fontos változás volt, amit az ÁSZ javulásként értékelt. Arról azonban nem írtak semmit a jelentésükben, hogy ha ezeket az információkat  a közbeszerzési eljárások  ajánlatkérői mégsem hozták nyilvánosságra, akkor semmilyen szankciót, büntetést nem kaptak. Enélkül pedig nem ért sokat ez az új szabályozás.

3. A jelentés megemlíti, hogy a Közbeszerzési Hatóság (KH) a törvény előírásai ellenére, a bírósági döntést tartalmazó határozatokat nem tette közzé honlapján. Ez is mutatja, hogy komoly gondok vannak a Hatóság átláthatóságával. Márpedig ezek megismerése a jogalkalamzók számára kulcsfontosságú lehet.

4. A jelentés megállapítja továbbá, hogy nem készült el a középtávú kormányzati stratégia arra, hogy bevezessék az elektronikus közbeszerzéseket, ami a TI szerint sokat segítene abban, hogy a közbeszerzések tisztábbak legyenek. Fontos lenne, hogy végre elektronikusan támogatott, automatizmusokra épülő, adatbányászatra alkalmas informatikai rendszer épüljön ki.

5. Az ÁSZ megerősíti azt, amit a TI is többször hangsúlyozott már: a hatályos jogszabályok nem adnak egyértelmű leírást arra, hogy milyen indokkal lehet a közbeszerzést elhagyni, és hogy pontosan ki dönthet erről.

Mit kell tenni az ÁSZ szerint?

A fenti megállapítások ellenére az ÁSZ intézkedést igénylő megállapításai igen haloványak. Például az szerepel benne, hogy a KH gondoskodjon az egyes ágazatokban szokásos vagy megállapított bérekre és a kapcsolódó közterhekre vonatkozó információk összegyűjtéséről és közzétételéről. Ez persze nagyon is lényeges, és tény, hogy ennek a mai napig nem tesz eleget a KH, de a TI ennél sokkal nagyobb problémának tartja, hogy közben a rendszerszintű problémákkal egyáltalán nem foglalkozik a Számvevőszék.

Mi történt mostanában, és ez miért baj?

A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács összetétele az ÁSZ által vizsgált időszakot követően változott, így azzal feltehetően az ÁSZ majd a következő jelentésében foglalkozik, pedig a változás már most komoly aggodalomra ad okot.
 
A Tanácsnak 2014. január 1-je előtt 10 tagja volt. A törvény alapelveinek és egyes közérdekű céloknak az érvényesítését a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, a gazdaságpolitikáért felelős miniszter képviselte. Az ajánlatkérők általános érdekei ügyében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kijelölt személy, a helyi önkormányzatok országos szövetségei által együttesen kijelölt személy és az az építésügyért felelős miniszter által kijelölt személy járt el. Az ajánlattevők általános érdekeit pedig  a munkáltatók országos érdekképviseletei és az országos gazdasági kamarák által kijelölt három személy képviselte. A Tanácsot egy választott elnök vezeti.

A közbeszerzési törvény módosítása alapján 2014-ben a Tanács tagjainak száma (két lépcsőben) 10-ről 15 főre emelkedett, és az NFÜ által kijelölt személy helyére az intézményi változások miatt Miniszterelnökséget vezető államtitkár által kijelölt személy lépett.

Az alábbi új személyek léptek be a Tanácsba: az agrár-vidékfejlesztésért felelős miniszter és a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara elnöke által közösen kijelölt személy, az Állami Számvevőszék elnöke vagy az általa kijelölt személy, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke vagy az általa kijelölt személy, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője vagy az általa kijelölt személy,
a Magyar Nemzeti Bank elnöke vagy az általa kijelölt személy.

Az öt új személynél azonban nincs megnevezve, hogy kinek valójában melyik oldalt képviselve kell eljárniuk, illetve nem derül ki, hogy kerül a csizma az asztalra: vajon a fogyasztóvédelemnek és a központi banknak mi közük van a közbeszerzésekhez? Vagyis nem tudjuk pontosan, hogy ez az öt új Tanácstag kinek az érdekeit képviseli. Közbeszerzésekre évente 1300 milliárd forintot költ el az ország, és a TI álláspontja (és a józan ész) szerint mindenképpen tiszta helyzetet kellene teremteni.

3 komment

Bárcsak szörfbajnoksághoz hasonlítana a közbeszerzés!

Blue Shine, vagyis Kék ragyogás a neve Detre Diana cégének. Detre Magyarország egyik legjobb szörfözője – indult is az olimpián – és emellett vagy kitűnő üzletasszony, vagy korrupt. Vagy mindkettő.

Detre a cégét 2013-ban alapította 500 ezer forint törzstőkével, és a referenciák alapján úgy tűnik, hogy piaci alapon, azaz igazi versenykörülmények között nem jutott komolyabb megrendelésekhez. A cég azonban egyszercsak megtáltosodott, és kötöttek egy 23,9 millió forintos üzletet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával – a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyik szervezetével.

A Blue Shine az úgynevezett „Nemzeti Egységes Kártyarendszerről” készít majd elemzéseket és „kommunikációs tanulmányokat”. Sok PR cég vezetője elismerően csettintene, ha megkapna egy ilyen üzletet, nyilván Detre is boldog volt. Volt kivel megosztania az örömét, Detre barátja ugyanis Gál András Levente, a KIM korábbi államtitkára. Az újságírók annak rendje és módja szerint megkérdezték a minisztérium sajtóosztályát: összefügg-e egymással a két dolog (a Gál és Detre közötti szerelem, valamint a megbízás), és azt a nem meglepő választ kapták, hogy „természetesen nem”. Ám ezt a választ még a KIM minisztere, Navracsics Tibor sem fogadta el, és vizsgálatot indított.

Ha a vizsgálat alatt ellenőrzik majd a dokumentumokat és a pályázatokat, akkor jó eséllyel semmi kivetnivalót nem találnak majd a Blue Shine szerződésében. Könnyen úgy tűnhet majd, hogy Detre Diana ügyesen elkapott egy jó üzletet, ezért inkább példakép lehetne, nem pedig bűnbak.

Persze a látszat lehet, hogy ezúttal is megcsalja – ha nem is Dianát, de minket. Nem mindegyik cég kapja meg ugyanis az esélyt arra, hogy egy ilyen közbeszerzési eljáráson elinduljon. A Transparency International Magyarország (TI) már sokszor elmondta, hogy ez az egyik alapja a közbeszerzési korrupciónak. A magyar jogszabályok lehetővé teszik, hogy építési beruházás esetén 150 millió forintos becsült érték alatt, áru- és szolgáltatás vásárlásánál pedig 25 millió forintos becsült érték alatt három céget hívjanak meg ajánlattételre. Három cégből pedig sokkal könnyebb kiválasztani azt az egy céget, amelyikkel szeretnének üzletet kötni. Elég, ha a másik kettő teljesen alkalmatlan, de az is egy jó módszer, ha akad még két jóbarát... Persze, ne zárjuk ki, hogy ilyen esetben is lehet verseny, csakhát az is lehet, hogy a haveroknál landolnak a milliók. A TI számításai szerint a gyanús közbeszerzési eljárások évente mintegy 300 milliárd forinttal rövidítik meg a magyar adófizetőket. Sokkoló szám, meg lehet tőle ijedni.

Visszatérve Detre Dianához: azt javasoljuk Navracsics Tibor miniszter úrnak, hogy gondoljon erősen erre a 300 milliárd forintra, és kezdeményezze, hogy módosítsák a közbeszerzési szabályokat. Érje el, hogy a közbeszerzéseknél legalább annyira átlátható és korrekt legyen a verseny, mint például egy szörfbajnokságon.

8 komment

A Fidesz már a kampány legelején mélyen az adófizetők zsebébe nyúlt

A hamarosan induló képmutatás.hu elnevezésű projekt keretében a Transparency International Magyarország (TI) feltárja és közzéteszi az idei országgyűlési választásokat megelőző kampány költéseit. A 2010-es választási kampányköltéseket is nyomon követtük, akkor azt állapítottuk meg, hogy a nagy pártok, a Fidesz és az MSZP az akkor érvényes szabályok szerint elkölthető 386 millió forint helyett mintegy másfélmilliárd forintot költöttek. A négyszeres túlköltekezés a helyi média, az óriásplakátok vagy éppen a kampányrendezvények költségeit nem is foglalta teljes körűen magában. Vagyis a pártok még annál is jócskán többet költöttek, mint amennyit a TI össze tudott számolni.

Idén más a helyzet. A kormánypártok által a szakmai és a társadalmi vitát átugorva, egyéni képviselői indítványra elfogadott új kampányfinanszírozási törvény a korábbiaknál bőkezűbb a pártokkal. A korábbi egymillió forintról ötmillió forintra emeli a jelöltenként elkölthető pénz összegét. Ez 199 fős parlamenttel számolva azt jelenti, hogy a pártok a kampányra összesen 995 millió forintot költhetnek. A jelöltenként elkölthető ötmillió forintból az állam egymilliót a jelöltnek fizet ki, a fennmaradó négymillió forint pedig a pártokhoz kerül és ennek a nagy részét is az állam fizeti. Itt az a szabály, hogy minél több választókerületben indít egyéni jelöltet egy párt, annál több pénzt kap az államtól. Ha a párt legalább 27 választókerületben állít jelöltet, közel 150 millió forint jár neki, de ha mind a 106 választókerületben lesz jelöltje, majdnem 600 millió forintra számíthat.

A közel egymilliárd forint fennmaradó részét a pártoknak kell előteremteniük, ám – a kormány által nemrég módosított törvény értelmében – adományokat csak magyar állampolgárságú természetes személyektől fogadhatnak el, a kormánytól azonban nem.

Úgy néz ki, a Fidesz már a kampány legelején 150 milliót felhasznált az egymilliárdos költségkeretből, ráadásul az adófizetők kárára. Nemrég ugyanis a kormány állítólag 400 ezer forintért átadta a Fidesznek a „Magyarország jobban teljesít” kampány 150 millió forintot érő arculati elemeit. A túlzás nélkül ingyenes átadásnak nevezhető akció keretében a kormány a „Magyarország jobban teljesít” kampány brand-jének az értékével járult hozzá a Fidesz kampányához.

Ezzel több szempontból is gondok vannak. Finoman szólva nem elegáns az, amikor a kormány, az adófizetők pénzéből pártkampányt folytat (igaz, ilyen „trükköket” az előző kormányok is bevetettek, a választáshoz közeledvén). Márpedig a névleg a kormányzat teljesítményét ismertető „Magyarország jobban teljesít” reklámsorozat nagyon is  pártkampány volt. Ezt a napnál világosabban bizonyítja, hogy a Fidesz a közpénzből bejáratott szlogeneket egy az egyben átültette a kampányába. Ennek fényében már nem meglepő, hogy az új kampányfinanszírozási törvény nem tiltja a kormányzati önkampányolást, még ha az közpénzből is folyik.

A kormánypártok kampányának 150 milliós állami megsegítése azonban nemcsak nem elegáns, de nem is jogszerű. Az ingyenes juttatás is kampánytámogatás, azt ugyanúgy hozzá kell számítani a kampány során elkölthető pénzekhez, mint a közvetlen, készpénzes támogatást. Ráadásul a törvény értelmében a pártok nem fogadhatnak el adományt, ajándékot a kormánytól.

A Fidesznek ezért vagy a kormánytól ingyen kapott „Magyarország jobban teljesít” kampány tényleges értékével kell csökkentenie a saját kampányköltség keretét, vagy fel kell hagynia az ajándékba kapott kampányelemek használatával.

41 komment

Mese habbal - még egy mondat a vagyonnyilatkozatokról…

Nevetünk, csapkodjuk a térdünket, már a szemünk sem rebben, vagy éppen idegesek leszünk. Igen, a vagyonnyilatkozatokról van szó. Ezekből ugyanis szinte kizárólag azokat az adatokat ismerjük meg, amit a parlamenti képviselők és más közhatalmi döntéshozók el akarnak mondani. Ha valamit el akarnak hallgatni, vagy titokban akarnak tartani, a vagyonnyilatkozati szabályok ettől aligha tántorítják el őket. Simon Gábor sem azért bukott le, amit írt – vagyis inkább, amit nem írt – a vagyonnyilatkozatában, hanem mert a be nem vallott vagyont rendkívül amatőr módon rejtette el.

A Transparency International Magyarország (TI) már sokszor elmondta és leírta, mennyire nincsen rendben az, hogy ha valaki országgyűlési képviselő, ma gyakorlatilag azt ír a vagyonnyilatkozatába, amit akar.

Tavaly Zsiga Marcellen csodálkoztunk, honnan lett ilyen hamar ilyen szép háza. Szerintünk nem adott számot arról, hogy miből tellett neki az értékes ingatlanra, ám az Országgyűlés vagyonnyilatkozatokkal foglalkozó bizottsága mindent rendben talált. Ekkor fordultunk nyílt levélben Rubovszky Györgyhöz, ennek a bizottságnak az elnökéhez. Javasoltuk, hogy az Országgyűlés módosítsa a vagyonnyilatkozatokra vonatkozó szabályozást úgy, hogy azoknak, akik közpénzből kapják a fizetésüket, legyen ténylegesen átlátható a vagyoni helyzetük.

Tavaly decemberben egy Bács-Kiskun megyében működő bíróról derült ki, hogy nem csak azokkal a vagyontárgyakkal gazdagodott, amiket bevallott. Azóta már nem bíró, tehát nem úszta meg következmények nélkül. Azt azonban nem tudjuk, hogy a hatóságok vizsgálják-e a be nem vallott gazdagodás eredetét és felelősségre vonják-e a volt bírót, ha kiderül, hogy az eltitkolt pénz mondjuk bűncselekményből származott.

Úgy néz ki, a jó negyedmilliárd forint bevallásáról megfeledkező Simon Gáborra is nehéz napok várnak, arra számíthat, hogy az ügyészség ízekre szedi. Biztosan csak azt tudjuk, hogy nem a vagyonnyilatkozatában írtaknak köszönheti a lebukást. A vagyonnyilatkozatok jelenlegi rendszere ugyanis nem alkalmas arra, hogy tételes és átfogó számadásra kötelezze a politikusokat és más közpénzhasználókat.

A követeléseink ezért változatlanok:

  1. a vagyonbevallás, a hozzátartozóké is, legyen nyilvános, bárki számára könnyedén és elektronikusan is hozzáférhető;
  2. az ellenőrzés legyen hatékony, ezért a képviselői vagyonnyilatkozatokat ne az Országgyűlés, hanem az adóhatóság ellenőrizze;
  3. a szabálytalanul vagy valótlanul nyilatkozókat sújtsák szigorú, elrettentő erejű szankciókkal.

Az remek, hogy az ügyészség gyorsan reagál az adócsalás gyanújába keveredett szocialista képviselő ügyében, mindig így kellene eljárnia. A korrupció ellen küzdő civil szervezetként azonban azt akarjuk, hogy a vagyonnyilatkozatok minden közpénzből fizetett döntéshozó gazdagodását hitelt érdemlően és a valóságnak megfelelően tárja fel. Ha a parlament nem változtatja meg a szabályokat, továbbra is csak azok a közhatalmi szereplők vannak veszélyben, akik a titkos pénzüket a saját nevükre nyitott bankszámlán helyezik el, Ausztriában. A többiek egyelőre biztonságban érezhetik magukat.

11 komment

A jogállam macerás dolog…

Sokan és sokfélét mondtak az elmúlt napokban a paksi atomerőmű bővítéséről. A kormány győzelemként tálalta azt a magyar-orosz megállapodást, amely az orosz Roszatom cégnek juttatja az új paksi atomerőművi blokkok építését. A kormányt kritizáló megnyilvánulások viszont rendesen lehúzzák a keresztvizet az ún. „Orbán-Putyin paktumról”. A Véleményvezér tudni véli, hogy Orbán Viktor valamiféle intuitív döntést hozott. Szerintük a kormányfő, a döntést megelőzően vagy nem kérte ki a magyarországi szakértők és saját kormánya véleményét, vagy könnyedén túltette magát az így kapott tanácsokon. A K-Monitor pedig arra emlékeztet, hogy Orbán Viktor 2008-ban még a magyarok elleni puccsnak nevezte azt, amiről idén ő kötött megállapodást Vlagyimir Putyinnal.

Az eddig idézett kritikusokhoz hasonlóan a Transparency International Magyarország (TI) sem foglal állást a paksi atomerőmű bővítésének a szükségességéről. A korrupció ellen küzdő civil szervezetként a TI-nak nem Magyarország hosszú távú energiastratégiájával van baja, hanem az ennek megvalósítására szánt közpénzek elköltésének a módjával. A TI nem tudja, hogy puszta intuíció vagy alapos szakmai megfontolások alapján választotta-e ki Orbán Viktor a Roszatom nevű céget. Sajnos erről a maroknyi beavatotton kívül más sem tud semmit, és a jelen állás szerint ez így is marad.

A TI azt azonban tudja, hogy az Alaptörvény értelmében „Magyarország független, demokratikus jogállam”, ahol a „közpénzeket az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni”. Meg azt is tudja a TI, hogy az Alkotmánybíróság szerint a közhatalmi döntéseknek „demokratikus jogállamban mindenki számára megismerhetőnek, ellenőrizhetőnek kell lenniük”.

Úgy látszik, hogy a miniszterelnök nincsen tisztában ezekkel a szabályokkal. A paksi atomerőmű bővítésére irányuló, az adófizető magyar polgároknak sok ezer milliárd forintjába kerülő megbízást a lehetséges kivitelezők versenyeztetése és pályáztatás nélkül ítélte oda a Roszatomnak. Nem tudjuk, hogy mik voltak a kiválasztás szempontjai, és miként győződött meg a kormányfő arról, hogy valóban az országnak és a polgároknak legelőnyösebb megoldást választotta. A Roszatomról a TI oroszországi szervezete megállapította, hogy „kívül esik azon a zónán, amit bárki érdemben ellenőrizni tudna”. Átláthatatlan módon szerződést kötni egy átláthatatlanul működő óriáscéggel. Sajátos értelmezése ez annak az Alaptörvényben foglalt rendelkezésnek, amely a közpénzek átlátható felhasználását írja elő.

0 komment

Talán mégis jó valamire a vagyonnyilatkozati rendszer…

Varga Tibor, a Kecskeméti Törvényszék bírája azért veszítheti el bírói állását, mert vagyonnyilatkozatában nem tudott számot adni gazdagodásának a forrásairól. A bírák jogállásáról szóló törvény alapján minden bíró köteles háromévente nyilatkozni arról, hogy milyen vagyontárgyakat birtokol. A törvény a bíróság vezetőjét pedig arra kötelezi, hogy vesse össze a bíró aktuális vagyonnyilatkozatát a korábbival.  Varga Tibor ezen a teszten bukott el: a főnöke megállapította, hogy a „szolgálati viszonyából vagy a munkáltató által ismert más törvényes forrásból származó jövedelme nem ad magyarázatot a vagyongyarapodására”. Ilyen esetben szigorú eljárást kell lefolytatni, ami Varga Tibor esetében állásvesztéssel végződhet. Legalábbis erre enged következtetni az, hogy a Kecskeméti Törvényszék elnöke azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól és kezdeményezte eltávolítását a bírói karból.

Kezdetnek nem rossz! Hogy a folytatás is ilyen szép legyen, azt várjuk az adóhatóságtól, hogy vagyonosodási vizsgálattal derítse fel Varga Tibor bíró vagyonának tényleges eredetét. És ha netán kiderülne, hogy a vagyon bűncselekményből származik, az ügyészség indítson ellene büntetőeljárást.

Vannak persze további ötleteink is. Mondjuk a politikusok, parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatait is alaposabban ki lehetne vizsgálni. Ezt a feladatot pedig a politikustársaktól a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz lehetne telepíteni. Ellenkező esetben még az a minden alapot nélkülöző híresztelés kaphatna szárnyra, hogy azért nem indul egyetlen politikus ellen se vizsgálat a vagyonnyilatkozata alapján, mert ugyebár „holló hollónak nem vájja ki a szemét.” A NAV rögvest kezdhetné Zsiga Marcellal a sort.

4 komment

Nem csökken a kampánymutyi esélye

A kormány módosította a kampányfinanszírozás szabályait. A kormánytöbbség által korábban benyújtott bizottsági módosító már bevezette azt, hogy a listát állító párt képviselőjelöltje lemondhat az őt jelölő párt javára a neki a törvény alapján járó egymillió forintos állami kampánytámogatásról. Az újabb módosító azt írja elő, hogy a pártok a jelöltjeiktől átvett pénzt ugyanúgy kincstári kártyán kapják meg, ahogyan a törvény eredeti szabályai szerint az egyéni jelöltek is. Ez jó, hiszen a kincstári kártyára érkező kampánytámogatás felhasználása könnyen ellenőrizhető, a készpénzmozgás kizárása pedig átláthatóbbá teszi a kampányköltéseket.

Nem értjük azonban, hogy a pártok miért csak a jelöltjeiktől átvett pénzt kapják kincstári kártyán? A pártok ugyanis, jelöltjeik számától függően, további nagyösszegű állami kampánytámogatásban részesülnek, amit készpénzben kapnak meg. Az országos listát állító pártoknak készpénzben fizetett állami kampánytámogatás minimum 149 millió forint, de elérheti az 597 millió forintot is.

A módosított törvény így néz ki:

1.    A pártok kampányköltései a jelöltjeiktől kincstári kártyán átvett egymillió forint erejéig nyomon követhető és ellenőrizhető lesz.
2.    A fennmaradó sok százmillió forintnyi közpénz elköltéséről csak annyit fogunk tudni, amennyit a pártok elárulnak, hiszen ezt a pártok készpénzben kapják. Terjedelmes beszámolóktól aligha kell tartanunk, hiszen Kubatov Gábor Fidesz pártigazgató szerint a pártok nem látnak el közfeladatot, ezért nem kell elmondaniuk, hogy mire és mennyit költenek a kampányaik során.
3.    Továbbra is megoldatlanok maradnak azok a problémák, amelyekre korábban felhívtuk a figyelmet. A pártok továbbra sem kötelesek kampányköltéseik tételes bevallására, és sikertelenség esetén is csak a jelöltjeiktől átvett egymilliós támogatást kell visszafizetniük. A pártlista után járó több százmillió forintot akkor is megtarthatják, ha egyetlen szavazat sem érkezik a listájukra, és szigorú számadás hiányában annak is csak formai akadálya van, hogy ezt a pénzt pestiesen szólva lenyúlják.

Szerintünk csak a Magyar Nemzet gondolja úgy, hogy általuk vélt baloldali kötődésünk miatt háborodunk fel azon, ha a törvények lehetővé teszik a kampánymutyit.  A Transparency International Magyarország minden politikai párttól egyenlő távolságot tart, a kampány- és pártfinanszírozás körüli mutyit pedig azért utáljuk, mert ez az egyik alapja a magyar társadalmat és gazdaságot megmételyező korrupciónak.

0 komment

A közérdekű bejelentőt megvédeni nem kell félnetek jó lesz

Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozója kiállt a nyilvánosság elé és elmondta, hogy az adóhatóság hanyagsága, az illetékesek felkészületlensége, illetve a szándékos félrenézés évente sok száz milliárd forintnyi adó elcsalását eredményezi. Amennyiben az állítások igaznak bizonyulnak, akkor ez Magyarország legnagyobb, közérdekű bejelentő által feltárt korrupciós botránya. Ezért megdöbbenve vettük tudomásul, hogy a NAV-nak mindössze 48 óra elegendő volt ahhoz, hogy kivizsgálja a súlyos állításokat és megállapítsa: Horváth András alaptalanul vádaskodik, hiszen nem történt jogszabálysértés, senki nem mulasztott és minden a legnagyobb rendben van.
 
Felháborítónak tartjuk, hogy a kormány, amely annyira elkötelezett a közérdekű bejelentők iránt, hogy nemrég törvényt is alkotott a védelmükről, feljelentéssel vegzálja az adóellenőrt és a kirúgása is csak azért maradt el, mert már felmondott.  Pedig e törvény értelmében tilos a dolgozót kirúgni vagy más hátrányt okozni neki azért, mert korrupciót vagy visszaélést hoz nyilvánosságra.
 
A Transparency International nem tudja, hogy igazak-e és ami nem kevésbé fontos, bizonyíthatóak-e a Horváth András által mondottak. Azt azonban tudjuk, hogy a NAV elhamarkodott vizsgálata és sommás kijelentései nem visznek közelebb az igazság kiderítéséhez.
 
Ezért azt várjuk az ügyészségtől, hogy kezelje a helyén az ügyet, és ne úgy járjon el, ahogyan a NAV tette. Alaposan vizsgálják ki, mit tett, és mulasztott-e a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ország költségvetése szempontjából létfontosságú adók beszedése során.

16 komment

A FIDESZ az MSZP és az SZDSZ érveit használja kampányköltéseik eltitkolására

A K-monitorral közösen adatigényléssel fordultunk a két legerősebb jelöltet, Kovács Csabát és Teket Melindát támogató pártokhoz. Azt kérdeztük, hogy mennyi pénzt költöttek a jelölő szervezetek a 32-es körzetben a megismételt választási kampányra.

Szerintünk a pártok, a közhatalom megszerzésére törekednek és jelentős részben közpénzből gazdálkodnak, ezért nem titkolhatják azt, hogy miből és mennyiért kampányolnak. A FIDESZ azonban máshogyan gondolja.

Kubatov Gábor megírta: a pártok nem látnak el közfeladatot, ezért nem kell nyilvánosságra hoznia a kormánypártok bajai kampányköltéseit. Ide kattintva elolvashatja Kubatov Gábor teljes levelét.

Az Együtt 2014-et is megkérdeztük, részletes válaszukat itt olvashatják.

0 komment

Mégsem kerül szájkosár az oknyomozó újságírókra

Tegnap még azt írtuk, hogy a Btk. módosítására irányuló, Harrach Péter, Rogán Antal, Kósa Lajos és Pálffy István kormánypárti képviselők által benyújtott törvényjavaslat  az „oknyomozó újságírók szempontjából maga lenne a szájkosárszabály.” A kormánypártok azonban ma reggel a szocialisták módosítójával szavazták meg az új büntető tényállásokat.

Mégsem lesz tehát bűncselekmény az, ha valaki tévedésből bizonyítéknak vélt felvételt gondatlanul hoz nyilvánosságra. Örülünk, hogy az előterjesztők egyetértettek Harangozó Tamás és Bárándy Gergely érveivel, akik „felháborítónak tartják, hogy a kormánypártok a politikai ellenfeleik lejáratásának örvén még a médiát is megcenzúráznák, immár nyíltan.”

A módosított módosító hatására a hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú kép- vagy hangfelvételt készítése, hozzáférhetővé tétele és nyilvánosságra hozatala kerül a Btk.-ba. Már a tegnapi közleményünkben rámutattunk, hogy erre semmi szükség. Az ilyen magatartások nagyjából eddig is büntetendőek voltak, például becsületsértésként, rágalmazásként, zaklatásként, hamis vádként vagy mondjuk perben csalásként.

A tegnapi kritikánkból tehát fenntartjuk azt, hogy a Btk. végül elfogadott módosítása szükségtelen. Igaz, legalább nem nagyon káros, hiszen így a bíróságoknak módjukban áll ésszerűen értelmezni az új szabályokat.

Az előterjesztők a végén szerencsére csak saját magukat nullázták le, a szólásszabadságot mégsem.

0 komment

Most az alkotmánybírák élethosszig tartó mandátuma a nemzeti érdek

A kormány benyújtotta az Alaptörvény ötödik módosításával összefüggő törvénymódosításokat. A korrupció elleni küzdelem szempontjából ezúttal arra a rendelkezésre figyelünk, aminek köszönhetően a jelenlegi kormánytöbbség által megválasztott alkotmánybírák akkor is kitölthetnék a mandátumukat, ha közben elmúlnak hetvenévesek. Így Szívós Mária, Pokol Béla, Salamon László, Balsai István és Dienes-Oehm Egon 2023/2024-ig maradnának alkotmánybírák. Némelyikük tehát közel a nyolcvanhoz is végezhetne alapjogi bíráskodást.

Mindez annak a fényében különösen érdekes, hogy a rendes bíróságok bíráit előbb 62, majd, éppen az Alkotmánybíróság és később az EU bíróság döntéseinek a hatására 65 éves korukban kényszernyugdíjazták. Akiket az első körben kirúgottak közül kényszerből visszavettek, azok se kapták meg újra a korábbi kollégiumvezetői, elnöki, stb. beosztásukat. Mert akkor éppen a fiatalítás volt a szempont, így lehetett ugyanis megszabadulni a jelenlegi kormány hivatali idejét megelőzően kinevezett bírósági vezetőktől.

Arról persze nem tehet a kormány, hogy az összes többi alkotmánybíró hetvenéves kora előtt kitölti a 12 éves mandátumát. A kritizált szabály tehát annyiban „demokratikus”, hogy azonos feltételekkel, mindegyik alkotmánybíróra vonatkozik. A gyakorlatban azonban éppen annak az öt alkotmánybírónak hosszabbítja meg a mandátumát, akik közül többen a 70 éves felsőkorhatár elérése miatt a következő egy-két évben kikerültek volna a testületből. Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy a szintén a jelenlegi kormánytöbbség jelöltjeként újra talárt öltött Bihari Mihályt nem részesítették ebben a kedvezményben. Ne feledjük, ő volt az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseit az Alaptörvénnyel ellentétesnek minősítő AB határozat előadója!

A Transparency International már több alkalommal figyelmeztetett arra, hogy Magyarországon a korrupció rendszerszintűvé vált, amit az is elősegített, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere gyakorlatilag szétesett, a kormány hatalmát korlátozni hivatott kontrollintézmények majdnem mindegyike elveszítette a függetlenségét. Korábban azt is jeleztük, hogy a jogalkotási folyamat átláthatatlanná vált. Legalább ebben az utóbbiban tévedtünk. Ezúttal nagyon is átláthatóvá vált a jogalkotás folyamata. A kormány politikailag elkötelezett személyeket juttat kulcspozícióba egy tőle – elvileg – független állami intézménynél. A törvény így nem gátjává, hanem eszközévé válik a kormányzati akaratnak.

10 komment

BAJAI HAMISÍTOTT VIDEÓ: KELL EMIATT BÜNTETŐTÖRVÉNYT MÓDOSÍTANI?

Szerintünk nem: a Transparency International Magyarország (TI) indokolatlannak és az Alaptörvénnyel is ellentétesnek tartja a Btk. módosítására irányuló, Harrach Péter, Rogán Antal, Kósa Lajos és Pálffy István kormánypárti képviselők által benyújtott törvényjavaslatot. Ez a javaslat ugyanis büntetni rendelné azt, ha valaki becsületcsorbítás céljából 1) hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú kép- vagy hangfelvételt készít, illetve ha 2) az ilyen kép- vagy hangfelvételt hozzáférhetővé teszi vagy 3) nyilvánosságra hozza.

Az előterjesztők szerint erre a módosításra a bajai, hamis videó miatt van szükség. Csakhogy a Btk. jelenleg is megfelelő védelmet nyújt a becsületsértő, rágalmazó kijelentésekkel szemben, akkor is, ha azok megjátszott, valótlan tartalmú film vagy hangfelvétel formájában jönnek létre. Erre szolgálnak a természetes személyek emberi méltóságát védő tényállások, például a becsületsértés, a rágalmazás vagy a zaklatás.

A Btk. arra is választ ad, ha a hamis, hamisított tényeket vagy valótlan tartalmú állításokat tartalmazó felvétel nyilvánosságra kerül, nem beszélve arról, ha azt hivatalos eljárásban használják. Ezek a hamis bizonyítékok ugyanis tévútra vihetik az igazságszolgáltatást, ezért az erre irányuló magatartásokat példásan meg kell büntetni. Hamis vád, hatóság félrevezetése, illetve hamis tanúzás – ún. „perben csalás” – valósul meg akkor, ha a valótlanságot tartalmazó felvételt átadják a hatóságoknak, vagy eljárást kezdeményeznek, netán feljelentést tesznek az alapján. Az ilyesmit a Btk. szigorú büntetéssel honorálja, még akkor is, ha az elkövető gondatlan volt és ezért nem tudta, hogy hamis bizonyítékot szolgáltat.  

Ahol tehát a büntetőjogi szigor indokolt, ott a Btk. jelenlegi szabályai is megfelelő védelmet nyújtanak, és elegendőek ahhoz, hogy a hatóságok eredményesen lépjenek fel. Vagyis a Btk. módosítására semmi szükség.

A korrupció ellen elkötelezett szervezetként azonban nem azt tartjuk a legbajosabbnak, hogy a törvényjavaslat felesleges szabályozást vezetne be. Az igazi probléma az, hogy a javasolt Btk. módosítás – a bajai videós esetet ürügyül használva – kiemelten védené a „társadalmi feladatot szervezett közösségben ellátó személyösszességeket” vagyis a politikai pártokat. És emiatt, vagyis a pártok védelme érdekében korlátozná súlyosan a szólásszabadságot.  Különösen otromba az a törekvés, hogy a törvényjavaslat még azokra is egyévi szabadságvesztés kiszabását helyezi kilátásba, akik gondatlanságból nem tudják, hogy valótlanságot tartalmazó felvételt hoznak nyilvánosságra. Az is felháborító, hogy a törvényjavaslat a politikai pártok méltóságának védelme címén jelentősen visszaszorítaná a közszereplők, politikusok, közhatalmi döntéshozók kritizálhatóságát, hiszen akár egy húzósabb karikatúra is valótlan tartalmú felvételnek minősülhetne. Ezzel a jogalkotó ágyúval lőne verébre, és akarva-akaratlanul ellehetetlenítené a hazai oknyomozó újságírást. Márpedig a közhatalmi döntéshozók és más közszereplők visszaélései és a korrupció ellen csak a nyilvánosság erejével lehet hatékonyan fellépni.

Az oknyomozó újságírók szempontjából ez a Btk. módosítás maga lenne a szájkosárszabály, hiszen a legnagyobb körültekintés ellenére is előfordulhat, hogy valótlannak bizonyul az a felvétel, amit a korrupció bizonyítékaként közzétesznek. Ez öncenzúrára késztetné a sajtót, ami aligha egyeztethető össze Magyarország Alaptörvénye IX. cikkének második bekezdésével. Eszerint „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.”

 Csak az idei évben ez a harmadik támadás a szólásszabadság ellen. A sorban a 2014-ben hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv volt az első, amely jelentős mértékben szűkíti a közszereplők bírálhatóságát. Majd jött az ún. trafikmutyi, és maga után hozta az információszabadság törvény gyors és dermesztő hatású módosítását. Most pedig már büntetőjogi eszközökkel lépnének fel azok ellen is, akik jóhiszeműen, ám tévesen hoznának nyilvánosságra olyan felvételt, amivel szerintük korrupciót lehet leleplezni.

Természetesen a TI is elítéli és büntetést érdemlőnek tartja azt, ha bárki fiktív tartalmú vagy hamisított bizonyítékokat készít és használ fel. Az azonban megengedhetetlen, hogy a jog börtönbüntetéssel fenyegesse azokat, akik tévedésből bizonyítéknak vélt felvételt gondatlanul hoznak nyilvánosságra.

Az ismertetett érveinkre figyelemmel meggyőződéssel állítjuk, hogy az információszabadságot újfent korlátozni igyekvő törekvéseknek semmi keresnivalójuk a Btk.-ban. Ezért arra szólítjuk fel az előterjesztőket, hogy vonják vissza a törvényjavaslatot.

3 komment

Rossz kérdésre rossz válasz a Hernádi-ügyben

Félrecsúszott a Hernádi-ügy értelmezése Magyarországon. Nem, most nem a kormányzati kard-ki-kard hozzáállásra gondolunk, amely egyszerű nemzeti érdeksérelemként állítja be a Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgató ellen felhozott korrupciós vádakat. Ebben nagy újdonság nincs, a magyar kormány politikusaitól már megszoktuk, hogy támadást gyanít és befeszül, ha a dolgok nem úgy zajlanak, ahogy azt elképzelik. (Legfeljebb az a pikáns, hogy ezúttal Bajnai Gordon is kiáll a kormány mellett, de ez mellékszál.) 

Emellett egyre-másra jelennek meg azok az értelmezések is a sajtóban, amelyek szerint Magyarország csak azt kapja vissza, amit maga is tesz külföldi partnereivel szemben. Ahogy a magyar kormány politikailag támadja a hazai multikat, ahogy gazdaságon kívüli eszközökkel próbál ellehetetleníti (külföldi) cégeket és ágazatokat, ahogy felülírja a piaci törvényeket valamiféle felsőbbrendű államérdektől vezérelve, nos azt kapja most meg a Mol Horvátországban. A fagyi visszanyal.

Ezzel az érveléssel több probléma is van. Mindez ugyanis adottnak veszi, hogy Horvátországban az igazságszolgáltatás ítéletei politikai alapon születnek, a Hernádi-ügyben mindenképpen. A magyar véleményformálók többsége abból indul ki, hogy Európának ezen a táján a kormányok fogják a bírók kezét. Az igazságszolgáltatás tehát nem autonóm, pláne nem független, hanem a politika szolgálóleánya.

Na most, ezt semmiféle bizonyíték nem támasztja alá. Aminthogy nincs bizonyíték arra, hogy Hernádi Zsolt valóban vesztegetett-e, arra sincs, hogy Zágrábban Turudic bíró politikai megrendelésre ítélte volna el Ivo Sanader volt kormányfőt, és szintén politikai megrendelésre hallgatná ki a Mol vezérigazgatóját. (Az ügy hátteréről és a Transparency International álláspontjától itt olvashat.) A horvát igazságszolgáltatás színvonalához ugyan férhet kétség, de evidenciának venni azt, hogy a horvátoknál az ítéletek politikailag megmutyizva születnek, egyszerű inszinuáció. Arról nem beszélve, hogy ha a politika ennyire beférkőzött a horvát tárgyalótermekbe, megsértve ezzel az egyik legalapvetőbb uniós normát, nem világos, hogy miért gondolta úgy pár hónappal ezelőtt 27 tagállam (élén Magyarországgal), hogy Horvátországnak helye lehet az EU-ban. Friss nyilatkozatában a horvát miniszterelnök a folyamatban lévő büntetőeljárásnak még a kommentálásától is elzárkózott, mondván, az nem a kormány feladata. És arra szólította fel a minisztereit, hogy azok is hasonlóan járjanak el.

A kölcsön kenyér visszajár megközelítéssel az is a baj, hogy a magyar igazságszolgáltatást szintén lenézi. Való igaz, a magyar kormány egész ágazatokat sodor veszélybe akkor, amikor hatósági eszközökkel akar érvényt szerezni társadalminak álcázott politikai szempontjainak. De eközben a bírói kar kormánypártisága, politikai elfogultsága nálunk sem bizonyított. Szerencsére. Nem kimutatható az, hogy a kormány javára (és a külföldi cégek ellenében) születtek bírósági ítéletek az elmúlt három évben. Sőt, a rezsiharc és a devizahiteles mentőakciók előzménye többször is egy-egy, a kormánynak nem tetsző bírósági ítélet volt. A bírók nem ugyanazt gondolták a szerződések érvényességéről és az állami beavatkozásról, mint a kormány. A fékek és ellensúlyok rendszerének talán utolsó bástyája éppen a bírói kar.

A Hernádi-ügyben tanúsított kormányzati magatartással tehát nem az a gond, hogy Budapest most rácsodálkozik: a horvátok gyepálják a magyar cégeket. A baj az, hogy a magyar kormány a vélt vagy valós nemzeti érdekvédelmet összekeveri az igazságszolgáltatással. Ezen érdekek védelme természetesen minden kormánynak feladata, de ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy egy ember, aki történetesen cégvezető, egy adott ügyben bűnös-e. Az utóbbi kérdést az igazságszolgáltatásnak kell kivizsgálnia, amelynek éppen azért kell függetlennek lennie a kormányoktól, hogy felülemelkedjen a rövidtávú politikai és gazdasági érdekeken. Ezért sürgetjük, hogy a magyar kormány minél előbb kezdje meg az együttműködést a nemzetközi hatóságokkal, hogy végre hitelt érdemlően kiderüljön: Hernádi Zsolt bűnös-e vagy sem.

70 komment

Minek nevezzelek, ha a „Nokiás doboz” már foglalt…

Zuglóban állítólag 100 milliót kellett visszacsorgatni egy 500 milliós önkormányzati közbeszerzés megszerzéséért. Ha ez igaz, a kormány által megalkotott új Büntető Törvénykönyv alapján az elkövetők annyit kapnak, hogy még a műanyaglakat is rájukrozsdál a börtönben. Feltéve, hogy bebizonyosodik a vesztegetési botrányról szóló hangfelvételről, hogy valódi. Ehhez mindenekelőtt az kell, hogy a rendőrség vagy az ügyészség nyomozást indítson. Erre kötelesek is, ha „hivatali hatáskörükben” vagy „hivatali minőségükben” bűncselekményre utaló jelet észlelnek.

Jogosan gondolja egy becsületes állampolgár, hogy egy ügyész vagy egy nyomozó keresve sem találhatna olyan gyanújelet, ami ennél tisztábban utalna korrupciós bűncselekmény elkövetésére. A százmilliós kenőpénzt „elhordó” vállalkozó elpanaszolja sérelmeit a zuglói alpolgármesternek. Pontosabban: az állítólagos 100 millió forintos kenőpénzt panaszolja el. Mert Papcsák Ferenc zuglói polgármester mindezt egészen másképpen látja. Róla amúgy a vesztegető vállalkozó nem kevesebbet állít, minthogy, ismét csak állítólag, 20% helyett 2-5% kenőpénzzel is beérte volna. Vagyis a polgármesteri tarifa szerényebb, mint a helyi vagyonkezelő cég vezetőjének a jutaléka. De Papcsák Ferenc szerint „megrendezett beszélgetés az, amelynek hangfelvétele a kerület polgármesterének lejáratására” készült. Ezt a hangfelvételen a vesztegető vállalkozóval beszélgető alpolgármester kikéri magának.

Mindenki feljelent mindenkit…

Ezúttal nem kell arra várnunk, hogy az ügyészség vagy a rendőrség magától lépjen. Ugyanis Papcsák Ferenc feljelentést tett becsületének a megsértése miatt. Meg azért, mert helyettese, Ferdinándy István úgymond nem tett feljelentést, holott ez kötelessége lett volna, hiszen a nyilvánosságra került beszélgetésből az derült ki, hogy tud egy korrupciós ügyről. Ellenzéki feljelentésből meg rögvest több is született – ők nyílván azt akarják bebizonyítani, hogy Papcsák Ferenc vagy a helyi vagyonkezelő tényleg elfogadott kenőpénzt.

Itt tartunk most. Van tehát két állításunk, amelyek kölcsönösen kioltják egymást. Az egyiket –Papcsák Ferencét – miszerint valakik tudatosan rágalmazzák, az ügyészség bizonyosan ki fogja vizsgálni. Az ügyészség ugyanis megígérte: amennyiben érkezik feljelentés a rágalmazás miatt, „azt a törvényes határidőn belül kivizsgálja.”  A többire – amelynek a lényege, hogy Papcsák Ferenc korrupt – még nem reagált az ügyészség.

Érdekes a helyzet akkor is, ha a zuglói vezetés éppen azért rendezte meg a hangfelvételen is rögzített beszélgetést, hogy maga leplezze le a korrupciót. Ha ez így lenne, azt a kérdést kellene feltennünk, hogy miért késlekedtek a feljelentéssel.

A tisztánlátás érdekében itt az ideje, hogy az ügyészség végre rendet vágjon a feljelentések sűrűjében. Tisztelt Ügyészség!  Ne pazarolják az időt a feljelentések elbírálására. Éljenek a törvény adta eszközökkel, és saját hatáskörben rendeljenek el nyomozást a feltételezett zuglói korrupció ügyében!

43 komment

Megtudjuk-e valaha, hogy mire, mennyit költ az állam? Ez az új Ombudsmanon múlik!

A Transparency International Magyarország, a Társaság a Szabadságjogokért és a K-Monitor 2013. június 26-án nyílt levélben fordult a legfontosabb jogvédő, igazságszolgáltató főhatóságokhoz. Arra kértük az alapvető jogok biztosát, a Kúria elnökét és a legfőbb ügyészt, hogy kezdeményezzék az információszabadság törvény módosításának a megsemmisítését az Alkotmánybíróságnál. Arról a módosításról van szó, amelynek köszönhetően gyakorlatilag már nem lehet sikeresen kikérni a „közfeladatot ellátó szerv gazdálkodásának átfogó, számlaszintű, illetve tételes ellenőrzésére irányuló” adatokat. Vagyis nem tudhatjuk meg, hogy mire költi az önkormányzat, az állam a pénzünket. Titok maradhat, mert ezekre az adatokra már nem terjed ki a közérdekű adatok megismerhetősége, azaz az információszabadság. Az álláspontunk az, hogy ez sérti az Alaptörvényt, erről az érintetteknek többször is írtunk nyílt levelet, utoljára, 2013. július 29-én.

Választ kaptunk a levélre, előbbre nem jutottunk. Szabó Máté, az időközben leköszönt ombudsman 2013. szeptember 9-én írt nekünk. Megtudtuk, hogy ugyan az Alkotmánybírósághoz nem fordult, de írt egy levelet! Július 17-én kereste meg Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét. Arra kérte, fejtse ki, hogy az információszabadság törvény módosítása „mennyiben felel meg a közérdekű adatok nyilvánosságából és a személyes adatok védelméből levezethető garanciáknak.” Válasz erre a megkeresésre a mai napig nem érkezett.

Nem pesszimisták vagyunk, hanem realisták: valószínűleg, ha érkezne válasz, azzal sem jutnánk előbbre. Péterfalvi Attila a parlamentnek május 30-án írt levelében ugyanis egyetértett azzal, hogy a „nagy mennyiségű közérdekű adatra vonatkozó, visszaélésszerű adatigénylések” veszélyeztetik a “közérdekű adatok megismeréséhez való jogot.” Így aligha bízhatunk abban, hogy most esetleg belátná: a módosított szabályozás alapján az adatkezelők akár önkényesen is megtagadhatják a közérdekű adatkérések teljesítését. Péterfalvi Attilára tehát valószínűleg ebben az ügyben nem számíthatunk.

Most az új ombudsmant, Székely Lászlót, kérjük arra, hogy segítsen abban, hogy az Alkotmánybíróság elé kerüljön ez a törvény. Van okunk az optimizmusra, mert Székely László első interjúi egyikében kifejtette: növelni akarja az Alkotmánybírósághoz benyújtott indítványok „találati pontosságát.” Székely László ezt úgy akarja elérni, hogy csak azokban az ügyekben fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyekben „valóban van alapjogi visszásság.”

Márpedig itt van „alapjogi visszásság”, hiszen az információszabadság törvénymódosítása óta az adatkezelők bármilyen adatot visszatarthatnak, elég csak arra hivatkozniuk, hogy nekik erre nincs idejük, mert  az információkat kiadni túl sok munka lenne. Ezzel a dolog részükről szabályosan el is van intézve.

A módosított információszabadság törvény Alkotmánybíróság által történő felülvizsgálata sürgősen szükséges. Ombudsman Úr! Az első beadványához megírtuk az érveket, tesztelje le azokat, forduljon az Alkotmánybírósághoz, bele fog férni a „találati pontosságba”!

 

12 komment

Nemzetközi táncos flashmob a Sziget Világzenei Nagyszínpadán!

Több száz fesztiválozó, a Transparency International és az Appril Project tart táncos flashmobot a Sziget Világzenei Nagyszínpadán pénteken 16:30-kor. A tánccal azt mutatjuk meg, hogy egy mutyi nélküli Magyarországon akarunk élni.

A Transparency International Magyarország nyári kampányának egyik fontos része, hogy megmutassa, a korrupció elleni harcban mennyire fontosak a fiatalok. Minden fesztiválozót, aki fontosnak tartja a tiszta közéletet, meghívtunk egy közös táncra, lépjünk együtt a korrupció ellen!

Fontosnak tartjuk, hogy megszólítsuk és motiváljuk az embereket a korrupció elleni küzdelemben. Ez annál is fontosabb, mert a legfrissebb felmérésünk, a Globális Korrupciós Barométer azt állapította meg, hogy az emberek többsége szükségesnek és hasznosnak tartja a korrupció elleni mozgósító kampányokat. Az ezerfős, reprezentatív mintán végzett felmérésben a válaszadók 71%-a gondolta úgy, hogy a hétköznapi emberek tudnak tenni a korrupció ellen, azonban csak 30%-uk jelentené a hatóságoknak ténylegesen, ha korrupciót tapasztalna.

A fiatalok korrupció elleni tudatosságának növelése érdemben hozzájárulhat ahhoz, hogy a korrupció Magyarországon ne maradjon következmények nélkül. Ezért veszünk részt azokon a nyári fesztiválokon, ahol nagy számban érhetőek el és szólíthatóak meg a fiatalok és igyekszünk őket innovatív módon oktatni a korrupció ellen.

Ennek megfelelően az idei Sziget Fesztiválon is részt veszünk, ahol önálló „korrupció elleni sátorral” vagyunk a Civil Szigeten. Ezen kívül augusztus 9-én a Világzenei Nagyszínpadon 16:30 órakor kezdődő táncos akciót mutatunk be, ahová mindenkit szeretettel várunk!

Az idei kampány fő eleme ugyanis a tánc, ezzel szeretnénk felhívni a fiatalok figyelmét a korrupció elleni küzdelem fontosságra. Az Appril Project koreográfiája segítségével táncos flashmobot mutatunk be a közönség bevonásával. A rendezvényen jelen lesz és aktívan is fellép Jonathan Knott úr, budapesti brit nagykövet, Tove Skarstein asszony, Norvégia budapesti nagykövete, valamint Bert van der Lingen úr, Hollandia budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője.

Ha te is szeretnél együtt táncolni velünk és a nagykövetségekkel, gyere el a Világzenei Nagyszínpadhoz most pénteken 16:30-kor. Amennyiben gyakorolni szeretnéd előtte a táncot, akkor ezzel az oktató videóval megteheted. Ideje mozdulni!

8 komment

Egy AB határozat margójára, avagy ez nem Tom Cruise különvéleménye…

Az Alkotmánybíróság friss határozatában újra elsőbbséget adott az információszabadságnak. A történet két évvel ezelőtt kezdődött. Bodoky Tamás, az atlatszo.hu szerkesztője ugyanis még régebben pert indított azért, hogy megismerhesse azt a jelentést, amit a Magyar Állami Operaház teljes körű gazdasági átvilágításáért felelős miniszteri biztos írt. A miniszteri biztos 2010 szeptemberében kezdett vizsgálódni, nyolcfős, közpénzből fizetett csapata élén. 2011. februárjában lezárt jelentésében feltárta, hogy az Állami Operaházban 2005. és 2010. között egymilliárdnyi közpénzt költöttek el hűtlenül. Bodoky erről szertetett volna többet megtudni annál, amennyi a sajtóban elérhető volt. De a pert első és másodfokon is elvesztette, a bíróságok szerint ugyanis csak egy döntés előkészítő iratról volt szó, ami nem nyilvános. Akkor sem, ha az állam nem tudja megnevezni, hogy konkrétan melyik döntést is készítette elő a titkolni akart jelentés. Külön csemege, hogy miféle döntést kell előkészíteni ott, ahol egymilliárdos sikkasztásra bukkannak? Fel kell jelenteni, oszt’ kész!  Az atlatszo.hu alkotmányjogi panaszt nyújtott be, az Alkotmánybíróság (AB) pedig július 16-ai határozatával megsemmisítette az állami titkolózást jóváhagyó bírósági ítéleteket.

Az AB, az Alaptörvény szövegét értelmezve lényeges következtetésekre jutott az információszabadság terén. Érdemes párat szó szerint idézni!

Mindenekelőtt leszögezte, hogy az Alaptörvény alapján „csak a feltétlenül szükséges mértékben” kerülhet sor a „közérdekű adatszolgáltatás megtagadására.” És hivatkozott a Nemzeti Hitvallásra is, amely kinyilvánítja, hogy „népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.” Sőt az AB szerint az sem érv, ha egy hivatalnoknak sok a dolga, esetleg fáradt. Az AB ugyanis azt vallja, hogy „közfeladatot ellátó szervek és személyek kényelmi szempontjai nem élvezhetnek elsőbbséget alapvető joggal szemben”, továbbá a „közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog nem korlátozható az adatkezelő szerv többletfeladatára való hivatkozással.”

Az Alkotmánybíróság határozata messze túlmutat az Operaházat átvilágító miniszteri biztos jelentésének a megismerhetőségén. Az AB ugyanis azt üzente, hogy „önmagukban alapjog-sértők” azok a szabályok, amelyek „diszkrecionális jogkört adnak az adatkezelő szervnek a közérdekű adatokhoz való hozzáférés megtagadására.”

Az AB azt is leszögezte, hogy a közérdekű adatok megismeréséhez való jog korlátozásának tartalmi indokoltságát kétségtelen módon bizonyítani kell. Nem elegendő, ha a korlátozást csak valamely „nyilvánosság-korlátozási okra való formális hivatkozás” támasztja alá. Az ugyanis az „Alaptörvény alapján […] a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog alaptalan [és] szükségtelen korlátozásának” minősül.

A kedvünkre való AB határozathoz összesen hét különvéleményt fűztek. Lenkovics Barnabás és Balsai István alkotmánybírák nem önálló különvéleménnyel jelentkeztek. Balsai István Juhász Imréhez csatlakozott, Lenkovics Barnabás meg mindjárt két bíróhoz is, Dienes-Oehm Egonhoz és Salamon Lászlóhoz. Bár Salamon László visszaélésszerű adatigénylés érvelése sem egyszerű – szerinte az várható, hogy a visszaélésszerű adatigénylők „tömeges, általánosság szintjén előterjesztett, konkrét adatmegjelölés nélküli, obstrukciós jellegű adatigénylésekkel” állnak elő és ezzel az adatkezelőket „aránytalan terhelésnek” teszik ki – mi mégis inkább Pokol Bélára összpontosítunk. Különvéleményt megfogalmazó bírótársaitól eltérőn Pokol Béla nemcsak az operaházat átvilágító miniszteri biztos jelentésének a kiadását megtagadó bírósági ítéletek alkotmányellenességét vitatja. Neki az sem tetszik, hogy ezekkel az ítéletekkel szemben helye van alkotmányjogi panasznak. Egyenesen arra tesz javaslatot, hogy az AB mondja ki: a jövőben „csak úgy fogadunk el a közérdekű adatokhoz hozzájutást illető panaszt, ha előtte az indítványozó a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság eljárását szabályozó törvényekben előírt panasszal már élt e szerv előtt, és a bírósági jogorvoslati út kimerítése mellett még ennek határozatát is mellékeli az alkotmányjogi panaszához.” Mindezt azért szükséges információszabadság ügyekben, „mert az Alkotmánybíróság egyes bíráinak csak néhány munkatárs áll rendelkezésre a teljes feladatkörük ellátására, míg a NAIH nagyobb létszámú specializált apparátussal rendelkezik.” Mit is mondott a többségi határozat? Csak nem azt, hogy „alapjog nem korlátozható az adatkezelő szerv többletfeladatára való hivatkozással”? Meg hogy a „közfeladatot ellátó szervek és személyek kényelmi szempontjai nem élvezhetnek elsőbbséget alapvető joggal szemben”?

Azt persze régóta tudtuk, hogy Pokol Béla nem barátja az alkotmánybírói aktivizmusnak, szerinte az „aktivizmus dinamittá teszi az alapjogokat.” Ha a most még különvéleménybe szorított álláspontja egyszer többségi határozattá válik, az bizony hosszú időre hatástalanítja az alapjogi dinamitokat…

 

6 komment

Korrupt a főnöke, kenőpénzt kell adni az önkormányzatnál? A kormány arra kéri, maradjon csendben!

A kormány június 25-én benyújtotta a parlamentnek a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló törvényjavaslatot. Kivételesen nem ugrották át a szakmai egyeztetést sem. Májusban a kormany.hu oldalon elérhető volt a törvényjavaslat előzetes változata, amelyet a Transparency International Magyarország véleményezett is. Az első tervezetet visszafogottan még csak erőtlen próbálkozásnak neveztük. A parlamentnek benyújtott törvényjavaslatról azonban egyértelműen látszik, hogy a kormány szándékosan rossz törvényt alkot. Rossz, mert az új törvény segítségével egyáltalán nem lesz könnyebb bejelenteni a korrupciós ügyeket. Rossz, mert nem csökken majd emiatt a korrupció az országban. Egyetlen egy dologra jó: a kormánypárti politikusok elmondhatják a választóiknak, hogy harcolnak a korrupció ellen.

Miért állítja ezt a Transparency International Magyarország?

Magyarországon durva a korrupciós helyzet, ezzel a polgárok is nap mint nap szembesülnek. Hálapénzt kell fizetni az orvosoknak, megy a csúszópénz, hogy a nagyáruház feltegye a polcaira a kistermelő termékeit, a kereskedők meg nem adnak számlát. És persze nemcsak a mindennapi életet fertőzi meg a korrupció. A politikusok vagyonbevallása évek óta több felvonásos tragikomédiaként húzódik, azt azonban soha nem tudjuk meg, hogy miből és mennyire gazdagodnak. Közbeszerzésen a legtöbbször eleve is kár indulni politikai háttér nélkül, itt a korrupció évente sok százmilliárd forintot érinthet. A pártok összefonódtak az üzleti szektorral, kéz kezet mos alapon az illegális pártfinanszírozás jutalma az, hogy a hatalomra jutott pártok a közpénzeket korrupt módon a támogatóiknak juttatják. Azonban a hazai korrupciós helyzetben nem ez a legveszélyesebb, hiszen politikai korrupciót bármely más országban is találni. Magyarország abban egyedi, hogy nincs, aki érdemben vizsgálja az ilyen ügyeket. A kormány ugyanis iránta elkötelezett személyek kinevezésével a befolyása alá vonta azokat a szervezeteket, akik tényleg függetlenül vizsgálódhattak volna. Szemléletes példa erre a közpénzek költésének legfőbb őreként eljáró Állami Számvevőszék, amelynek elnökévé korábbi kormánypárti képviselőt neveztek ki. A szintén elkötelezett médiahatóság meg őrködik azon, hogy a kormánynak kellemetlen információk ne jelenjenek meg túl sűrűn. Ilyen hatósági környezetben már azt is meg lehet csinálni, hogy a trafik mutyi ügyében nem az esetleg korrupcióval vádolható politikusokat vonják felelősségre, hanem az ellen nyomoznak, aki hangfelvételt készített a mutyiról egyeztető politikusokról! De ne legyünk egyoldalúak: 2009-ben azért mondott le az akkori médiahatóság, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöki posztjáról Majtényi László, mert a Danubius és a Sláger rádiók frekvenciapályázatára „pártpolitikai alkuk gyanúja vetült.” Vagyis a pártok megbundázták az országos terjesztésű frekvenciák kiosztását, így jött létre a Class FM és a Neo FM annak idején. Úgy néz ki, hogy Magyarországon pártoktól és kormányoktól függetlenül terebélyesedik az állami intézményeket is meghatározó korrupció.

Mi kellene a sikerhez?

Új megoldások. A törvényjavaslat ehelyett azt mondja, hogy a polgár, ha be akarja jelenteni a korrupciót, menjen bátran a már meglévő hatóságok valamelyikéhez, az majd a most is a rendelkezésére álló eszközökkel eljár, intézkedik. Segítünk a megértésben. A polgár forduljon bizalommal azokhoz a hatóságokhoz – rendőrség, ügyészség, adóhivatal, stb. – amelyek most sem mennek ki a kórházakba hálapénz razziát tartani, meg vagyonosodási vizsgálatot sem tartanak orvosoknál, politikusoknál. És majd ezek a hatóságok, a jelenlegi gyakorlatukkal, pusztán azért, mert újabb törvény utasítja őket cselekvésre, megtáltosodnak. Az az igazi gyönyörűség, hogy ha a trafik mutyiról készült hangfelvételt a törvényjavaslat szerinti közérdekű bejelentésként kezelnék, akkor sem történne semmi másként. Ugyanúgy nem lenne garancia arra, hogy tényleg a gyanúsnak tűnő politikusok ellen induljon nyomozás és ne a közjó érdekében megszólaló bejelentő ellen.

Mi van a törvényjavaslatban? És mi maradt ki?

Itt van mindjárt egy örökzöld, az oknyomozó újságírás, vagyis amikor egy tényfeltáró újságcikk mutat rá a korrupcióra. Maradva a trafik mutyinál: újságírók sorra-másra szállítják a híreket a politikai hátszéllel rendelkező nyertesek tucatjairól. Ezt csak a korrupció elleni fellépni hivatott hatóságok tudják nem észrevenni. Ma ugyanis képtelenség azt elérni, hogy egy újságcikk alapján nyomozás induljon az abban feltárt korrupció miatt. Mert az újságcikk tartalma úgymond nem hivatali működése körében jutott az illetékes tudomására. A korrupció elleni törvénytől minimum az elvárható, hogy ezt a rossz, nemtörődöm hatósági hozzáállást megváltoztassa. Mondjuk írja elő, hogy a korrupció elleni szervezeteknek kötelességük kivizsgálni a sajtóban feltűnő híreket is.  A törvényjavaslat persze nem tesz így. Még jó, hogy „eljárásra jogosult szerveknek” nevezi a hatóságokat. Ellenkező esetben bárki naivan azt hihetné, hogy az állami szerveknek nem joguk, de kötelességük fellépni a korrupció ellen. Vajon a kormány komolyan gondolja, hogy ha a nemtörődömségnek erre a magasiskolájára rázúdítja a polgárok közérdekű bejelentéseit, akkor majd megszűnik a korrupció?

A másik kedvencünk a közérdekű bejelentők védelme. A törvényjavaslat erről önálló rendelkezésben emlékezik meg. Ez remek, hiszen az államnak kötelessége megvédeni polgárait és miért pont azokat hagyná magára, akik becsülettel kiállnak a korrupció ellen. Megtudjuk, hogy a közérdekű bejelentővel szemben nem lehet hátrányos intézkedést alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy nem lehet megtorolni azt, hogy a közérdekű bejelentő feldobta a korrupciót. A törvényjavaslat egyenesen „veszélyeztetett közérdekű bejelentőnek” nevezi azt, akinek számítani kell az általa feldobottak bosszújára. A védelemről azonban szinte semmit sem tudunk meg. A veszélyeztetett közérdekű bejelentő „bejelentővédelmi támogatásra” jogosult, amit jogszabály állapít meg. Ez a jogszabály azonban még hiányzik és a törvényjavaslat elfelejti kötelezni a kormányt vagy valamelyik minisztert arra, hogy alkossa meg a hiányzó szabályt.

Egyébként még ingyenes jogi segítséget is kap a pórul járt közérdekű bejelentő. Csak azt nem tudjuk meg, hogy mi történik akkor, ha valaki feljelenti a korrupt főnökét, aztán jól kirúgják emiatt. Érje be az erkölcsi győzelemmel, hogy a kirúgás jogtalan volt? Netán rohangáljon saját költségén a bíróságra, hogy elégtételt vegyen? Bizonyítsa ő, hogy azért rúgták ki, mert közérdekű bejelentést tett? Mindez azért lényeges, mert hatékony védelem nélkül kár is arra bátorítani a polgárokat, hogy jelentsék, ha visszaélést, korrupciót észlelnek. Nemhogy pénzjutalommal nem lehet őket kecsegtetni, de ténylegesen a bőrüket, családjukat, egzisztenciájukat viszik a vásárra.

Arra jutottunk tehát, hogy ez a törvényjavaslat nem vezet be olyan hatékony eljárási megoldásokat, amelyek a korrupció eredményes felderítését ígérnék. De nem is kell aggódni, hogy túl sok közérdekű bejelentés érkezne, hiszen valódi védelem híján majd bolond lesz a polgár feljelenteni a korrupt politikusokat és hivatalnokokat. Egyedül Szabó Máté ombudsmant sajnáljuk. Ő lesz a végső panaszfórum, hozzá lehet majd fordulni, ha az „eljárásra jogosult szerv” a közérdekű bejelentést nem vizsgálja ki. Ha a törvényjavaslat így marad, kénytelen lesz az ombudsman pár tucat panaszkezelő munkatársat felvenni a meglévők mellé, mert nekik bizony lesz mit vizsgálniuk.

21 komment

A polgárok csak ne kíváncsiskodjanak!

A Transparency International már előre jelezte, hogy a koncessziós törvény által előírt bírálati emlékeztetők elfedik a nemzeti trafikjogok kiosztásának valódi történéseit. Az azonban még a legpesszimistább elképzeléseinket is messze alulmúlta, ami a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. honlapján megjelent. Nem tettek mást, mint 3176 példányban ki- és feltöltötték ugyanazt az egy darab dokumentumot; még a nyelvi és helyesírási hibák is rendre ismétlődnek. Kedvenc szófordulatunk  a pályázó által benyújtható „bármely (…) valamennyi csatolmány”, amelyek úgymond – egyenként vagy összességében, ki tudja? – teljesebbé és jobban alátámasztottá tennék az üzleti tervet.

Azt az üzleti tervet, amelyre a koncessziós pályázatokon elérhető 120 pontból 60 pontot a jogszabály által semmilyen módon nem körülírt szempontok alapján, vagyis teljesen szubjektív alapon lehet odaítélni. Nem véletlen, hogy a bírálati emlékeztetők gondosan megóvták ezeket az üzleti terveket a nyilvánosság zavaró tekintetétől. Az meg már szinte vicces, hogy még annyit sem tudhatunk meg, hány pontot is kaptak a nyertesek. Mi kérünk elnézést, amiért ezen a viccen nem tudunk nevetni.

Az emlékeztetők semmiféle támpontot nem adnak arra, hogy vajon miért az egyik és miért nem valamelyik másik pályázó nyert.  Ha a dohánykoncessziók kiosztása tényleg tisztességesen történt, ahogyan az állam állítja, akkor miért nem engedik a teljes nyilvánosságot? Szerintünk persze itt szó nem volt tisztességről. Talán előbb voltak meg a kijelölt nyertesek, mintsem megtörtént volna a pályázatok elbírálása. Ezért titkolhatja az állam a bírálati döntések konkrétumait, a bírálók személyét és a fránya üzleti terveket.

A TI nem nyugszik ebbe bele. Más civilekkel együtt pert indítottunk a pályázati döntések, az üzleti tervek és a bírálók személyének teljes megismerése érdekében. Még mi sem tudjuk azonban, hogy adatigénylésünk a tragikusan szétmódosított információszabadság törvény nemrég elfogadott rendelkezéseinek hatására nem minősül-e „közfeladatot ellátó szerv gazdálkodásának átfogó, számlaszintű”, netán „tételes” ellenőrzésének. Mert azt ugyebár tilos. Ha nem jutunk hozzá az adatokhoz, amelyek megcáfolják azt a gyanút, hogy itt bizony korrupció történt, akkor aligha szabadulhatunk a következtetéstől: az állam bizonyos érdekcsoportokat úgy hozott kedvező helyzetbe, hogy közben a többi piaci szereplőt, már a jogalkotás pillanatától kezdve, méltánytalanul szorította ki. Erre – az állam és az üzlet obskúrus összefonódására – mondja a szakirodalom, hogy „state capture”, vagyis a közhatalom foglyul ejtésének tipikus esete…

2 komment

Példát mutatnak a csehek

A Transparency International (TI) Magyarország örömmel üdvözli, hogy Csehországban a bűnüldöző szervek és az ügyészség eltökélten és megalkuvást nem ismerve felléptek a korrupció ellen.  

Fontos fejlemény, hogy az eljárás ezúttal a korábban érinthetetlennek tekintett politikai és állami vezetők legfelsőbb köreit is elérte. Közép- és Kelet-Európában, így persze Magyarországon is, példa nélküli, hogy a hivatalban lévő kormány prominens politikusait korrupciós vádak alapján ennyire összehangolt intézkedés részeként tartóztassák le. Láthatóan Csehországban működik a hatalommegosztás, nagyhatalmú urak és hölgyek ezúttal nem tudtak leszólni, ügyeket eltussolni, mutyiknak falazni.

Az eddig ismertetett vádak és gyanúsítások azt mutatják, hogy a cseh kormánypolitikusok meg nem engedhető közelségbe kerültek egyes üzleti lobbistákhoz és bizonyos gazdasági körökhöz, akiket illetéktelen előnyökhöz juttattak a közpénzek és állami megrendelések elosztásakor. És bár az ítéletre még várni kell, a cseh kormány lemondása és a végrehajtó hatalom köreit is érintő korrupciós botrány tisztességes büntetőeljárásban történő kivizsgálása azt a reményt kelti, hogy a korrupció többé ebben a régióban sem marad büntetlen.

Ideje, hogy Magyarország is szembenézzen azzal, amit a TI évek óta hangoztat: a politikai elit és egyes üzleti csoportok túlzottan szoros és átláthatatlan összefonódása melegágyává vált az illegális pártfinanszírozásnak – és ennek viszonzásaként a közpénzek magánzsebbe vándorlásának. Ennek a „legrosszabb gyakorlatnak” azonnal véget kellene vetni, igaz, van egy másik, hasonlóan sürgős teendő: az állami ellenőrző funkciók és a hatalommegosztás helyreállítása. Csak így lenne megteremthető annak az esélye, hogy a korrupció üldözésekor a hatóságok „csak” a munkájukat végezzék, és – hivatali esküjükön kívül – ne legyenek tekintettel senki és semmi másra.   

29 komment

Csiki-csuki az információszabadsággal

Elnöki vétó ide, elnöki vétó oda, a képviselők mégis korlátoznák a közérdekű adatokhoz való hozzájutást.

Ismeretes, hogy Áder János megvétózta az információszabadságról szóló április 30-án megszavazott törvényt. Ennek a törvénynek szinte nem volt olyan paragrafusa, mellyel egyet tudtunk volna érteni. Mindössze annyit köszönhetünk neki, hogy új kifejezéssel gazdagította az információszabadság szótárát. Megszületett a visszaélésszerű adatigénylés fogalma. Ez az igazi fából vaskarika. A polgárok az Alaptörvényben biztosított jogaikat gyakorolják, amikor adatok igénylésével ellenőrzik a közpénzek költését. Visszaélést ezért valójában a közérdekű adatok kezelői követnek el, amikor kényük-kedvük szerint döntenek arról, hogy melyik adatot adják ki, és melyiket nem.

Az elnöki vétó után a módosítás végleges változatát az Alkotmányügyi bizottságmódosító indítványa alakította ki. AAlkotmányügyi bizottság nem követte Áder János tanácsait. A zárószavazás előtti módosító szövege ugyanis továbbra sem akadályozza meg a közérdekű adatok megismerésének önkényeskorlátozását. Az újabb verzió szerint az lenne tilos, hogy a polgárok a „közfeladatot ellátó szerv gazdálkodásának” "átfogó, számlaszintű", netán "tételes" ellenőrzését megvalósító adatkérésekkel álljanak elő. Az ördög persze most is a részletekben lakozik: azt ugyanis a közérdekű adatot kezelő szervek döntik el, mi minősül átfogó, számlaszintű, tételes ellenőrzésnek.

A közérdekű adatok iránti kérelem megtagadását az adatkérő a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál sérelmezheti. Nem tudni azonban, hogy vajon bíróságon is lehet-e perelni a kérelmet elutasító állami adatkezelőket. Ha bíróhoz csak akkor lehet fordulni, ha a polgár kimerítette a hatósági jogorvoslati utata hatóságnak nem kell mást tennie, mint a végtelenségig húzni az időt.

Ha a zárószavazás előtti módosító javaslat változatlan formában megy át, mindenféleképpen kezdeményezni kell az Alkotmánybíróság eljárását, mivel az új szövegezés is gyengíti a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot. Mivel a köztársasági elnök a parlamentnek küldte vissza a törvényt, másodszorra csak azoknak az új rendelkezéseknek az alkotmánybírósági felülvizsgálatát kérheti, amelyeket a parlament az elnöki vétó után szavazott meg. Az egész törvény utólagos alkotmányossági felülvizsgálatát csak Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa kérheti. A dolgok jelen állása szerint erre szükség is lenne.

4 komment

Szép lakása van? Képviselőnek ne mutassa meg, mert elveheti!

A Fidesz-es György István módosító indítványt nyújtott be a kisajátítási törvényhez. Ebből megtudtuk, hogy képviselő úr szerint ha egy állami vezetőnek megtetszik egy lakás, akkor a kormánynak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy ezt a lakást kisajátítsa a tulajdonosától.  Képviselő úr szerint ugyanis kiemelt közcél, hogy ő és képviselőtársai jó helyen lakhassanak.

Minden a már megszokott módon történik. Most sem volt ugyanis érdemi vita és gondos szakmai előkészítés egy nagyon fontos törvény megváltoztatásánál. Most a polgárok ingatlantulajdonának elvonását lehetővé tévő szabályok módosítása van soron. A módszer – ahogy az előbb írtuk – nem meglepő. A módosítás tartalma viszont már-már meghökkentő. A lényege egy szóval is leírható: zabrálás.

A múlt pénteken benyújtott törvényjavaslat értelmében más ingatlanát a jövőben azért is ki lehetne sajátítani, hogy azt országgyűlési képviselő vagy az Országgyűlés által választott közjogi méltóság – ilyen például a házelnök, a Kúria elnöke és a legfőbb ügyész is – szerezze meg. A kisajátításról a megyei, illetve fővárosi kormányhivatal közigazgatási eljárásban dönt. Ha a parlament megszavazza a módosítót, a kormányhivatal határozattal kisajátíthatja azt a házat, lakást, amelyik megtetszik az országgyűlési képviselőnek vagy a választott tisztségviselőnek.

Az Alaptörvény értelmében tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből lehet. György István honatya módosítójának indokolása szerint a parlamenti képviselők és a főméltóságok lakásigénye “olyan kiemelt cél, mely esetében eleve fennállónak kell tekinteni az a feltételt, hogy a kisajátítással biztosított tevékenység közösségi előnyei a tulajdon elvonásával okozott kárt jelentősen meghaladják.” Napnál világosabb példája az önérdeket, a birtoklási vágyat, pökhendiséget leplezetlenül szolgáló politikai szándéknak.

Korrupció ellen küzdő civil szervezetként nem tehetjük meg, hogy György István módosítóját ne kritizáljuk. Nem csak annak tartalma miatt vagy azért, mert egyeztetés nélkül nyújtotta be, hanem azért is, mert még a címe sem korrekt a módosítónak, át kellett volna azt írnia.

György István ugyanis eredetileg a kisajátításról szóló törvényen akart változtatni. De ez a törvény így már nem a kisajátításról szólna – márpedig alapvető követelmény, hogy a törvények címének igazodnia kell a tartalmukhoz. A TI segít neki, ne legyen szégyenlős! Javaslataink a következők:

2007. évi CXXIII. törvény a zabrálásról vagy

2007. évi CXXIII. törvény a rekvirálásról

105 komment