HTML

A Transparency International Magyarország blogja

Az a célunk, hogy Magyarországon csökkenjen a korrupció mértéke, a közhatalmi döntéshozatal és a közpénzek elköltése átlátható és számonkérhető legyen, a közérdekű adatok pedig könnyen hozzáférhetőek. Ezért küzdünk. Bátran. A korrupció ellen.

Támogassa a korrupció elleni küzdelmünket!

fb_1szazalek_2015.jpg

Impresszum

Kiadó: Transparency International Magyarország Alapítvány
Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 30.
Kiadásért felelős személy: Szabó Dániel

Bárcsak szörfbajnoksághoz hasonlítana a közbeszerzés!

Blue Shine, vagyis Kék ragyogás a neve Detre Diana cégének. Detre Magyarország egyik legjobb szörfözője – indult is az olimpián – és emellett vagy kitűnő üzletasszony, vagy korrupt. Vagy mindkettő.

Detre a cégét 2013-ban alapította 500 ezer forint törzstőkével, és a referenciák alapján úgy tűnik, hogy piaci alapon, azaz igazi versenykörülmények között nem jutott komolyabb megrendelésekhez. A cég azonban egyszercsak megtáltosodott, és kötöttek egy 23,9 millió forintos üzletet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával – a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyik szervezetével.

A Blue Shine az úgynevezett „Nemzeti Egységes Kártyarendszerről” készít majd elemzéseket és „kommunikációs tanulmányokat”. Sok PR cég vezetője elismerően csettintene, ha megkapna egy ilyen üzletet, nyilván Detre is boldog volt. Volt kivel megosztania az örömét, Detre barátja ugyanis Gál András Levente, a KIM korábbi államtitkára. Az újságírók annak rendje és módja szerint megkérdezték a minisztérium sajtóosztályát: összefügg-e egymással a két dolog (a Gál és Detre közötti szerelem, valamint a megbízás), és azt a nem meglepő választ kapták, hogy „természetesen nem”. Ám ezt a választ még a KIM minisztere, Navracsics Tibor sem fogadta el, és vizsgálatot indított.

Ha a vizsgálat alatt ellenőrzik majd a dokumentumokat és a pályázatokat, akkor jó eséllyel semmi kivetnivalót nem találnak majd a Blue Shine szerződésében. Könnyen úgy tűnhet majd, hogy Detre Diana ügyesen elkapott egy jó üzletet, ezért inkább példakép lehetne, nem pedig bűnbak.

Persze a látszat lehet, hogy ezúttal is megcsalja – ha nem is Dianát, de minket. Nem mindegyik cég kapja meg ugyanis az esélyt arra, hogy egy ilyen közbeszerzési eljáráson elinduljon. A Transparency International Magyarország (TI) már sokszor elmondta, hogy ez az egyik alapja a közbeszerzési korrupciónak. A magyar jogszabályok lehetővé teszik, hogy építési beruházás esetén 150 millió forintos becsült érték alatt, áru- és szolgáltatás vásárlásánál pedig 25 millió forintos becsült érték alatt három céget hívjanak meg ajánlattételre. Három cégből pedig sokkal könnyebb kiválasztani azt az egy céget, amelyikkel szeretnének üzletet kötni. Elég, ha a másik kettő teljesen alkalmatlan, de az is egy jó módszer, ha akad még két jóbarát... Persze, ne zárjuk ki, hogy ilyen esetben is lehet verseny, csakhát az is lehet, hogy a haveroknál landolnak a milliók. A TI számításai szerint a gyanús közbeszerzési eljárások évente mintegy 300 milliárd forinttal rövidítik meg a magyar adófizetőket. Sokkoló szám, meg lehet tőle ijedni.

Visszatérve Detre Dianához: azt javasoljuk Navracsics Tibor miniszter úrnak, hogy gondoljon erősen erre a 300 milliárd forintra, és kezdeményezze, hogy módosítsák a közbeszerzési szabályokat. Érje el, hogy a közbeszerzéseknél legalább annyira átlátható és korrekt legyen a verseny, mint például egy szörfbajnokságon.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://korrupcio.blog.hu/api/trackback/id/tr625841739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrZ (törölt) 2014.03.04. 00:19:12

Most már lesz Miss20% is. Mondjuk a lockheed magán szenátorának szerintem nyomában sincs, de még van ideje fejlődni.

Hajrá magyarország!

esefe 2014.03.04. 04:25:07

A közbeszerzésnek az a baja, hogy nincs benne a kiírásban a maximum ár. Ezért fordulhat elő, hogy ezer darab xgyártású bisz-basz megrendelése kétszer annyiba kerül, mintha a titkárnőt megkérném, hogy nézze meg az árgépen (vagy bárhol a neten) a bisz-baszok árát és a legolcsóbbtól rendeljen ezer darabot.

Vagy minimum írjuk bele a beszerzési felhívásba, hogy annál többet nem vagyunk hajlandóak fizetni. Ha van a kormánynak egy darab építész szakértője, akkor még az építések maximum árait is meg lehetne előre határozni, természetesen a tisztességes nyereség bekalkulálásával.

Lehet, hogy létezik olyan aminek így nem lehet meghatározni a maximum árát, de a 90%-ának biztos meglehet. Ott százmilliárdokat nyerhetne az ország.

Ezt már legalább húsz éve szajkózom, de valakik zsebének érdeke (mindegy ki van kormányon) miatt soha nem valósul meg.

M_R 2014.03.04. 05:24:39

"vagy kitűnő üzletasszony, vagy korrupt."

Vagy egy másik k-val kezdődő, aki pénzért...

lilalalilalázik 2014.03.04. 07:02:17

Magyarországon létrehozhatnák a világ legjobb korrupicó ellenes törvényeit, akkor is lopna ugyanez a réteg, ahol csak tudna, mert bizonyos körökben ez a Népszokás - koccintanak, kacsingatnak, megveregetik egymás vállás - megy a nagy havrságosdi :D, kicsiknek és nagyoknak, öregeknek és fiataloknak :D KIvéve persze azokat akik ellene harcolnak! :D Aki ebből ki akar szállni, vagy szomorú, mert ő nem tud lopni, vagy belefásult és hányingere lett az meg disszidál(t).

nagyfeszültség 2014.03.04. 08:02:05

Nem.
Dettre ennek a kis köpcös közpénztolvajnak a kurvája.

TrollSlayer 2014.03.04. 13:10:10

300 milliárd?! Csak a Közgép idén 432 milliárdot nyert így el.
atlatszo.blog.hu/2014/01/08/kozgepes_kozbeszerzesek_2013-ban_tul_a_400_milliardon

A közbeszerzés a nagy magyar Raceboard Classic: a szél nagyságától függően a versenyző 1 db szponzorfutamot rendez. Versenyengedély névreszóló, pálya lejt!
egyenlő pálya, egyenlő esélyek - én motorcsónakkal megyek!

Külön Vélemény 2014.10.30. 16:10:24

Van szerencsém azt írni, hogy már nagyon régóta dolgozom a közbeszerzésben, egy olyan iparággal, ami nem túl nagy méretű, de létezik. Régen, még a 2000-es évek elején is volt korrupció, de elég volt megfizetni a középvezetőket maximum az aláírókat és működött a dolog. Most viszont már olyan szintű a korrupció, hogy a Pártunknak külön szervezeti egységei vannak kitalálni és megoldani, hogyan lehet a lehető legnagyobb pénzt kiszedni a beszállítótól és a lehető legnagyobb mértékű biztonsággal, szerződésekkel alátámasztva. És természetesen ebben az üzletágban is a szereplők egymás között leosztják a lapokat.
Csak érdekességképpen: az FTC stadion építésénél cirka 15%-ot kellett visszaosztani úgy, mintha élő reklám szerződés lenne a háttérben. Természetesen mindezt azután közölték, miután teljesen tisztességes versenyben megnyerte a pályázó a munkát. Gazdálkodd ki, ha tudod a 15%-ot. És persze rögtön megriad az ember, amikor azzal hívják fel, hogy a Kubatov úr számít az együttműködésére!
süti beállítások módosítása