HTML

A Transparency International Magyarország blogja

Az a célunk, hogy Magyarországon csökkenjen a korrupció mértéke, a közhatalmi döntéshozatal és a közpénzek elköltése átlátható és számonkérhető legyen, a közérdekű adatok pedig könnyen hozzáférhetőek. Ezért küzdünk. Bátran. A korrupció ellen.

Támogassa a korrupció elleni küzdelmünket!

fb_1szazalek_2015.jpg

Impresszum

Kiadó: Transparency International Magyarország Alapítvány
Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 30.
Kiadásért felelős személy: Szabó Dániel

Példát mutatnak a csehek

A Transparency International (TI) Magyarország örömmel üdvözli, hogy Csehországban a bűnüldöző szervek és az ügyészség eltökélten és megalkuvást nem ismerve felléptek a korrupció ellen.  

Fontos fejlemény, hogy az eljárás ezúttal a korábban érinthetetlennek tekintett politikai és állami vezetők legfelsőbb köreit is elérte. Közép- és Kelet-Európában, így persze Magyarországon is, példa nélküli, hogy a hivatalban lévő kormány prominens politikusait korrupciós vádak alapján ennyire összehangolt intézkedés részeként tartóztassák le. Láthatóan Csehországban működik a hatalommegosztás, nagyhatalmú urak és hölgyek ezúttal nem tudtak leszólni, ügyeket eltussolni, mutyiknak falazni.

Az eddig ismertetett vádak és gyanúsítások azt mutatják, hogy a cseh kormánypolitikusok meg nem engedhető közelségbe kerültek egyes üzleti lobbistákhoz és bizonyos gazdasági körökhöz, akiket illetéktelen előnyökhöz juttattak a közpénzek és állami megrendelések elosztásakor. És bár az ítéletre még várni kell, a cseh kormány lemondása és a végrehajtó hatalom köreit is érintő korrupciós botrány tisztességes büntetőeljárásban történő kivizsgálása azt a reményt kelti, hogy a korrupció többé ebben a régióban sem marad büntetlen.

Ideje, hogy Magyarország is szembenézzen azzal, amit a TI évek óta hangoztat: a politikai elit és egyes üzleti csoportok túlzottan szoros és átláthatatlan összefonódása melegágyává vált az illegális pártfinanszírozásnak – és ennek viszonzásaként a közpénzek magánzsebbe vándorlásának. Ennek a „legrosszabb gyakorlatnak” azonnal véget kellene vetni, igaz, van egy másik, hasonlóan sürgős teendő: az állami ellenőrző funkciók és a hatalommegosztás helyreállítása. Csak így lenne megteremthető annak az esélye, hogy a korrupció üldözésekor a hatóságok „csak” a munkájukat végezzék, és – hivatali esküjükön kívül – ne legyenek tekintettel senki és semmi másra.   

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://korrupcio.blog.hu/api/trackback/id/tr695367542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

J.W. Booth 2013.06.19. 08:07:20

Magyarországon ma olyan szintű a politikai hatalom koncentráltsága, a megfélemlítés, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki felvállaljon egy ilyen akciót.

lavór 2013.06.19. 08:16:54

Ne reménykedjen senki. ez nem Csehország. Mi csehül állunk a korrupció elleni csatában.

a kormány embere 2013.06.19. 08:31:04

Ezek a csehek nagy balfaszok!
Nálunk ilyen szintű bukta,teljes mértékben elképzelhetetlen.
Hiába! Csak a fidesz!

Lord Snow 2013.06.19. 08:32:06

Meanwhile in Hungary:

Felcsútiak árulják a dohányt az Auchanban
A polgármester testvére és az alpolgármester a befutók a francia tulajdonú áruházakban.

index.hu/gazdasag/2013/06/19/felcsutrol_kapja_a_dohanyt_az_auchan/

A kertvégi stadion pedig épül-szépül.
Szerencsére kisvasút is megyen majd oda, hogy az oligarchák földjein dolgozó nép munka után integethessen majd az egyre jobban teljesítő pajtás-elvtárs népvezérünknek!

J.László 2013.06.19. 08:33:21

Reding véletlenül összekeverte Prágát Budapesttel?

Kenedy1 2013.06.19. 08:46:26

1. Nálunk egy ilyenért titokban halálra ítélnék az elkövetőket, még a szellemi kitalálóját is száműzné a fidesz az országból.

2. Ilyen itt nálunk soha az életben nem lesz, a magyar már bebizonyította, hogy sajnos egy végletekig tűrő beszari nép.

Kivancsi 2013.06.19. 08:53:00

itt ilyen nem lesz.... ez itt a Balkan.....
a Csehek meg mar Europa

lifelike 2013.06.19. 08:54:23

itt már olyan nyíltan folyik a lopás hogy nincs mit felderíteni

É2I 2013.06.19. 08:55:17

És el is hiszitek, hogy Csehországban nem az egyik maffia nyomta le a másik maffiát? Naivság azt gondolni, hogy ez az igazság nevében történt. Ez egy egyszerű hatalomátvétel. Még hogy a belügyi szervek függetlenek a mindenkori politikai irányítástól...

dr kíváncsivagyok 2013.06.19. 09:20:48

nálunk mit derítsenek fel a belügyi szervek ???
Minden a felszinen , mindenki szeme láttára történik : föld , trafik , közgép , stb . stb.......

regress 2013.06.19. 09:31:31

@dr kíváncsivagyok: igaz,itt már lassan azt ítélik el aki becsületes maradt..

sárkányfő 2013.06.19. 09:35:50

Csak az elmúlt 24 óra két fideszkorrupciós esete:

1. "A Demokratának és a Heti Válasznak adományoz a Szerencsejáték Zrt."
hvg.hu/itthon/20130618_A_Demokratanak_es_a_Heti_Valasznak_adoman

Azaz egy állami cég egyszerűen pénzeli, méghozzá közpénzből, azaz a mi pénzünkből pénzel a fideszes pártlapokat. Legalizált korrupció, rablás, sikkasztás.
Az ürügy:
"A „közérdekű cél”, amelyet a közpénznek szolgálnia kell, „a Magyar Demokrata hetilap működési költségeinek finanszírozása”. "

2. Trafikmaffia, Felcsút: "A polgármester fia és az alpolgármester is öt-öt trafikot nyert."
Az Auchanban árulhatnak majd (micsoda véletlen), azaz még hatalmasabb lesz a forgalmuk, ez a tíz vegyesbolt évente így "több százmilliós bevételt" hoz majd Orbán felcsúti vazallusának.
www.origo.hu/itthon/20130619-a-felcsuti-polgarmester-testvere-es-az-alpolgarmester-is-ot-ot-trafikot-nyert-az-auchanba-mehetnek.html

Megjegyzem a felcsúti egy darab trafikot meg Orbán régi családi barátja-üzlettársa nyerte el, több száz hektár földdel együtt.

Az országban gyakorlatilag szabadrablás van, Orbán Viktor és a negyven rabló fosztogat minket.

Tapmancs 2013.06.19. 09:44:59

@É2I: +1

Valszeg ugyanúgy megy tovább minden ott is mint idáig, csak a másik csapatnak folyik a pénz.

Lord Snow 2013.06.19. 09:52:33

Itt látható a korrupció épülő emlékműve, kis időre bepillantást nyerhetünk az orbán-jugend edzésébe is:

www.youtube.com/watch?v=zeQL8FoEj2I

Kim Jong Un 2013.06.19. 09:57:47

Baaaarcsak, mondom barcsak mukodne ez itt is... :(((((
A kurcsany meg a libas mar javaban toltene a tenyleges eletfogytos bunteteset, ahogy azt megerdemelnek. (egy normalis vilagban persze ennek a 2 tetves szemetladanak halalbuntetes jarna, megpedig valami kegyetlen modon, de ne legyunk telhetetlenek!)

bl4bl4 2013.06.19. 10:19:47

váááááá, mekkora naivság!!! Nehogy azt gondolja már valaki, h a cseheknél akármi evör történni fog a korrupció ellenes harc jegyében. Komolyan mondom a korrupció afrikai mélységekben van Csehországban. Ami történt, az csak a politikusok kicsinyes harcának az eredménye...

regress 2013.06.19. 10:23:14

@bl4bl4: ja a csehek afrikai mélységben. a magyarokat már semmihez sem lehet hasonlítani.

Kapitány_1 2013.06.19. 10:25:48

Ha ebben az országban is valódi fellépés lenne a politikai-gazdasági korrupció ellen, nem maradna aktív politikus a Parlament széksorai közt, nem lenne vezérkara egy állami cégnek sem és sok barát, rokon - oligarcha kerülne zár alá. De jó is lenne. Na jó, ne menjünk el a sci-fi világa felé....

bl4bl4 2013.06.19. 10:35:40

@regress: én az év nagy részében itt élek Csehországban és elég gyakran megfordulok Afrikában is. Itt MINDENÉRT jattolnod kell és teljesen nyíltan. Ja, és gyakran akkor sem kapod meg azt amiért fizettél, mert nem vagy haver. Csak úgy érdemes vitatkozni, ha tudod mi megy itt is, ott is.

Pan Modry 2013.06.19. 10:50:21

@bl4bl4:
baromsag fideszberenc...

Korrupcio mindenutt van, csak eppen Magyarorszagon soha nem buknak le vele, mert fideszes nyomasra jelenleg nem nyomoz az ugyeszseg es a rendorseg a korrupcios ugyekben.
Csehorszagban viszont lebuknak idokenent a korrupciova. Ebbol is latszik hogy csehorszag mennyivel europaibb, a magyar allam meg egy rakas fos balkani szemetdomb.

Tapmancs 2013.06.19. 11:04:23

@bl4bl4: az "itt" az Csehországra vonatkozik vagy Afrikára?

bl4bl4 2013.06.19. 11:14:20

@Pan Modry: Persze, igazad van széleslátrollkörű barátom...hahaha.

sárkányfő 2013.06.19. 11:19:46

@bl4bl4:
"Nehogy azt gondolja már valaki, h a cseheknél akármi evör történni fog a korrupció ellenes harc jegyében."

Most történt. Még a kormány is belebukott. Nem tudtad?

sárkányfő 2013.06.19. 11:20:46

A cseheknél volt olyan mint itt, hogy az állampárt kisajátít és lenyúl ez egész iparágat?
És hogy a hatalmi osztozkodásról hangfelvétel is készült, de az ügyészség azt sem vizsgálja?

ottomoll 2013.06.19. 11:27:26

Ugyanmár! Csehországban érlelődik a kormányváltás, és a rendőrség már előre szolgálatokat akar tenni a következő kormánynak. Nálunk még bőven a szocik voltak hatalmon amikor letartóztatták Zushlagot,Hagyót, Hunvaldot.
Hiába van egy adott politikai oldal hatalmon, ha érik a bukás akkor sebezhetővé válik.

szuperkrumpli 2013.06.19. 12:19:44

Nálunk a 2/3 miatt lehetetlen a korrupciót bizonyítani! Minden lopás törvényesítve van illetve az összes pozícióban narancsos ember ül, legyen az ügyész, rendőr amit akarsz! Totális state capture.
A következő kormányciklusban Lajoska lazán Top3-as lehet a 100 leggazdagabb magyar listáján.

Outlooker 2013.06.19. 12:33:15

Átrendeződés. csak politikai bábok tologatása.
süti beállítások módosítása