HTML

A Transparency International Magyarország blogja

Az a célunk, hogy Magyarországon csökkenjen a korrupció mértéke, a közhatalmi döntéshozatal és a közpénzek elköltése átlátható és számonkérhető legyen, a közérdekű adatok pedig könnyen hozzáférhetőek. Ezért küzdünk. Bátran. A korrupció ellen.

Támogassa a korrupció elleni küzdelmünket!

fb_1szazalek_2015.jpg

Impresszum

Kiadó: Transparency International Magyarország Alapítvány
Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 30.
Kiadásért felelős személy: Szabó Dániel

Ideje felébredni

a címe ennek a blognak, meg egy egész nemzetközi kampánynak, ami azt tűzte ki célul világszerte, hogy nyissuk fel az emberek szemét: lehet korrupció nélkül is élni.

Ez egyben koncepcióváltást is jelentett a Transparency International (TI)  berkein belül, a hagyományosan a döntéshozókkal kommunikáló civil szervezet maga is felébredt, és rájött, hogy akkor tud hatékony lenni, ha olyan eszközöket állít elő, amelyekkel az emberek nagy része képes fellépni a korrupció ellen. Így aztán, a TI 2015-ös stratégiájának középpontjában az emberek állnak.

Nem mintha ez teljesen újdonság lenne, hiszen sok országban működik jogsegélyszolgálat, az örmény kollégák rendszeresen szerveznek tüntetéseket, mi is tartunk előadásokat mindenfelé, sőt, a kampányköltések monitorozását szinte kizárólag önkéntesekkel végeztük. Mégis, a stratégia nagy lépés afelé, hogy mindezt tudatosabban tegyük. Olyan eszközöket fejlesszünk, amelyek segítségével a magyar állampolgárok képesek egyszerűen és hatékonyan számonkérni a döntéshozóikat, felismerni és jelenteni korrupciós helyzeteket, és tudatosan dönteni, amikor választásokra kerül sor.

Mi itthon úgy gondoltuk, hogy első lépésként igyekszünk minél több fiatalt elérni. A célcsoport mellett az ifjúság körében végzett felmérésünk lesújtó eredményei alapján döntöttünk. Amint kialakul egy kellőképpen számos Bázis, szeretnénk bevonni a tagjait a munkánkba és a már itthon is rendelkezésre álló eszközöket általuk is terjeszteni, használni.

És akkor jött az ötlet, amit én az utóbbi években eddig mindig mereven elutasítottam: menjünk a Szigetre. Nagyon szeretem a Szigetet, amióta csak létezik, egyetlen évben nem látogattam ki, amikor még túl pici babával voltam otthon. De a Sziget arra való, hogy szórakozzunk, nem pedig korrupcióellenes kérdőívek kitöltésére egy-egy kínosan kevés résztvevővel zajló beszélgetéssel megspékelve. Az idén viszont kemény munkával - és egy jó ötlettel - meggyőztek. Olyannyira, hogy együttműködést kezdtünk a Sziget Szervezőirodával, és a Szigeten kívül a Balaton Soundra is megyünk.

Az ötlet angolul Big Splash, magyarul szimplán Nagyfröccs. A lényege a vízicsata. Azért lesz korrupciós kvíz is Ipadeken. A regisztrációs kvíz után pedig indulhat a harc, ami úgy néz majd ki, mint egy számháború. Ennek következtében az irodában halomban állnak a vízipisztolyok, matracok és úszógumik. Mondta is a brit nagykövet a pénteki sajtótájékoztatón (linken jó fotók!), vízipisztollyal a kezében, hogy nem gondolta volna, hogy fegyverrel a kezében fog állni a Szabadság téren.

Ez most a nyár fő attrakciója egy-két szakmai anyagon kívül, mint például holnap jelentetjük meg nagy cégek átláthatósági világrangsorát, július végén pedig a visegrádi országok korrupciós helyzetét összehasonlító tanulmányunkat.

Izgulunk, hogy lesz-e kedvük így is szórakozni a fesztiválozóknak, hogy milyen lesz a sok nem alvás. És persze azért, hogy mindezek hatására jövőre megsokszorozódnak-e a bejelentések a jogsegélyszolgálatunknál, nő-e az igény a közbeszerzések monitorozását segítő integritási megállapodások alkalmazására és ha nem is jövőre, de pár éven belül kialakul-e egy olyan tudatos réteg, amelyik képes kikényszeríteni egy tisztességes pártfinanszírozási szabályozást.

És a végére egy kis kedvcsináló történet a TI munkájához való csatlakozás hasznosságáról: Ella (Salgó, projekt menedzser) és Zsolt (Németh, ügyvéd) ennek a kampányfilmnek a forgatásán ismerkedtek meg tavaly,

szombaton házasodnak. Sok boldogságot Nekik!!!!

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://korrupcio.blog.hu/api/trackback/id/tr904636875

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hagyjuk már a sopánkodást: regisztráljunk! 2012.08.03. 00:36:17

Lesz választási névjegyzékbe vételhez szükséges regisztráció, és valószínűleg kötelező lesz a választási részvétel is.  A legrémisztőbb mégis az, ahogyan ezekre a hírekre a politizáló közvélemény túlnyomó többsége reagál.  A legtöbben újra elsorolj...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.09. 11:00:42

"felismerni és jelenteni korrupciós helyzeteket, és tudatosan dönteni, amikor választásokra kerül sor."

:D:D:D:D:D:D

A korrupciós helyzetek elég jól felismerhetők, azt hiszem :) Választások meg epic fail, hiszen kb. azt választhatod meg, hogy ki fogja elsikkasztani az adódat, mást nem. (Jó, lehet szavazni ilyen LMP-kre, meg Jobbikokra, de nem valószínű, hogy kormányra kerülnek, és akkor sem biztos, hogy tiszták maradnak...)

ROTFL Manó 2012.07.09. 12:22:27

Hát ja. Hiába veri az asztalt a TI a cipőjével, mint Hruscsov, hogy ilyen-olyan átláthatósági törvényeket akar! A jelenlegi kétharmadnak, de igazándiból a megélhetési politikusoknak általában nem érdeke, hogy ilyen törvény legyen, ezért nem lesz ilyen törvény és kész. Noémi! Nem véletlenül beszél az elmúlt fél-egy évben mindenki forradalomról, mert _csak_ azzal lehet kitakarítani a jelenlegi klientúrát. Olyan erős gazdasági, politikai érdekek állnak a háttérben, hogy azt nem fogjátok tudni egy választással kiseperni. Addig pedig fogadd el, amit ColT kolléga is mondott, hogy jelenleg csak a demokráciának álcázott látszatintézkedés a választás.

Anti Anyag (törölt) 2012.07.09. 12:37:49

A vérbeli korruptak, a TI nagy barátjai voltak. Nem is volt akkor gond, nem őket zavarta a dolog, hanem a választókat.

Azóta nálam ez egy kamuszervezet, liberális kamu.

Torzonborz Torkosborz (törölt) 2012.07.09. 13:44:31

"Isten nincs, vagy éppen nem néz ide,
Csak a meztelen királynak átlátszó a zsebe!
A farkast Piroska réges-rég megette,
Csak azt tudnám ez a valóság, vagy ez a mese?

Igazság ellen vízió - fogyaszd, kis patkány!
Ez a világ illúzió - csak bűvészmutatvány.
Valóság ellen altató - ha semmi nem hat már
Recept nélkül kapható!"

Valahogy így élünk mi e hazában...

Moulder 2012.08.03. 14:33:47

De hát a zemberek nem akarják kinyitni a szemüket!
Vagy, ha mégis kinyitják és nem azt látják amit szeretnének akkor újra becsukják.
Azt meg, hogy mit szeressenek látni, azt megmondják nekik, mert maguktól még azt sem tudják.
Mit vársz ezektől?

Moulder 2012.08.03. 14:41:26

A TI-t meg ne bántsátok fideszesek!
Ő is besegített a kétharmadba.
süti beállítások módosítása