HTML

A Transparency International Magyarország blogja

Az a célunk, hogy Magyarországon csökkenjen a korrupció mértéke, a közhatalmi döntéshozatal és a közpénzek elköltése átlátható és számonkérhető legyen, a közérdekű adatok pedig könnyen hozzáférhetőek. Ezért küzdünk. Bátran. A korrupció ellen.

Támogassa a korrupció elleni küzdelmünket!

fb_1szazalek_2015.jpg

Impresszum

Kiadó: Transparency International Magyarország Alapítvány
Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 30.
Kiadásért felelős személy: Szabó Dániel

Szép lakása van? Képviselőnek ne mutassa meg, mert elveheti!

A Fidesz-es György István módosító indítványt nyújtott be a kisajátítási törvényhez. Ebből megtudtuk, hogy képviselő úr szerint ha egy állami vezetőnek megtetszik egy lakás, akkor a kormánynak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy ezt a lakást kisajátítsa a tulajdonosától.  Képviselő úr szerint ugyanis kiemelt közcél, hogy ő és képviselőtársai jó helyen lakhassanak.

Minden a már megszokott módon történik. Most sem volt ugyanis érdemi vita és gondos szakmai előkészítés egy nagyon fontos törvény megváltoztatásánál. Most a polgárok ingatlantulajdonának elvonását lehetővé tévő szabályok módosítása van soron. A módszer – ahogy az előbb írtuk – nem meglepő. A módosítás tartalma viszont már-már meghökkentő. A lényege egy szóval is leírható: zabrálás.

A múlt pénteken benyújtott törvényjavaslat értelmében más ingatlanát a jövőben azért is ki lehetne sajátítani, hogy azt országgyűlési képviselő vagy az Országgyűlés által választott közjogi méltóság – ilyen például a házelnök, a Kúria elnöke és a legfőbb ügyész is – szerezze meg. A kisajátításról a megyei, illetve fővárosi kormányhivatal közigazgatási eljárásban dönt. Ha a parlament megszavazza a módosítót, a kormányhivatal határozattal kisajátíthatja azt a házat, lakást, amelyik megtetszik az országgyűlési képviselőnek vagy a választott tisztségviselőnek.

Az Alaptörvény értelmében tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből lehet. György István honatya módosítójának indokolása szerint a parlamenti képviselők és a főméltóságok lakásigénye “olyan kiemelt cél, mely esetében eleve fennállónak kell tekinteni az a feltételt, hogy a kisajátítással biztosított tevékenység közösségi előnyei a tulajdon elvonásával okozott kárt jelentősen meghaladják.” Napnál világosabb példája az önérdeket, a birtoklási vágyat, pökhendiséget leplezetlenül szolgáló politikai szándéknak.

Korrupció ellen küzdő civil szervezetként nem tehetjük meg, hogy György István módosítóját ne kritizáljuk. Nem csak annak tartalma miatt vagy azért, mert egyeztetés nélkül nyújtotta be, hanem azért is, mert még a címe sem korrekt a módosítónak, át kellett volna azt írnia.

György István ugyanis eredetileg a kisajátításról szóló törvényen akart változtatni. De ez a törvény így már nem a kisajátításról szólna – márpedig alapvető követelmény, hogy a törvények címének igazodnia kell a tartalmukhoz. A TI segít neki, ne legyen szégyenlős! Javaslataink a következők:

2007. évi CXXIII. törvény a zabrálásról vagy

2007. évi CXXIII. törvény a rekvirálásról

105 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://korrupcio.blog.hu/api/trackback/id/tr405342320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megfigyelo 2013.06.03. 21:36:26

Egyébként, mint már írtam: Most még csak az ingatlant veszik el, de ha így mennek tovább a dolgok, akkor a tulajdonost ki is telepítik majd a Hortobágyra, vagy elviszik Recskre -- láttuk mi már ezt...

C72 2013.06.03. 21:48:27

...és ha a bankbetétünk tetszik meg? Azt is odacsaphatnák, a dolgok eleganciáján már úgysem változtatna...

The_Genius 2013.06.03. 21:52:20

Az a baj, hogy ti normal helyzet szerint gondolkodtok.
Ok pedig mar a szuksegallapotra keszulnek...

különvélemény 2013.06.03. 22:14:14

@C72:
A bankbetét eddig csak az EU-nak, meg az IMF-nek tetszett meg, de majd meglátjuk mi lesz.

Pszt! 2013.06.03. 22:48:24

Próbálja meg kisajátítani a lakásomat! Beleallitom a csakanyt a koponyajaba. :-D

burakefendi 2013.06.03. 22:52:11

györgy istván biztosan az otthon magazint lapozgatta a hetekben a vécén, akkor születhetett ez a remek ötlet. talán még a főméltóságú uraknál is jó pontot szerez vele.

kzoltana 2013.06.03. 23:10:20

Lakás nincs. Semmi nincs. Trafikmutyi válaszcsapás!
www.vagy.hu/tartalom/cikk/4639_dohanydili

Első mohikán 2013.06.04. 00:13:28

Ez valami vicc? Provokáció? Mert ha vicc, akkor elég goromba. Ha nem az, akkor vajon miért nincs nagyobb dobra verve az újságokban? Öles betűkkel kellene a címlapon hozni minden lapban, hirdetni az óriásplakátokon. Az MSZP -és a többi kis párt- tényleg ennyire hülye, hogy még erre sem képes reagálni? Amikor rekvirálják maguknak az autódat, banki megtakarításaidat -már ha van-, letiltják a fizetésed felét/kétharmadát, közmunkára köteleznek mindenkit stb., akkor már hiába sipákolunk. Fordított felállásnál már ezrek tombolnának az utcán, most meg az egész lopástörvény csak egy sokadik apró betűs hírmorzsa.
Kíváncsian várom, hogy hol van az a bizonyos fal, ameddig elmennek.

Első mohikán 2013.06.04. 00:17:30

@taxi33: És azt is, hogy annál a bizonyos falnál mi fog történni? Vajon lesz elég idejük elmenekülni az országból, avagy kiélhetjük majd kicsinyes bosszúvágyunkat a köztereken himbálódzó testükön?

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.06.04. 00:24:13

Ez most komoly, vagy a blogolvasókat teszteled, hogy mennyire hiszékenyek. Az biztos, hogy aki kisajátítani akarná a lakásom, azt agyonverném. Egyszerűen megölném, és lehet, hogy nem is titokban, hanem felvállalva.

villamos alóli kacaj 2013.06.04. 00:28:20

A Flum bácsi házát - ahol laktunk- amiben mozi is volt (Pestszenterzsébeten) az állam államosította.
Aztán az állam bérbe adta nekünk a lakást.
Aztán megvettük az államtól a Flum bácsi volt házának egyik lakását.
Most az állam kisajátitja a Flum bácsi volt és a jelenleg mi házunkat....
basszus! Ez ugyan az a folyó!

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.06.04. 00:28:30

Húskampót belebaszni ebbe a szarfaszú görénybe, és őrjöngve hurcolni az első lámpaoszlopig, majd fejjel lefelé fellógatni, élve megnyúzni, beszórni sóval, leönteni benzinnel, és felgyújtani, majd a tetemének maradványait belebaszni egy pöcegödörbe, hogy a szar oda való.

A Látó 2013.06.04. 00:42:33

@villamos alóli kacaj:
Ez beletelt vagy 50 évbe.
Mire újra megvehetnéd már rég nem teheted.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.04. 00:58:37

@villamos alóli kacaj: melyik mozi? Tátra? Világosság? Kossuth? Többről nem tudok. :)

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.04. 00:59:49

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: úgy fest, komoly. És a fidesznyikek még meg merik kérdezni, hogy miért beszélünk sokan diktatúráról...
Nagyon remélem, hogy rövid úton sittre kerül ez a mocsok maffia!

röhögő 2013.06.04. 05:38:55

Hol a narancskommandó? Vidéki miért nem magyarázza meg nekünk, hogy ez milyen jó?

Tamás Csacsicska 2013.06.04. 06:23:42

Egyelőre senki lakását nem akarják elvenni. Ez csak egy "precedens törvény", amire később hivatkozni lehet - mint bevett gyakorlatra. Mint történelmi példázatra, Így fogják elvenni "törvényesen" bármiteket, akár a feleségeteket, gyerekeiteket. Majd berakják az ötletet egy saláta-törvénybe, mint most is.

Nem baj Pubikáim: ma este 6-kor ti is énekeljétek az együttmaszturbálás dalát! Nem kell tiltakozni, nem kell óbégatni, morogni. Nehogy már kimenjetek az utcára: hideg van, fú a szél és a nap is csak hat ágra süt.

Énekelni kell gyerekeim, énekelni. Nehogy már valaki azt gondolja, hogy van gerincetek. Csak fel kell csavarni a rádió gombját, kinyitni az összes TV csatornát - és szóljon a dal!

Együtt - ezekkel:

Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, Schmitt Pál, Lázár János, Rogán Antal, Kósa Lajos, Rétvári Bence, Navracsics Tibor, Polt Péter, Pintér Sándor, Semjén Zsolt, Simicska Lajos, Matolcsy György, Hoffman Rózsa, Szíjjártó Péter, Martonyi János, Selmeczi Gabriella, Széles Gábor, Bayer Zsolt – továbbá Mesterházy, Gyurcsány, Bajnai, Schiffer, Sólyom és társaik.

taecleau 2013.06.04. 07:52:14

"ki lehetne sajátítani, hogy azt országgyűlési képviselő [..] szerezze meg."

Hála istennek itt nyilván az ellenzéki képviselőkről nincs szó, csak a fideszesekről. Így máris egykétharmadára csökken az esély, hogy valaki sorra kerül.

2013.06.04. 08:06:14

Innen üzenem a képviselő úrnak: Az apátok faszát Pityu!

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 08:18:29

@Megfigyelo: Folyamatosan arra gyúrnak a fidessben,hogy mindenét elvegyék az állampolgároknak.A szó minden értelmében.Ha nincs mit,akkor az egyén szabadságát.Utóbbival mondjuk nekem lehet hogy sok problémám megoldódna egycsapásra.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 08:26:22

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Pedig igen sokan menekültek az öngyilkosságba akkor,mikor a Kondorosi negyed épült Újbudán.Ott ugyan is családi házakat dózerolt le az állam a panelok nevében.Cserébe kaptak egy szar panelt azok,akiknek a háza ráment a Kondorosi negyedre.Sokan lettek öngyilkosok közülük.Bezony.
És ez nem is olyan régen volt.

citrix 2013.06.04. 08:31:48

Orbán 50 éves,az ötvenes évek következnek.Ami korántsem olyan vicces történet lesz.A kisajátítás (természetesen közérdekből) bevett gyakorlat volt.Ha megtetszett valamelyik pártkatonának vagy pereputtyának az ingatlan,már el is rekvirálták (kulák,diverzáns,hazaáruló,valutarejtegető,szabotőr...etc.) tulajdonosától.Cserébe kapott egy odút valahol a Hortobágyon,milyen jól járt.A kedves vezető egy hónapja együtt buszozott a fővárosi mamelukkal,a balettintézetre különös tekintettel.Lám-lám,már meg is van az egyéni indítvány.A pártállam édes bája,Rákosi elégedetten mosolyog le az égből.

villamos alóli kacaj 2013.06.04. 08:50:15

@álfirkász:
A Kossuth a Török Flóris utcában a sarkon. 2 szintes ház volt, az emeleten voltak a lakások és a mozi szellőztető ablakai a folyósóra nyíltak. Onnan néztük a filmeket.

Netuddki. 2013.06.04. 08:50:47

Nagyon jó irányba haladnak a dolgok. Ez kell a birkáknak.
"Addig lehet hatalmat gyakorolni az embereken, amíg adsz is nekik valamit! Akit megfosztasz mindenétől, a fölött többé már nem lesz hatalmad!"

Kérdés hol a határ?
"Szabadság: a mi civilizációnkban semmitmondóan cseng. És csak az tudja igazából, hogy mit is jelent, akit megfosztanak tőle."

☉ ☾ 2013.06.04. 09:13:34

Csúnya vége lesz ennek...

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 09:15:07

@kovi1970: Nincs határ.A nincstelenektől is lehet elvenni dolgokat,ilyen a szabadság az élet meg hasonlók.

Netuddki. 2013.06.04. 09:20:39

@hot-spot: Egy fecske nem csinál nyarat. Majd ha tömegesek lesznek ezek az esetek talán akad olyan is akinek az öngyilok előtt eszébe jut, hogy akár meg is szabadíthatná a magyar közéletet pár rossz arctól. Úgyis mindegy alapon...

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 09:24:00

@kovi1970: A történelemből kiindulva erre az esély nulla és egy között van valahol.De inkább a nullához állva közelebb.Egy réteg mely potenciális veszély ebből a szempontból, a homo romanoidok.De ők is csak akkor veszélyesek,ha megijednek valami ökörségtől mint anno,amikor azt hitték hogy mérgezik a kútjaikat kolerával.

Netuddki. 2013.06.04. 09:24:54

@hot-spot: Persze most még a zemberek kivárnak. Végül is "csak" még 1 évet kell aludni a választásokig. Szerintem sok fog azon múlni, hogy az orbán rezsim mennyire akarja elcsalni a választásokat.
Károghatnak "ezek" bármennyire is, a századvég meg hozhat akármilyen fideszre nézve kedvező statisztikákat, jövőre a fidesz NEM fog "nyerni". Ott van példának 1994, 2002. Csalás nélkül semmiképp, annak meg szerintem beláthatatlan következményei lesznek...

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 09:26:20

@kovi1970: Nem fognak nyerni,szerintem sem.Nincs mivel nyerjenek.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.06.04. 09:31:22

@citrix:

"A kedves vezető egy hónapja együtt buszozott a fővárosi mamelukkal,a balettintézetre különös tekintettel"

Erről van szó. Egyébként elég hamar reagáltak a memleuk kívánságára.

Ami még szebb, hogy ez csak a kezdet.

Libatolvaj takarodj 2013.06.04. 10:36:00

Kiváncsi lennék hogy mi a magyarázat arra, hogy a fenti TI posztból kimaradt a kettős ellenőrzés ténye, amit még egy szélsőséges vallási szekta által tulajdonolt ATV-ben is megemlítettek.
atv.hu/cikk/video-20130603_hidasi_gabor

Azaz, hogy a kisajátítási döntéssel szemben kettős kontroll van, először hatósági utána pedig bírósági kontroll, ami egészen a Kúriáig felvihető.
Azaz a posztban leírt politikai propaganda és képzelgés miszerint csak úgy "elveszik" valakinek a lakását (amúgy az érték teljes, azonnali és feltétel nélküli MEGFIZETÉSE MELLETT), teljes mértékben hazugság.

Kiváncsian várom a választ a TI képviselőitől, miért maradt ki ez az információ.

Szelid sunmalac 2013.06.04. 10:51:52

@Libatolvaj takarodj: Istenem! Ha jol emlekszem az elmult harom evben vagta zsebre a kormany a teljes birosagi szervezetet.

lehuto 2013.06.04. 10:56:27

Az első éjszaka joga vajon mikor jön?

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 10:56:59

@lehuto: Mennyire várjátok ezt már!Hihetetlen.

Libatolvaj takarodj 2013.06.04. 11:06:07

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: A kérdés nem az, hogy milyen a bírósági szervezet (bár baloldali bűnözők esetében sorra születnek nekik kedvező ítéletek -hátez meg hogy lehet?), hanem az, hogy a Transparency Internation egy független szervezet vagy egy elhallgatással, félrevezetéssel manipuláló propagandagépezet?

Ezért várom a magyarázatot, hogy ezek a tények (azonnali, feltétel nélküli és teljes kompenzáció -- a kisajátítási döntéssel szembeni kettős felülvizsgálat és kontroll egészen a Kúriáig) hogyan maradhattak ki a posztjukból.

Trejo 2013.06.04. 11:12:49

@Libatolvaj takarodj: Ilyen törvényjavaslat benyújtása eleve nonszensz, de kenyéradó gazdáidnak a magántulajdon nem szent, más magántulajdona. Az elmúlt években már megtapasztaltuk.
Kisajátítani akkor lehet, ha az a közjót szolgálja, nem valamelyik maffiatag új kéglire vágyik bagóért. Miféle kontroll az, amikor egy érdekcsoport a saját tagjait ellenőrzi? Tudjuk.
Törvényt, alkotmányt utólag pillanatok alatt meg lehet változtatni, ismerjük ezt fideszisztánból, a második Orbán királyság idejéből.

Szégyelld magad és zsugorodj össze egy pici narancssárga ponttá!

Nero Bianco 2013.06.04. 11:13:15

@Libatolvaj takarodj:

Sem a kettős felülvizsgálat, sem a teljes kompenzáció megléte nem indokolja a törvényt.

Nincs olyan demokratikus elv, ami szerint az említett személyek illetve hivatalok érdekében bármiféle kisajátítási eljárás indokolt lenne.
Max valami háborús helyzetben.
Békeidőben ez az egész alapértelmezésben indokolatlan.

KolompárRómeó 2013.06.04. 11:16:53

@Tamás Csacsicska: "Ez csak egy "precedens törvény", amire később hivatkozni lehet - mint bevett gyakorlatra."

És pont most mondták ki, hogy bezzeg az Alkotmánybíróság korábbi ítéleteire nem lehet hivatkozni, azaz ott valahogy meg pont nem érvényesül ez a precedens-elv.

Ügyes.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.04. 11:16:55

@Libatolvaj takarodj: nem látom az összefüggést a nicked és a hozzászólásaid között.
Libatolvaj (inkább tyúktolvaj) banda a fideszed.
Ha netán Bajnaira célozgatsz, akkor próbálj kicsit a tényekkel is foglalkozni, hátha megy! (bár amennyi eszed van, ezt kizártnak tartom :D)

biododírium 2013.06.04. 11:18:54

Ha ilyen van, akkor nem ajánlom, hogy bepróbálkozzanak pl nálam se. Már másnap nem venne levegőt többé.

indapass90210 2013.06.04. 11:36:16

Most képzeljétek el a szituációt, amikor pl egy Lázár Boldizsár nevű ember (létező személyekkel való egybeesés csak a véletlen műve!!!) lakását, ami egyébként egy 12, emeleten elhelyezkedő panel, 68.900.000 jó magyar forintért kisajátítja az állam. Mert a tv. erre is lehetőséget ad!

bohuš 2013.06.04. 11:36:37

@Libatolvaj takarodj:

Amúgy mennyi a teljes értéke egy ingatlannak, amiben már a nagyszüleid is benne laktak, egyébként meg nem akarod eladni? A piaci ár hány százaléka?

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.06.04. 11:43:24

Arról azért ne feledkezzünk meg, hogy a legjobb dolog, ami egy ingatlantulajdonossal csak történhet, az az, hogy kisajátítják a tulajdonát...

A piaci ár 160%-ért - minimum ennyit ítélnek meg a bíróságok, de jellemzően többet - bármelyik lakásomat/házamat viheti, akár egy DK-s képviselő is!

room_101 2013.06.04. 11:48:52

Ne legyenek illúzióink, ez úgy működik majd, hogy ha csókos vagy, akkor 160+ százalékon kapsz kártérítést, ha meg nem (eléggé), akkor 60% alatt jóval.

Ilyenkor egyetlen megoldás, ha a képviselő úrnak - szigorúan négyszemközt, tanúk nélkül - megemlíted, hogy tudod ám, hová és mikor járnak a gyerekei iskolába (egyéb helyre), és a mai közlekedési morál mellett bizony előfordulhanak balesetek...

2013.06.04. 11:57:35

Izé, itt kell rettegni? :P Egyébként tényleg faszság, de nem hiszem, hogy hirtelen 386
képviselő kedvéért lakásállamosítás indulna. Az ex-államfőknek meg eddig is találtak előbb-utóbb lakást, amely mellesleg állami tulajdon, haláluk után nem öröklik a hozzátartozók... ha sima képviselő kedvéért akarnának államosítani, úgyis olyan botrány lenne, hogy visszakoznának.

Libatolvaj takarodj 2013.06.04. 12:03:19

@álfirkász: Nem is értem Bajnai neve hogy juthat az eszedbe libatolvajlás kapcsán? Nem félsz attól hogy ő vagy a talpnyalói be fognak perelni ha ilyen összefüggéseket ilyen nyíltan kimondasz?

regress 2013.06.04. 12:12:24

kibőviteném az ócsai gettót,és az összes köcsögöt oda telepíteném.azután körbevenném fallal,és kijárási tilalmat vezetnék be

ggaborx 2013.06.04. 12:18:50

@Dövan: Itt a lényeg, nem máshol! Az ingatlanpiac évek óta a padlón, a képviselő urak a korábban jó befektetésnek gondolt lakásokat, házakat mégsem tudják olyan jó áron eladni, így már meg is van a törvény, hogy az állam majd jól kisajátítja bármi áron.

A slusszpoén az lesz, mikor a képviselő lakását 160%-os áron kisajátítja az állam annak érdekében, hogy ugyanezen képviselő kényelmesen tudjon a továbbiakban dolgozni... vagy ne adjak ötleteket? :)

Netuddki. 2013.06.04. 12:24:44

@Libatolvaj takarodj: "hanem az, hogy a Transparency Internation egy független szervezet vagy egy elhallgatással, félrevezetéssel manipuláló propagandagépezet?"

No lássuk csak! Hm! Mégis ki a tököm titkolózik széles e hazába?

2013.06.04. 12:33:54

@Libatolvaj takarodj: Hatósági és bírósági kontroll... Egy totálisan elfoglalt és bedarált közigazgatás és igazságszolgáltatás mellett?
A Fidesz sikeresen erodálta jogállam alapjait, olyannyira, hogy az általad említett "garanciákat" ma már épeszű ember sajnos nem tudja annak tekinteni.

Irókéz 2013.06.04. 12:36:44

Spiró György: Feleségverseny. Olvassatok!

2013.06.04. 12:39:51

@Libatolvaj takarodj:

Nem kéne a cimbiknek egy alapfokú számítógép-kezelői tanfolyamot tartani?

Ez azért már nagyon gáz. :-)

index.hu/belfold/2013/06/04/alspontan_libas_tuntetes_lesz_bajnai_ellen/

Dilis Csávó 2013.06.04. 12:42:51

Kadar legaalbb neha elszegyellte magat, meg egy-ket kiskiraly szamitasait keresztulhuzta. Orbanban nincs meg ez a fek sem.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.06.04. 12:44:46

@Libatolvaj takarodj: Aha, tehát a bíróságon védhetem meg azt, ami az enyém. Nagyszerű.

Na takarodj és szarjál sünt!!!

Úttalan utakon 2013.06.04. 12:50:36

@ggaborx: basszus, én is képviselő akarok lenni! Most azonnal, és csak amíg kisajátítják az eladó lakásom. Utána lemondok, becsszó! :)

nnnnnnnn 2013.06.04. 13:00:18

kéne ilyen honlapot csinálni vagy felállítani valami bizottságot, amihez be lehetne küldeni tippeket hogy melyik maszopnyik tolvaj tetűnek vegyék el a házát aki az elmútnyolcévben összelopkodta magát.

2013.06.04. 13:05:53

@$$$=$$$: Mint az ötvenes években? De fasza is lesz, ha eljön újra a mindenki jelentsen fel mindenkit kora...

regress 2013.06.04. 13:06:09

@$$$=$$$: te hány trafikot szoptál össze?

remixer 2013.06.04. 13:14:13

Mikor jelennek meg az első öngyilkos felkelők? Akik mondjuk 10 kg robbanóanyaggal és egy vödör csavarral felrobbantja magát az ilyenek közelében?

Bahama Mama 2013.06.04. 13:18:12

nem a Balettetintézet miatt van? ott megmondta a kiskirály, hogy intézi hozzá a törvényt, szerintem ez az (ha már erre rájött más is, bocsi, nincs időm végigolvasni a kommenteket is)

nnnnnnnn 2013.06.04. 13:19:48

@regress: látom neked egyet se sikerült mert nagyon kis frusztrált vagy.

@_zulu_: nem mindenki mindenkit, hanem az emberek a maszopnyikokat. meg a volt szdsz-eseket is lehet nyugodtan.

Silent Bob 2013.06.04. 13:26:26

Az lesz a szép, hogy ha ezek egyszer buknak, a saját törvényeikkel lesznek szarrá szopatva. :)

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 13:26:31

@Bahama Mama: Figyelj nyanya!Most még amiatt van,a kurva balett intézet miatt,de nem biztos hogy holnap is amiatt lesz.Azt meg már végképp nem értem,hogy a fizeSS-nek miért érte meg,megint elveszíteni 500 ezer szavazót egy ilyen marhaság miatt.De ők tudják mi a jó nekik.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 13:27:54

@Silent Bob: Hát figyelj!Erre van esélyük,mivel annyira el vannak foglalva a pénzhajtással,hogy ilyesmire szerintem nem is gondolnak a legkevésbé sem,hogy az a kurva fagyi esetleg visszanyalint valahol nekik.

nnnnnnnn 2013.06.04. 13:28:48

@hot-spot: fidesz nem veszít szavazót sose te gyökérfejű bajnaista

John Laser 2013.06.04. 13:32:48

Nem tudom, mit rinyáltok? Ott vannak azok a szép, méregdrága házak az ócskai lakóparkban. Na tessék, ellentételezés. Csak kicsit kell ráfizetni és már jöhet is a teherautó, meg a hórukk emberek!

Dolláros nickesnek: Persze, hogy a szocikat, meg a szadeszosokat ugye, mint a földpályázatoknál, meg a trafikmutyiban.
Ne legyél mán agyatlan. Vagy készülsz eladónak egy trafikba, vagy zsellérnek alcsútdoboz környékére?

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 13:35:13

@$$$=$$$: Sajnos bele kell törődnöd abba lassan de biztosan,hogy faszt kell cserélned kicsi szádba.:)
Ha szeretnél kettő kommunista faszt szopni egyszerre,segíthetek neked megtágítani egy vasúti szálfával hogy beférjen.D

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 13:36:35

@John Laser: Erről a lakóparkról jut eszembe,hogy önkénteseket keresnek a zsákoláshoz,hogy ne mossa el milliomosék lakóparkjait a víz.Vajon miért nem érdekel?Nem is értem.D

John Laser 2013.06.04. 13:37:02

Meg azért arról se feledkezzünk meg, hogy nemrég kapott újabb szerv lehetőséget a házkutatásra - gyógyszerügyben, persze...:)
Nemsokára olvassuk a közbeszerzést százezer digitális fényképezőgépre, meg logózott, biztonságiszálas, sorszámozott adásvételi szerződés blankettára!

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.06.04. 13:46:15

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

@Libatolvaj takarodj:

"Libatolvaj takarodj 0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt"

"2013.06.04. óta tag."

Nóó komment drága testvérem :)

Sünmalac! Ezekkel a reinkarnációkkal oly felesleges foglalkozni. Ez a példány egy órája készült a fidesz-maffia számtek laborban...

Több ezren vannak ezek a fantom-nikkek egyetlen személy/PC háttérrel.

Okosabb vagy Te annál, hogy egy NER-kompakt-habony-mantrát (bérért/fizetésert) ismételgetö maffia-melósra reagálj.

JT_Biopower 2013.06.04. 13:48:05

@John Laser: Nekem is Ócsa jutott eszembe, de nem túl jó az nekik?
De örüljünk neki, hogy a következő választáskor már nem majdnem 400, hanem kb 200 képviselő lesz. Így kb fele az esélye annak, hogy a mi házunk áldozatul esik valamelyiküknek. (Ó mi barom, pont most újítjuk fel.)
Biztos lesz olyan hibbant, aki önként felajánlja a saját házát képviselői-kisajátítás céljából.

gnme 2013.06.04. 13:56:52

nincs ellene kifogásom ha ki akarják sajátítani a neszűrben a kunyhót

nézegessék ők a tízgyerekes családot testközelből (mikor odébb ássák az árnyékszéket az kifejezetten felemelő, főleg a szaga)

... ha ez nekik örömet okoz

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 13:58:30

@gnme: Ha adnak helyette egy jurtát a pusztában,már is jobban jársz.DD

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.06.04. 14:05:46

@kovi1970:
Simán nyerni fog a Fidesz. Kérdezz meg csak random pár átlagos választót, lehetőleg olyanok körében, akik nem lógnak állandóan a neten, mint te. Ha esetleg nem nyerne, amire pár százalék esélyt látok, akkor meg nem lesz az új kormánynak 2/3-a, és a bebetonozott emberek és törvények megteszik a hatásukat, ugyanaz a helyzet jönne elő, mint Esztergomban, csak mindez országos szinten. De mondom, erre minimális az esély.

Ráadásul ahhoz hogy valaki nyerni tudjon, a szociális demagógiában kell levernie a Fideszt, ahogy 2002-ben Medgyessy tette, akkor viszont kezdetektől fogva kényszerpálya van.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.06.04. 14:06:53

@$$$=$$$:
Mondjuk azét, aki $$$=$$$ néven bérkommentelget nekik, ostoba fityiszest játszva.

==T== 2013.06.04. 14:11:38

Kérdés, hogy menyiért.

Mert ha pl. annyiért, amennyit a nagymamám házára megállapítottak a hagyatéki eljárás során (a piaci ár többszöröse) akkor vigyék:)

Amúgy tényleg elég abszurd. Csak arra tudok/merek gondolni, hogy a Kossuth-téren akarják a lakásokat felvásárolni/államosítani valami irodáknak vagy ilyesmi.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 14:15:13

@Ensiada Arkoveitie: Attól hogy szajkózod ezt,még nem fogod tudni bevonzani az univerzumból,csak szólok.
Csak mert elvont dolgokat mint pölö "sok pénz" meg "nyerjük meg a választásokat" típusú dolgokra az univerzum eme törvénye,nem hat.
Kérj egy járókeretet,az biztosan megkapod.:)

Amadeus62 2013.06.04. 15:04:31

Szemét banda! Kivégezni az egész fidesz csürhét! De még 2014 előtt!

John Laser 2013.06.04. 15:38:28

@Libatolvaj takarodj: kettős kontroll, meg minden, persze.
1.) Változtasd meg a nikkedet arra, hogy "trafiktolvaj, gyere"
2.) A faszér nem lett volna elég föladni egy hirdetést az Expressbe, hogy XY kerületi Z négyzetméteres lakásokat keresünk megvételre. Sürgős jeligére?
3.) Itten gyönyörködjél az ötletgazdában. Már eleve mémesítve rakták ki a fotóját:
gyorgyistvandr.fidesz.hu/item/get_item.php?id_embed=12298

Libatolvaj takarodj 2013.06.04. 16:23:27

Szerintem nagyon jó kis nick ez, csak azt sajnálom, hogy nem előbb jutott eszembe. Továbbra is várom a TI képviselőinek magyarázatát, hogy miért maradt ki a posztból az említett információ.

Független civilek, vagy manipuláló propagandisták ülnek a TI-ben?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.06.04. 16:48:08

Sok tapasztalat birtokában csupán feltételezem, hogy a posztban leírtak igazak. Most fáradt vagyok ahhoz, hogy átböngésszem a törvényjavaslatot.

De ha igaz, akkor szerintem ideje lenne egy olyan törvénynek is, hogy egy ilyen pofátlanul szemét képviselőt az országgyűlés valamilyen bizottsága vagy frakciója vagy akárki sürgősséggel elhajtson a vérbe, méltatlanná válás indokával, és azonnal időközi választást írjanak ki a körzetében. Ez a patkány tökéletesen elfelejtette, hogy mi is lenne a feladata és a megbízatása. A nottinghami városbíró, Döbrögi uram meg mindenféle önkényurak mocsokságai generációk óta képezik az erkölcsi alapok nevelésének eszközeit, ezek után egy efféle alakot a pozíciójában meghagyni felejthetetlen és megbocsáthatatlan szégyen lenne az egész parlamentre nézve. Legalább a szocik essenek most ki a padjukból dühükben, most végre igazuk lenne.

Libatolvaj takarodj 2013.06.04. 16:52:27

@Gyυrcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Mesélj kit rágalmaztam meg? Az én kis egyszerű "Libatolvaj takarodj" megállapításommal.

Tomycat 2013.06.04. 16:56:53

@taxi33: nincs fal. Tudomasul kell venni, hogy a mutyi, a masok (foleg a koz) munkajanak, tulajdonanak, foldjenek, megelhetesi forrasanak kisajatitasa eletforma lett es a kozerkolcs alapkove. Minden fideszes hivo tamogatja es ok vannak tobbsegben. Csak ra kell mondani valakire, hogy magyar ellenes es annak vege, eltavolitjak az allasabol. Most mar a tulajdonat is viszik, de nem mert magyar ellenes, hanem mert magyar erdekek ezt kivanjak. Azt hiszem aki ezzel nem tud azonosulni, annak finoman ertesere adjak: nem kivanatos figura az orszagban.

Tomycat 2013.06.04. 17:05:51

@Libatolvaj takarodj: ha a tolvajoknak takarodniuk kellene, akkor az egesz fidesz es szavazotaboranak takarodnia kell mert vagy lopnak, vagy falaznak a lopoknak. A libatolvajozas is csak a falazas resze...mert a nickkel is csak falazol. Tolvaj az is aki a tolvajoknak falaz - buntars.

Tomycat 2013.06.04. 17:06:38

@Libatolvaj takarodj: ha a tolvajoknak takarodniuk kellene, akkor az egesz fidesz es szavazotaboranak takarodnia kell mert vagy lopnak, vagy falaznak a lopoknak. A libatolvajozas is csak a falazas resze...mert a nickkel is csak falazol. Tolvaj az is aki a tolvajoknak falaz - buntars.

Tomycat 2013.06.04. 17:18:36

@Pszt!: csak nem kepzeled, hogy a kepviselo megy. Majd Kaya Ibrahim fog menni baratom erted es csaladodert ejjel 2 orakor. Az ingatlan marad, majd mas fogja lakni.

@taecleau: igy van, mert a hatalomnak meg ra kell bolintani. egy ellenzekinek ilyen bolintas nem jar (valoszinuleg nem is kellene).

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2013.06.04. 18:02:38

@Libatolvaj takarodj: A napokban láttuk gyönyörű példáját annak, hogy a kézi vezérlés alatt álló ügyészség még az ordítóan nyilvánvaló korrupciós esetekben sem hajlandó lépni, helyette inkább a korrupciót leleplező egyetlen becsületes emberre száll rá. Ezek után az is hülye, aki ebben az országban még az ügyészségbe, bíróságba helyezi a bizalmát egyetlen pillanatig is, ha olyan ügyről van szó, ami fideszes potentátok érdekét sérti. Meg amúgy is.

Libatolvaj takarodj 2013.06.05. 08:44:11

@Zigomer Trubahin: Hát igen, illegális lehallgatással készített hangfelvétel minden jogállami bíróság el szokta fogadni, igaz? Meg ahogy azt a móricka elképzeli. De azért jólesik gyalázkodni az ügyészség ellen, ami pont annyira része az egész rendszernek mint a bíróság.

Persze ha a bíróság esetén valaki megjegyzi, hogy kommunista bírákat nem kellett volna hivatalban hagyni, mint ahogy MINDEGYIKET hivatalban hagyták 89/90-ben, akkor persze az már természetes. Nincs is jobb mint a félkommunista bírói kar, hisz hogy máshogy lehetne tudni, hogy politikailag megbízhatóak?

VorosPeter 2013.06.05. 10:45:37

A Transparency nyugodtan pirosra változtathatná a színét... A jogvédés célja az lenne, hogy minden oldal szennyesét támadja. Itt nem ez történik. Én hozzájuk fordultam a családomat ért baloldali önkormányzati támadás miatt. Természetesen válaszra se méltattak... Engem az a két és fél év távolított el a baloldaltól, ami alatt temérdek inzultust kellett elszenvednem baloldali hatalmasságoktól ... Ajánlom figyelmetekbe... maffiabaloldal.blogspot.hu/

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2013.06.05. 12:07:29

@Libatolvaj takarodj: Az ügyészséget és a bíróságot egyaránt a Fidesz legbelső köreihez kötődő nacsalnyikok vezetik, hiába köpöd a mérget, tény marad, hogy az igazságszolgáltatás innentől kb. annyira független, mint mondjuk a médiahatóság. Semennyire.

Ami meg az illegális lehallgatást illeti, az őszödi beszéd is illegális lehallgatás révén került a nyilvánosság elé, és nem emlékszem, hogy a fideszes vezetők (akik tízezerszer nyilatkoztak a témában) vagy az idomított Fidesz-birkák (akik milliószor írták már le a véleményüket az ügyről) közül akár csak egyetlenegy akár csak egyetlenegyszer is szóvá tette volna, hogy ez egy illegális felvétel volt, vagy aggódott volna Gyurcsány személyiségi jogai miatt. Innentől kezdve a hozzászólásod ordas, képmutató, cinikus hazugság, amivel köztörvényes bűnözőket védesz.

dr yetee 69 2013.06.05. 12:37:14

@Libatolvaj takarodj: A magadfajta hazug tetveket perelik be,nagyon helyesen!

Libatolvaj takarodj 2013.06.06. 13:11:43

@Zigomer Trubahin: Te hazug balfasz, az öszödi beszéd kapcsán börtönbe zárták Gyurcsányt? Nem? Akkor kurvára nem analóg a példád.

Az már csak a jó vicc a dologban, hogy a legvalószínűbb verzió szerint Gyurcsány önmaga adta ki a felvételt...
süti beállítások módosítása