Alaposan lehúzza Magyarország versenyképeségét a korrupció – közvetve ez is kiderül a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum, WEF) ma közzétett 666 oldalas versenyképességi jelentéséből. A világ üzleti elitjének davosi világtalálkozóját is szervező svájci székhelyű intézet „kemény” gazdasági mutatók és üzletemberek körében végzett közvéleménykutatások alapján készíti el éves jelentését, amiben Magyarországról a Kopint-Tárki a partnere.

A 141 országot rangsorba állító felmérésben Magyarország a versenyképesség teljes skáláján a 47. helyet szerezte meg, ami világviszonylatban nem tűnik drámaian rossz eredménynek. (Ez a helyezés egy hellyel jobb, mint a tavalyi; a korábbiakkal nem érdemes összevetni, mert közben változott a módszertan.)

Ha világszinten nem is, az Európai Unióban és a régióban azonban feltűnően gyenge a magyar versenyképesség. Az unió országai közül csak – leghátulról haladva – Horvátország, Görögország, Románia és Bulgária teljesítménye silányabb a magyar mutatónál.

De mi köze mindennek a korrupcióhoz? A versenyképesség egyik tényezője a WEF nemzetközi kutatógárdája szerint a „gazdasági ökoszisztéma”. Ennek négy tényezője van, az egyik az „intézményi háttér”. Az állami működés hatékonysága, átláthatósága és elszámoltathatósága alapvetően határozza meg azt, hogy egy országban milyen az üzleti környezet. Ha a közhivatalokban az ügyintézés nem a hatékonyság és a pártatlanság írott és íratlan szabályai között folyik, hanem korrupció olajozza az ügymenetet, az nemcsak a magánszemélyeknek, hanem a cégeknek is nehezíti a boldogulást. Ha az állam olyan rendszereket hoz létre, amelyek magánzsebekbe folyatják a közpénzt, akkor egyenlőtlenek lesznek a versenyfeltételek, ami torzítja a piacot, az erőforrások érdemalapú elosztását, és – a beruházások visszaesésén keresztül – csökkentheti a gazdasági teljesítményt.    

Ha nem érvényesülnek a működőképes jogállamokban megszokott és elvárt követelmények, akkor egyik befektető sem lehet biztos abban, hogy vitás kérdésekben az igazságszolgáltatás pártatlanul jár el. A gazdaság akkor tud hatékonyan működni, ha a tulajdonjog „szent”. Ahol a közhatalom valamilyen eszközzel, például zsarolással, nyomásgyakorlással vagy akár a parlamenti többség hatalmával (vissza)élve torzítja a piacot, az az ország nem lesz többé kedvező befektetési célpont.

Magyarország éppen ezekben az intézményi tényezőkben teljesít drámaian gyengén: a régió 13 uniós országa közül csak Horvátországnál áll jobban a gazdaság feltételrendszerét szabályozó intézményi alindexben. A magyar versenyképesség egyik rákfenéje hosszú idő óta a korrupcióval átszőtt intézményi környezet. Ennek egyik oka, hogy a kormányzati döntésekkel szemben Magyarországon gyakorlatilag nem vehető igénybe hatékony jogorvoslat – legalábbis erről tanúskodik a versenyképességi jelentés ezen alkategóriájában elfoglalt 134. helyezés. De a sajtószabadság vagy a tulajdonjogok védelme terén is rossz a helyzet: az előbbiben a 69., az utóbbiban a 99. helyen állunk. A „fékek és ellensúlyok” rendszere, vagyis a központi kormányzat elszámoltathatósága Finnországban a leginkább példaértékű, a skandináv ország vezeti ezt a listát, miközben a szélsőségesen központosított Magyarország a 101. helyen áll. 

A Transparency International Magyarország (TI) régóta hangoztatja: a bíróság a jogállamiság utolsó bástyája. A legutóbbi időkig azt tapasztaltuk, hogy az irányító testületek élére kinevezett néhány „haver” dacára a bírósági döntések nagy részben függetlenek, szisztematikus torzítást nem tapasztaltunk a kormánnyal és az állammal összefonódott uralkodó pártelit javára. Meglehet, ebbéli véleményünket hamarosan módosítanunk kell. És nem csak azért, mert az igazságszolgáltatás függetlenségét tekintve a versenyképességi rangsor 102. helyén állunk, hanem azért is, mert egy másik, minapi kutatás szerint a magyarországi bírák egyre inkább kifogásolják az őket érő mindennapi politikai nyomást. A felmérésben részt vett bírók 15 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a bírói függetlenség szempontjából „sokat romlott” a helyzet Magyarországon a szolgálati idejük alatt.   

A WEF felmérése nagyon hasonló trendeket jelez, mint más, nemzetközi szervezetek által közölt mutatók, például a TI Korrupció Érzékelési Indexe (CPI). Magyarországon a korrupció, az erőforrások torzított el-, illetve újraosztása, a jogállam leépülése, valamint az állami-bürokratikus politikai pártatlanság felszámolása egyszerre tapasztalható, és mindez óriási károkat okoz.

E károk persze főleg hosszabb távon jelentkeznek majd. Rövid távon – miként a most tárgyalt versenyképességi jelentés is visszaigazolja – az egyensúly és a növekedés makromutatói kedvezők, főleg ezek táplálják a versenyképességet. De mit érnek ezek az indikátorok, ha – amint a felmérés szintén megállapítja – a vállalatokra az extrém mértékű kockázatkerülés a jellemző, és a magánszektor is alapvetően rövid távra optimalizál?!

Mi lesz egy olyan országgal, ahol a rövid távú eredmények oltárán feláldozzák a hosszú távú és a társadalom széles rétegeit elérő fejlődést? Ahol rosszabbnál rosszabb eredményeket kapunk az olyan jelentésekből, amelyek a korrupciót, az intézmények pártatlanságát, az innovációt, az egészségügyet és az oktatást vizsgálják, vagyis azokat a tényezőket, amelyek a hosszabb távú fejlődés zálogai? A kérdés sajnos költői, a vita csak arról szólhat, mikor ér véget a rövid- és kezdődik a hosszú táv…

Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója