HTML

A Transparency International Magyarország blogja

Az a célunk, hogy Magyarországon csökkenjen a korrupció mértéke, a közhatalmi döntéshozatal és a közpénzek elköltése átlátható és számonkérhető legyen, a közérdekű adatok pedig könnyen hozzáférhetőek. Ezért küzdünk. Bátran. A korrupció ellen.

Támogassa a korrupció elleni küzdelmünket!

fb_1szazalek_2015.jpg

Impresszum

Kiadó: Transparency International Magyarország Alapítvány
Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 30.
Kiadásért felelős személy: Szabó Dániel

Csúcsra jár a haveri kapitalizmus - Járványkezelés mint figyelemelterelő hadművelet

„Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit teszek” – Orbán Viktornak ez az önleleplező, pávatáncra utaló mondása talán aktuálisabb, mint valaha. A szavak és a tettek a koronavírus okozta válságban sincsenek összhangban: az előbbiek a válságkezelésről, az utóbbiak viszont nem kis részben a korrupcióról is szólnak.

Miközben a tények közlése és a kormányzati tájékoztatás a járvány alakulásáról legalábbis hiányos, a kormányfő láthatóan elemében van, és ország-világ előtt bizonyítani akarja, hogy egyszemélyben képes kezelni a szerteágazó egészségügyi, gazdasági és szociális válságot. A nagy zajban Orbán szereti a legnagyobbat mondani, miközben járványügyi szakemberek szerte a világban még mindig sokszor a sötétben tapogatóznak a járvány várható alakulásáról (Nyáron eltűnik a vírus? Ősszel visszajön? Meg lehet kétszer fertőződni? Más betegségekkel is összefüggésbe hozható?, Mikor lesz gyógyszer és vakcina?, és a sor hosszan folytatható).

Idehaza fájóan hiányzott a transzparens magyarázat arra vonatkozóan, hogy miért kellett hirtelen és az érintett (súlyos) betegek számára megalázó módon kiüríteni 36 ezer kórházi ágyat, illetve miért volt (van) szükség 8000 lélegeztetőgép beszerzésére.

Ezt a megalománia és ki tudja, még milyen hátsó szándékok és tervek indokolhatják, de a járványhelyzet eddigi magyarországi alakulása biztosan nem. Tények nem támasztják alá, miért kellett a súlyos állapotban lévő pácienseket hazaküldeni a kórházakból. Az sem látszik megalapozottnak, miért pont május 3-án tetőzött a járvány, ahogy azt Orbán egyszer előzetesen és váratlanul kibökte, mert sem a megbetegedések, sem a halálozások száma nem támasztja alá ezt a kijelentést.

A közbizalmat nyilván az sem erősíti, hogy az egészségügyért is felelős „emberminiszter” vagy nem, vagy szerencsétlenül szólal meg, a szakterületért felelős államtitkár (Horváth Ildikónak hívják) pedig egyszerűen felszívódott. Mindezek fényében Orbán nagyotmondásai az omnipotens vezető képét hivatottak sugallni, de ne ragadjunk le itt.

Az ellenzék, a kormánykritikus értelmiség és a külföldi újságírók, elemzők egy része is beszállt a nagyotmondási licitbe, csak persze a másik oldalról. Diskurzus folyik például arról, hogy a március 30-án elfogadott felhatalmazási törvény a diktatúra előszele, vagy már itt tombol a diktatúra, és át is léptük az „összes” Rubicont.

orban.jpg

A Transparency International Magyarország igyekezett árnyaltabban reagálni a helyzetre. Miközben elfogadhatónak és a nemzetközi trendekkel összeegyeztethetőnek tartjuk, hogy veszélyhelyzet idején a kormány pótlólagos jogosítványokat kapjon – a jogszabályt két szempontból is aggasztónak találtuk.

Először is azt kifogásoljuk, hogy a rendeleti kormányzásra vonatkozóan nincs időkorlát, másodszor pedig azt, hogy a rémhírterjesztés tényállását homályosan, továbbá visszaélésre alkalmas és a még megmaradt szabad sajtóra fenyegető módon módosították.

Nem lebecsülve ezeket a veszélyeket, úgy gondolom, hogy a felhatalmazási törvény elsődlegesen szimbolikus jelentőségű, vagyis a hatalmi helyzetet és az omnipotens vezető képét demonstrálni hivatott jogszabály, nem pedig a diktatúra (első) rendelkezései. Könnyen lehet, sőt valószínű, hogy a törvénynek ezek a részei – Karsai Dániel alkotmányjogász találó kifejezésével – „halott betűk” maradnak, akárcsak, mondjuk, a korábban elfogadott, minden szempontból abszurd Stop Soros! csomag paragrafusai, vagy a civiltörvény számos rendelkezése, például az, hogy a civil szervezeteknek a „külföldről támogatott” státuszt lépten-nyomon közölniük kell(ene) magukról. Ezekben a törvényekben közös, hogy mindegyik kommunikációs és propagandaeszközként működik, és nemegyszer ellentmond az Alaptörvénynek és az uniós jognak. És az is közös bennük, hogy valójában nem hajtják végre őket, részben egyébként azért, mert annyira életszerűtlenek, hogy nem is végrehajthatók.

A diktatúra veszélye manapság tehát nem nagyobb, mint az elmúlt hónapokban bármikor, a több éves jogállami rombolást követően. Folyamatról és nem azonnali váltásról van szó. A mindennapok valósága azt mutatja, hogy ma ugyanúgy hibrid rendszerben élünk (valahol a liberális demokrácia és a diktatúra között), mint a járvány és a felhatalmazási törvény előtt. Az Orbán-rendszer úgy kilenc esztendeje erodálja a jogállamot, kiiktatta majdnem az összes féket és ellensúlyt (kivéve a még mindig független, bár egyre nagyobb nyomás alatt lévő bíróságokat) – a gazdaságban pedig kiépült a haveri államkapitalizmus.

A diktatúra folytonos emlegetése, sőt a nyilvánvalóan túlzó és hamis „katonai diktatúra” ördögének a falra festése nemcsak azért kontraproduktív, mert nem kvadrál a megélt valósággal, hanem azért is, mert elvonja a figyelmet arról, hogy ezen meddő vita örve alatt újult erővel folyik a haverok kistafírozása. Ez az igazi és reális veszély, nem pedig a rendszer ellenfeleinek börtönbe vetése vagy a választások elmaradása.

A korrupció elharapózása rendkívüli körülmények között persze nem csak magyar jelenség: a hatalommal való visszaélés válságok, természeti katasztrófák és járványok idején új erőre kap, hiszen az emberek és az intézmények – érthetően – mással, a kármentéssel vannak elfoglalva.

A diktatúra-vita közben a kormánytöbbség dörzsöli a tenyerét és tartja a markát. Egyre-másra fogadnak el és bocsátanak ki olyan törvényeket és rendeleteket, amelyeknek elsődleges célja a már eddig is helyzetbe hozott oligarchák és kliensek támogatása. A haveri pénzosztás a válságkezelés ürügyén és annak kulisszái mögött zajlik. A felhatalmazási törvény utáni első salátatörvény rögvest két, addig állami tulajdonú ingatlan átadásáról rendelkezett Schmidt Mária alapítványának. Majd következett a Mathias Corvinus Collegiumnak juttatott 10-10 százalékos, Mol- és Richter részvénypakett, három ingatlannal megfejelve. A szakkollégium alapítója, Tombor András szerint „eljött az idő, hogy az MCC (…) olyan kiemelt nemzeti intézménnyé váljon, (…) mint a Tudományos Akadémia, a Nemzeti Múzeum vagy a Nemzeti Színház”. Ha csak úgy nem.

Nyilván a tetőzőben lévő járványhelyzet indokolja azt is, hogy a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez köthető vadászati kiállításra 1,7 milliárd forintot kellett elkülöníteni, azonnali hatállyal. Az erőpolitika és a haveri kapitalizmus csúcsra járatását jelzi az is, hogy a részben a kínai Eximbank által finanszírozott Budapest-Belgrád vasútvonal beruházási iratait tíz évre titkosították, szintén a felhatalmazási törvény után elfogadott első salátatörvényben. Most nagyobb a valószínűsége annak is, hogy a városligeti beruházásokból többet tudnak keresztülerőszakolni, mint békeidőben. Erővel vetett véget az állam a Kartonpack tulajdonosi vitájának is, Mészáros Lőrinc és családja pedig, akárcsak békeidőben, most is egymásután nyeri a közbeszerzéseket.  

A haveri pénzosztás együttjár a további központosítással. Magyarország már eddig is az EU legcentralizáltabb országa volt, bár az önkormányzati választások után a hazai politikai rendszer valamelyest elmozdult a pluralizmus irányába. A válságkezelés ürügyén a kormány ezt máris megtorolja: magához vonta a gépjárműadó-bevételeket, ingyenessé tette a parkolást (megfosztva a településeket ettől a pénztől) és különleges gazdasági övezetek fedőnévvel az iparűzési adóbevételek elvonásától sem riad vissza. Utóbbi például azt jelenti, hogy Göd elesik bevételének egyharmadától. A közérdekű adatigénylés pedig az eddiginél hosszadalmasabb lesz: az eddigi 15 nap helyett 45 napig is eltarthat, amennyiben a közintézmények így rendelkeznek a veszélyhelyzetre hivatkozva. 

A NER a saját politikai elitjéről sem feledkezik meg: április közepén alaposan felemelték a képviselők fizetését, és 35 százalékkal nőtt az államtitkárok fizetése is. Eközben az Orbán-kormány, dacolva – szokásos módon – a nyugati trenddel és a kényszerűségből költségvetési költekezést szorgalmazó javaslatokkal, no meg az emberiességgel, vonakodik mentőövet dobni a leginkább rászorultaknak. Nincs tehát semmiféle rendszer- vagy paradigmaváltás (a „demokráciából” a „diktatúrába”), hanem „felgyorsulni látszik a történelem”, ami itt a magyar ugaron sem többet, sem kevesebbet nem jelent, mint azt, hogy a rendszerszintű korrupció és a haveri államkapitalizmus újabb fokozatba kapcsolt.

 

Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója

130 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://korrupcio.blog.hu/api/trackback/id/tr7615668172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

felfújta a szél 2020.05.08. 14:11:58

"ezen meddő vita örve alatt újult erővel folyik a haverok kistafírozása."

Na ezzel aztán tényleg sikerült az elevenébe találni annak, ami a budapesti városházán folyik

Kampfer 2020.05.08. 15:03:35

"A szavak és a tettek a koronavírus okozta válságban sincsenek összhangban: az előbbiek a válságkezelésről, az utóbbiak viszont nem kis részben a korrupcióról is szólnak."

Ha a 'TI' így látja, akkor minden rendben. Akkor kellene aggódnia a magyarságnak, ha akár ezek, akár a 'helsinkiek' (nem a finnek), vagy a hrw vagy egyéb hasonló '(ál)civilek' bármit is helyeselnének. Így minden ok! :-)

"...miért kellett hirtelen és az érintett (súlyos) betegek számára megalázó módon kiüríteni 36 ezer kórházi ágyat, illetve miért volt (van) szükség 8000 lélegeztetőgép beszerzésére."

A 60% (később 50) és az épp nem használt kapacitás közti különbséget kellett felszabadítani. A 8000 lélegeztetőgép pedig esetleg azért kellhet, hogy ha mégis beüt a 'gebasz', akkor a 'TI', a 'helsinikiek' és egyéb hasonló '(ál)civilek' ne azon kelljen ajvékolniuk, hogy melyik beteg haljon meg elég lélegeztető kapacitás híján. Ahogy ez a nagyon 'pc' és 'ajrópéer' svédeknél már ugye deklarált állapot. Persze, az is lehet, hogy lélegeztetőkből akarnak piramist építeni a 'kincsesgyula' számára. Ki tudja...?

"Először is azt kifogásoljuk, hogy a rendeleti kormányzásra vonatkozóan nincs időkorlát..."

Kifogásoljátok. Erre jogotok van. De ne lepődjetek meg, ha a lőtéri kutyát sem nagyon érdekli, hogy ti mit kifogásoltok! Nem vagytok paraméter.

"...másodszor pedig azt, hogy a rémhírterjesztés tényállását homályosan, továbbá visszaélésre alkalmas és a még megmaradt szabad sajtóra fenyegető módon módosították."

Ez nagyon jól van így. Tehát az fáj, hogy a balliba hazugságipar nem ferdíthet büntetlenül, nem hazudozhat bármit, ahogy a törvény előtt? És mit értenek 'megmaradt szabad sajtó' alatt...? Persze, minden magyar tudja a választ. Ezért nem is zavarja őket a törvény.

"A diktatúra folytonos emlegetése, sőt a nyilvánvalóan túlzó és hamis „katonai diktatúra” ördögének a falra festése nemcsak azért kontraproduktív, mert nem kvadrál a megélt valósággal..."

Nem kell ennyire eljátszani az értelmiségit. Egyszerűen írhattad volna úgy is: 'semmi köze a valósághoz'.

"...elvonja a figyelmet arról, hogy ezen meddő vita örve alatt újult erővel folyik a haverok kistafírozása."

Nos, akkor szóljatok a kamugerinek, hogy állítsa végre le magát és ne tömje ki pénzekkel a 'dékából' itt maradt leharcolt élősködőket és a ballib bérbloggereket mindenféle kamuállások álcája alatt! Előre is köszi!

"Ez az igazi és reális veszély, nem pedig a rendszer ellenfeleinek börtönbe vetése vagy a választások elmaradása."

Így van. A reális veszély az, hogy a jóég tudja honnan finanszírozott (persze, tudjuk, hogy honnan fizetett) és senki által, semmire sem felhatalmazott, legitimitás nélküli '(ál)civil' szervezetek politikai aknamunkára használják föl a nemzetközi háttérbázisuk tőkeerejét és politikai támogatását annak érdekében, hogy legitim kormányokat gyengítsenek, vagy akár buktassanak meg. Ez a valódi veszély, ennek kell a jog által gátat szabni. Örömhír, hogy ha ilyen bejegyzések születnek, akkor ez legalább részben sikerülhetett! :-)

Bízzunk benne, hogy még nagyon sok ehhez hasonló aggódó cikk fog születni a hasonló jogszabályi változtatások és szigorítások miatt! Ámen!
Kamp.

nemecsekerno_007 2020.05.08. 15:31:52

Pár év és a haveri kapitalistákból is filantrópok lesznek. Akkor ti is megnyugodhattok végre.

Kunhallmi Agnes 2020.05.08. 15:50:25

Igaza van a posztolonak, a virus egy álprobléma, amit az Orbanék azért találták ki, hogy meg többet lophasanak es diktaturát vezesenek be. Cinikus modon COVID-nak nevezték, ami a Ci gány Orbán Viktor illiberális Diktaturályának röviditése. Ez bizonyítlya hogy ez is csak egy álprobléma, mint az illegális bevándorlás.

rallus 2020.05.08. 16:27:43

Szerencsére a kormány még nem vágta el az idegen zsoldban álló szervezeteket életben tartó vastag vezetéket, így olvashatunk ilyen remek írásokat is...

Kampfer 2020.05.08. 16:41:22

@seepheerd: Ez a semmitmondó, ostoba és gyermeteg szenvedésed a legjobb bizonyítéka, hogy nincs okom panaszkodni. Sem szerencsére, sem egészségre, sem munkára, sem pénzre, sőt! Még az időjárásra sem! ;-) De te csak nyugodtan termeld a gyomorsavat, csikóhal! :-) A magas vérnyomás kockázati tényező... ;-)
Kamp.

kvadrillio 2020.05.08. 16:44:35

haveri államkapitalizmus ?

NU, MOSTAKKOR, ORBÁN NEM AKAR MEGVÁLTOZNI. MEGOLDÁS: LE KELL ŐT LŐNI, MERT MEGVÁLTOZTATHATATLAN.

ÉS E NÉP, MEG AKAR VÉGRE SZABADULNI TŐLE !!!

MEGAKAR ????????????????

2020.05.08. 16:52:20

@Kampfer:

Döbbenetesen szánalmas vagy!

Kampfer 2020.05.08. 16:53:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szokásos színvonalú és értelmetlen böfögésed... Megint embernek hitted magad? Újabb trágyaléből kellett kihúznod a nyelved, te kis csicsek? :-) Álmodozz tovább, génhibás kis nyomoronc betegbogár...! ;-)
Kamp.

-IGNORE-

Kampfer 2020.05.08. 16:55:17

@Amenadiel: Addig jó, amíg egy fajtádbéli így gondolja. Akkor kellene aggódnom, ha bármiben is egyetértenél velünk! De így semmi gond... :-)
Kamp.

Piri és Barkas 2020.05.08. 17:05:23

@Kampfer: "Nos, akkor szóljatok a kamugerinek, hogy állítsa végre le magát és ne tömje ki pénzekkel a 'dékából' itt maradt leharcolt élősködőket és a ballib bérbloggereket mindenféle kamuállások álcája alatt! Előre is köszi!"

Ezt te most teljesen komolyan böffented ide ? Ha jól értem össze akarod hasonlítani, ennek a kezdő adományosztónak (te azt hiszed mindenki őt kedveli aki a gazdádat nem, igaz ?) az alapvetően teljesen leszabályozott jogkörét, O1G orbitális lehetőségeivel és a már 10 éve folyamatosan és sajnos igen eredményesen "elvégzett munkájával" /sicc/ ?
Hát ehhez azért kell a teljes íz és szagérzékelés komplett hiánya, én mondom. Látom a számokban nem vagy túl erős barátom. Ha legalább a szorzásnál ott lettél volna, na akkor nem írtál volna be egy ilyen önégető kommentet. Hallottál te mondjuk már a "nagyságrendekről" mint olyanról ? Na, akkor szoktasd magad a milliós nagyságrend fogalmához és akkor majd megérted a frusztrációnkat. De, mondjuk lehet késő ez a "learning process" már.

illaim 2020.05.08. 17:42:22

A fideSS SA csürhéjének, élén ezzel a kamperral, csak a fröcsögés, hazudozás és a tények ferdítése a feladata! Mint a történelmi elődénél! Szánalmas zsellérek, és aljas hazudozók bandája! LOL

ember100 2020.05.08. 17:48:25

@Kampfer: Helló !

Érdekes a Kartonpack állami felügyelet alá vételével a Budapest-Belgrád vasút titkosításáról , a lölő újabb projektjeiről stb, miért nincs véleményed miért nem írtál ezekről semmit ?

Visceroid 2020.05.08. 18:17:47

REEEEEEEEEEEEE!!!!!!REEEEEEEEEEEEEEE!!!!!! - mondja a liberális.

2020.05.08. 18:31:51

@Kampfer:

Fajtádbéli? Mármint az emberi faj?
Te tényleg nem látod, milyen rettenetesen szánalmas vagy?
Röhögsz saját magadon a vakvilágba, miközben tolod a sületlenségeket.
Te még trollnak is rettenetesen gyenge vagy.
Ide írtál egy elementáris hülyeséget, amitől itt mindenki a fejét fogja, te meg a reakciókra úgy teszel, mint valami bazári majom.
Hát rendben majom! Ha az akarsz lenni, maradj az.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.05.08. 18:34:25

@Amenadiel: Ez csak egy kis szánalmas féreg. Erősködik, de amikor odamentünk a megbeszélt találkozóra, bemenekült a haverjaival a IKEA-ba.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.05.08. 18:36:17

@Kampfer: Úgy látom nagy népszerűségnek örvendsz. :-)) Gyorsan levette mindenki micsoda ocsmány állat vagy.

Piri és Barkas 2020.05.08. 18:45:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Jaja, ocsodék egy troll az biza, de van mentsége. Pénzért teszi nyilván.

rallus 2020.05.08. 19:08:54

@Piri és Barkas: A Transparency International Magyarország nyilván a saját pénzén is igyekezne mindennemű felhatalmazás nélkül akár akaratunk ellenére is boldoggá és szabaddá tenni bennünket, nem csak úgy, hogy ismeretlen szándékú valakik finanszírozzák valahonnan külföldről.... Ez szép dolog...

Piri és Barkas 2020.05.08. 19:21:37

@rallus: Nézd, én erről semmit nem tudok és alapvetően nem is érdekel. De örülök, ha neked vannak belső információid. Én itt eccerű kommentbubus vok. Szal, én a korrupció ellen vagyok ezerrel, csak ellene küzdök. Legyen az bármelyik oldalról megnyilvánulva. Érted ? Ezért gondolom magam nemzetinek, mert ez a magyarság érdeke, hiszen ezek a stadion és egyéb ellopott pénzek hiányoznak máshonnan. Tudod, a dollár csak az USA-ban végtelen, itthon azt sajna nem nyomtathatjuk. Üdv : P&B

rallus 2020.05.08. 19:42:53

@Piri és Barkas: Úgy látod, hogy nincs ott a stadion, amit kifizettünk?

2020.05.08. 20:02:28

@rallus:

Huhh de sötét hülye fideszes troll vagy te is! :D
Tehát valaki építtet a saját kertje végébe egy stadiont az adófizetők pénzéből, akkor az azért nem lehet korrupció, mert hisz hát ott az a stadion.
Nem baj, azért Németh Szilárd helyét még megpályázhatod ennyi ésszel is, hajrá!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.08. 20:14:44

@felfújta a szél: Mészárosék lopnak, még mindig, annyit lopnak, mint előtte soha senki.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.08. 20:29:23

@Kampfer: Ű

"Ha a 'TI' így látja, akkor minden rendben."

remélem, hogy betörnek hozzád, és mivel a TI azt is ellenzi, minden rendben is lesz, te idióta!

"A 60% (később 50) és az épp nem használt kapacitás közti különbséget kellett felszabadítani. "

és ez rendben van, te köcsög?! mennyi ágy kell most? 100 alatt, mi a fasznak kellett belehalnia Orbán idiótaságába embereknek, te pszichopata köcsög?!

"Kifogásoljátok. Erre jogotok van. De ne lepődjetek meg, ha a lőtéri kutyát sem nagyon érdekli, hogy ti mit kifogásoltok! Nem vagytok paraméter."

ez ugye nem érv, ez csak azt mutatja, hogy idióta vagy. a szó eredeti értelmében is: téged nem érdekel a politika.

"Tehát az fáj, hogy a balliba hazugságipar"

a náci szennymédia hazugsággyáránál nincs nagyobb. és nem ez a sajtószabadság, hogy betiltod, ami neked nem tetszik, ez a diktatúra.

neked is szól, hogy Mészáros minden eddiginél nagyságrendekkel többet lopott.

ehhez képest az, hogy ki kap valami fizetést, jelentéktelen. fizetésből is egyébként a ti köcsögjeitek kapnak többet. még meg is emelték maguknak a Fideszes köcsögök.

"(ál)civil' szervezetek politikai aknamunkára használják föl a nemzetközi háttérbázisuk tőkeerejét"

ezt nevezik neked nem tetsző, de nagyon is igazi civil szervezetnek. az álcivil szervezet pont ennek az ellenkezője: amikor az adófizetők pénzét a kormány támogatására lopja el az álcivil szervezet, a CÖF.

ugye, ha a civil szervezetek mögött volna politikai támogatás, akkor pont nem volnának civilek, te mongolFidióta!

olyan selejt vagy, hogy pont azt nem fogod fel, hogy mi a "civil". a civil pont azt jelenti, hogy semmi köze azokhoz a politikusokhoz, akikre szavazni lehet. felfogod, kisköcsög?! pont attól lesz egy szervezet álcivil, hogy van mögötte politikai "legitimitás".

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.08. 20:30:37

@nemecsekerno_007: miért nyugodnánk meg attól, hogy Mészárosék ellopták az adófizetők pénzét, te kis mongolFidióta köcsög?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.08. 20:32:15

@rallus: "így olvashatunk ilyen remek írásokat is... "

az összes Fideszdroid van olyan hülye, hogy idejön támogatni az általa ellenzett blogokat azzal, hogy olvassák, és kommentelnek. látjátok, milyen kis idióták vagytok?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.08. 20:42:08

@Kampfer: de egyébként most komolyan, szerinted az volna az igazi civil szervezet, amit a Fidesz, a DK, az MSZP támogat, és van politikai felhatalmazása?!

te tényleg ennyire mongolFidióta vagy?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.08. 20:43:56

@Kunhallmi Agnes: Orbán kurvára semmit nem tett a vírus ellen, inkább segítette a terjedését azzal, hogy tesztelés nélkül küldték haza a betegeket a kórházakból az idősek otthonába.

ertelemblog.wordpress.com/2020/03/28/mi-mindent-rontott-el-az-orban-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben/

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.08. 20:45:46

@Kampfer: majd lesz bajod, és az emberek ugyanúgy le fognak szarni, mint te másokat, te kis pszichopata selejt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.08. 20:47:57

@Kampfer: az, hogy te hogy vagy szerencsére a lőtéri kutyát nem érdekel, ez nem érv, ezzel senkit nem fogsz meggyőzni, feleslegesen szenvedsz itt.

György Attila Révai 2020.05.08. 20:49:12

Ami a kórházkiürítéseket illeti, megjegyzem, hogy a MOK március elején azt jósolta, hogy egy hét múlva akár 7-8000 megbetegedés, két hét múlva akár 50-60.000 megbetegedés is lehetséges az országban. Ijesztő szám. (Itt az index is írt róla). Ehelyett ma 3169 megbetegedésről számolnak be a hírek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.08. 20:51:32

@Kampfer: "egy fajtádbéli így gondolja. "

amikor a mongolFidióta coming outol, és kiderül róla, hogy egy gibbon. Mert mi ugye homo sapiensek vagyunk, te másik faj vagy. A legjobb tippem, hogy egy gibbon.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.08. 20:54:59

@György Attila Révai: lehetett annyi, ugye az egész attól függ, mennyit tesztelnek. úgyhogy tök mindegy, hány fertőzött van hivatalosan.

Budapest a kutyaszar városa 2020.05.08. 21:05:03

Az összes barnainges neobolsevik itt béget, nyomja az agyhalott, diktátortagadó dumát, ahelyett, hogy faházcserélő zsótika show-jára verné a gyíkot ?

Emmett Brown 2020.05.08. 21:05:35

Jó ütemben tettünk fel 1000+ milliárdot Kínára.

nemecsekerno_007 2020.05.08. 21:13:04

@math0: Amiért az Apró família lopásaiba is belenyugodtál, te képmutató fasz.

nemecsekerno_007 2020.05.08. 21:14:22

@math0: Amiért az Apró família lopásaiba is belenyugodtál, te képmutató fasz.

birkamenet 2020.05.08. 21:22:47

@Kampfer:

azt bírom benned te tipikus agyampuntált orbán felSSopó Meinkampfer, hogy mekkora seggest fogsz majd a magas lóról zuhanni, amikor orbán diktáotorodat a nép kivágja a hatalomból és a ballibsik veszik át a kétharmados NER diktatatúrát. Ott fogsz pislogni kisköcsög, hogy hirtelen napi 24 órában rátok vadászik az addig titeket felszopó média, hirtelen a pofádat ki nem nyithatod mert jobban jársz ha az új uraságaid alatt nem kockáztatod, hogy bevigynek a sittre mert idegenek hatalmakat szolgálsz (Putyint), meg hogy rémhírt terjeszt a ballibekről.

Akkor fogsz te majd TASZ-hoz, Helsinki Bizottsághoz, de legfőképp Brüssszelhez rohanni, hogy védjenek meg téged a ballib kormánytól, mert DIKATÚRA van, elvették a LIBERÁLIS jogaidat!

Ti egybites idióta orbán birkák, én azt röhögöm bennetek, hogy ti mégis leginkább akkor szoptok, amikor a kedvenc vezíretek van hatalmon. tehát már 10 éve!

birkamenet 2020.05.08. 21:34:47

@rallus: "nem csak úgy, hogy ismeretlen szándékú valakik finanszírozzák valahonnan külföldről."

Jaj te mélymagyar idiótája Orbansiztánnak, az orbánodat meg a fideSS-edet is külföldről finanszírozták, maga Soros pénzelte be őket egészen a parlamentbe.

Aztán meg Putyinnál bazsevált a felcsúti szélhámosod, le is kellett neki az új gazdát minden évben 2-3-szor tövig... , na meg Paksot épiteni, na meg beeengedni a FoSaBb kémeket Magyarországra terepet hódítani.

Arra meg nem vágnék fel, hogy a felcsúti vezíred mára már kitanulta, hogy maga lopja ki a pénzt az államkasszából, már nem kell a külföldi gazdáinál kéregetni.

2020.05.08. 22:27:16

@György Attila Révai:

"Ami a kórházkiürítéseket illeti, megjegyzem, hogy a MOK március elején azt jósolta,"
Adj már erre egy forrást. Ha mondtak ilyet, az ugye a vészhelyzet kihirdetése előtt volt.
Tehát ez a jóslat arra vonatkozott max, ha az élet ugyan úgy megy tovább.
Ami ugye meg sem történt.

És akkor egyébként meg ennek a megjegyzésednek mi köze is ahhoz, hogy erre hat hétre!!! Káslernek elszáll az agya és úgy kb. 30-szorosan!?? túlbiztosítja a kórházi ágyak számát.
Mikor már tisztán látszik, hogy ez teljesen felesleges.

2020.05.08. 22:30:11

@nemecsekerno_007:

" Amiért az Apró família lopásaiba is belenyugodtál, te képmutató fasz. "

Ma olyan gyenge teljesítményt toltok, hogy pihenni kellene egy két napot.

kvadrillio 2020.05.08. 22:42:58

mijafasz zajlik ebben az országban ??? mesterségesen és direkt terjesztik ezt a szaR KORONAVÍRUST ???!
„...százával kerültek ki kórházakból, kezelésekről olyan lakók, ellátottak, akik „behozták” a falak közé a vírust. Éppen ezért mondom hetek óta: óriási felelőtlenség, hogy a kormányhivatal márciusban még megtiltotta és „felesleges költségnek” minősítette a kórházból áthelyezett betegek szűrését” - írta a főpolgármester, aki egyetértett a kormányfővel abban, hogy Budapesten is csak nagyon óvatosan lehet majd lazítani, ám ehhez több adatot kellene megosztania a kormánynak a nyilvánossággal.

„Ezt remélve kértem tegnap, hogy a kormány küldje meg és/vagy hozza nyilvánosságra a Budapestre vonatkozó adatokat. Ezeket az adatokat eddig nem ismerhette senki a kormányon kívül. Pedig nagy szükség lenne rájuk.”

A főváros elindította a Budapest Restart programot, amely a tömeges tesztelésre, az ebből kinyerhető tények nyilvánosságára, a hazai és nemzetközi adatok, tapasztalatok elemzésére épül - feltéve, ha a kormány is megosztja az adatokat.

Ebből kiderülne, hogy mivel járt,

hogy a kormány megmagyarázhatatlanul nagy arányban küldte haza a kórházakból a betegeket.
Lehet, hogy ennek a lépésnek köze van a kórházi koronavírus-fertőzésekhez? Hiszen, ha a fertőzöttek 15 százaléka kórházi dolgozó, akkor jó esély van arra, hogy ennél is nagyobb azoknak a száma, akik betegként a kórházban kapták el a fertőzést. Azokban a kórházakban, amelyekben az elmúlt években több száz ember halt meg kórházi fertőzés miatt.

- írta a főpolgármester, aki szerint „A kormány bizonyára tudja, hogy a megbetegedések mekkora része alakult ki a kórházakban. Remélem, ezt az adatot is megismerhetjük egyszer. Mert az ország és Budapest újranyitása szempontjából nagyon fontos lenne tudnunk, igaz-e amit az eddigi információkból ki lehet olvasni: a magyarországi koronavírus-járvány leginkább és elsősorban a kórházakban és a kórházakból terjed.”

FRABCIAORSAZÁGBAN MÁR TAVALY NOVEMBERBEN VOLT KORONAVÍRUSOS ???

egyszerre kezdett terjedni Kínával ???!

DIREKT KEZDTÉK EL TERJESZTENI EZT A VÍRUST, MERT MÁR VESZÉLYESEK KEZDTEK LENNI A HÁTTÉRHATALMAKRA A MINDEN ORSZÁGBAN EGYRE JOBBAN KITERJEDŐ ELÉGEDETLENKEDŐK LÁZADÁSAI ?????

MIK EZEK A REJTÉLYEK ?????

nemecsekerno_007 2020.05.08. 22:43:44

@Amenadiel: Ne aggódj, csak két év múlva lesz éles a helyzet :))))

kvadrillio 2020.05.08. 22:45:14

ITT AKKOR VALAMINAGYON NEM KEREK !!!

Már novemberben Franciaországban lehetett az új koronavírus
Juhász Edina
Juhász Edina
követés
2020.05.08. 17:24

A kelet-franciaországban, Colmarban található Albert Schweitzer magánkórház retrospektív kutatásokra alapozva azt állítja, hogy már 2019 novemberében az országban lehetett az új koronavírus.

A kórházban újra ellenőrizték a 2019 november 1. és 2020 április 30 között elvégzett mellkas CT-k eredményét, amelyeken az új koronavírus-fertőzés tipikus tüneteit és jegyeit vizsgálták meg a radiológusok. Ebben az időszakban 2456 betegen végeztek el ilyen vizsgálatot, a gyanúsnak ítélt eseteket pedig több radiológus is megnézte, és egymástól függetlenül alkottak véleményt.

Eszerint már 2019 november 16-án lehetett olyan páciens, aki az új koronavírusban szenvedett.

A szakemberek szerint elképzelhető, hogy a járvány nagyon lassan és elszórtan terjedhetett az ünnepek alatt, és februárban tört ki igazán. Ha az elméletet sikerül igazolni biológiai vizsgálatokkal is, az azt jelentheti, hogy Franciaországban már két hónappal a hivatalos, regisztrált vuhani estek előtt is jelen volt a fertőzés.

A kórház most a CNRS kutatóintézettel dolgozik együtt, hogy a járványügy megfelelően feltárja az eredményeket.

Nem ez az első arra utaló jel, hogy Franciaországban már jóval korábban megjelenhetett a vírus. Az ABC News arról ír, hogy egy Amirouche Hammar nevű beteget még decemberben kezeltek tűdőgyulladás gyanújával, Hammar azt mondja, hogy orvosa azzal hívta fel, hogy kétszer is tesztelték a vérmintáját, ami pozitivitást mutatott az új koronavírusra. A férfi azt mondja, hogy a tünetei a más jól ismert, koronavírusra jellemző tünetek voltak, és a kórházban oxigént is kapott, annyira leromlott az állapota. Nem járt külföldön, és nem is tudja, honnan kaphatta el a fertőzést, de arra tippel, hogy talán a feleségétől aki egy halárusnál dolgozik.

kvadrillio 2020.05.08. 22:47:20

@nemecsekerno_007: NE EGYÉL HALAT, MERT BEETETTÉK KORONAVÍRUSSAL ŐKET ???

DIREKT ÍRTJÁK A ZEMBERISÉGET ???4
BESZARÁÁÁÁÁÁÁSSSS !!!

kvadrillio 2020.05.08. 22:53:41

a magyarországi koronavírus-járvány leginkább és elsősorban a kórházakban és a kórházakból terjed.”.....???????? MIÉRT ???????
HMMM.....HA ELMENNÉK A FOGÁSZATRA, ENGEM LETESZTELNÉNEK, DE........A FOGORVOSRÓL NEM TUDOM, HOGY Ő....NEM FERTŐZŐTT-HORDOZÓ-E ???

2020.05.08. 22:54:01

@nemecsekerno_007:

Írsz egy irdatlan baromságot aztán egy totál sötétséget.
Ez egyre jobb.

Kampfer 2020.05.08. 23:27:01

@Piri és Barkas: "Ezt te most teljesen komolyan böffented ide ?"

Igen, komolyan.

"Ha jól értem össze akarod hasonlítani, ennek a kezdő adományosztónak (te azt hiszed mindenki őt kedveli aki a gazdádat nem, igaz ?) az alapvetően teljesen leszabályozott jogkörét, O1G orbitális lehetőségeivel és a már 10 éve folyamatosan és sajnos igen eredményesen "elvégzett munkájával" /sicc/ ?"

Hm... Ha csak tíz forintot oszt ki a haveroknak, akkor az kezdő adományozás, ha ezret, akkor korrupció? Hm... Érdekes egy gondolat. Rátok jellemző. Igen, simán összehasonlítom, sőt! Azzal is összehasonlítom, hogy az ilyen 'TI' és egyéb '(ál)civil' bandák közül mennyit zavartak azok az 'adományozások'?

"Hát ehhez azért kell a teljes íz és szagérzékelés komplett hiánya, én mondom."

Még szerencse, hogy vastagon nem érdekel mit mondasz és mit hiszel. Nem az kell, segítek! Az kell, hogy ne tudjam annyira gyűlölni az orbáni korrupciót és arroganciát, mint a komplett ellenzéket úgy, ahogy van! A liberalizmus és a szociáldemokrácia undorító mocskát... Ha ezek közül lehet választani (márpedig ez a helyzet), akkor inkább a korrupció.

"Látom a számokban nem vagy túl erős barátom."

Egyrész barátod a szülés, aki hajlandó volt világra segíteni téged! Másrészt hogy te mit látsz, az egy dolog. Jó ostoba dolog. Ott vagyok a számokban, csak egyrészt nem hiszem el őket, másrészt pedig nem is nagyon érdekel.

"Ha legalább a szorzásnál ott lettél volna, na akkor nem írtál volna be egy ilyen önégető kommentet."

Ostoba fröcsögés.

"Hallottál te mondjuk már a "nagyságrendekről" mint olyanról ?"

Még dolgozom is velük, csak más mértékegységekkel!

"Na, akkor szoktasd magad a milliós nagyságrend fogalmához és akkor majd megérted a frusztrációnkat."

Nagyobb nagyságrendekkel szoktam dolgozni, képben vagyok. De őszintén szólva teszek a frusztrációidra.

"De, mondjuk lehet késő ez a "learning process" már."

Hm... Ne akarjál már ennyire 'értelmiségi' lenni, te kis ostibenkó! 'Learning process'... O.m.g.! És le is tudta írni...! Diplomavirág... A 'CEU'-n takarítottál? :-)
Te idióta...

"Jaja, ocsodék egy troll az biza, de van mentsége. Pénzért teszi nyilván."

Egyrészt keversz anyáddal, aki valóban pénzért teszi! Másrészt célszerű volna végre megtanulnod normálisan írni, mert ez nem csak a kunhalmi vagy a bingóbangó számára kínos, de még rád nézve is az! :-) Te nyomorult...
Kamp.

Kampfer 2020.05.08. 23:29:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Anyád kiálthatott így föl, amikor bemutattak neki a szülőszobán, te szánalmas kis placenta! Egy ilyen fajtádbéli galandféregtől ugyan mi félnivalója van bárkinek is, te kis libsi retek? A hazudozásaidról szól a szánalmas életed, te nyomorult patkány! :-) Semmi gond nem volna egy olyan betegséggel, ami a fajtádat intézné el végre! :-) Te kis foscsík...
Kamp.

- IGNORE -

Kampfer 2020.05.08. 23:35:40

@Amenadiel: "Fajtádbéli? Mármint az emberi faj?"

Téged ne azonosítsunk az emberi fajjal, kicsirigó!

"Te tényleg nem látod, milyen rettenetesen szánalmas vagy?"

Nem frusztrál, ha egy magadfajta így látja. Sőt! :-)

"Röhögsz saját magadon a vakvilágba, miközben tolod a sületlenségeket."

Rajtatok röhögök, te nyomorult senkiházi! És az évtizedes vergődéseteken...

"Te még trollnak is rettenetesen gyenge vagy."

Nem zavar, hogy te mit gondolsz. :-) Szánni nem tudlak, mert megvetlek. Az sem érdekel, ha szarul érzed magad, titeket sem zavart, amikor számunkra tettétek elviselhetetlenné az életet! Hát viseld el, hogy a szemétdombra kerültél!

"Ide írtál egy elementáris hülyeséget, amitől itt mindenki a fejét fogja, te meg a reakciókra úgy teszel, mint valami bazári majom."

A fajtád fogja a fejét és jól is van ez így. Akkor tudom, hogy jó úton járok. Majmokat pedig a fajtád produkált nem gyengén, amikor a kövön fetrengtetek a kamerák előtt.

"Hát rendben majom! Ha az akarsz lenni, maradj az."

Nem zavar a tévedésed, gondolom te is elhitted anyádnak, hogy embernek szült, pedig ugye... :-/
Te szánalmas kis...
Kamp.

Kampfer 2020.05.08. 23:39:11

@birkamenet: Neked egyszer már levezettem mindezt. Akkor sem értetted meg, te ostoba papucsállat. Mások is levezették már neked, azokat sem értetted meg. Tehát teljesen fölösleges egy magadfajta sejthalmazra bármiféle időt, energiát és gondolatot pazarolni. Remélem egy nap majd te leszel a hír a reggeli kávémhoz, te rágcsáló!
Kamp.

apro_marosan_petergabor 2020.05.08. 23:49:57

- Elég zavaros, hazudós ez az összeállítás, de nem szokatlan egy libero-bolsevik anyagtól
- a tippelt járvány-tetőzés elég jól egybeesett a történtekkel
- haveri kapitalizmus?
- a maszop-szadeszes világban csak kommunista alapelvek szerint ment a gazdaság
szervezése: minden ami a tiéd, az az enyém is, de ami az eyém, ahhoz neked
semmi közöd
Az eredményt ismerjük:
- vizit díj, kórházi ágyszám leépítés, maszop-szadeszes
korrupciós ügyek, növelni kellett a dutykók kapacitását
- IMF hitel, 10% feletti munkanélküli, deviza hitel, államadósság egekben...
- éjjel-nappal csaltunk, hazudtunk...
Utána polgári kormányzás:
- no IMF
- sok százezer új munkahely
- töredék deviza kintlévőség
- épülő, szépülő ország, főváros
- csökkenő államadósság
- dübörgő turizmus (biztonságos ország)
- ....stb.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.09. 03:36:16

Ti inkább parazita kapitalizmust akartok, ahol csicskások átjátszanak mindent filantrógereknek. A nép egyenként fog levadászni titeket és akasztási móka lesz a végén, családostul természetesen.

mortullus 2020.05.09. 04:38:03

@Kampfer: Tényleg az Ikeába menekültél be? :)

törppicur 2020.05.09. 07:14:49

Milyen számodra a transzparens magyarázat? Amit megértesz, vagy amit elfogadsz?
Az előbbi egyszerűen elvárható lenne, ha odafigyelnél a törzs, vagy OV tájékoztatására, de a te fejedben sajnos az utóbbival van összekötve, ami meg a beállítottságod miatt lehetetlen.

Időkorlát helyett helyzetkorlát van. Tekintve hogy a helyzet miatt vezették be. Nem időszakra vonatkozóan kaptak felhatalmazást (annak mi értelme is lenne?), hanem a helyzet kezelésére.

Nem szabad vészhelyzetben rémhíreket terjeszteni? Skandallum. Amúgy ami nem rémhír azt lehet. Akkor mi a baj?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 07:37:39

@törppicur: " a transzparens magyarázat? Amit megértesz, vagy amit elfogadsz?"

Egyik sem. a Transzparens azt jelenti, hogy átlátszó, azaz utána lehet járni a részadatoknak, te kis mongolFidióta. Na pont ez az, amit a qrmány betiltott, mert a részleteket nem közli, a kórházaknak tilos beszélnie, börtön jár érte. A qrmány tehát azt hazudik, amit akar.

"Időkorlát helyett helyzetkorlát van."

Amit maguk állapítanak meg. Ahogy a migráns vészhelyzetet se oldották fel, pedig a jó édes kurva anyád se akar Orbvanisztánba jönni.

"Nem szabad vészhelyzetben rémhíreket terjeszteni? Skandallum. Amúgy ami nem rémhír azt lehet. Akkor mi a baj? "

Orbán fogja rá valamire, hogy rémhír. Neki például szabad rémhíreket hazudoznia, mint, hogy a menekültek hozták a koronavírust. Neki kellene börtönben ülnie!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 07:38:48

@MAXVAL bircaman közíró: Ti inkább parazita kapitalizmust akartok, ahol csicskások átjátszanak mindent strómanoknak. A nép egyenként fog levadászni titeket és akasztási móka lesz a végén, családostul természetesen.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 07:41:33

@apro_marosan_petergabor:

"- a tippelt járvány-tetőzés elég jól egybeesett a történtekkel"

a halálozások száma nem. a könnyen meghazudtolható statisztikát el tudták úgy csalni, hogy egybeessen.

"kórházi ágyszám leépítés"

Ez most volt, benézted, faszfejkém!

"korrupciós ügyek"

Mészárosnál többet soha senki nem lopott a magyar történelemben.

"- IMF hitel, 10% feletti munkanélküli, deviza hitel, államadósság egekben..."

ez most van, faszfejkém!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 07:43:00

@Kampfer: "Téged ne azonosítsunk az emberi fajjal, kicsirigó!"

Mondom gibbon vagy, aki embernek hiszi magát. Csak azt látod helyesen, hogy te nem tartozol a mi fajunkhoz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 07:43:44

@Kampfer: na, ennyit tud a mongolFidióta. érv, az nulla.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 07:47:33

@Kampfer: "Ha csak tíz forintot oszt ki a haveroknak, akkor az kezdő adományozás, ha ezret, akkor korrupció?"

Mészáros nem csak azért lop, mert milliárdokat lop tíz forintok helyett, hanem mert a mi pénzünket lopja. A TI nem lopja a pénzünket, fogd már fel, te kis gibbon!

"A 'CEU'-n takarítottál? :-)"

nem, az a Kovács Zoltán, a szóvivőtök, te kis gibbon!

MongolFidióta vagy, elmebeteg vagy, ezért vagy Fideszes, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 07:49:09

@Scott Tenorman Must Die: simán volt Magyarországon 50-60 ezer beteg.

törppicur 2020.05.09. 07:50:28

@math0: hülye és arrogáns vagy, mint mindíg.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 07:52:57

@nemecsekerno_007: Pol Pot a főügyész, úgyhogy nem hazudozol arról, hogy ki lop, te mongolFidióta selejt! ha az ellenzék lopna, vagy lopott volna, akkor börtönben lennének. ebben az országban csak Mészárosék lophatnak, és ők lopnak is milliárdokat. ez téged nem zavar, mert egy elmebeteg pszichopata vagy.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 07:53:39

@nemecsekerno_007: Pol Pot a főügyész, úgyhogy nem hazudozol arról, hogy ki lop, te mongolFidióta selejt! ha az ellenzék lopna, vagy lopott volna, akkor börtönben lennének. ebben az országban csak Mészárosék lophatnak, és ők lopnak is milliárdokat. ez téged nem zavar, mert egy elmebeteg pszichopata vagy.

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Matyika guminője 2020.05.09. 08:05:58

@math0: Mondtam édesem éjszaka, hogy tedd le a tűt. Megint nem tudtál kielégülni, mert leeresztettem.

apro_marosan_petergabor 2020.05.09. 08:06:30

@Amenadiel:
Mire vágytál? És mi az, hogy troll?
Az a troll, akinek más a véleménye , mint a szerzőnek és a mögötte álló politikai konglomerátumnak? Mit szeretnél bólogató jánosokat?

- Észre kell venni, rendkívüli helyzetben minden EU-s országban is rendkívüli intézkedések történnek
- Ezek nálunk hatékonynak bizonyultak - ellenetétben a francia, spanyol stb.
intézkedésekkel
- Egyszerüen nem igaz, ami a posztban szerepel - azaz, elég jól megbecsülte a
járványellenes irányítás mikor tetőzik a járvány
- A kórházkiürítés megelőző óvintézkedés volt, senki nem tudhatta előre, hogy az
olasz stb. példák után,nálunk hogyan alakul majd a járvány. Mivel a védekezés
hatásos volt, nem volt igénybevéve ez a kapacitás, mint ahogy a lélegeztető gépek
sem (szerencsére). Ezért lehetett elindítani a normalizálást - MÁR a legrosszabbra
felkészülten
- Igen, a dikatúrázás elég meddő - ez az ellenzék (s a sajtójának nagy része is) erre
képes csak
- A NER elég jól működik (jobb, mintha maszop-szadesz csapat építtetne
üveggyöngyökért 7x áron autópályát, mint a Kóka-Csillag Pityu duó), ha tetszik, ha
nem, szépen haladtunk felfelé a járványig (megszünt a munkanélküliség,
emelkedett a jövedelem, élteszínvonal), s utána is így lesz nem fejteném ki
hosszasan, mennyit mentünk előre 10 év alatt
A kedvedért egy trollos mondat (ami egyébként megint csak igaz)
A kutya ugat, a karaván halad.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.09. 08:31:37

@math0:

Pedofil gazember, ez tanította neked a kápód?Í

n3spr3ss0 2020.05.09. 08:31:41

@nemecsekerno_007: Kérlek, sorold a lopásokat, mindet.

n3spr3ss0 2020.05.09. 08:34:35

@MAXVAL bircaman közíró: Nem kellett tanítani őt se, mást se. A nem vakok és gondolkodni tudók látják amit kell. Aki meg vezér kosra vágyik, az béget a nyájjal.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.09. 08:38:42

@n3spr3ss0:

A nép lát, s kapával, kaszával, bézbólütővel aksztja fel a libbantakat, ha továbbra is szemétkednek.

Kampfer 2020.05.09. 08:40:53

@Amenadiel: "Csak nem gondolod komolyan, hogy elolvasom?"

Azt nem gondolom komolyan, hogy egyáltalán tudsz értően olvasni, te idióta retek. Mellesleg, nagyjából ballisztikus ívben teszek rá, mit kezdesz neked írott szöveggel. Nem vagy paraméter. :-)

@mortullus: Nem, az anyád volt, amikor megindult nála a koraszülés. De ugye az egészségügy még egy magadfajtát is próbál megmenteni... Életemben egyszer voltam ott, ez a hormonzavaros abortuszmaradék fossa a netre a gyermeteg álmait. De ugye a gyermekkori traumák mindenkinél másként fejtik ki a hatást. '15 óta álmodozik ez a baromállat mindenkinél más-más kényszerképzetekkel. Mivel az OPNI már nem üzemel, az ilyennel szemben marad a tűrés, esetleg a kegyelemlövés.

@math0: "Csak azt látod helyesen, hogy te nem tartozol a mi fajunkhoz."

Látod, ratyimatyi! Ezt nagyon jól írtad. Hogy te és a fajtád mik vagytok, erre anyátok és apátok genetikai rokonsága adja meg a választ. Tudod, ezért tiltja a törvény az ilyesmit, mert te leszel a végeredmény, te vérfertőzött betegbogár! :-) Egy igazi ellenzéki mintapéldány vagy, talán egyszer lesz egy olyan vírus is, ami kifejezetten a fajtádat támadja! Ámen!
Te patkány...
Kamp.

- IGNORE -

Emzé Periksz 2020.05.09. 10:01:21

Orbán nem azt mondta. Orbán azt mondta, ne azt figyeljétek, ahogy az újságírók félreértelmezik a szavaimat. Minden más hazugság. Ezt a mondását is rendre félreértelmezik.
Ilyen vaskos hazugsággal indítva többi rész nem érdekel.

Emzé Periksz 2020.05.09. 10:03:52

Ja, ez a transparenci blogja? Akkor pláne nem érdekel a hazugsággyáruk.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.05.09. 10:05:25

@MAXVAL bircaman közíró: Te mondod másra hogy pedofil? Vicces. Te futottál Szófiáig, hogy megmenekült az eljárástól a gyermek molesztálásért. Különben mi ez az agresszivitás? Nem jönnek a rubelecskék a Kremltől, mert béka segge alatt az olajár?

@Kampfer: Éppen kinyitott az IKEA. Szaladj oda, ott biztonságban leszel!

@mortullus: Bizony. Úgy futott a haverjaival, hogy csak porzott.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 10:07:58

@Emzé Periksz: pedig idejöttél, szóval érdekel. Hazudsz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 10:09:37

@Emzé Periksz: hazudsz. ezt mondta, felvétel van róla.

" Ne figyeljenek oda arra amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok!"

youtu.be/jM-CDKO4EOM

a mongolFidiótát csak a valóság nem érdekli.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 10:10:39

@Kampfer: Mondom gibbon vagy, aki embernek hiszi magát. Csak azt látod helyesen, hogy te nem tartozol a mi fajunkhoz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 10:11:28

@MAXVAL bircaman közíró: A nép lát, s kapával, kaszával, baseball-ütővel akasztja fel titeket, nácikat, ha továbbra is szemétkednek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 10:12:07

@MAXVAL bircaman közíró: A nép lát, s kapával, kaszával, baseball-ütővel akaszt fel titeket, nácikat, ha továbbra is szemétkednek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 10:12:43

@MAXVAL bircaman közíró: A nép lát, s kapával, kaszával, baseball-ütővel akaszt fel titeket, nácikat, ha továbbra is szemétkedtek.

Emzé Periksz 2020.05.09. 10:33:29

@math0: A Wikileaksen megjelent, neki tulajdonítottakról mondta ezt az újságírói kérdésre. Tehát jól kiforgatták, amit mondott.

Emzé Periksz 2020.05.09. 10:35:02

@math0: egy linkre kattintottam, ami nem közölte, hogy a hazugsággyár transzparenci oldalára tévedek. Egy olyan szarkupac troll véleménye pedig ugyanúgy nem érdekel, mint a hazugsággyár transzparencié.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.05.09. 11:08:48

@Emzé Periksz: Na akkor idézzed a teljes videót! Ha nem, az azt jelenti hogy hazudsz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 11:28:49

@Emzé Periksz: Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 11:29:24

@Emzé Periksz: még mindig itt vagy, te kis mongolFidióta szarkupac!

Ennyit tudtok, ti, kis mongolFidióták. Elmebeteg pszichopaták vagytok, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 11:30:09

@Emzé Periksz: " Ne figyeljenek oda arra amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok!"

youtu.be/jM-CDKO4EOM

ez elég világos.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 11:32:29

@Emzé Periksz: " Ne figyeljenek oda arra amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok!"

youtu.be/jM-CDKO4EOM

ez elég világos. Orbán egy hazug köcsög, és ezt be is vallja.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 12:03:52

@törppicur:

"- a tippelt járvány-tetőzés elég jól egybeesett a történtekkel"

a halálozások száma nem. a könnyen meghazudtolható statisztikát el tudták úgy csalni, hogy egybeessen.

"kórházi ágyszám leépítés"

Ez most volt, benézted, faszfejkém!

"korrupciós ügyek"

Mészárosnál többet soha senki nem lopott a magyar történelemben.

"- IMF hitel, 10% feletti munkanélküli, deviza hitel, államadósság egekben..."

ez most van, faszfejkém!

Dan da Man 2020.05.09. 13:11:30

@Kampfer: Stílusod alapján 30 se vagy. Se korban, se kilóban, se IQ-ban.

Életed siralmas lehet, ha azzal töltöd, hogy mindenkivel szájalsz, de jobbára nem kulturáltan, észérvekkel vitatkozol, ezt csak mástól várod el, utána csak fröcsögsz. Ez súlyos frusztrációról árulkodik.

Meg merném kockáztatni, hogy troll vagy, de egy trollt nem izgat a trollkodás annyira, hogy mindenkinek válaszoljon. Tételesen. És leírja, hogy mennyire leszarja az illetőt és a véleményét. Te viszont fürdesz ebben - ami azt jelenti, hogy ez a szórakozásod. Egy ellenzéki blogon baszogatni az ellenzékieket.

A "fajtázás" arra utal, hogy korlátoltan, "mi + mások" szintjén gondolkozol. Tehát bármennyire is cizellálod a sértéseket, akkor is látszik, hogy sajnos kulturálatlan, degenerált, erős határok között mozgó figura vagy, aki tökéletesen megfelel a Dunning-Kruger effektusban leírtaknak.

És óriási dolgokat mondasz kriptikus szókörnyezetben, hogy azt higgyük, hogy valaki vagy - pedig tudod, akinek komolyak a méretei, az nem szokott hencegni velük, hanem használja őket.

Nem akarlak megsérteni. Egyszerűen sajnállak. Mert az összes válaszodat tudom erre a hozzászólásra, és ha ennyire kiszámítható és korlátolt valaki, annak nagyon szar élete lehet.
Tombolj csak nyugodtan! Ezt az a "fajta" teszi lehetővé, akiket utálsz, mert elviseli, hogy ugass.

De amikor ma este lefekszel aludni, és végiggondolod, hogy milyen fos, eredménytelen életed van, akkor lehet, hogy a holnapi felébredésnél inkább egy terapeutához kéne elmenned, és nem visszaülni kommentelni.

- IGNORE, BITCH -

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.05.09. 13:17:37

@Kampfer: Figyú IKEA menekülttábori lakó! Ezt se nekem mondták, itt feljebb. :-))

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.09. 15:00:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Szerintem egy másik EU-tagállamba menni megvéd bármilyen büntetőeljárástól, troll?

Kampfer 2020.05.09. 15:06:16

@Dan da Man: "Stílusod alapján 30 se vagy. Se korban, se kilóban, se IQ-ban."

Értem én, hogy nagyon tudálékosnak, határozottnak és műveltnek óhajtottál tűnni, de a tippelésed 'pontossága' nagyjából a jelentőségedhez mérhető. Se a koromat, se a tömegemet nem tudtad eltalálni, az IQ-t illetően pedig még a nagyságrendet sem. De ugye szabadság van, azt gondolsz, amit csak akarsz.

"Életed siralmas lehet, ha azzal töltöd, hogy mindenkivel szájalsz..."

Teljesen rendben van az életem immár hosszú évek óta. Nem én ajvékolok itt és a való életben minden nap, siratva mindent, amit csak kitalált valaha a balliba szellemvilág. És közel sem mindenkivel, 4-5 'teutonordikus' vadbarom szinte mindenhol sorba áll a pofonért, de ezt ne nekem ródd fel!

"...de jobbára nem kulturáltan, észérvekkel vitatkozol..."

Ebben akkor volna igazad, ha képben volnál akár 5-6 évre visszanyúló előzményekkel. De nem vagy képben, ami persze nem hiba, csak téged tesz hiteltelenné. Észérveket pedig nagyjából olyanokat olvashattam, amit szinte minden hasonló posztban elsírnak (lopás, diktatúra, patásorbán, elcsalták...). Őszintén szólva ez már nagyon sokak számára nem hívószó, azt is írhatnám: 'uncsi'. De nem írok ilyet, inkább csak azt, hogy kontraproduktív.

"Ez súlyos frusztrációról árulkodik."

Hm... A magam dolgait illetően nincs okom frusztráltnak lenni. Ezeket a(z 'ál')civileket és a ballibeket olvasva ellenben nagyon is frusztráló, amit művelnek. Ezt jól látod. De csak halkan kérdezném: a te kis tudálékos 'analizálgatásod', vagyis annak gyenge kísérlete vajon miről árulkodhat...? :-)

"Meg merném kockáztatni, hogy troll vagy, de egy trollt nem izgat a trollkodás annyira, hogy mindenkinek válaszoljon."

Vagyis gőzöd sincs róla, hogy ki vagyok. Végre egy értelmes gondolat ebben a baromságcunamiban, amit idehánytál. Valóban! Gőzöd sincs sem rólam, sem a körülményeimről, de mégis nagyot akartál írni, valami hatásosat, ami picit jelentősebbnek mutat, mint ami valójában vagy. Hm... Ha valami, akkor EZ frusztrációkra utal.

"Te viszont fürdesz ebben - ami azt jelenti, hogy ez a szórakozásod."

Egy nagyon halvány kis szórakozás a sok közül. Tényleg szórakoztat, ha vonyítani látom ezt a sok nyomorultat, őszintén szólva jó tudni, ha ennyire szarul érzik magukat. Emlékszem még némelyikre 10-12 évvel korábbról.

"Egy ellenzéki blogon baszogatni az ellenzékieket."

Most valami zavart érzek a 'zellenzéki' erőben. Lehet, hogy elköhögted magad? Eddig ezek a 'civilek' állandóan 'függetlenként' aposztrofálták magukat. Vagyis nem politikai oldalhoz köthető a tevékenységük (szerintük). Erre jössz te és kijelented, hogy a 'TI' egy ellenzéki szervezet...? Hm... Most írjam azt, hogy na tessék! Hát nem megmondtuk? :-) Igen, miért ne baszogatnám a 'zellenzékieket'??? Azt gondolod, hogy ez csak a ti előjogotok? Hát egy nagy lóf@szt, polgártárs! Kapjátok csak meg ti is, ami jár nektek, szembesüljetek csak ti is megvetéssel, gyűlölettel és az ajvékolásotok feletti örömérzettel! Szokjátok!

"A "fajtázás" arra utal, hogy korlátoltan, "mi + mások" szintjén gondolkozol."

Mert ez a valóság, polgártárs! 'Jóreggelt' kívánok! Igen, jelenleg már így épül föl a világ és a társadalom is. Mély árkokkal a különböző világnézetek között.

"Tehát bármennyire is cizellálod a sértéseket, akkor is látszik, hogy sajnos kulturálatlan, degenerált, erős határok között mozgó figura vagy, aki tökéletesen megfelel a Dunning-Kruger effektusban leírtaknak."

Ez is egy vélemény, továbbra is azt gondolsz, amit akarsz. Ezzel nem fogod fölemelni a pulzusomat.

"...azt higgyük, hogy valaki vagy - pedig tudod, akinek komolyak a méretei, az nem szokott hencegni velük, hanem használja őket."

Pont nem érdekel, hogy mit hisztek. Az már épp elég, ha tudjátok, bőven vannak, akik qrvára nem értenek egyet veletek, akik szerint a ti világotok és gondolkodásotok beteg és degenerált! Ha ezzel tisztában vagytok, az már pont elég.

"Nem akarlak megsérteni."

Nem tudsz.

"Egyszerűen sajnállak."

Mert nem ismersz és gőzöd sincs rólam. Tehát lényegtelen a véleményed.

"Mert az összes válaszodat tudom erre a hozzászólásra..."

Olcsó húzás, bármiféle kockázat nélkül. Elolvasod és csak annyit írsz: 'na ugye...' Ez hiteltelen és édeskevés.

"Tombolj csak nyugodtan!"

Neked fogalmad sincs, mit jelent a tombolás.

"Ezt az a "fajta" teszi lehetővé, akiket utálsz, mert elviseli, hogy ugass."

Ez nem a ti választásotok kérdése. Ezzel azért legyél tisztában!

"...végiggondolod, hogy milyen fos, eredménytelen életed van..."

Ma este is és holnap reggel is sokkal több frusztráció és ideg lesz benned is és abban a másik balfaszban is ott alattad, mint bennem. :-)

"...inkább egy terapeutához kéne elmenned, és nem visszaülni kommentelni."

Túlértékeled őket. Hasonló ostobaságokat hordanak össze, mint te. Persze jó pénzért. És miért ne kommentelnénk? Ennyire zavaróak azok, akik qrvára nem értenek egyet veled és a ti kis szivárvány-rózsaszín álomvilágotokkal? Ez van. Szokd meg!
Kamp
És persze:
- DIE, BITCH! -

György Attila Révai 2020.05.09. 16:48:23

A cikk egyébként jó, és tükrözi a jelenlegi helyzetet,

sóhegy049 2020.05.09. 17:47:44

@Kampfer:
Te vagy a mai memondóember, akinek Orbánon túl nincs világ, mert esetleg a NER haszonélvezője vagy? Annak kell lenned, mert ellenkező esetben csak-csak csípné a szemed, hogy 10 év alatt szerte-szét lett lopva az ország, érdemben semmi fejlődés. Vagy valaki vagy, vagy egy senki, mert a lekezelő stílusod mindkettőre utalhat. ;-) De ez a társadalmat tekintve lényegtelen...
A "fajtasági" elméleted pedig színtiszta fasizmus, de hát ez égett beléd, valakit utálni kell, igaz? De többek közt mindenkit? Ez már beteg. Ugyanúgy beteg, mint a diktatúráért ácsingózás, mikor lehet szabadon is élni és mást is gondolni?
Ettől színes a világ, hogy nem egyformán látjuk. Egy dolog biztos az életben, hogy te is és én is egyszer meghalunk. :-)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 18:09:52

@MAXVAL bircaman közíró: Ma mikor kapcsolsz át buzi módba, bolgár köcsög?!

A nép lát, s kapával, kaszával, baseball-ütővel akaszt fel titeket, nácikat, ha továbbra is szemétkednek.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.09. 19:08:02

@math0:

Nem kell már sietned a seggtácra? Nem 8-kor indul?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.09. 19:44:47

@MAXVAL bircaman közíró: én nem tudod, te úgy tudód, hogy nyolckor indul? akkor siess, kis bolgár buzi!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.05.09. 21:08:00

@MAXVAL bircaman közíró: Amíg nincs Interpol körözés addig igen. Ezért úsztad meg.

birkamenet 2020.05.10. 01:28:23

@Kampfer:

Ó te jó ég te idióta! Egy pszichiáter nem kap egy nap alatt az összes paciensétől annyi elmebeteg ömleményt, mint amennyit te egyetlen hozzászólásban összehiszterizálsz. Ki az a hülye aki a te óvodás agyú tengernyi ömleményedet végigolvassa??? Már két sor után megállapítja az ember, hogy az OPNI bezárása bün volt, itt maradtál nekünk ellátás nélküli elmebetegnek.

Cicabogár, inkább szerezz be egy férjét aztán áldozz rá annyi ceccualitást mint amennyi hisztériát egyetlen hozzászólásodban levágsz, mindjárt felfele fog repülni a népgazdasági demográfiai mutató.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.05.10. 05:39:16

@birkamenet: Lehet hogy az IKEA bezárása nagyon nyomasztotta, hogy nincs hova menekülnie ha megjelenek. Most hogy kinyitott, felbátorodott.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.10. 07:10:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Az EU-s bűnöldözés sokkal erősebb, mint az Interpol.

Intrepolos körözés eleve csak kiemelten súlyos esetben indítható.

Az EU-n belül viszont még egy szimpla szabálysértés is simán kivizsgálható mésik tagállamban.

Gondolodk, hogy a magyar hatóság csak azért futni hagy valakit, mert az másik EU-tagállamban van?

Nem tudom pontosan mi a fantáziád, de akár ügyészségi szakasz, akár bírósági szakasz, simán elkapják az embert, Persze ha legalébb olyasmi, amiért belföldön körözést adnának ki.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.05.10. 07:18:37

@MAXVAL bircaman közíró: Látom nagyon képben vagy. De Szófiában a dühös szülők sem kaphattak el. :-))

n3spr3ss0 2020.05.10. 07:21:39

@apro_marosan_petergabor: Azért volt a járvány előtt már 35 ezer milliárd az államadósság, azóta már lehet a duplája is. (Bajnai 18500)

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.10. 07:25:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

S ezzel mi a gond? Az a Fidesz második szakasza volt, szerencsére már vége.

Emzé Periksz 2020.05.10. 08:57:54

@math0:
Ezt az érveléstechnikát, amit bemutatsz, még az óvodások is kinevetik.

birkamenet 2020.05.10. 09:29:03

@MAXVAL bircaman közíró:

Tehát akor a fideSS egy Soros bérenc párt amelyik az országban a Soros tervet hajtotta végre. Köszönjük a beismerő vallomásodat te Putyin Oroszorszországából pénzelt bértroll.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.10. 09:29:13

@Emzé Periksz:

Ezt az érveléstechnikát, amit bemutatsz, még az óvodások is kinevetik.

"Orbán nem azt mondta. "

korrupcio.blog.hu/2020/05/07/csucsra_jar_a_haveri_kapitalizmus_jarvanykezeles_mint_figyelemelterelo_hadmuvelet/full_commentlist/1#c38490304

hazudsz. ezt mondta, felvétel van róla.

" Ne figyeljenek oda arra amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok!"

youtu.be/jM-CDKO4EOM

a mongolFidiótát csak a valóság nem érdekli.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.10. 09:45:58

@birkamenet:

Ezek közismert tények: a korai Fidesz - az SZDSZ-szel együtt - Soros és haverjanak kedvenc pártja volt.

Kampfer 2020.05.10. 10:14:33

@sóhegy049: Mivel messze a te hozzászólásodban van a legtöbb értelmes gondolat, Neked reagálok bármilyen agresszív védekezés szándéka nélkül is.

"Te vagy a mai memondóember, akinek Orbánon túl nincs világ, mert esetleg a NER haszonélvezője vagy?"

Véletlenül sem. Nem vagyok 'megmondóember'. Ugyanolyan kommenthuszár vagyok, mint itt bárki más. És a rendszernek is csak annyira vagyok 'haszonélvezője', mint bárki más, aki különleges kapcsolatok nélkül él/dolgozik/adózik az országban.
Egy szempontból azonban valóban 'haszonélvezője' vagyok a politikának. Talán kettő is van. Az egyik az, hogy munkavállalóként, teljes munkaidős foglalkoztatottként körökkel többre jutottam az elmúlt 10 évben, mint előtte bármikor (ebbe az első Orbán-kormány ideje is beleértendő). Évente eljutottam nyaralni, akár két hétre is, nincs hitel a lakáson, az új autó sem volt probléma, van megtakarításom, gond nélkül tartom fönt a lakást, egy zártkertes nyaralót, az autót és ha 3-4 hónapra beüt a gebasz, akkor is meg tudom oldani az életem. Egyszerű munkavállalóként. Másrészt az elmúlt 10 évben politikai-gazdasági értelemben is padlóra küldték a ballib oldalt, ami számomra egy elégtétel, illetve megváltás, ugyanis 8 év alatt gyakorlatilag mindent meg tudtak velem gyűlöltetni, ami baloldali, liberális és ezek tetszőleges kombinációja. Továbbmegyek, magát a 'liberális' demokráciát' tudtam egy életre a pokolba kívánni. De ennek részleteibe nem akarok nagyon belemenni, a lényeget szerintem sejted.

"Annak kell lenned, mert ellenkező esetben csak-csak csípné a szemed, hogy 10 év alatt szerte-szét lett lopva az ország, érdemben semmi fejlődés."

A korrupciót én úgymond 'beáraztam', tisztában vagyok azzal, hogy évezredek óta szimbiózisban létezik a politikával. Amióta szétlopnak mindent, érdekes módon mégis könnyebb az életem ahhoz képest, amikor kurvára 'pc' és 'tiszta' és 'ajrópéer' volt a közélet és a politika. A fejlődés pedig megítélés kérdése, ha csak a napi tömegközlekedésemre gondolok, már ott komoly haladást tapasztaltam személyesen. Pl. '12 óta nem kellett egyszer sem leszállni a buszról két megálló között, nem dől be a kipufogógáz az utastérbe és legalább közelítőleg érvényes a menetrend. Ez csak egy példa a legirritálóbbak közül.

"Vagy valaki vagy, vagy egy senki, mert a lekezelő stílusod mindkettőre utalhat."

Éppen annyira vagyok valaki, mint itt bárki. És éppen annyira is vagyok senki, mint bármelyikünk. A stílus mindig egy válaszreakció azoknak, akiknek épp szól. Fentieket már régebb óta ismerem, ahogy ezt a blogot is. Téged még nem.

"A "fajtasági" elméleted pedig színtiszta fasizmus, de hát ez égett beléd..."

Igen, ez igaz. A fasizmus, mint államszervezési elv és hatalomgyakorlási módszer elemzésébe most nem mennék bele mélyen, de nem is ez a lényeg. És ez 'égett belém'? Talán igen. Nyilvánvaló lett, hogy gyakorlatilag áthidalhatatlan törésvonalak húzódnak meg az ideológiák között (nemzeti - liberális, föderalista - szuverenista, globalista - lokalista), ami már nemzeteken is átívelő. Politikai értelemben már régóta létezik a 'mi' és az 'ők' fogalma, társadalmi értelemben véve mostanában van kialakulóban. Ez nem hazai sajátosság.

"...valakit utálni kell, igaz?"

Nem 'kell'. Ez nem szükségszerű. A politika számára talán az, de az egyén számára semmiképp. A gyűlölet tárgyai számomra nem politikai utasításra váltak azzá, hanem a saját személyes tapasztalataim alapján. Nagyon ebbe sem mennék bele, de van az élet és a szakmai, illetve társadalmi életnek olyan területei, ahol egy egyszerű polgár is megtapasztalhat személyesen akár közösségek, akár politika vagy akár társadalmi folyamatok közvetlen hatásait.

"De többek közt mindenkit? Ez már beteg."

Az valóban az lenne! De nem ez a helyzet. Közel sem mindenkit. Egy körülhatárolható (politikai, társadalmi, akár nemzetiségi) közösséget azonban igen. És ez az érzés semmiben sem kevésbé legitim, mint a 'túloldal' hasonló érzései.

"Ugyanúgy beteg, mint a diktatúráért ácsingózás, mikor lehet szabadon is élni és mást is gondolni?"

A liberalizmus elutasítása nem jelent diktatúráért 'ácsingózást'. Ebben nem értek veled egyet. És szerintem lehet szabadon élni és mást is gondolni. Ezzel önmagában nincs bajom, nem is volt. Tudod, '10 előtt én voltam cseszegetve a hatalom által a magyar zászlóért, az árpádsávért, a magyarságomért és azért, mert nem vagyok a híve a 'multikulturalizmusnak'. Engem cseszegetett itt az önkormányzat, a rendőrség, a munkáltató is és sosem azt, aki föltörte a telket, az öltözőszekrényt és aki munkaidőben lepofozta a magyar műszakvezetőt, csak mert neki 'eltérő a kultúrája'. Ez is mind annak a bizonyos 'személyes tapasztalásnak' a példája.

"Ettől színes a világ, hogy nem egyformán látjuk."

Jól látod. Az egymásra hatás módja és mértéke, ami nem mindegy.

"Egy dolog biztos az életben, hogy te is és én is egyszer meghalunk."

Korrekt, egyetértünk. A halál előtti élet minősége és módja a nem mindegy! Talán sikerült pár dolgot tisztáznom számodra.
Üdv:
Kamp.

Kampfer 2020.05.10. 10:23:52

@birkamenet: Veled sajnos nincs mit foglalkozni, egyszerű, ostoba, infantilis kis gyökér vagy, mint az a másik baromarcú, komplexusos kis szartarisznya ott alattad. Akitől állítólag kurvára félni kellene valamiért. Pedig csak egy kis senki, ahogy te is. Csikóhal! Nő megoldott, az élet is ok, pénzemnél is vagyok, ergo nem én érzem itt olyan szarul magam, hanem láthatóan te és a hozzád hasonlók. :-) És engem ez egy csöppet sem frusztrál! Akkor sem, ha épp nem jut nektek lélegeztető... Na pá!
Kamp.

Kampfer 2020.05.10. 10:31:32

@Piri és Barkas: Hogy számodra ott van, ez nem is meglepő... :-)
Kamp.

Törpvadász 2020.05.11. 15:02:48

Csak a NER és a lovagjai/lovagnői járnak jól. Illetve Orr bán. Magyarország nem.

Emzé Periksz 2020.05.13. 05:17:05

@math0: Újabb óvodás technikát, az aki mondja másra, az mondja magára óvodástechnikát veted be, bravó, bravó!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.05.13. 07:37:04

@Emzé Periksz: kommented értelmezhetetlen.

Ezt az érveléstechnikát, amit bemutatsz, még az óvodások is kinevetik.

"Orbán nem azt mondta. "

korrupcio.blog.hu/2020/05/07/csucsra_jar_a_haveri_kapitalizmus_jarvanykezeles_mint_figyelemelterelo_hadmuvelet/full_commentlist/1#c38490304

hazudsz. ezt mondta, felvétel van róla.

" Ne figyeljenek oda arra amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok!"

youtu.be/jM-CDKO4EOM

a mongolFidiótát csak a valóság nem érdekli.