HTML

A Transparency International Magyarország blogja

Az a célunk, hogy Magyarországon csökkenjen a korrupció mértéke, a közhatalmi döntéshozatal és a közpénzek elköltése átlátható és számonkérhető legyen, a közérdekű adatok pedig könnyen hozzáférhetőek. Ezért küzdünk. Bátran. A korrupció ellen.

Támogassa a korrupció elleni küzdelmünket!

fb_1szazalek_2015.jpg

Impresszum

Kiadó: Transparency International Magyarország Alapítvány
Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 30.
Kiadásért felelős személy: Szabó Dániel

Felszolgálják az aranytojást tojó tyúkot - 600 milliárd forintnyi részvény kerül alapítványi tulajdonba

Azt már számtalan alkalommal megírtuk, hogy a korrupció Magyarországon súlyos probléma, és pénzben kifejezve is hatalmas veszteséget eredményez. Ha már megakadályozni nem tudjuk a közvagyon lenyúlását, legalább igyekszünk leltározni a korrupciós botrányokat, hogy a visszaélések ne maradjanak észrevétlenek. Most is fel kell emeljük a szavunkat, hiszen az állam éppen a családi ezüstöt kezdi szétosztani.

Arról van ugyanis szó, hogy a Mol és a Richter állami tulajdonban lévő részvényeiből 10-10 százalékot ajándékba kap a Budapesti Corvinus Egyetemet fenntartó alapítvány, illetve a Mathias Corvinus Collegiumot fenntartó alapítvány. Első ránézésre úgy tűnik, nincsen másról szó, mint az állami fenntartású egyetemek alapítványi magánegyetemmé formálásának újabb hullámáról. Hiszen az egykori „közgáz” mellett további hat egyetem alakul át: a Neumann János Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Miskolci Egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem, a Széchenyi István Egyetem, és a Soproni Egyetem. Nem a mi tisztünk eldönteni, hogy a jövőben vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek jobban járnak ezzel a megoldással, vagy sem. Idővel az is elválik majd, hogy ez a fenntartói modell emeli-e az érintett egyetemek tudományos helyiértékét és szakmai színvonalát. Az azonban legalábbis furcsa, hogy a hatalom a felsőoktatásban bejáratott, részben nagymúltú és több esetben nemzetközi hírű univerzitásokkal egyazon szintre emeli az előbb felsorolt jelzők egyikével sem illethető Mathias Corvinus Collegiumot.

A furcsaságok sora azonban nem ér itt véget. Az állam ugyanis eltérő mértékű vagyont juttat az egyes egyetemeknek és alapítványoknak. A most alapítványi modellre átállítani tervezett hat egyetem azokat az ingatlanokat és ingóvagyontárgyakat kapja meg ingyenesen, amelyeket jelenleg is használ. Létrejön továbbá hat új egyetemfenntartó alapítvány is, ezek induló vagyonként az állami fenntartói jogokat kapják.

Bár ez sem elhanyagolható vagyon, az értéke úgyszólván eltörpül ahhoz képest, amiben a Budapesti Corvinus Egyetem és annak névrokona, a Mathias Corvinus Collegium részesül. Bár ez utóbbi azért néhány gellérthegyi telket is kap, biztos, ami biztos, esetükben egészen más a helyzet. A BCE-t már egy éve alapítvány tartja fenn, és ez az alapítvány, vagyonkezelőként, jelenleg is rendelkezik a Mol és a Richter 10-10 %-os részvényvagyonának a hasznaival. Itt most minden szónak jelentősége van: a BCE-t fenntartó alapítvány nem tulajdonolja, hanem kezeli az állam vagyonából neki ítélt céges részvényeket. Mostanáig. Ha ugyanis a parlament megszavazza a kormány friss törvényjavaslatát, akkor ez a részvényvagyon a BCE-t fenntartó alapítvány tulajdonába kerül. Hasonlóan mesés vagyonjuttatásban részesül a „kistestvér” Mathias Corvinus Collegium is, a szakkollégiumot fenntartó Tihanyi Alapítvány szintén a magyar gazdaság büszkeségeinek főrészvényesei közé lép elő. A rokoni kapcsolat emlegetése pedig talán nem is kizárólag a névhasonlóság következménye: Lánczi András egyszerre rektor a BCE-n és kuratóriumi tag a Tihanyi Alapítványban, jóllehet ezen kívül érdemi kapcsolatról a két intézmény között a közvélemény eddig nem szerezhetett tudomást.

Per ma, a Mol piaci értéke mintegy 1700 milliárd forint, a Richteré ennél valamivel szerényebb, úgy 1200 milliárd. Vagyis a BCE és az MCC mögött álló alapítványok fejenként mintegy 290-290 milliárd forinttal gazdagodnak. Ez az összeg az ország egyik legnagyobb egyetemének az esetében még akár indokolt is lehet, az azonban több mint kérdéses, hogy az egyszerű szakkollégiumként működő MCC-nek mi szüksége van ekkora összegre.

Az Alaptörvény értelmében az állam tulajdona nemzeti vagyon, amelynek működtetése során a közérdeket és a közösség szükségleteit kell szem előtt tartani. Ezeknek a céloknak a felsőoktatás finanszírozása nagyon is megfelel. Az ellen nem emelnénk fel a szavunkat, ha az állam a nemzeti vagyon hozadékát egyetemek, vagy éppen a Mathias Corvinus Collegium támogatására fordítja, persze az átláthatóság és az elszámoltathatóság elveit tiszteletben tartva. Najó, a Mathias Corvinus Collegium esetében a 290 milliárd forintot kitevő vagyon hasznainak az átengedése is csodálkozásra adna okot.

A nemzeti vagyon elajándékozása – ami a szemünk előtt bontakozik ki – azonban más eset. Más, de sajnos még ebben a gigászi nagyságrendben sem előzmény nélküli. 2014-ben a TI Magyarország az elsők között hívta fel a figyelmet arra a visszásságra, hogy a Magyar Nemzeti Bank hat, saját alapítású magánalapítványnak összesen mintegy 267 milliárd forint közpénzt juttatott. Bár a hatalom sokáig ragaszkodott ahhoz, hogy ez a közpénz elveszítette közpénz jellegét, a TI Magyarország és bátor újságírók perek sorozatával akadályozták meg a hatalmas mértékű állami vagyonvesztésnek a titkosítását. A vagyonvesztést magát azonban nem tudtuk visszacsinálni, ezért az MNB által elajándékozott 267 milliárd forint közvagyon többé már nem áll a köz rendelkezésére.

A más okokból is kétes hírű letelepedési államkötvények forgalmazása is jókora summával könnyítette meg az állam bukszáját. A költségvetési szempontból katasztrofális művelet mérlegét a TI Magyarország 2018-ban tette közzé: miközben 60 milliárd forint közpénz az ismeretlen kedvezményezetteknek hasznot hajtó off-shore bróker cégeknél landolt, az adófizetők mintegy 21 milliárd forint relatív veszteséget szenvedtek el a kötvények után fizetendő luxusprofitnak hála.

A jegybanki alapítványok és a letelepedési kötvények ügye sok tekintetben eltér a BCE és az MCC alapítványainak ingyenesen átadott állami vagyon esetétől. Egyebek mellett abban is, hogy a hatalom most nem titkolózik, hiszen az előbbi két esetben a TI Magyarországnak éveken át tartó pereket kellett megvívnia a tények kiderítése érdekében. Ezúttal azonban az állam bárki számára megismerhető törvényben rendelkezik közel 600 milliárd forintot kitevő nemzeti vagyon átengedéséről. És ne legyenek illúzióink: ez a nemzeti vagyon most tényleg elveszíti nemzeti vagyon jellegét. Erről árulkodik a törvényjavaslat azon rendelkezése, amely mind a BCE-t fenntartó alapítványt, mind pedig az MCC mögött meghúzódó alapítványt felhatalmazza a tulajdonukba került részvények eladására. Igaz, az államot vételi jog illeti meg, vagyis, ha akadna vevő a részvényekre, a kialkudott áron előbb az államnak kell felajánlani a paketteket. A törvényjavaslat szerint ez „jelentős garancia”, ahogyan az is, hogy az alapítványok megszűnése esetén a részvényvagyon visszaszáll az államra. És persze az alapítványok, ha el is adják a részvényeket, a befolyt pénzt eredeti rendeltetésének megfelelően kell felhasználják. Mindez szép, node mi történik akkor, ha az állam nem akar élni a vételi jogával? Bele sem merünk gondolni abba a lehetőségbe, hogy a nyakunkon lévő válságban összezuhant részvényárfolyamok adta előnyöket kihasználva valaki vagy valakik az érintett alapítványokon keresztül akarnák bevásárolni magukat a magyar olaj- és gyógyszeripar gyöngyszemeibe. Ha ezek a képzelt vásárlók a juttatási érték töredékéért tennének ajánlatot az alapítványoknak, a kormány meg, például azért, mert a járvány elleni védekezéssel van elfoglalva, elfelejtene élni a vételi jogával, már kész is a baj.

Kicsiben bár, de ugyanez a helyzet az alapítványi modellre áttérés előtt álló további hat egyetem esetében is. Az érintett egyetemek szintén eladhatják az államtól kapott vagyont, és ebben az sem lehet akadály, ha az újonnan szerzett ingatlanok természetvédelmi vagy örökségvédelmi okokból forgalomképtelenek lennének. Az állam ugyanis az ajándékozással egyidejűleg törli ezeket a korlátozásokat és még vételi jogot sem köt ki magának.

Jó lesz tehát figyelni, hogy a közeljövőben nem kerül-e haveri zsebekbe jelentősebb Mol- vagy Richter-pakett, vagy netán valamelyik patinásabb egyetemi épület. Ne legyen igazunk, de ha ez bekövetkezik, az leleplezi a nemzeti vagyon felsőoktatási reformnak álcázott lenyúlását.

 

A szerző Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi igazgatója

158 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://korrupcio.blog.hu/api/trackback/id/tr10015615344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Visceroid 2020.04.16. 11:39:47

Megint az a probléma, hogy nem ti kapjátok a pénzeket.

HanG99 2020.04.16. 13:09:38

eddig nem kaptam érthető magyarázatot, hogy mivel lehetne egyszerűbben alapítványként együttműködnie az egyetemeknek a privátszférával - pedig állítólag ez az indok az alapítványosításra.

rallus 2020.04.16. 13:10:22

És ebben még az a rohadt dolog, hogy nő az állami tulajdon aránya, csökken az adósság és nő a lakóssági megtakarítás és fogyasztás...
Ha Orbán beengedné a migránsokat és hitelt venne fel az IMF-től, akkor hirtelen megszűnne a korrupció és mi demokratikus ország lennénk...

baldoc 2020.04.16. 13:29:07

@rallus: Kérem adja meg a lakcímét tolvajoknak, mert magát nem zavarja, ha kirabolják!

rallus 2020.04.16. 13:46:59

@baldoc: 2002 és 2010 között raboltak ki utoljára speciálisan erre szakosodott politikusok, akik még kölcsönt is vettek fel a felhatalmazásom nélkül, miután a résztulajdonomban levő közművek eladható részét is elkótyavetyélték!
Pillanatnyilag szerényen gyarapodom anyagilag, de még nem jött el az ideje, hogy barátjai ismét lehetőséget kapjanak....

ElikIkke 2020.04.16. 13:56:21

Véleményem szerint, a MOL részvényeket el kellene adni a Corvinus alapítványnak, miután a piaci helyzet ezt lehetővé teszi. Bár gyanítom, hogy a jelenlegi törvényi felhatalmazást nem a jó irányba tett lépésként lehet tekinteni. Olyan részvény portfóliót kell kialakítania az egyetem alapítványának, amely hosszútávon biztosítani tudja az egyetem finanszírozhatóságát. Tehát olyan diverzifikált portfoliót kell létrehozni, amelyben mindenekelőtt környezeti szempontból fenntartható, progresszív és etikus vállalatok szerepelnek, s amelyek osztalékai biztosítani tudják az egyetem működését. Röviden, ami miatt nem kell sem a diákoknak, sem az oktatóknak röstelkedniük egy nemzetközi konferencián, s ami extra motivációt, pozitív vállalati kapcsolatokat nyújthat az új és progresszív gazdasági gondolatokat kereső diákok és oktatók számára. Nem véletlen, hogy a világ vezető magánegyetemei eladják olaj-, gáz- és szénipari részvényeiket. Az egyetem 2020-as osztalékvesztesége -11 Md Ft a MOL, s 700 M Ft a Richter esetében a 2019-es osztalékfizetésekkel összevetve. A MOL részvétele az egyetem finanszírozásában és irányításában nemcsak anyagi, de etikai szempontból is negatív hozzáadott érték.

Sir Bates dö Hól 2020.04.16. 14:40:56

Bárki, aki ezen tranzakciókat nem a közvagyon eltulajdonításának látja, az vagy hazudik, vagy hülye...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 14:54:52

@rallus: Aha. Állami tulajdont adnak állami alapítványnak. Milyen állami tulajdonarány is nő? Az államadósság pedig nő, tehát hitelt az illibsik is vesznek fel. Az államkötvények mik ha nem hitelfelvételek? Szánalmas mennyire ostoba vagy.

ElikIkke 2020.04.16. 15:01:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem államiak az alapítványok, hanem magánalapítványok, amelyek döntéseit eredetileg korlátozták azzal, hogy részvényvagyonukkal nem kereskedhettek. Most ezt változtatták meg, s a TI ebben kockázatot lát. Ahogy elnézem a döntéshozó arcokat, én sem látom kockázatmentesnek a dolgot.

Boar. 2020.04.16. 15:03:26

@rallus: Eladták a közműveket?
Juj...esetleg mond neked valamit az MVM? A "vegyük meg olcsón, szedjük ki a tartalékot osztalék gyanánt aztán az állam majd jó drágán megveszi tőlünk" esetleg nem dereng?
Kölcsönt vettek fel? Hűha...ki is biztatta a fideszes városokat arra, hogy ész nélkül adósodjanak el, a pénzt a haveri cégek megbízására költve? Oszt ki voltak a legjobban eladósodott városok? Hódmezővásárhely és Krakusvár... Lézer Jankó és Krakus ügynök szépen teljesítették a parancsot...lett is sok szép szökőkút Krakusváron...csak munkahely nem lett több...de lakókra lebontva volt vagy félmillió forint az adósság...
És ez beleszámított az államadósságba...amire először vertétek a nyálatokat aztán frissen, gyorsan megtöbbszöröztétek...
Jó, rendben, azért fizetnek, hogy hazudozz, csak a mérték...

rallus 2020.04.16. 15:03:26

"...Jelentős mértékben, 2018 végéig 6093 milliárd forinttal nőtt az állami vagyon, az adósságállomány pedig évről-évre kisebb - fejtette ki Varga Mihály pénzügyminiszter..."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 15:04:05

@ElikIkke: Az egyetemeket kezelő alapítványok is magánalapítványok? Akkor felületesen olvastam. Akkor ez a felsőoktatás privatizálása.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 15:06:00

@rallus: www.akk.hu/hu

"A központi alrendszer adóssága (ÁKK):
2020-02-29:
29 683,93 Mrd Ft"

2010 áprilisában 19930 milliárd volt. Varga ennyire képben van?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 15:08:41

@rallus: 3000 milliárddal csökkent a manyup és 7 milliárd euróval a devizatartalék (2400 milliárd forint) majd 10 ezer milliárddal nőtt az államadósság és 600 milliárd forintot vett fel az állami Eximbank.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 15:11:27

@Boar.: Nyilván a Mátrai Erőmű megvétele is növelte az állami vagyont. Ja, hogy hatalmas pénzügyi bukás, Mészáros meg hízik? :-)) Ez a hülye @rallus: minden propaganda szöveget megkajál ám!

ElikIkke 2020.04.16. 15:11:53

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Én hibrid rendszernek nevezném, mivel nálunk nincs tőkeerős alumni, sem hazai tőkeerős, az oktatás, a tudomány és a kultúra iránt elkötelezett vállalatok sokasága, amelyek finanszírozni tudnák a magyar felsőoktatásnak akárcsak egy csekély százalékát.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 15:14:38

@ElikIkke: Gázszerelő egyetemeket kell alapítani, mert az a szakma láthatóan nagyon sikeres.

Boar. 2020.04.16. 15:18:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Már értem...szóval azért vették meg olyan drágán, mert így jobban növeli az állami vagyont...mert az a pénz, amit elköltöttek rá, rövidesen lófaszt sem fog érni, de az erőmű az egy igazi érték, egy aranytojást tojó tyúk...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 15:26:20

@Boar.: Mészárosnak az volt. Figyelted? @rallus: azonnal eltűnik amint a konkrét számok előkerülnek.

rallus 2020.04.16. 15:26:35

"....Ahogy az ábra mutatja, bár 2004-2010 között mind a négy régiós országban csökkent az állam nettó pénzügyi pozíciója, a romlás mértékében azonban jelentős eltérések vannak. Míg a lengyel mutató mindössze 3,6 százalékpontot csökkent, és a szlovák ráta is csak 7,4 százalékponttal lett alacsonyabb, addig a cseheknél 15,1 százalékponttal csökkent a nettó vagyon, míg a magyar állam a GDP 21,2 százalékával lett szegényebb. A hazai veszteség így nagyságrendileg a két következő legrosszabb érték összegével egyezik meg. Hazánk a régió többi országánál 12,5 százalékponttal, az Eurozónánál pedig 16,1 százalékponttal teljesített rosszabbul.

2010-2018 között a V4-es országok közül egyedül Csehországban csökkent az állam nettó pénzügyi vagyona (3,1 százalékponttal). Lengyelország stagnált (0,1 százalékpontos volt a változás mértéke), Szlovákiában javult a mutató (3,4 százalékponttal), Magyarország javulásának a mértéke pedig szinte alig fér az ábrára. A hazai mutató 17,0 százalékpontos javulása ötszöröse a második legnagyobb szlovák értéknek. Magyarország ezen nyolc év alatt 16,9 százalékponttal verte a régió és 13,5 százalékponttal az Eurozóna országait...." Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány

Én tudom, hogy okosak és elfogulatlanok vagytok, csak azok a rohadt tények ne lennének....

Fikalnyik Eugén 2020.04.16. 15:54:24

@rallus: "Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány"

Fideszes kamu alapítvány, alapítója a Farkas Örs nevű értelmi fogyatékos, ma már a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője.
Ennyi erővel azt is írhattad volna, hogy a Fidesz a legjobb, nyilatkozta a Fidesz.
Ha már loptok, kussoljatok.
Még a végén Karácsony meg a sorosngokülföldilibsigyurcsányista bagázs beengedi a migriket, akik bevezetik a sariat. Náluk meg ugye csuklóból választják le a tolvajok mancsát. Érthető, hogy fostok.

rallus 2020.04.16. 15:59:12

@Fikalnyik Eugén: Megértem a gyanakvásodat, de akkor olvass klasszikust! Konkrétan egy Gyurcsány nevű illetékes Őszödön elmondott beszédét. Igaz, hogy konkrét számokról nem beszél, (nem is az ő műfaja..) de ő legalább egy közületek....

paveway 2020.04.16. 16:01:13

Ez is elvesztette közpénz jellegét.

rallus 2020.04.16. 16:02:15

"..Magyarországnak csökkent a legnagyobbat a sérülékenysége a CEEMEA (Közép-Kelet Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségben a világgazdasági válság kitörése óta – derült ki a Morgan Stanley tanulmányából. A krízis kirobbanása után Magyarország volt az első Európai Uniós tagállam, amelyik nemzetközi mentőcsomagra szorult, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget. A Morgan Stanley azonban rámutat: míg 2008-ban a leginkább sérülékeny feltörekvő országként vártuk a válságot a régióban, addig mostanra a középmezőnybe kerültünk..." V.G. 2016.02.13

Fikalnyik Eugén 2020.04.16. 16:14:26

@rallus:
"Gyurcsány nevű illetékes (...) ő legalább egy közületek.... "

Ezzel nagyon mellé lőttél.
Netán és is KISZ titkár lettem volna?
Nem az a gazdád, a vályogházas tolvaj.

rallus 2020.04.16. 16:25:14

@Fikalnyik Eugén: Látod ez egy alapos, korrekt cáfolat volt....

Emmett Brown 2020.04.16. 16:34:47

@rallus: mennyi államadósság keletkezett a MANYUP miatt?

Boar. 2020.04.16. 16:39:53

@Emmett Brown: Most miért akarod összezavarni szegényt?

rallus 2020.04.16. 16:56:02

@Emmett Brown: Konkrétan:
"... a központi költségvetés a Nyugdíjbiztosítási Alap támogatására 1998-ban 28,1 milliárd forintot, 2009-ben már 599,1 milliárd forintot fordított, ami több mint hússzoros növekedést jelentett, és 2009-ben már meghaladta a GDP 2 százalékát. A nyugellátások finanszírozásához a központi költségvetés egyre növekvő arányban járult hozzá, míg 1998-ban ez az arány 3,6 százalékot, 2009-ben már 21,1 százalékot tett ki..."

És emellett kötelezően ÖNKÉNTES volt, így aztán rengeteg jó elvtárs éldegélhetett boldogan az állami alapnál sokkal magasabb működési költségből...
Ja és aki nyugdíjba ment, azt előtte gyorsan átnyomták az államiba...

Emmett Brown 2020.04.16. 17:01:50

@rallus: ok. 2009 ben 2%, 11 évvel korábban majdnem nulla. kiegyezhetünk abban, hogy 2010re GDP arányosan kb 10% lehetett a felhalmozott adósság?

rallus 2020.04.16. 17:02:27

@Emmett Brown: És ha megnézed, (miért ne tennéd...) akkor azt is láthatod, hogy a manyupok főként magyar állampapírt vásároltak a befolyó pénzből....szóval hülyék azért nem voltak és ez nagyszerűen beilleszkedett a Gyurcsány-Veres-Bajnai triónak az állam eladósítására való törekvésébe.
Ismeretlen okból a művelt nyugaton nem voltak ilyen pénztárak....de a hitelezni szándékozók nagyon dicsérték a miénket! A fene sem érti....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 17:04:36

@rallus: Megint olyan számokkal érvelsz (érv?? hahaha) amiket nem értesz. Abból a 600 milliárdból 300 milliárd a manyupba ment, amit aztán 2010 után Orbánék elköltöttek. Ja és volt egy válság. És 2009-ben még volt 150 milliárdnyi 13. havi nyugdíj is. Ostoba vagy.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 17:07:44

@rallus: "akkor azt is láthatod, hogy a manyupok főként magyar állampapírt vásároltak a befolyó pénzből....szóval hülyék azért nem voltak " - megint látszik milyen tájékozatlan vagy. A befolyó összegek azt hiszem hatvan százalékából kötelesek voltak állampapírt vásárolni.

rallus 2020.04.16. 17:12:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mindenki tudja, hogy akkor nagy és biztos volt itt a jólét, bennünket irigyelt egész Európa és boldogan ugrabugrált a Pannon puma!
Talán ennek is köszönhető, hogy már ti is érzitek a zsigereitek mélyén, hogy örökre leáldozott a hülyék által megválasztott gazembereknek...és természetesen az egyre ostobábban vicsorgó híveiknek is...
Egy esélyetek van: Minden gőzt a kürtre! Ez viszont szánalmas...az egykor nagy és büszke ballib oldaltól....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 17:17:03

@rallus: Te! Most hogy minden számodat szétszedtük vagy megcáfoltuk, jön az üres frázisok pufogtatása? Szánalmas vagy.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 17:20:31

@rallus: Nem ilyen marhaságokkal kellene okoskodnod, hanem azokkal az intézkedésekkel, amelyt most hoznak! Amik tényleg jók.

www.portfolio.hu/gazdasag/20200416/varga-mihaly-uj-adointezkedeseket-jelentett-be-426446

nemecsekerno_007 2020.04.16. 17:41:19

Majd a piac eldönti. Nem ezt szoktátok mindig mondani?!

Amúgy az összes egyetemnek át kéne alakulnia alapítvánnyá, mert ez a szociális foglalkoztató jelleg totál kizárja azt, hogy verseny legyen.

Agyrém, hogy minden szarra közbeszerzést kéne kiírni, az oktatók teljesítménalapú bérezését meg korlátozza a bértábla. Az inkább diplomagyűjtőknek kedvez.

Az egyetemek is a szocializmus utolsó bástyái mint sok más. A többség 90-ben egyből a pofájába kapta a kapitalizmust, abból is a vadabb verziót, miközben hallgathatta az átmentett értemiség, közpénzből fizetett okoskodásait.
"A munkavállalóknak mobilisabbnak kéne lennie, át kéne képeznie magukat etc..."

Mindig vicces amikor visszanyal a fagyi.

Üdv a kapitalizmus rögvalóságában fiúk, lányok.

gtri 2020.04.16. 18:11:52

@nemecsekerno_007:

Semmi probléma, legyen verseny. Csak kéretik ezt a szemléletet mindenhol érvényesíteni.
"Profi" futballklubok állami támogatása? Legyen verseny! A foci mint "teljesítményalapú" ágazat... :)

Szóval a probléma, hogy a fagyi nem nagyon nyalogatja a kormányzati kedvenceket. Irányított nyalásról van szó. Egyeseknek visszanyal (egyetemek) másoknak nem (pl. "profi" futballklubok). Csak annyit kérnénk, hogy a kapitalizmus mindenhol érvényeüljön. Hadd köszönthessük a kapitalizmus rögvalóságában a focista díszpintyeket is! :)

Emmett Brown 2020.04.16. 18:16:45

@rallus: igen. tehát a manyup megtolta az államadósságot. viszont a pénz ott volt benne. Magyarul csak technikailag növelte az adósságot, hiszen mint a mellékelt példa is mutatja, egy csettintéssel visszakerült az államhoz.

Úgyhogy légyél olyan kedves a manyupba áramlott lóvé összegét levonni a 2010-es államadósságból. Úgyhogy az a nagy adósságcsökkentés az bizony annyi volt, hogy technikailag ki lettek vezetve a papírok.

baldoc 2020.04.16. 18:18:17

@rallus: Euróban mennyit nőtt az állami tulajdon értéke 2010 májusa óta?

nemecsekerno_007 2020.04.16. 18:26:34

@gtri: A focistákat 10 éve támogatják erősebben.

Az egyetemeket 30 éve.

leponex 2020.04.16. 18:29:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

- 1997-ben állami nyugdíjrendszer volt, az aktuálisan befizetett járulékból fizetve az aktuális nyugdíjakat. ( Meg egy kicsit kiegészítve, mert a nyugdíjasok döntik el a választásokat :( )

- a manyup bevezetésével a járulék cirka negyedét átirányították ide, ( munkáltató + munkavállaló, abszolút demokratikusan volt akinek kötelező volt, volt aki nem is léphetett be, és volt aki eldönthette ), azzal az ígérvénnyel, hogy majd annak felhalmozásából fizetik a nyugdíj egy részét. A másikat a zállamugye, az a gonosz.

A pénzt nem a tag, hanem a pénztár, illetve a megbízott alapkezelő kezelgette.
Mindenféle hozamgarancia, tőkegarancia nélkül, fix jutalékért, de még a jövőbeni nyugdíjra sem vállalt garanciát, egy esetleges csőd esetén az állam vállalta ezt végül.

Eddig vágod?

Zéró befektetés, zéró kockázatvállalás, zéró nyugdíjfizetési garancia, járulékbeszedés állami költségen, fix jutalék.

Cserébe az állam ezen alrendszere elvesztette forrásainak nagy részét aminek pótlására állampapírt kellett kibocsátani.

( Mert ugye az aktuális nyugdíjakat nem lehetett csökkenteni, hiszen velük nyert Horn is előtte )

Szerencsére ott voltak az alapkezelgetők, akik (az átirányított járulékokból) kamatfelár fejében megvették az állam papírjait. Azért, hogy megkaphassák azt a járulékot ...

Ez így összeáll benned?

Röviden és tömören: az állam eladósodik, hogy majd valamikor garanciát vállalhasson a nyugdíjkifizetésre, ha az alapokkal baj történne.-)

Még egyszerűbben:
Az állam a nyugdíjalap egy részét ingyen, garancia nélkül átadja az alapkezelgetőknek, akik ebből kamatra ! hitelt nyújtanak az államnak a nyugdíjak kifizetéséhez.
Ögyes.
A rendszer teljes felfutása cirka 40 évig tartott volna, ezalatt 10 000 Mrd Huf-nál nagyobb állami járulékot vontak volna ki a költségvetésből,
ezzel együtt ugyanennyi kamatos kamattal, cds felárral növelték volna az államadósságot.
Természetesen az idők végezetéig, hiszen az adósságot soha nem lehet visszafizetni (legfeljebb egy újabb hitelből), de a kamatait folyamatosan kell...

No, ezt jelentette a manyup.

Ez az egyszerű, de remek jövedelemszivattyú mindenféle tőkebefektetés nélkül a végtelenségig fenntartható fix jutalékot biztosított volna - döntő részt külföldi pénzintézetek számára.

Ez a privatizáció összehasonlíthatatlanul nagyobb biznisz lett volna az addigi állami vagyon egyszeri privatizációjával.

Szívesen.

baldoc 2020.04.16. 18:34:54

@leponex:" Szívesen. "
Maga ennyire büszke, hogy ideszart?

leponex 2020.04.16. 18:36:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Te! Most hogy minden számodat szétszedtük vagy megcáfoltuk,"

Ja.
Szokásod szerint.

index.hu/gazdasag/2014/02/21/eu_hibas_volt_a_maganpenztari_rendszer/

"Nem riasztó a magyar magán-nyugdíjpénztári rendszer megszűntetése Fritz von Nordheim szerint. Az Európai Bizottság foglalkoztatási főigazgatóságának nyugdíjszakértője az MTI szerint úgy vélte, a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer finanszírozási modellje alapvetően hibás volt.

Szerinte a bizottság támogatja, hogy az állami nyugdíjat magánmegtakarítások egészítsék ki, ám a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer sem kiegészítő jellegű nem volt, sem megtakarításnak nem lehetett tekinteni.

"Az történt, hogy az állami nyugdíjakat fedező bevételből egy részt kikanyarítottak, és magánszámlákon helyeztek el, de arra nem volt törekvés, hogy a befizetéseket valóban privatizálják, vagy a kieső állami bevételt pótolják" - magyarázta von Nordheim. Azt mondta, a sikeres magán-nyugdíjpénztári rendszerek valóban magánmegtakarításokat kezelnek, amelyeket az adott ország közvetett támogatással ösztönöz, például a befizetés csökkentheti az adóalapot."

Szívesen.

Könnyű úgy hazudnod, hogy nem ismered a valóságot ...

Budapest a kutyaszar városa 2020.04.16. 18:41:16

Jobb helyeken az ilyen ördögi ravaszsággal és lókupec pofátlansággal, jogi csűr-csavarral véghez vitt tolvajlásokért akasztanak ! Ez a magyar nép bamba pofával tűri, hogy napról-napra gátlástalanabbul rabolják el tőle az utolsó filléreit is.... , az agyhalottak még tapsikolnak is !

leponex 2020.04.16. 18:47:53

.@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Megint olyan számokkal érvelsz (érv?? hahaha) amiket nem értesz. Abból a 600 milliárdból 300 milliárd a manyupba ment, amit aztán 2010 után Orbánék elköltöttek."

Ja.

A 300 mrd hitelpénz volt ugye, államadósságból, drágán, nem kicsit, nagyon.
+ kamatos kamatai az idők végtelenségéig, cds-felárral az EGÉSZ addigi államadósságra ...

Nem, te nem lehetsz ennyire ostoba ....

jollytall 2020.04.16. 18:48:56

Az egyetemi alapítványokhoz:
- Elvileg teljesen helyeselhető, hogy az egyetemek ne költségvetési tételek legyenek, mert ami állami az ritkán tud versenyképesen működni.
- A nagy nemzetközi egyetemeknek komoly vagyona van, amit aktívan forgatnak. Cambridge Trinity College-ről az a hír járja, hogy övék a Tesco 50%-a és még rengeteg minden más, pedig az nem is egyetem "csak" egy college az egyetemen belül.
- A magyar egyetemek szegények, így egy egyszeri nagyobb vagyonjuttatás nélkül nem tudnak átállni erre az útra.

Ami viszont gond, kérdés, aggodalom:
- Kérdés, hogy ez a jó út-e? (Szerintem igen lenne a válasz, ha nem lenne a többi kérdés lentebb).
- Ki mekkora összeget kap? Ki dönti el és mi alapján? Elég aggályos, ha ez nem transzparens, közmegegyezésen alapuló, hanem ad-hoc, urambocsá pártszimpátia alapú.
- Fel van-e készülve egy magyar szervezet ekkora vagyon kezelésére? Ehhez érteni is kell. Mi van, ha elveszítik? Akkor megint az államnak kell a zsebébe nyúlni, mert a Közgáz nem fogja lehúzni a rolót.
- Amikor elkezdték ezt a Közgázzal, nagyon nem értettem Hernádi szerepét. Ő ült be az alapítvány elnöki(?) székébe. Minden racionalitás szerint ennek fordítva kellett volna történnie: az alapítvány, mint az egyik nagy tulajdonos, képviselőjének kellene beülnie a MOL és Richter igazgatóságába, nem a tulajdon vezérigazgatójának a tulajdonoshoz. Tipikus farok csóválja a kutyát.

gtri 2020.04.16. 18:50:28

@nemecsekerno_007:

Az egyetemek állami tulajdonban vannak (most folyik a privatizáció). A fociklubok nem. Vagyis állami pénz ne legyen bennük. "Profi" klubok. Éljenek meg a kapitalizmusban. Ne legyen "mini szocializmus" számukra sem. Olyan nagy kérés, hogy ők is részesüljenek a kapitalizmus gyönyöreiből? :) Vagy legyen mindegyikben tulajdonos az állam és bocsássa nép "fideszesül a zembrerek" rendelkezésére az infrastruktúrát. Hadd sportolhassak én is luxuskörülmények között.

Szóval ha sokallja a szocializmust az egyetemek esetében akkor legyen szíves sokallja azt a "profi" futballklubok esetében is. Ne legyen finnyás és nekik is regéje el örökbecsű mondatát: "Üdv a kapitalizmus rögvalóságában fiúk, lányok."

nemecsekerno_007 2020.04.16. 18:52:55

@leponex: Touché! És még mindig nem képesek felfogni, hogy mekkora átverés volt. Ugyanazt szajkózzák 10 éve. Na ezért nem szabad ezeket a hatalom közelébe se engedni, mert bármit bevesznek csak a megélhetési jogvédők elégedettek legyenek.

nemecsekerno_007 2020.04.16. 18:56:25

@gtri: A fociklubbok tao pénzt kapnak cégektől és valóban nem állami kézben vannak. Az egyetemeket is ki kéne venni az állami kézből, akkor oda is lehetne pénzeket csoportosítani. De az nem indok az egyetemek "magánosítása" ellen, hogy a fociklubok magáncégek, mégis kapnak állami pénzt. Ami nem állami, hanem a cégek fizetik mint ahogy írtam.

leponex 2020.04.16. 19:00:28

@Emmett Brown:
" tehát a manyup megtolta az államadósságot. viszont a pénz ott volt benne. Magyarul csak technikailag növelte az adósságot, hiszen mint a mellékelt példa is mutatja, egy csettintéssel visszakerült az államhoz."

Aha.

És az államadósság kamatai?
Az alapkezelgetőknek kifizetett fix jutalék?
A durván megnövekedő államadósságszint miatt magasabb cds-felár miatt azEGÉSZ államadósságfinaszírozás további kamatkiadásai?

Szóval ha Te adsz nekem egy millát, ( eladósodsz) majd én tíz év múlva visszaadom azt az egymillát, akkor ez csak technikai eladósodás volt részedről?
Miközben én kamatra (vissza)adtam neked az egymillát, és felvettem a jutalékot azért, mert kezelgettem a pénzedet?

Én kaszáltam a te pénzedből évekig, de te meguntad, és elraboltad az én egymillámat.
:)

baldoc 2020.04.16. 19:01:25

@nemecsekerno_007: "Ugyanazt szajkózzák 10 éve"
Hát a Biblia 3000 éve mondja ugyanazt és mégis sokan legyintenek rá!

leponex 2020.04.16. 19:01:47

@nemecsekerno_007: Ezt a tisztelt választópolgárok sokasága majd jól eldönti, ahogy szokta az elmúlt évtizedben ...

jollytall 2020.04.16. 19:02:01

A magánnyugíj-pénztárhoz:
- Az "alap" (azaz a kötelező) nyugdíjra több jó megoldás is elképzelhető. Lehet ez állami adó-visszaosztás jellegű, és lehet ez piaci alapú is. Mindkettő tudhat működni.
- Ha az egyetemeknél éppen a mai hatalom pártolja a magánosítást, piaci alapra tételt, akkor a nyugdíjnál miért voltak (lettek volna) ennyire ennek ellenére elvi okokból? Itt sokkal inkább pénzügyi, mint elvi okok álltak a döntés mögött.
- Az ős probléma a 2. vh-tól indul. Előtte nem volt mindenkinek nyugdíja, sokakat a családjuk tartott el öregségükre, vagy az sem. (Innen származik a "nyugdíjas állás", ami nem azt jelenti, hogy nyugdíjig ott el lehet lébecolni, hanem azt, hogy a munkáltató fizet utána egy nyugdíjalapba). A régi nyugdíjalapok komoly vagyonokat kezeltek (sok házon lehetett látni ilyen kiírást). A 2. vh sok vagyont elvitt, és az új hatalom akart a munkásoknak is nyugdíjat adni.
- Mivel vagyon nem volt, aminek a hozamából lehetett volna nyugdíjat fizetni, az egyetlen megoldás az volt, hogy a friss befizetésekből legyen kifizetve a nyugdíj. Így viszont nem épül(t) vagyon.
- A Manyup arra a feltételezésre épült, hogy a gazdaság elbírja, ha a befizetések egy kisebb része elmegy a Manyupba. Ez addig ameddig vannak olyanok akik csak régi nyugdíjat kapnak (teljesen az államtól) teremt egy hiányt. Utána az állam olyan arányban adja a nyugdíjat amilyen arányban a befizetést beszedi, a többit pedig a magány alap teszi hozzá. Ha ez tudott volna tovább menni, akkor néhány évtized után újra lehetett volna az arányon változtatni és így kb. 100 év alatt átállni egy magán alapú rendszerre. Ez alatt talán a pénzügyi kultúra is kialakult volna.
- Brüsszel nem fogadta el, hogy a Manyup vagyon is beszámítható legyen a hiánykalkulációkba, így el kellett venni.
- Az csak szomorú a történetben, hogy agyon szapulták az alapokat ("eltőzsdézték a vagyont"), míg azóta szárnyaló hozamokat hoztak azoknak, akik bent maradtak. A nagy vízválasztó majd pont a mostani válság lesz, hogy most elveszítenek-e mindent, vagy szépen túlélnek.

gtri 2020.04.16. 19:05:41

@leponex:
Hmm. Az MNB már kötelező (újbeszélül "alanyi jogú tagságot nyújtó" :)) jóléti alapokrol álmodozik. AZ MNB-nek a vezére Matolcsy György. A nagy pénztárpusztító.

www.napi.hu/magyar_vallalatok/joleti-alapok-mnb-nyugdijpenztar-kotelezo-versenykepesseg.692501.html

"A jóléti alapokba mindenkit alanyi jogon léptetnének be, az egyéni befizetés bérarányos mértékéről mindenki maga dönthetne - fejtegette Nagy Koppány.
Az MNB igazgatója úgy látja, számos előnye lenne ennek, finanszírozná a tőzsdét, az államot, kiegyensúlyozná az egyéni jövedelemkülönbségeket, és kezelné a demográfiai kihívásokat is."

Persze a kormány érzi, hogy a kötelező tagság eléggé hajazna a MANYUP-ra és ezért leszarja Matolcsyt ebben a témakörben. Ő azonban nagyon szeretné beterelni az embereket egy "alanyi jogú tagságot nyújtó" akolba.

Más:
Az egyik érv az volt a manyup ellen, hogy magasabb a költsége, mint az önkéntes pénztáraknak. Hát nem kiderült, hogy az önkéntes pénztárak
nem voltak tagjai a Pénztárak Garancia Alapjának, a manyupok viszont igen. Vagyis a manyup-ok fizettek olyan díjat amit az önkéntes pénztárak nem. És láss csodát, nagyobbak voltak a költségeik. De a kormány már vizsgálja (tavaly még vizsgálta), hogy az önkéntes pénztáraknak is legyen garanciaalapja (amit persze a tagok (fideszesül: a "zemberek" ) befizetéseiből töltenének fel. Csak nem növekedni fognak a költségeik?

Mióta beszántották a manyupot a Pénztári Garancia Alap is csak árnyéka önmagéának, de még létezik.
www.pga.org.hu/content02.html
------
A másik vád az volt a manyup-ok ellen, hogy eltőzsdézték a "zemberek" pénzét. Na, nemrég az a hír érkezett, hogy az MNB és a kormány azon dolgozik, hogyan lehetne tőzsdei papírok még nagyobb volumenű vételére rábírni az önkéntes pénztárakat. Kell a pénz a Mészáros papírok "szárnyaltatásához". :) Szóval a mostani irányvonal szerint helyes, ha a nyugdíjpénzekkel tőzsdéznek.

www.portfolio.hu/befektetes/befektetesi-alapok/valtozas-johet-a-nyugdijpenztaraknal-garanciarendszert-akar-az-mnb.299240.html
--------------
Ami régen vád volt az most elérendő cél. Nem Eurázsia a gonosz most, hanem Óceánia...vagy fordítva. Változik a széljárás, de nagyon! :)

ElikIkke 2020.04.16. 19:14:27

@nemecsekerno_007: Ha tanulmányozod a 100 legnagyobb magyar vállalat listáját, azon egyetlenegy vállalatot sem találsz, amely 1990 után alakult és valamilyen innovációs tevékenységhez lenne köthető a tevékenysége. Az állami és EU-s pénzekből "gazdálkodó" Mészáros és Mészáros Kft. és társai nem kapitalista vállalatok, tulajdonosai jól ismert stómanok, comprador bourgeoisie tagjai, keleti oligarchák. Nagyítóval sem lehetne egyetlen innovatív, vállalkozói spiritusszal megáldott figurát találni köztük. Csak egyet mondok még: Rogán Antal "feltaláló", szabadalomtulajdonos, akinek "találmánya" a Magyar Telekomnak milliárdokat ért.

Törpvadász 2020.04.16. 19:19:30

@ElikIkke: De, a pornós pali. Gattyán az egyetlen, mert Csányi is, hogy hogynem jókor volt a privi közelében...

Törpvadász 2020.04.16. 19:22:08

@gtri: Ne felejtsük el a többi sportklubot sem: ahol megjelent az állami habzsidőzsi, ott lejtmenetbe kezdett a sport...

leponex 2020.04.16. 19:28:08

@jollytall:
"- A Manyup arra a feltételezésre épült, hogy a gazdaság elbírja, ha a befizetések egy kisebb része elmegy a Manyupba. Ez addig ameddig vannak olyanok akik csak régi nyugdíjat kapnak (teljesen az államtól) teremt egy hiányt. Utána az állam olyan arányban adja a nyugdíjat amilyen arányban a befizetést beszedi, a többit pedig a magány alap teszi hozzá. Ha ez tudott volna tovább menni, akkor néhány évtized után újra lehetett volna az arányon változtatni és így kb. 100 év alatt átállni egy magán alapú rendszerre. "

Legalább értelmes, normális megközelítést is lehet olvasni erről, gratula.

Valóban, egy szufficites költségvetés esetén ez egy reális alternatíva lehetett volna.
Némiképp persze ez is 'igazságtalan', hiszen azoknak az adóiból is lett volna a nyugdíjalap felhalmozása (100 év alatt), aki abból már nem kaptak volna vissza semmit.

Tartósan deficites költségvetés esetén közgazdasági nonszensz államadósságból majdani nyugdíjalapot 'felhalmozni'. (Hozam-tőke-nyugdíjgarancia nélkül semmiképp.)

A valóban önkéntes, valóban magánmegtakarításból (is) történő magánnyugdíjalap most is meg van.
Az önkéntes magánnyugdíjpénztári rendszer.

És a költségeit megosztva a magánszemély, az adókedvezménnyel az állam, valamint a munkáltató (önként vállalva) viseli.

Ezt kellene talán jobban felfuttatni.

("eltőzsdézték a vagyont"), - ez valóban egy eléggé demagóg magyarázat volt, bár nem kevés valós alappal.
A 'tőzsdézés" költségei az alapkezelgetőknek garantált fix jövedelmet jelentett, ennyivel csökkentve a befizetett járuléktömeget.
És se a hozamra, se a tőkére semmiféle garanciát nem vállalt.
Csőd esetén, a rosszul kezelt veszteséges alapkezelgetés miatt természetesen megint csak az államra maradt volna a nyugdíjkifizetés.

És a tőzsdének kockázatai is valának, most éppenséggel:
www.napi.hu/magyar_gazdasag/koronavirus-jarvany-magyarorszag-tozsde-nyugdij-nyugdijpenztar-megtakaritas-ongondoskodas.701826.html

"A tavalyi pompás hozamokat néhány hét alatt elolvasztotta a koronavírus miatti tőzsdei pánik a nyugdíjkasszáknál."

Törpvadász 2020.04.16. 19:28:14

Olyan tempójú lopás indult meg a vírusos intézkedések leple alatt, hogy a fejemet sem bírom olyan gyorsan forgatni. Aki ezt nem látja (lásd a Mol és Richter részvények Senkifia részére való átadása) az nem akar látni. Ugyanakkor a "cégmentés" olyan lassú, hogy egy halott csiga tolatva is megelőzné. Bár szerintem itt is a cél a mazsolázás: a jobbakat majd Nercégeknek játszák át, mert már nincs mit ellopni, elfogytak a nagyok...

leponex 2020.04.16. 19:35:52

@gtri: "A jóléti alapokba mindenkit alanyi jogon léptetnének be, az egyéni befizetés bérarányos mértékéről mindenki maga dönthetne - fejtegette Nagy Koppány."

Nagyon helyes gondolat!
Bár épp Ligeti úr tiltakozhatna ez ellen a leghangosabban, hogy az állam KÖTELEZ valakit nyugdíjmegtakarításra, hogy ezzel áttételesen az államadósságot további hazai magánmegtakarításokból finanszírozhassa :)

A SAJÁT béréből annyit tehet félre nyugdíjra a magánszemély, amennyit tud, akar.
És nem mások finanszírozzák MOST a majdani nyugdíját államadósságon keresztül.

Ezt hívják 'magánnyugdíjfelhalmozásnak'.
Hajrá!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 19:47:55

@leponex: Figyú! Én sosem értettem egyet a manyuppal, szerintem is jó hogy megszüntették. Engem az érdekel hogy a 3000 milliárd hova tűnt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 19:52:08

@leponex: Menj már a hülyeségeiddel! Nem a manyup mellett álltam ki, ha tudnál olvasni, hanem rallus idióta számait cáfoltam, hogy miből, hogyan lett az adósság, hol voltak tartalékok és azok hova tűntek el. Tanulj meg olvasni mielőtt nekiállsz okoskodni!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 20:11:15

@leponex: Te okoskodó faszfej! Ezt írtam már tegnap is. Minek ugatsz ha nem érted miről van szó?

"Kurt úrfi teutonordikus vezértroll2020.04.15. 15:46:32
@degreen: A manyup megszüntetésével maximálisan egyetértettem. Én nem is léptem be soha. Most a válságban látszik is hogy mennyit buknak a nyugdíjalapok. A gond az hogy hova lett az akkori GDP 10 százalékát kitevő pénz?"

parpercpolitika.blog.hu/2020/04/14/renduletes_kapkodas?full_commentlist=1#comments

sóhegy049 2020.04.16. 20:19:11

Érték átmentés másként?
Vennék én is 1-2 hónap múlva féláron egy adagot a MOL-ból! :-)
Ja, hogy azt már nem...
Manyup mellé ez mondjuk apró, csak már rohadt sok apró csordogált el.
-
És ezek akarnak itt fehér gazdaságot...

leponex 2020.04.16. 20:20:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Én sosem értettem egyet a manyuppal, szerintem is jó hogy megszüntették. Engem az érdekel hogy a 3000 milliárd hova tűnt."

:)
Ezek szerint tudsz te újat is mondani, bár én még nem találkoztam részedről a manyup közgazdasági képtelenségét bemutató kommenttel.

Itt a nagy lehetőség, hajrá!

Az a 3 ezer mrd jó egy ezressel megtoldva ott volt az államadósságban.
De inkább többel.
Merthogy abból lett 'felhalmozva' .

Egy része közvetlenül államadósságtörlesztésre ment, hiszen állampapírban volt.
Másik része a tőzsdén, aminek egy részét eladva bekerült a költségvetésbe.
Gondolom, maradt is valami még tőzsdei eszközökben.
Fizetni kellett a 'reálhozamokat' is, érdekes módon a 'reálhozamok' fedezetét: az államadósság kamatait valamiért nem kellett a manyup 'vagyonból' megtéríteni.
Se azt a megemelkedett kamatot sem, amit a manyup miatt megnövekedett államadósságnövekedés miatti cds-felár az EGÉSZ államadósságra nézve okozott.
A manyup veszteségeit is finanszírozni kellett addig is míg meg ne szüntették, az bizonyos, hogy a manyup legalább (több)ezermilliárdos veszteség volt az államnak.

Ragozzuk még?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 20:21:10

@sóhegy049: Ja! Milyen jó hogy a sok MOL részvénye van az államnak. Jó sokat lehet bukni rajta.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 20:25:54

@leponex: Pedig sokszor leírtam. Úgy hogy szépen leállhatsz ezzel és elmesélheted hova lett a 3000 milliárd manyup, a 7 milliárd euró devizatartalék, miért lett 29600 milliárd az államadósság, amihez hozzácsaphatod az Eximbank 600 milliárdos adósságát és hol a a 2014-2020-as ciklusban lehívott 8900 milliárd forint EU támogatás.

leponex 2020.04.16. 20:29:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
:)
minden hülyeségedet nem olvastam, igazad van.
Kicsit karcosan barátsátalan vagy mint mindig, ahogy megismertelek derék Walesi Bárdunk emlékezetes blogján ...
De tíz év bőven elég volt egy megalapozott magánvéleményhez veled kapcsolatban :)

Csodálom kitartásodat, hogy még mindig azt a 'manyup vagyont' hajkurászod, ami csak a virtuális térben létezett vagyonként.
Ami a valóságban adósság volt.
Nem kicsi, nagy.
Normális embereknek eszébe nem jutna azt hinni: milyen vagyonos lettem hitelből, amit ingyen odadtam másnak ...
THLPJ.
üdv!

sóhegy049 2020.04.16. 20:34:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Most? Most fent van, de lesz az lent, mert le kell mennie.
Na akkor lenne jó belecsapni. :-)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 20:39:59

@leponex: Te aztán képben vagy. Négy éves a nickem. :-)) Megalapozott a véleményed. Na annyit is ér. De látom a matek neked nem megy. Ha felveszek 2 forint hitelt, egyet elbaszok, egyet beteszek a malacperselybe. Az asszony meg felvesz egy forint hitelt, elbassza, de feltöri a malacperselyt és azt is elbassza ami benne van, akkor ki vett fel több hitelt és ki baszott el több pénzt? menni fog te megalapozott véleményű? :-))

"Kurt úrfi teutonordikus vezértroll
0 bejegyzést írt és 10696 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2016.04.09. óta tag."

leponex 2020.04.16. 20:45:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
hogy mennyire thlpj vagy ...

szerinted a pillanatnyi részvény érték mindent elmond ...

"Erős eredményt ért el a Mol-csoport 2019-ben – idézi a cég lapunknak eljuttatott gyorsjelentése Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót. A regionális multivá nőtt hazai energetikai társaság a tavalyi első három negyedév eredménye alapján emelte az éves ebitda-célkitűzését 100 millió dollárral, 2,4 milliárd dollárra, s ezt sikerült – ha nem sokkal is, de – túlteljesítenie: az 2,44 milliárd dollár lett, forintra átszámítva 708,9 milliárd. Szemben a 2018-as 2,69 milliárd dollárral, ami akkor 728,2 milliárd forintnak felelt meg."

igaz, a demagógiáddal a primitív matekod versenyt fut...

Add össze előjelhelyesen öregem az állami vagyon növekedését, a lakosság vagyonnövekedését, a beruházásokat, az örökölt államadósságot és kamatait, az életminőség változásait, ....

PS: egy pillanatra azt hittem, valami jó történt veled ...
De ha nem, hát nem.

leponex 2020.04.16. 20:49:46

PL:
"Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]
0 bejegyzést írt és 2251 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2012.08.25. óta tag."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 20:50:33

@leponex: Már kétszer leégtél a véleményeddel. Szart sem ér. :-)) Mellesleg a lakosság vagyonnövekedésének mi köze van az államadóssághoz és az állami vagyonhoz? Tiszta hülye vagy.

TSandor Toth 2020.04.16. 20:50:38

@Boar.: tévedsz. Budapest volt a legeladósodottabb város Magyarországon bármely részét nézzük a statisztikáknak. (bruttó-nettó, egy főre jutó stb, stb) Ráadásul úgy , hogy a Demszky éra (1990-2010) húsz éve alatt mindösszesen 4 év volt amikor (1998-2002) nem "baráti" kormánya volt. Mindezek ellenére sikerült rekord méretűre növelnie a város hiányát és hitelállományát úgy, hogy nem mellesleg megszabadult a város minden tulajdonától (vízmű, gázmű elmű stb, stb). Belefogott (többszöri sikertelen nekifutásra) a 4-es metró néven elhíresült mutatványba ami az ő fáraói nagyságát lett volna hivatott kiemelni. Emellett elévülhetetlen érdemeket szerzett a város tömegközlekedési járműveinek Indiában szokásos színvonalára süllyesztésében.
Oszt mondj egy valamire való kupac szart Budapesten amit neki köszönhet a nép az istenadta?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 20:51:44

@leponex: Látom egy rajongómhoz van szerencsém. :-)) Ennyiszer megaláztalak hogy loholsz utánam?

sóhegy049 2020.04.16. 20:52:22

@leponex:
Lesz az MOL még lejjebb, csak nézz majd 1 hét múlva rá a többire is! :-)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 20:53:31

@TSandor Toth: Itt a következő töpörödött agyú! "nem mellesleg megszabadult a város minden tulajdonától (vízmű, gázmű elmű stb, stb)." - ezek mikor voltak a főváros tulajdonában? :-))

sóhegy049 2020.04.16. 20:58:41

@TSandor Toth:
Azért az elmúlt 10 évben sem történt itt semmi érdemleges. Az, hogy vettek rothadó metrókocsikat? A buszok állami feltőkésítéssel megspékelt VT-Arriva tulajdonai, Ez meg az az Arriva, akit Máltárol kivágtak, mint a taknyot? :-)
Mindemellett a peremkerületekre ránövekedett agglomeráció miatt már lassan élhetetlen a város, mert egy cm útfejlesztést nem hoztak létre!

gtri 2020.04.16. 21:00:57

@leponex:
Hajrá!
Csak egy gond van. Az önkéntes nyugdíjpénztárak tagsága kb 1 150 000 fő körül stagnál. Nagyon nem akar növekedni. Az 1 150 000 tagnak egy évben kb 55 milliárdot fizet be ("A pénztári befizetésekhez kapcsolódó adó-visszatérítés3 2018 év végén 10,9
milliárd forintot tett ki".)
Szóval az Orbán rendszer alatt a munkavállalók évi 55-60 milliárdot fizetnek be tagdíjként az önkéntes pénztárakba. Az egy főre jutó vagyon kb 1 250 000 Ft.
Az adatokat innen lehet kibogarászni:
www.mnb.hu/letoltes/tajekoztato-penztar-2018q4.pdf

Egyszóval: a "zemberek" nem nagyon akarnak belépni és a meglévők sem nagyon fizetnek be. Tanult a nép a manyup-ok beszántásából. Nem hagyja, hogy a pénze szem előtt legyen! :)

Vagy lehet, hogy vették a propagandát miszerint az alapkezelők lenyúlják a pénzt. Csak nem alapkezelők vannak az önkéntes pénztárak mögött? Megsúgom: bizony alapkezelők vannak mögöttük. A szerkezetük nagyon hasonló a manyup-okéhoz. Ami ott rossz az itt jó? Nem is lépnek be az emberek, nagyon nem akarnak belépni!
Erre jött Matolcsy az "alanyi jogon járó tagság" ötletével. :) Az az ember aki akkor beszántotta a manyupt most egy hihetetlenül hasonló rendszert akar felépíteni. Nem fog sikerülni.

-----------
Ami pedig az államadósságot illeti:
Két tételből összehozok 2500 milliárdot:

1. Budapest-Belgrád vasút: 1700 milliárd
privatbankar.hu/cikkek/makro/budapest-belgrad-vasut-mar-1700-milliardba-fog-kerulni-de-megeri.html

Az, hogy megéri csak az államtitkár hazugsága. Annyira "megéri", hogy 10 évre titkosítani kell a szerződéseket.
Kínai hitelt veszünk fel rá. Ez biztos nagyon-nagyon-nagyon jó lesz a "zembereknek".

2. Foci: 800 milliárd (alsó hangon)
mfor.hu/cikkek/makro/utanpotlas-koltesek.html

Érdekes dolog, már minimum 791 milliárd ment bele csak a fociba (és ennek kisebb része ment csak uátnpótlásnevelésbe), de ilyenkor nem költségérzékenyek a fideszt támogatók. Hamarosan épülni kezd az állami akadémiai rendszer. Az is biztosan ingyen lesz.
Akkora sikereket ért el a magyar foci kb. 1000 milliárdból, hogy a fal adja amásikat. Még a megnövelt létszámú EB 2020-ra sem sikerült egyből kijutni. Hiába, ha teljesítményt kell felmutatni akkor már akadozik az akadémiai gépezet.

De biztos ez az alsó hangon 791 milliárd sem számít. Ez nem növelte az államadósságot. (Ha a miniszterelnök kedven dolgaira megy a pénz az definíciószerűen nem hiányozhat máshonnan, arra nem lehet szükség máshol)
A TAO, a be nem fizetett adó biztosan nem hiányzik máshonnan (mondjuk egészségügy? nagyon aktuális a lélegeztetőgép mostanában)
--------
Ezzel szemben a manyup több millió ember számára jelentett támpontot és 10 évig működött. Ha költségérzékeny, akkor legyen költségérzékeny, de a fenti két tétel esetében is legyen az.

sóhegy049 2020.04.16. 21:00:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Akkor legalább volt bennük tőke és működtek! :-)
A mostani MKM, leánykori neve: Főgáz, évek óta egy honlapot nem tud összedobni, ami 50%-ban működne. Nincs több dolgom velük, csak bepötyögném a mérőállást! :-)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 21:06:22

@sóhegy049: Azért az ELMŰ az eladás előtt keményen veszteséges volt.

TSandor Toth 2020.04.16. 21:07:16

hvg.hu/itthon/20111018_vizmuvek_privatizacio
hu.wikipedia.org/wiki/Budapesti_Elektromos_M%C5%B1vek
mfor.hu/cikkek/vallalatok/Fogaz_privatizacio__befejezodott_a_piacvizsgalat.html?mobileLayoutSelected=0
Egyébként elég lett volna történelem órán oda figyelni mit mond a bácsi vagy néni. Ha nem tudtad vola 1990-ig azaz a "rendszerváltás"-ig ezek mind a főváros tulajdonában voltak. Általános iskola 7. osztály. Ülj le öcsi 1-es.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 21:11:10

@TSandor Toth: Ülj le öcsi, egyes! Demszki mikortól volt polgármester? :-)) De hülye vagy!

Emmett Brown 2020.04.16. 21:11:17

@leponex: inflációval növelt 1 millát adsz vissza, de mindegy. Valamikor fel kell adni a felosztó-kirovót, mert nem fog működni, előbb-utóbb teljesen be fog fulladni.

Ha már ilyen szépen ezt végigvezetted, akkor nézzünk meg egy másik sikersztorit, a letelepedési kötvényt :)

Bárki aki kölcsönad 250-300k eurót egy általad kijelölt cégnek (ismeretlen feltételekkel!) az letelepedhet az országban, családdal együtt. Ez a cég utána jegyzi az államkötvényt. Míg a közvetítő cég azonnal bezsebeli a névérték és a diszkont közötti különbséget, valamint felszámít egy eléggé busás 20-30%os közvetítői díjat, majd a futamidő végén visszakapja tőled a névértéket, és elszámol az ő befektetőivel (ismeretlen feltételekkel, gyanítom az ő általuk kibocsátott értékpapírok annyira nem fialnak nagyot).

Mi a véleményed erről a konstrukcióról, és a luxusjutalékról?

TSandor Toth 2020.04.16. 21:19:38

@sóhegy049: kifizették az önkormányzatok és kórházak adósságát, elővárosi vonatok vásárlása, 4-es metró vég finanszírozása, állatkert megújítása, Fradi pálya, Népstadion (Puskás aréna) MTK pálya, Városliget projekt, Várkert bazár, Budavári építkezések stb, stb. Azon lehet vitázni, hogy kell- nemkell, jó. nemjó de azon nem, hogy ez fejlődés a városnak. Persze egy csomó mindent kéne még megcsinálni. Majd a Geri megcsinálja. A mitis?

sóhegy049 2020.04.16. 21:23:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Az ELMŰ-ÉMÁSZ persze, mert a németek kivették a pénzt, mert ígyis-úgyis kihúzták volna alóluk a szőnyeget. Most állami tőkeinjekció után is vergődik. Sokszor van dolgom velük :-)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 21:25:39

@TSandor Toth: " kifizették az önkormányzatok és kórházak adósságát" - Hogy te milyen buta vagy! Az önkormányzatok és a kórházak adóssága mindig is az államadósság része volt. Ezek kifizetése csupán átkönyvelés. Alapfogalmakat nem ismersz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 21:26:47

@sóhegy049: Az egy másik kérdés. De privatizáció előtt vastagon veszteséges volt.

sóhegy049 2020.04.16. 21:28:00

@TSandor Toth:
Az adósságrendezés akkor, egyszer megtörtént. A beruházások pedig az EU támogatásával jöttek létre, igaz a fele felesleges, de ez relatív. Én itt a peremen sem látok semmit! Az elmúlt 10 évben sem fővárosi, sem pedig kerületi szintű fejlesztés nem történt... Virágot ültettek és televágtak mindent szobrokkal? :-) Hasznos!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 21:28:35

@TSandor Toth: Na! Igen ? Mikortól lett polgármester? Ő alatt fővárosi tulajdonok voltak a közművek? Tényleg ilyen hülye vagy?

sóhegy049 2020.04.16. 21:30:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Akkor is, majd államosítás előtt is és most is! :-)
A német tulajdonos alatt történtek ám ott fejlesztések, csak a nyakukba varrták a középfesz hálózatokat, amiről szó nem volt! Így a buzera mellett kivette a tulajdonos a részét, azt' megvette a kormány, túlárazottan. :-)

sóhegy049 2020.04.16. 21:33:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
A többi is vergődik. Mint írtam van dolgom az ELMŰ-vel, de a többivel is. Az FCSM még egy csődtömeg és egy bürokrata társulat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 21:35:16

@sóhegy049: Én meg ELMŰ-s voltam, vezető pozícióban. és láttam közelről a privatizációt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 21:36:57

@sóhegy049: Ja, a felújított ám újként beruházásnak elkönyvelt villanyórákról, meg az indokolatlan transzformátor cserékről ne is beszéljünk!

Törpvadász 2020.04.16. 21:51:13

@TSandor Toth: A sok (felesleges) stadion engem nem boldogít, amikor most pl kipakolják a beteg embereket, mert nincs elegendő hely a kórházakban, vagy hozzá sem nyúlnak rákos betegekhez, olyan rossz állapotban van az egész rendszer. A többi, felsorolt szupi beruházás jelentős része EU forrás. Csak utána kellene nézni, mert attól, hogy elhallgatják, még az EU finanszírozta.

sóhegy049 2020.04.16. 21:52:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
A felállást nem értem, hogy mindent miért kellett alvállalkozóknak kiszervezni? Akkor, nyilván Neked több rálátásod van, én csak a mérőhelyeimet adom át, meg ugráltatnak utána ellenőrzésekre, de van panasz...

sóhegy049 2020.04.16. 21:53:54

"Ledobták a bajba jutott magyar zenészek első mentőcsomagját
A rendkívüli gyorssegély havi 32 és 128 ezer forint közötti összeget jelent. Az EJI 90 millió forintot szán az előadóművészek megmentésére."
-
Nemecsek 007!
Most akkor hogyan van ez a segély sztori?
A melós nem ér ennyit???

sóhegy049 2020.04.16. 21:58:12

Tényleg minden rendben:
"Közadakozásból vettek tesztelő gépet a tatabányai kórházba, de csak a gyanús eseteket vizsgálnák"
- VS:
"Kétszázezer maszkot és tízezer orvosi védőruhát ajándékoztunk Boszniának
Korábban már több nyugat-balkáni országnak adtunk."

Joggal érezhetem, hogy tele van a faxom?!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 21:59:59

@sóhegy049: Mert olcsóbb sokkal mint saját apparátust fenntartani. megszabadulni is könnyebb adott esetben.

TSandor Toth 2020.04.16. 22:03:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: pont leszarod a tényeket téged csak az érdekel, hogy úgy látszódj mintha okos lennél. De sajnálattal kell közölnöm: nem vagy az. A baj az, hogy nem is leszel. Itt próbálod megélni azt, hogy okosnak látssz. Alapvető tudás hiányzik "csak" és némi intelligencia, hogy megértsd miért nem működik az amit állítassz.
Próbáltam segíteni azzal, hogy elküldtem a linkjét Demszky wiki oldalának és a fent nevezett cégek történetébe betekintést mutató web oldalakra, ahol megtalálhattad volna a helyes választ. Azt ami a való, ami megmásíthatatlan mert már megtörtént és egy ország és a fél világ volt a tanuja. De nem! Te hajtod a saját mondanivalódat cseppnyi esélyt sem adva magadnak arra, hogy a megfelelő háttér információk birtokában világosan és részrehajlás nélkül tudd megtalálni a valóságot. Sajnállak mert a sok katyvaszban megtalálni a valót ugyan rögösebb út, de a felismerés öröme műveltebb, alázatosabb és jobb emberré tehetne. Dehát ahogy szokták mondani: prosztónak is születni kell. Jóccakát

TSandor Toth 2020.04.16. 22:07:46

@Törpvadász: Ja egy részét. Az EU meg a tagországoktól (így Magyarországtól is ) szedi be a rávalót. Az állam az egyik kezével ad a másikkal elvesz. Az EU is ezen forma szerint működik. Csodák nincsenek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 22:14:39

@TSandor Toth: Te idióta! Olvasd már el milyen tulajdonú vállalat volt az ELMŰ!
Faszfej! Guglizzál!

". Az Elektromos Műveket 1949-ben közvetlen állami igazgatás alá vonták, ennek végrehajtására a gyakorlatban azonban csak 1950-ben került sor, amikor a társaság felvette a Budapest Főváros Elektromos Művei (BFEM) nevet. Ekkor terjesztették ki a szolgáltatási területét is a (megnövelt területű) Budapest határain kívülre, az ELMŰ ekkor mintegy 3000 km² lakosságát és iparát látta el villamos energiával.[3]

1963-ban megalakult a Magyar Villamos Művek, és a többi területi áramszolgáltatóhoz hasonlóan az ELMŰ (amelyet ekkor kereszteltek át a Budapesti Elektromos Művek névre) is betagozódott a trösztbe.[3]"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 22:16:53

@TSandor Toth: Ezt írtad te barom! - "nem mellesleg megszabadult a város minden tulajdonától (vízmű, gázmű elmű stb, stb)." Miközben fingod nincs róla.

TSandor Toth 2020.04.16. 22:28:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ismét magántársaság
Az 1996-os privatizáció során a német RWE és a szintén német Energie Baden-Württemberg szerzett jelentős részesedést a társaságban. Részvényeit 1998. december 15-én vezették be a Budapesti Értéktőzsdére, ahol jelenleg B kategóriás részvénynek számít. Fő tulajdonosai 2010 december végén az RWE (55,27%), az Energie Baden-Württemberg (27,25) és a Magyar Villamos Művek (15,18%), a közkézhányad csupán 2,32%.[5]

Az áramszolgáltatási piac liberalizációja részeként a társaság 2007-ben szétválasztotta a hálózat kezelésével és a kereskedelemmel foglalkozó tevékenységeit.
Csak neked "ollóztam" ki a Wikipédiáról.
Na és ki volt a privatizáció idején a Főpolgi?

1988-ban alapító tagja volt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a belőle kialakuló Szabad Demokraták Szövetségének. 1988 októberétől az SZDSZ Országos Tanácsának, 1989 októberétől 1990-ig a párt országos ügyvivői testületének tagja. 1989. június 16-án, a budapesti Hősök terén, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén ő koszorúzott Béki Gabriellával az SZDSZ nevében. Az 1990-es választásokon a VII. kerület parlamenti képviselőjévé választották, a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke és a külügyi bizottság tagja lett. 1990. október 31-én Budapest főpolgármesterévé választották; a két tisztség összeférhetetlensége miatt parlamenti képviselőségéről lemondott. 1990-től 2010-ig főpolgármester (négyszer választották újra).
Wiki

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 22:32:17

@TSandor Toth: Te tényleg totál agyaroggyant vagy. Az ELMŰ nem volt a főváros tulajdona, nem vagy képes megérteni?

sóhegy049 2020.04.16. 22:33:59

Az NKM honlapja most sem működik! ))) LOL (((

sóhegy049 2020.04.16. 22:35:23

@TSandor Toth:
Állami cég volt, ember, olvas el! :-)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 22:36:37

@sóhegy049: Nem, nem érti, az értő olvasás nem megy neki, csak böfög.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 22:41:45

@TSandor Toth: "Sajnállak mert a sok katyvaszban megtalálni a valót ugyan rögösebb út, de a felismerés öröme műveltebb, alázatosabb és jobb emberré tehetne." - Ja, savanyú a fellengzős dumád, csak fingod nincs a tényekről és sem olvasni sem guglizni nem tudsz.

TSandor Toth 2020.04.16. 22:57:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
A két vállalatot az 1910-es évek során a főváros megvásárolta (az MV-t 1914-ben, a BÁV-ot 1918-ban) és egyesítette a fővárosi gázszolgáltatóból kiváló Budapest Székesfőváros Elektromos Művei Rt.-vel, amely 1912-ben lépett a piacra.
wiki
A Budapesti Elektromos Művek Budapesté volt mint ahogy a Budapesti Közlekedési Vállalat is meg a Fővárosi Csatornázási Művek is meg a Fővárosi Nagycirkusz is. stb stb
Hogy a komcsik hova huzogatták papíron azt pont leszarom.
elmuemasz.hu/tarsasagunkrol/rolunk/a-tarsasagcsoport/cegtortenet/elmu
A honlapjukon pont az 1966-1991 -ig terjedő rész hiányzik. Vajon miért?
wiki:1991-ben ismét különálló vállalattá szervezték az ELMŰ-t részvénytársasági formában, majd a szerkezeti átalakításokat követően 1996-ban a társaság többségi tulajdonát külföldi szakmai befektetőknek értékesítették.
1991-ben a Főváros igenis tulajdonosa volt a BEM-nek.
Na csá okostojások

kvadrillio 2020.04.16. 23:04:23

kik kapják a szép-kártyát ???
orbán megbwent a gazdafgoknak nyomja a pénzt !

5% lesz az új lakások áfája a rozsdaövezetben
zed
zed
követés
2020.04.16. 11:35 Módosítva: 2020.04.16. 11:42

Kötelező lesz biztosítani az elektronikus fizetést azoknak a kereskedőknek, akik online kasszát használnak jövő év elejétől, jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. Emellett

a rozsdaövezetben épülő új lakások áfáját 27-ről 5 százalékra csökkentik.

A Szép-kártyára érkezett juttatások 2020. június 30-ig mentesülnek a szociális hozzájárulási adó alól, és az évente adott rekreációs juttatások megemelkednek, a juttatást 450 ezer forintról 800 ezerre emelik a versenyszférában, 200 ezer forintról 400 ezerre a közszférában.

2020. december 30-ig a szállásadónak nem kell beszednie az idegenforgalmi adót, tehát aki belföldön utazik, nem kell fizetnie az idegenforgalmi adót. Gulyás arról is beszélt, hogy rendkívüli helyzetben az adóhatóság türelmes lesz az adózókkal, ha kisebb késedelmek lesznek; fizetés nélküli szabadság: a munkáltatók május 1-től egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetnek a fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalók után.

sóhegy049 2020.04.16. 23:05:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll@TSandor Toth:
A komcsik alatt az akkor is és most is állami MVM TRÖSZTHÖZ tartozott!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ))) LOL (((

kvadrillio 2020.04.16. 23:06:11

HÁNY IDŐSOTTHOB IS VAN, 1035 ? ÉS MINDET MEGDÖGLESZTI A KORMÁNY ??? MINT NYUGATON TETTÉK ???

31 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a borsodnádasdi idősotthonban, egyikük meghalt

15 beteg került kórházba, tudta meg a megyei Kormányhivataltól az RTL Híradó.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 23:07:10

@TSandor Toth: Olvasgass!
Ja hogy éppen kinek a tulajdona volt, azt te leszarod, de Demszki eladta azt mondod. Már csak szánalmasan vergődsz. Mondtál egy hülyeséget, belenyomtuk az orrod a szarba, te meg itt kapálódzol. :-))

kvadrillio 2020.04.16. 23:07:14

@kvadrillio: jaaa......EZEK LESZNEK A TÖMEGES MEGB ETEGEDÉSEK UGYE ????

BASSZAMEG !

kvadrillio 2020.04.16. 23:09:41

JA...ÉS KORMÁNYINFÓN MONDTÁK, HOGY ÁPRILIS KÖZEPÉTŐL MÁJUS KÖZEPÉIG TETŐZIK A JÁRVÁNY, ERRE ORBÁN ODACSŐDÍTI A GYEREKEKET ÉRETTSÉGIZNJ, HOGY MEGDÖGGLJENEK !!!!!!!!!

ÉN NEM ENGEDNÉM ODA A GYEREWKEMET !

EZ A KORMÁNY GYILKOSABB MINT HIOTLER VOLT !

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.16. 23:11:25

@sóhegy049: Persze, én tudom. De ennek hülyének nem megy a beton fejébe. Részvénytársaság volt, Demszki nem adhatta el.

sóhegy049 2020.04.16. 23:16:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Nem tudom hogyan jött be a két válasz, néztem, de törölni/szerkeszteni már nem lehet, nem a sat.hu a netboard-on! :-)
Mindemellett a többi cég többsége sem volt külföldi kézen, nem néztem, lusta vagyok, de 25%+1 rémlik? A "kula" még mindig ott van, nem?

leponex 2020.04.16. 23:28:38

@gtri: "Az az ember aki akkor beszántotta a manyupt most egy hihetetlenül hasonló rendszert akar felépíteni."

OK. Neked az államadósságból finanszírozott virtuális 'manyup' hasonó a saját jövedelmedből finanszírozott valódi magánnyugdíj megtakarítással.
Maradj meg ebben a hitedben :)

sóhegy049 2020.04.16. 23:46:37

@leponex:
Azért annyira nem volt az virtuális, mert csak a picsájára vertek. Nem voltam érintett benne, az államiban voltam, vagyok mielőtt... ;-)

leponex 2020.04.16. 23:59:57

@Emmett Brown: " Valamikor fel kell adni a felosztó-kirovót, mert nem fog működni, előbb-utóbb teljesen be fog fulladni."

Vagy igen, vagy nem.
Ez politikai döntés kérdése.

Valójában a nyugdíj szempontjából demográfia a döntő, a mindenkori nyugdíjasok mellett lesznek-e elegendően, akik dolgoznak. Természetesen lehet importálni munkaerőt, de ezzel előbb-utóbb le is cserélődik a lakosság.
Van akinek ez nem fontos - úgyis csak egyszer élünk, és lesz@runk mindenki mást, ahogyan a megabuzált parasztlegényvezérúrfitrollocskánknak szokása.

Amúgy remek dolog mindent privatizálni - amíg be nem üt valami pénzügyi meg egyéb nyavaja, oszt mindenki az elnyomó, gonosz, rossz tulajdonos állambácsitól várja a segítséget.

A nyugdíj felosztó-kirovó rendszerben működik, akár tiszta állami, akár tiszta magánnyugdíj a rendszer.
Az aktívak által előállított javakból osztanak a már nem aktívaknak is.

Ha egy magánnyugdíjas nyugdíjszámlájáról elfogy a megtakarítás, tovább egy fillért sem kap, és majd az állambácsi kötelessége lesz őt eltartani.

Tíz év munkaviszony után elvesztettt munkaképességű magánnyugdíjpénztári tag mennyi nyugdíjat és meddig kapna?

A társadalmi/gazdasági alrendszerek magánosításának mindig is az volt a filozófiája:
Nyereség privatizálása, költségek, kockázatok társadalmasítása.

A vegyes rendszer ezt igyekezne megosztani, 'optimalizálni'.

leponex 2020.04.17. 00:08:59

@sóhegy049: "Azért annyira nem volt az virtuális"
De.
Az egy virtuális 'megtakarítás', hogy hitelt veszel fel, és azt takarékoskodod meg.

- nem volt 'magán', egyetlen fillért nem fizetett senki a saját jövedelméből
- nem volt semmiféle 'megtakarítás', hiszen teljes egészében hitelből/államadósságból lett finanszírozva
- de mégy 'nyugdíjpénztár' sem volt valójában, hiszen se a hozamra, se a tőkére, de még a majdani nyugdíjra sem volt semmiféle garancia.
MÉG a kifizetés szabályai sem voltak meg még az indulása után sem sok évig

lásd fentebb az EU szakértőjének megállapítását.

index.hu/gazdasag/2014/02/21/eu_hibas_volt_a_maganpenztari_rendszer/

"Nem riasztó a magyar magán-nyugdíjpénztári rendszer megszűntetése Fritz von Nordheim szerint. Az Európai Bizottság foglalkoztatási főigazgatóságának nyugdíjszakértője az MTI szerint úgy vélte, a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer finanszírozási modellje alapvetően hibás volt.

Szerinte a bizottság támogatja, hogy az állami nyugdíjat magánmegtakarítások egészítsék ki, ám a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer sem kiegészítő jellegű nem volt, sem megtakarításnak nem lehetett tekinteni.

"Az történt, hogy az állami nyugdíjakat fedező bevételből egy részt kikanyarítottak, és magánszámlákon helyeztek el, de arra nem volt törekvés, hogy a befizetéseket valóban privatizálják, vagy a kieső állami bevételt pótolják" - magyarázta von Nordheim. Azt mondta, a sikeres magán-nyugdíjpénztári rendszerek valóban magánmegtakarításokat kezelnek, amelyeket az adott ország közvetett támogatással ösztönöz, például a befizetés csökkentheti az adóalapot."

sóhegy049 2020.04.17. 00:11:29

@leponex:
"A vegyes rendszer ezt igyekezne megosztani, 'optimalizálni'."
SZVSZ: Az államot még számon lehet kérni, de egy profitorientált, szabadpiaci szereplőt már kevésbé! Én, mint fentebb is írtam, nem voltam manyup tag és azt a pár évet már nem is tervezem. Van ezekre más megoldás is, ami annyit hoz, mint egy manyup és relatív még ennyi buktatója sincs.

gtri 2020.04.17. 00:24:22

@leponex:
Nem sikerült értelmezni a "nem lépnek be az emberek az önkéntes pénztárakba" mondatot?
Annyira bíznak a kormányban a manyup beszántás után, hogy nem adják a pénzüket semmi esetre sem oda olyan helyre ahol a kormány ráteheti a mancsát.
Ezt a helyzetet akarja Matolcsy megoldani a "mindenkinek járó alanyi jogú tagság" ötletével. Segítek: ez az fideszes újbeszél fogalom azt jelenti, hogy mindenki KÖTELEZŐEN tag lenne.
Csak ez már az egyszerű fideszes szavazónak is szöget ütne a fejébe: hiszen a manyupokat az "eltőzsdézték" meg "nagy a költsége" propagandaszöveg mellett azzal is támadták, hogy KÖTELEZŐ volt taggá válni. A kötelező belépés igaz is volt. Csak hát most már nehéz eladni, hogy ami akor kötelező volt az rossz volt, ami meg most kötelező lenne az jó lenne.

De mit szól a 2500 milliárdos összeghez? Nagyon hallgat róla. Pedig minden igényét kielégíti.

Belgrád-Budapest vasút: 1700 milliárd. Hitelt veszünk fel rá, növeli az államadósságot. Titkosított, hogy mire alapozzák miszerint valaha meg fog térülni. Képzelje el, végig tudnánk követni egy kormányzati számítást lépésről lépésre. Csak hát nagy a titkolózás...nagyon nagy.
Minden, amivel a manyup-ot támadja igaz erre a beruházásra. Remélem fellép ellene. Ha nem miért nem? Mert kormányzati lopást leplez?

Futball: 791 miliárd. Be nem fizetett adó (TAO) megy profinak nevezett "valamire". Ha ezt a pénzt adósságcsökkentésre fordítottuk volna, akkor most 800 milliárddal kevesebb lenne az államadósság. Miért nem zavarja ez? A 800 milliárddal nagyobb államadósság kamatait bizony meg kell fizetni valakinek.
Önt, mint a manyupot a nagy államadósság vádjával támadót ez miért nem zavarja? Cak ez a tétel több mint egynegyede az önt annyira zavaró manyupos 3000 milliárdnak. Ezt miért nem támadja? Ez az adósság miért jó? Mert a miniszterelnök úri murija?

leponex 2020.04.17. 00:57:23

@gtri: Igen, szerintem is kötelezővé kéne tenni egy VALÓDI magánnyugdíjpénztárba való belépést a jövedelemmel rendelkezőknek.
A kötelező állami mellett.

A manyupban nem a 'kötelező' volt a hiba, hanem hogy ... szívesen idézek megint :)
A mostani állami nyugdíjrendszerbe is kötelező belépni ;-)

Nincs szándékom mindenhez véleményt fűzni, a vasút egy nagyberuházás, amit a világon mindenhol hitelkonstrukcióval finanszíroznak.
Állítólag a modern kapitalizmus így műxik: hitelekből.
És abszolút rendben van, ha a hitel költségeinél nagyobb az elért 'nyereség'. Lásd pl a budapesti metroépítés. (Jó, ott vannak azért kétségek: tényleg lehet-é egzakt módon forintosítani ( egy jó órabérrel megszorozni) a néhány perces időnyereséget a vélelmezett majdani esetleges utasforgalommal.)

Én nem támogatnám se az élsportot/profi sportot, se a színházakat, se a könyvkiadást, ... akinek kell, fizesse meg.
A pártok meg tartsák el magukat.

Csak ugye akkor egyik sem lenne, annak meg sokkal nagyobb lenne a társadalmi (k)ára, mint a tao formájában is beletolt adópénzeknek.

A taót legalább azok irányíthatják valahova, akik azt megtermelték.

PS: azt a 800 mrd-ot hány év alatt is fizették ki?
Mennyi épületet hoztak abból létre - a 2008-as válságból így megmentve a maradék magyar építőipart, ami aztán eddig nem látott (na jó, az elmúlt sok évtizedben) fejlődést produkált? Bizony az önmagában nehezen védhető stadionépítési láznak volt egy olyan célja, hogy a munkákkal megbízott cégek ezután már a referenciamunkáikkal indulhattak a közbeszerzéseken, és lassan sikerült megfordítani a 30:70 %-ot a külföldi cégek javáról.
A nemzeti burzsoázia kiépítéséhez egy kis hozzáadott érték.
Kapitalizmus ugyanis nincs, nem létezik hazai/nemzeti tulajdonban lévő tőkésosztály nélkül.

PS: önmagában nem az adósság, hanem a hitelre felvett pénz felhasználása a lényeg.
Folyó kifizetésekre felvéve: államcsőd, mint 2008-ban.
Fejlesztésekre, beruházásokra, építésre, ... : gazdasági fejlődés, gyarapodás megalapozása. Ahogyan azóta ...

Nem támadok én semmit, senkit, türelmesen elviselem szegény házi trollocskánkat is :)
A békés egyet nem értés kultúráját terjeszteném : nem sok eredménnyel, belátom.

ember100 2020.04.17. 01:00:34

@nemecsekerno_007:
Helló !

Béla 1 forintos kérdés :)
Ha nem lenne TAO hova kerülne az a pénz ?
Hááát az állam bácsihoz . A közpénz elveszti a közpénz jellegét vagy mit is mondott a nagybecsű kosalala ?

gtri 2020.04.17. 01:45:38

@leponex:
"PS: azt a 800 mrd-ot hány év alatt is fizették ki?"
Olvassa el a cikket és megtudja. De segítek, nem 2010 előtti kifizetésekről van szó. :) Szóval kevesebb mint 10 év alatt lett kifizetve.
Mennyi térült meg a 800 milliárdból? Szerintem semennyi.
------------------
"És abszolút rendben van, ha a hitel költségeinél nagyobb az elért 'nyereség'. "

Tehát ha elmegy 1700 milliárd államadósság növelő forintocska "annyira megtérül, hogy titkosítani kell a számításokat" projekre, akkor az rendben van. Mint mondtam, mutassák meg a megtérülési számításokat. De hát nem megy a dolog! Nagyon nem megy!
----------------
"Bizony az önmagában nehezen védhető stadionépítési láznak volt egy olyan célja, hogy a munkákkal megbízott cégek ezután már a referenciamunkáikkal indulhattak a közbeszerzéseken, és lassan sikerült megfordítani a 30:70 %-ot a külföldi cégek javáról.
A nemzeti burzsoázia kiépítéséhez egy kis hozzáadott érték.
Kapitalizmus ugyanis nincs, nem létezik hazai/nemzeti tulajdonban lévő tőkésosztály nélkül."

A Közgépre gondol? :) A G-nap után azonnal elveszítette a "referenciafelmutatási" képességét. Úgy visszaesett az állami megrendelésállomány, hogy azt hittem előtte nem épített semmit és nem tud felmutatni referenciát. Hogy a referenciamunkák hogy el tudnak tűnni Magyarországon egy pillanat alatt! :) Jajj, de szép elmélet: Régen a Közgép fel tudott mutatni referenciamunkákat és emiatt kapott megrendeléseket, de a G-nap után elillantak a korábban még létező referenciamunkái és így már nem kapott megrendeléseket. Micsoda magyarázat!
Az én magyarázatom pedig jóval földhöz ragadtabb. Kis korrupció, kis irányított pályázati feltételek (39,6 m legyen a követ szállító uszály hossza, a 39,54 m hosszú uszály totálisan alkalmatlan :))
Ezt úgy mondják magyarul, hogy kézi vezérlés, nem "referenciafelmutatási képesség"!

A nemzeti burzsoázia kiépítése? Mi alapján választódott ki egy falusi gázszerelő, aki beszélni is alig tud a nemzeti burzsoázia tagjának?
Most, nemzeti vészhelyzetben hol segít a népnek ez a nemzeti burzsoázia? Mészáros Lölö mit tesz a közösbe az 1 milliárd dolláros vagyonából? Amikor gyengült a forint, akkor forintott vett dollárért, hogy védje a közös pénzünket? Mit tett a nagy nemzeti burzsoá értünk? Ha nem tett semmit, akkor mitől nemzeti?
Nem látok semmi érdemleges tevékenységet ettől a nemzeti NER-es burzsoáziától a vészhelyzetben (sem).
--------------------
"Nem támadok én semmit, senkit, türelmesen elviselem szegény házi trollocskánkat is :)
A békés egyet nem értés kultúráját terjeszteném : nem sok eredménnyel, belátom."

Annyira nincs képben, hogy le tud írni ilyen mondatot: "Mindenféle hozamgarancia, tőkegarancia nélkül, fix jutalékért, de még a jövőbeni nyugdíjra sem vállalt garanciát, egy esetleges csőd esetén az állam vállalta ezt végül."

Miközben a az 1997-es törvényben a garancia szó 20 esetben fordul elő és a X. fejezet konkrétan a Pénztárak Garanciaalapjáról szól. Amibe befizettek a magánpénztárak és emiatt is magasabbak voltak a költségeik mint az önkéntes pénztáraké (amelyek nem voltak a tagjai a Garanciaalapnak)

Itt a törvény:
net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99700082.tv

Szóval értem én, hogy "egyet nem értés kultúráját terjeszti", de a hazudozását nem értem.

A 2500 milliárd már majdnem manyup összeg. Államadósság növelő is. És ez nem zavarja. Ez kissé hiteltelenné teszi az államadósságos érveit.

prakp 2020.04.17. 04:46:59

@gtri: Paks2 is megérne egy misét, bár annak legalább van értelme.

prakp 2020.04.17. 04:50:14

ÁSZ vagy ügyészség, esetleg ombudsmanok közül valamelyik?? Vérusmizéria közepén, képben vannak a fijjúk/jányok na...

sóhegy049 2020.04.17. 06:08:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Azt hittem reggelre megvan az ELMŰ eladás leírása, Demszky részéről? :-)

Emmett Brown 2020.04.17. 06:58:13

@leponex: milyen kényelmesen ugrottad át a kellemetlen témát. Tanítani való:)

rallus 2020.04.17. 07:39:39

@Emmett Brown: Származhat egy adat az IMF-től, az EUROSTADT-tól, a nemzetközi hitelminősítőktől, a ballibeknek az nem jelent semmit!
Ők kitalálnak két tetszőleges számot, azt interpolálják, teljes indukcióval tovább csiszolják és végül hatványozzák, vagy gyököt vonnak belőle. A lényeg az, hogy az ország és a kormány csúfos bukása, ezzel szemben a ballib oldal dicső múltja és diadalmas feltámadása tudományos bizonyítást nyerjen....
Ez a módszer a szauruszoknak is kellemesebbé tehette volna a kipusztulást....

sóhegy049 2020.04.17. 07:51:58

"EUROSTADT"
Ezt nem találom a térképen! ))) LOL (((

Emmett Brown 2020.04.17. 08:17:31

@rallus:

szóval mi volt nekünk akkora buli a letelpedési kötvényben? a közvetítők 100 milliárdos nagyságrendű profitot szakítottak. ezt nevezem én luxusjutaléknak :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.04.17. 08:49:57

@nemecsekerno_007:
Tudod, hogy mi a baj a gondolataiddal?
1. Ahhoz, hogy ez tényleg piaci alapon tudjon működni, szabad árképzési és felvételi lehetőség is kellene. Azaz, hogy az egyetem tetszőleges mértékű tandíjat vezethessen be és annyi embert vehessen fel, amennyit csak akar.
2. Ezekkel a részvényekkel az egyetem nem rendelkezik. Nem adhatja el őket szabadon. Akkor se, ha a finanszírozási helyzete szerint célszerű lenne. Így valójában csak annyi történt, hogy az egyetemet nem a központi költségvetés finanszírozza, hanem a vállalati osztalékok.
3. Nem célszerű az osztalékalapú finanszírozás, már pedig erre kényszeríti az állam. Egy egyetem kiadásai nagyjából állandóak, az osztalékok viszont hullámzóak.
4. Az nem kapitalizmus, hogy egy állami egyetemet átjátszok a haveromnak.
A kapitalizmus az lenne, ha a haverom alapít egy egyetemet, keres hozzá befektetőket, gazdálkodik a vagyonával, és idővel felküzdi magát az elismert egyetemek közé, vagy elbukik.
Annak, ami itt történik, semmi köze ehhez. Ez szimpla lopás (vagy nevezzük inkább közbőlszerzésnek).

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.17. 09:31:07

@sóhegy049: Úgy tűnik nem találja a faszfej. Én viszont megtaláltam az ÁSZ jelentést az ágazat tervezett privatizációjáról, amelyben konzekvensen állami tulajdonról és az Állami Vagyonkezelőről beszél. A fővárosról szó sincs. Persze a barom most eltűnt, de előtte lelkizett egyet.

asz.hu/storage/files/files/%C3%96sszes%20jelent%C3%A9s/1996/258j000.pdf?download=true

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.17. 09:33:20

@sóhegy049: De mindig ez van. Böfögnek valamilyen hülyeséget, vagy tudatlanságból, vagy direkt hazudnak és utána körömszakadtáig védik a baromságukat. Amikor meg végleg padlóra kerülnek, akkor nekiállnak sírni.

leponex 2020.04.17. 09:54:10

@gtri: "Miközben a az 1997-es törvényben a garancia szó 20 esetben fordul elő és a X. fejezet konkrétan a Pénztárak Garanciaalapjáról szól. Amibe befizettek a magánpénztárak és emiatt is magasabbak voltak a költségeik mint az önkéntes pénztáraké (amelyek nem voltak a tagjai a Garanciaalapnak)"

!!
A hozam/tőke/nyugdíjalap GARANCIA HIÁNYÁT a Pénztárak befektetését KEZELŐ (jórészt külföldi tulajdonú) alapkezelőknél keresse!

Ott hiányzott, legalábbis én nem tudok róla. Erről írtam, talán nem teljesen egyértelműen.

Mi szükség volt arra, hogy a magyar adófizetők által megtermelt, a magyar állam által előírt, beszedett állami nyugdíjjárulék egy jelentős részét (aminek fele magyar állampapírban volt ugye KÖTELEZŐEN) KÜLFÖLDI alapkezelők kezelgessék?
A 3000 mrd sorsának vizsgálatakor nem ezzel kellene kezdeni???

Zéró saját befektetés nélkül, fix jutalékért ( az alapkezelő által kezelt manyup 'vagyon' hozamától függetlenül), a tőkére vonatkozó garancia nélkül, és így az abból fizetendő majdani nyugdíjra vonatkozó garancia nélkül.

Tudja: a kockázatok társadalmasítása ( visszatolása a pénztártagokra, végső esetben az államra ), nyereség magánosítása.

A Garanciaalapba maguk a pénztártagoktól beszedett, az állami nyugdíjalapból így 'törvényesen' elsikkasztott járulékból tettek be, így végső soron megint csak az állam nak kellett garanciát vállalni az állami nyugdíjrendszer kifizetésein keresztül.

PS: én őszintén csodálom, hogy vannak akik tíz év után is képesek ugyanazt a közgazdasági képtelenséget 'magánnyugdíjrendszernek' nevezni amibe kizárólag az állami nyugdíjalapból sikkasztottak el, és azon jórészt külföldi alapkezelgetőknek juttattak kockázat és saját befektetés nélkül fix jövedelmet biztosítottak az idők végéig.

PS2:
természetesen egy bármilyen (állami) beruházási hitel IS növeli az államadósságot.
ahogyan az államadósság finanszírozára felvett hitel is.
ahogyan a folyó kifizetésekre, nyugdíjkifizetésre felvett hitelek

DE ha Ön nem lát köztük alapvető különbséget, azon én nem tudok segíteni, sajnálom. Olvasson Széchenyit;)

PS3:
Természetesen az is jogos felvetése, hogy a rendszerhez lojális gazdasági szereplőkre igazított közbeszerzések kifogásolhatók.

Ugye, a kapitalizmus a versenyre épül.
A versenyhez hasonló erejű versenytársak esetében van értelme beszélni.

Mo-on gyakorlatilag leépült (jórészt a liberális 'privatizáció' eredményeként) a versenyképes hazai ipar nagy része, a 'privatizációval' csak a piacot vette meg a külföldi tőke.
Így a hazai adókból finanszírozott közbeszerzéseket túlnyomórészt külföldi cégek nyerhették, és az ennek során elvégzett munkák haszna is a külföldi tőkéhez áramlott. (vö: Róna P. a gyarapodás feltételéről)

OV a 2002-es szoclib gazdasági ellenfülkeforradalom minimális győzelmének okát a lojális hazai (nagy)kapitalisták hiányában is látta. És igaza volt.

De talán még ő se gondolta, hogy röpke 6-7 év alatt teljesen leamortizálhatja az ország addigi eredményeit a liberálisok által csőbehúzott szocik Ferenc testvérünk által reggel-este-délben összehazudott gazdaságpolitikája.

EZÉRT volt (szerintem) olyan radikális a nemzeti burzoázia felépítésében 2010 után.
És NEM pénzt tolt a zsebükbe teljesítmény nélkül, hanem munkát bízott rájuk, amit pl Mészáros úr is menedzselt.
És felépült egy olyan réteg, aki nemzetközi szintű versenyképességig fejlődött az elvégzett munkák révén.
Hogy voltak hozzá trükkök, túlárazások, miegyéb?
Voltak, hogyne. A modern kapitalizmus már csak ilyen.

Ligeti úrék ezt nyilván korrupciónak tartják, miközben 'magyar civilszervezetként' aposztrofálva magát a saját finanszírozásuk ugye épp egy nemzetközi nagypályás burzsoától függ.

A Simicska-féle új nemzeti burzsoák azon jeles képviselője volt, aki elhitte a balliberálisfüggetlenobjektív médiának, hogy itten oligarchák uralkodnak, oszt a pénzén politikai befolyást vásárolt volna.
OV meg azt mondta neki, választáson szerezzen hozzá felhatalmazást.
Simicska így járt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.17. 10:26:50

@leponex: Melyik iparág volt versenyképes a rendszerváltásnál? GDP százalékában jól lesz. Melyik az a réteg, iparág amely nemzetközileg versenyképes? GDP százalékában. Ezeket írd meg, különben csak egy frázis gyűjtemény amit írtál!

Emmett Brown 2020.04.17. 10:39:36

@leponex: hogy lenne Mészáros versenyképes nemzetközileg? Az, hogy a Vajdaságban magyar adófizetői pénzből épít akadémiát, az nem számít.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.17. 10:40:36

@leponex: Semmi szükség nem volt a manyupra. Hülyeség volt. Hitelből félretettek pénzt, amit mások kezeltek és nyerészkedtek rajta, miközben az állam fizette a kamatokat. O.K. Megszüntették. Hova lett a lé? Mert az akkori kb 20 ezer milliárdos adósság nem csökkent 3 ezer milliárddal, hanem "lecsökkent" 29,6 ezer milliárdra. :-)) Miközben a hitelből feltöltött 34 milliárdos devizatartalék 27 milliárdra csökkent.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.17. 10:43:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: De nyereséges, Az államilag támogatott cukorgyára 6 milliárd veszteséget termelt, a Mátrai Hőerőmű is Hőerőmű is hasít. A tőzsdén meg hatalmas üzleteket kötött. Ja, nem. Hatalmas bukás volt. Remek informatika fejlesztéseik vannak, lásd Budapest Bank. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.17. 10:57:49

@leponex: A manyp és TAO között van egy apró különbség, a manyupot visszaszerezték, a TAO ment a levesbe. Ja, a manyup is, mert nem tudjuk hova lett. Az államadósságot nem csökkentette.

leponex 2020.04.17. 12:04:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: mintha lemaradt volna egy 'elnézést kérek', vagy valami ilyesmi.
üdv!

nemecsekerno_007 2020.04.17. 12:31:27

@Lord_Valdez: Csúsztatások sora amit írsz és az szokásos “miért nem lehet megcsinálni” mentalitás. Így nehezen lesz innováció alapú gazdaság és az egyetemek nem engedhetnén ezt meg maguknak. Munt a pap aki bort iszik és vizet prédikál.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.17. 13:40:32

@leponex: Igen, tényleg elnézést kérhettél volna hogy ennyi faszságot írtál és helyre tettelek. Meg is köszönhetted volna!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.04.17. 18:12:04

@nemecsekerno_007:
Hol volt ebben bármilyen csúsztatás?
Talán nem tény, hogy szabad árképzés nélkül nincs piaci verseny? Dehogynem.
Talán nem tény, hogy korlátozva van az osztalékjövedelem hullámzik? Dehogynem.
Talán nem tény, hogy korábban állami egyetem volt? Dehogynem.

Nem arról van szó, hogy nem lehet magánegyetemet, pláne elitegyetemet csinálni, hanem, hogy nem így kell.

Nagyon fontos megérteni, hogy Józsi attól lesz jó futó, hogy napi 6 órát edz és nem pedig attól, hogy kap egy sávot, ahol feleannyit kell futnia. Ez arra jó, hogy Józsi elhiggye magáról, hogy tud futni, de arra nem, hogy ténylegesen tudjon.

Olvasd el inkább ezt:
index.hu/velemeny/jegyzet/feltud070321/

nemecsekerno_007 2020.04.17. 19:04:58

@Lord_Valdez:

"Talán nem tény, hogy szabad árképzés nélkül nincs piaci verseny? Dehogynem."

- külföldi hallgatóknál szabad árképzés van, gondolom a magyarokra is át lehet venni
- ha ez most nincs így, akkor a jövőben valószínűleg ezen is változtatnak, különben tényleg akadozva fog működni.

"Talán nem tény, hogy korlátozva van az osztalékjövedelem hullámzik? Dehogynem."

- az egyetemeknek nem csak az osztalékból van jövedelme, vagy ha igen akkor kb. meg is érdemli
- startup-ok indítása, befektetők bevonása.
- elméletileg mindent tanítanak ami a piaci alapú működtetéséhez kell
- gondolom akkor saját magukon is meg tudják csinálni.

"Talán nem tény, hogy korábban állami egyetem volt? Dehogynem."

- minden egyetm állami, de épp ezért olyanok mint egy szocialista nagyvállalat.
- 30 év alatt nem sikerült átalakítani és ez elég gáz. remélem most már jó irányba mozdul a történet.
- arról már nem is beszélnék, hogy jelenleg a felsőoktatás gazdag nyugati országoknak képez közpénzből munkaerőt.
- akár nézzük akár nem, hogy mi ennek az oka akkor is egy vicc.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.04.18. 10:47:37

@nemecsekerno_007:
"ha ez most nincs így, akkor a jövőben valószínűleg ezen is változtatnak"
Csakhogy erre nemigen van politikai akarat. Az, ugyanis azt jelentené, hogy le kell mondani a politikai kontrollról. Már pedig Orbán Viktor nagyon szereti a kontrollt.

"az egyetemeknek nem csak az osztalékból van jövedelme, vagy ha igen akkor kb. meg is érdemli"
1. az alapítványi működtetéssel nem igazán fér össze a profitorientált tevékenység
2. egy egyetemnek néhány tíz milliárd forint az évi finanszírozási igénye. Nem könnyű olyan vállalkozást létrehozni, ami stabilan képes ennyi profitot termelni.
Ezért az egyetem bevételének döntő része tandíjakból kell, hogy származzon. Már csak azért is, mert így van meg a minőségre kényszerítő ereje.

"30 év alatt nem sikerült átalakítani és ez elég gáz. remélem most már jó irányba mozdul a történet."
Bokros nekibuzdulását leszámítva nem volt rá politikai akarat és most sincs.

"jelenleg a felsőoktatás gazdag nyugati országoknak képez közpénzből munkaerőt"
És mi erre a kormányzat válasza? Röghöz kötés. Még véletlenül se fordult meg a fejében, hogy az emberek nem jobbágyok és az országoknak is versenyezniük kell a jó emberekért. Mert ez az igazság. A Fidesz úgy képzeli el, hogy az emberek hálával, meg hűséggel tartoznak az országnak. Az emberek meg úgy, hogy az állami szolgáltatások nem szívességek, hanem szolgáltatások, amiért adót fizetnek. Ha az állam nem nyújt jó szolgáltatást, akkor választhatnak egy másikat.

gtri 2020.04.18. 19:39:55

@leponex:

"A hozam/tőke/nyugdíjalap GARANCIA HIÁNYÁT a Pénztárak befektetését KEZELŐ (jórészt külföldi tulajdonú) alapkezelőknél keresse!"

Nem is tudtam, hogy az alapkezelők nem tartoznak a MNB által felügyel pénzügyi szervezetek közé. És azt sem tudtam, hogy a magyar parlament, a kormány és az MNB semmiféle pénzügyi stabilitási feltételt nem vár el az alapkezelőktől. :)

Itt egy MNB link, hogy milyen adatközlésre vannak szolgáltatva az alapkezelők (a 2010-es adatok is ott vannak, szóval a múltban is szolgáltatták az adatokat).
www.mnb.hu/felugyelet/adatszolgaltatas/befektetesi-alapkezelok

Az MNB pedig felügyeli őket. Az alapkezelők tevékenysége engedélyhez kötött.
Forrás: www.mnb.hu/letoltes/befektetesi-alapkezelok-tevekenysegenek-engedelyezese-aktualizalt.pdf
Az engedély megadása pedig nem azt jelenti, hogy XY kitölt egy formanyomtatványt és automatikusan megkapja az engedélyt. Feltételek vannak. Kérem érdeklődjön az MNB-nél (mint felügyeleti szervnél), hogy miféle garanciák hiányoztak/hiányoznak az alapkezelőknél. Szerintem semmi nem hiányzott.

Remélem, most már tud a dologról. Nem nagy tudomány. A kulcsszó: MNB
-------------------
"Tudja: a kockázatok társadalmasítása (visszatolása a pénztártagokra, végső esetben az államra ), nyereség magánosítása."

Remélem fellép most az önkéntes pénztárak ellen. :) Most jelent meg az alábbi hír:

mfor.hu/cikkek/makro/az-onkentes-nyugdijpenztarak-is-allami-segitseget-kaptak.html

"Az eddigi 1 éves helyett már 5 éves lejáratú hitelt vagy kölcsönt is felvehetnek 2020 végéig a működési és likviditási tartalékaik fedezete mellett, ha átmeneti fizetési nehézségeik adódnak – derül ki a legfrissebb kormányrendeletből. További könnyítés, hogy a felvett hitel vagy kölcsön kamatokkal növelt összege a hitelfelvétel, illetve a kölcsön folyósításának időpontjában a két tartalék együttes állományának már az 50 százalékát is elérheti, szemben az eddig 30 százalékos plafonnal.".

Szóval az önkéntes pénztárak HITELBÓL fognak tengődni. :) Kérem rohanjon az MNB-hez vagy a kormányhoz, hogy ez nincs rendjén és szüntessék meg őket. Hitelt vesznek fel a tagok befizetéseire (vagy annak egy részére)?
Az a baj a valósággal, hogy minden vádja visszaköszön olyan esetben is amikor igazolnia kellene a kormány ténykedését.
Szóval az önkéntes pénztárak hitelből működtek/működnek (megütötte a szememet , hogy korábban is létezett a 30%-os érték, csak most emelték 50%-ra). Vajon lesz benne állami közreműködéssel kapott hitel? :)

Szerencsére a magyar emberek rájöttek, hogy csak ellopnák a pénzüket és nem lépnek be az önkéntes pénztárakba. Csökken a taglétszám. Valamivel egymillió felett van, de mivel a magyar emberek tudják, hogy ellopják a mögöttük álló alapkezelők a pénzüket ezért nem lépnek be. De miért akar akkor Matolcsy kötelező tagságot? Matolcsy külföldi alapkezelők ügynöke lenne?
----------------------
"PS: én őszintén csodálom, hogy vannak akik tíz év után is képesek ugyanazt a közgazdasági képtelenséget 'magánnyugdíjrendszernek' nevezni amibe kizárólag az állami nyugdíjalapból sikkasztottak el, és azon jórészt külföldi alapkezelgetőknek juttattak kockázat és saját befektetés nélkül fix jövedelmet biztosítottak az idők végéig."

Az sem tudtam, hogy mostanában pl. az önkéntes nyugdíjpénztárak nem vonnak le a tagi befízetésekből díjakat. :) Tényleg ingyen dolgoznak az önkéntes pénztárak? Hol találom meg őket a karitatív szervezetek listáján? És tényleg nincs törvényben szabályozva, hogy milyen FIX díjakat vonnak le a tagok befizetéseiből? :)
Úgy látom megint segítenem kell. Ha megnézi az önkéntes nyugdíjpénztári értesítőt akkor talál egy olyan részt, hogy "Fedezeti számlára jutó rész". Ami bizony kisebb mint a tag befizetése. A különbséget pedig nem tűnik el, hanem azt bizony levonja az önkéntes pénztár a működésével kapcsolatos dolgokra. Törvényileg biztosítják neki ezt a lehetőséget. A magyar parlament és a magyar kormány. FIXen levonhatja, úgy bizony! A jelenben. Most is. :):)

Lenne egy kérésem is:
"jórészt külföldi alapkezelgetőknek juttattak kockázat és saját befektetés nélkül fix jövedelmet biztosítottak az idők végéig."

Mire alapozza a külföldi alapkezelők kitételt? Mi az alapja az állításának? És honnan tudja, hogy most nincsenek pl. az önkéntes nyugdíjpénztárak mögött külföldi alapok? Kérem támasza alá az állítását.

Még egy kérés:
A "sikkasztás" szót emlegeti. Hány büntetőeljárás indult a magánnyugdíjpénztárak ellen "sikkasztás" címszóval. Elárulom: egy sem.
Most PC-ül fogalmazok: nem állít igazat.

(Hogy lehetséges, hogy a "sikkasztók" reálhozamot fizettek az állami rendszerbe "visszalépő" tagoknak?)

folytatás...

gtri 2020.04.18. 19:40:40

folytatás

"PS2:
természetesen egy bármilyen (állami) beruházási hitel IS növeli az államadósságot.
ahogyan az államadósság finanszírozára felvett hitel is.
ahogyan a folyó kifizetésekre, nyugdíjkifizetésre felvett hitelek

DE ha Ön nem lát köztük alapvető különbséget, azon én nem tudok segíteni, sajnálom. Olvasson Széchenyit;)"

Belgrád-Budapest vasút: 1700 milliárd forintnyi hitel (a jelen állás szerint, de ugye 500 milliárdról indultunk, lesz ez még 3000 milliárd is)
Az ellenzők szerint soha nem térül meg. Számításaik vannak.
A kormány szerint megtérül. A kormány számításai tikosak.

Egészen biztosan annak kell hinnünk, aki nem árulja el, hogy hogyan jutott el a "megtérül" eredményre? Javaslom menjen el egy bank hitelelbírálási részlegére. Valaki beadja a hiteligényét és mellé csatolja a "megtérül önöknek a befektetés, de nem árulom el a számításokat" nyilatkozatot. Biztos nagy sikere lenne. Javaslom az NHB banknál próbálkozzon. Illetve már nem tud, becsődölt (NER haveroknak adott hitelt és hát kicsit több hitelt adott a kelleténél olyan fedezetre mint amilyen a "Belgrád-Budapest vasút kormányzati számításai")

TAO: 800 milliárd
Kérhetném, hogy mutassa be azt a hihetetlen megtérülést amit a fociba ölt 800 milliárd eredményezett? Izgatottan várom a hosszú megtérülési listát.

Szóval: 2500 milliárd kifizetés. Nulla megtérülés. Ez aztán az üzlet! Állami pénzből gazdagodnak egyesek. Ez szerintem fellépést igényel. Kérem szólaljon fel, hiszen 2500 milliárdról van szó! Megtérülés nélkül! Államilag garantált nyereség bizonyos (NER) köröknek! Legyen szíves alkalmazza az elveit a 2500 milliárd esetében is, ha kérhetem.
-------------
"EZÉRT volt (szerintem) olyan radikális a nemzeti burzoázia felépítésében 2010 után.
És NEM pénzt tolt a zsebükbe teljesítmény nélkül, hanem munkát bízott rájuk, amit pl Mészáros úr is menedzselt.
És felépült egy olyan réteg, aki nemzetközi szintű versenyképességig fejlődött az elvégzett munkák révén.
Hogy voltak hozzá trükkök, túlárazások, miegyéb?
Voltak, hogyne. A modern kapitalizmus már csak ilyen."

Mészáros menedzselt? Olyan dolgot tett amit rajta kívül Magyarországon senki nem tud? Mikor vehetek részt a "csodamenedzser" egy tanfolyamán? Én egyetlen okot látok Lölöre: Orbán strómanja. Ennyi, semmi több. Ezért "sikeres". Csak és kizárólag magyar állami pénszerzésben sikeres. Külföldön megáll a menedzsment tudománya. Ott nem sikeres.

A "nemzetközi szintű versenyképesség" milyen neveket takar? Fel tudná sorolni ezt a réteget? Mert nagyon titkolják, hogy kik ők. Én nem látom őket a nemzetközi sikereikkel. :)

Ja, itt egy magyar építőipari siker:
index.hu/gazdasag/2019/12/09/korbetartozas_epitoipar_lanctartozas_veszteseg_200_milliard/

"A magasba szökött az építőipari lánctartozás mértéke – írja a Világgazdaság.
AZ ELVÉGZETT MUNKA 4-5 SZÁZALÉKÁT VALÓSZÍNŰLEG SOHA NEM FOGJÁK KIFIZETNI.
Az idei 4 ezer milliárd forintnyi munka ellenértékéből nagyjából 200 milliárd forintot vélhetően soha nem fognak kifizetni a megrendelők – nyilatkozta a lapnak Koji László, az Építőipari Vállalkozások Országos Szövetségének elnöke. A munka további 20 százalékát pedig kifizetik ugyan, de késve."

Csak nem Mészáros Lölö menedzselt?
--------------------------
"A Simicska-féle új nemzeti burzsoák azon jeles képviselője volt, aki elhitte a balliberálisfüggetlenobjektív médiának, hogy itten oligarchák uralkodnak, oszt a pénzén politikai befolyást vásárolt volna."

Sok vállalkozó látja és tudja, hogy mennyi esélye van tendert nyerni, ha Mészáros Lölö vagy Tiborc is indul a tenderen. Ők a gyakorlatban találkoznak az oligarchákkal a két "közszájon forgó" ember személyében.

De eldönthető lenne a vita egy konzultációval.
Kérdés: Ön szerint vannak oligarchák Magyarországon vagy nincsenek?

És a magyar emberek válaszolnak.

nemecsekerno_007 2020.04.19. 13:21:14

@Lord_Valdez: Az első három pontot meglátjuk. Te negatív folytatásban bízol, én pozitívban. Meglátjuk.
Az utolsó pontban elkezdtél lelkizni és csúsztatni.
Röghözkötés?!?! Istenem, hagynátok már ezt a melodrámát. Mindenki oda megy ahová akar, amint kifizeti a képzése költségeit. Mert ez így szimplán pofátlan lopás EU-s mázzal leöntve. Ugyanaz mint Mészáros Lőrincnél.
Az országok versenyeznek. Ja persze. Te meg versenyezz Messivel szabadrúgásban. Ez a helyzet egyszerűen az egyén, az őt kinevelő közösség főlé helyezése. Csak azt nem értem, hogy akkor ez a közösség miért fizeti a külföldön élők családtagjának a nyugdíját és EÜ ellátását?! Ennyire gazdagok lennénk?!? Álszent és képmutató jobbágyot vagy röghöz kötést emlegetni.
Ez gazdag országok, számukra előnyös szerződése velünk úgy, hogy bennünket kötnek gúzsba bizonyos EU-s szerződések. Szóval ez egy erősen egoista szemlélet, amit leírtál.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.04.19. 16:07:48

@nemecsekerno_007:
"amint kifizeti a képzése költségeit"
Semmi gond, csak akkor ne tessék azt hazudni nincs tandíj. Ez bizony tandíj, legfeljebb meghitelezve.
Amellett, hogy nem is teljesen konzisztens logika, mert a szülők adójából fizették. Tehát az már ki van fizetve.
Igazából, ha Viktorban annyi bátorság lenne, mint amekkora szája van, akkor nem ilyen sunyi tandíjat vezetne be, hanem explicitet és a probléma meg van oldva.

"Az országok versenyeznek. Ja persze."
Welcome to reality. Ez az, amit Viktorék se tudnak felfogni, mert lélekben vérbeli szocialisták. Pont, amiről a Féltudású elit szól: olyan emberek, akik leragadtak a 80-as évek gondolatvilágában. Persze, Kádárék tudtak valamit, azért nem is adtak útlevelet akárkinek, csak akiről tudták, hogy úgyse megy el, meg vasfüggöny az osztrák határra, hogy nehogy anélkül próbáljon meg távozni. Ők is a röghöz kötésben hittek.

"Mert ez így szimplán pofátlan lopás EU-s mázzal leöntve."
Nem az, egyszerűen csak a gyerek nem az ország tulajdona, hanem egy szabad ember. Dönthet úgy, hogy máshol folytatja.

"Ez a helyzet egyszerűen az egyén, az őt kinevelő közösség főlé helyezése."
Ez a normális. Az az abnormális helyzet, amikor a közösség érdekét helyezed az egyén fölé, ez az ún. kollektivizmus. A közösség ugyanis nem létezik. Az egy absztrakció, ezért nem tud megszólalni. Mindig egy egyén beszél a nevében és mit ad Isten? valamiért a beszélő egyén érdekével esik mindig egybe a közösségnek tulajdonított érdek...
Minden valamire való diktatúra alapja. Ez szolgáltat igazolást arra, hogy az elitnek nem tetsző egyéneket elnyomják.

"Csak azt nem értem, hogy akkor ez a közösség miért fizeti a külföldön élők családtagjának a nyugdíját és EÜ ellátását?!"
Mert nincs ilyen összefüggés, azért. Azét fizetik, aki Magyarországon van bejelentkezve a TB-be.

"Ennyire gazdagok lennénk?!"
Ez jó kérdés, csak rossz helyen teszed fel. Nem itt kell feltenni, hanem ott ahol azokat a feltételeket teremtik meg, amik miatt kivándorolnak.
Ugyanis valóban luxus dolog elüldözni a tehetségeinket, de ezt tesszük már 100 éve. A legjobb elméink mind külföldön lettek sikeresek, mert idehaza vagy elnyomtuk őket, vagy néha meg is öltük.

Ha sikeres országot akarsz, akkor a gondolkodási keretet kell megváltoztatni. Nem az a cél, hogy megakadályozzuk, hogy elmenjenek, hanem ne akarjanak elmenni. És, nem, nem igaz, hogy minden csak a pénzről szól. Egy állami kutatóintézetben dolgozó fizikus nagyjából annyit keres, mint egy pénztáros. A légkör sokkal fontosabb...
süti beállítások módosítása