HTML

A Transparency International Magyarország blogja

Az a célunk, hogy Magyarországról tűnjön el a kenőpénz, és szűnjön meg az uram-bátyám világ. Ezért küzdünk. Bátran. A korrupció ellen.

Adója 1%-ával a korrupció ellen!

fb_1szazalek_2015.jpg

Facebook

Impresszum

Kiadó: Transparency International Magyarország Alapítvány
Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 30.
Kiadásért felelős személy: Martin József Péter

Lex Pallas Athéné Alapítványok - Tiltakozunk az információszabadság leszalámizása ellen!

Erős félévet kezd az Országgyűlés, legalábbis a közpénzhasználat ellenőrzésének és a közérdekű adatok megismerésének a korlátozása terén. Most a Magyar Nemzeti Bank közpénzgazdálkodásának a titkosítása van soron, az erre irányuló törvényjavaslatot Bánki Erik, a Parlament Gazdasági Bizottságának kormánypárti elnöke ma nyújtotta be. Mindezt azok után, hogy a civil szervezetek tiltakozása ellenére minden valószínűség szerint meg fogják szavazni azt a törvényjavaslatot is, amely titkosítja a mintegy 200 milliárd forint állami vagyon felett rendelkező Magyar Posta gazdálkodását.

A jegybanktörvény tervezett módosítása értelmében az MNB és a többségi tulajdonában álló cégek az alapvető jegybanki feladatokkal kapcsolatos adatokat a keletkezésüktől számított harminc éven át tarthatnák titokban. Az MNB alapfeladatain kívül eső bármely jegybanki feladat ellátásával összefüggő adat pedig a keletkezéstől számított tíz évig nem lenne nyilvános, ha a nyilvánosságra hozatal „központi pénzügyi vagy devizapolitikai érdeket sértene”.

Az üzleti tevékenységre vonatkozó adatok körében a jegybank ugyanolyan titkosítási felhatalmazást kapna, mint amilyenre a Magyar Posta is számíthat. Vagyis a Magyar Nemzeti Bank és az általa irányított vállalkozások üzleti tevékenységével kapcsolatos adatok nem lesznek megismerhetőek, ha a nyilvánosság az „üzleti tevékenységük szempontjából aránytalan sérelmet jelentene”.  Akárcsak a Magyar Posta esetében, a jegybanknál is a versenytársak indokolatlan előnyhöz jutása számít aránytalan sérelemnek. A jegybank és csatolt részei kiterjedt beruházásaira figyelemmel lassan bármely ingatlanközvetítő és műkincsalkusz is a Magyar Nemzeti Bank piaci versenytársának számít, akire figyelemmel a jegybank eltitkolhatja a kiadásait.

A törvényjavaslat a jegybanki alapítványokat is elrejtené, azokra ugyanis a közhasznú szervezetekre vonatkozó nyilvánossági szabályokat rendelné alkalmazni. E szabályok hatására annyit tudhatunk meg a jegybank 250 milliárd forint közpénz felett rendelkező alapítványairól, mintha azok egyszerű civil szerveztek lennének. Az például homályban marad, hogy miféle bírálóbizottságok osztanak közpénzt a Pallas Athéné alapítványoknál és a nyertesek pályázatai is titkosak lesznek.

A bevezetni tervezett korlátozó szabályok a folyamatban lévő információszabadság perekre is vonatkoznak majd. Ilyenből a Transparency International Magyarország, több újságíróval együttműködve, bő fél tucatot indított és első fokon többet meg is nyertünk a jegybank és alapítványai ellen. Szemben a törvényjavaslat indokolásával, amely szerint alapítvány létesítése esetén az „alapító által juttatott vagyon elveszíti közvagyon jellegét”, a bíróság azt állapította meg a Matolcsy György elnökölte, közel 60 milliárd forinttal gazdálkodó Pallas Athéné Domus Animae Alapítványról, hogy az „MNB által az alperes Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány rendelkezésére bocsátott vagyon közpénznek minősül”. A törvényjavaslat, már ha elfogadják, azt is megkönnyítené, hogy a jegybank megtagadja a  Századvég által 1800 millió forintért konjunktúrakutatásra elnyert közbeszerzési pályázat nyilvánosságra hozatalát. 

A törvényjavaslat továbbá ötmillió forintra emeli Matolcsy György jegybankelnök havibérét, az alelnököknek 4 millióval, a Monetáris Tanács külső tagjainak 3 millióval kell beérniük havonta. Egyértelmű, hogy kizárólag így lehet eleget tenni a „pénzügyi függetlenség megteremtését célzó EU követelménynek”.

Korábban arra kértük a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg a Magyar Posta közpénzgazdálkodásának a titkosítását, ám a kormánytöbbség eddig nem sok jelét adta annak, hogy hallgatna a szavunkra. Idő hiányában még nem találtuk ki, hogy miként próbáljuk megértetni az Országgyűlés tagjaival azt, hogy ez a törvényjavaslat nyilvánvalóan ellentmond az Alaptörvénynek, amely a közpénzek felhasználása körében teljes nyilvánosságot ír elő. Nem is beszélve arról, hogy durván sérti a magyar polgárok érdekeit, hiszen egyre kevésbé lesz átlátható, hogy mire költi az állam az adónkat. Ha rájövünk a megoldásra, beszámolunk róla, bár a parlament nem biztosít számunkra túl sok gondolkodási időt, hiszen Bánki Erik kivételességi indítványának köszönhetően a törvényjavaslat megszavazása holnap, vagyis egyetlen nappal a benyújtást követően várható.

1 komment

Egyre nagyobb a homály a brókerbotrányban

A Quaestor befektetőcég, sok ezer magánszemély befektetésein túl, a nemzeti vagyon részét képező közpénzt is csalárd módon kezelt, amivel százmilliárd forintos nagyságrendű kárt okozott. Nem tudunk nem aggódni amiatt, hogy a rendőrség és az ügyészség március 9. és március 26. között semmit nem tett a Quaestor befektetőcég vezetőjeként megismert Tarsoly Csaba elszámoltatása érdekében. Tarsoly Csaba március 26. óta a hatóságok vendégszeretetét élvezi és a bíróság döntése értelmében jó eséllyel még egy hónapig nem is lesz gondja kosztra és kvártélyra. Ám a letartóztatását megelőző két hét alatt gond nélkül kimenekíthette és elrejthette a Quaestor még meglévő vagyonát. Nem tudjuk, hogy a hatóságok tettek-e bármit ennek a megakadályozására, ahogyan azt sem, hogy miféle indokok magyarázzák a törvény alapján elkobozandó vagyon felderítése terén a kéthetes tétlenséget.

A nyilvánosságra került információkból tudható továbbá, hogy Tarsoly Csaba a Quaestor befektetőcégben betöltött vezetői tisztségét úgymond ideiglenesen átruházta a pénzügyi befektetések terén mondhatni csekély vezetői tapasztalatokkal rendelkező Orgován Bélára. Tarsoly Csaba később, de még a letartóztatását megelőzően, azt is bejelentette, hogy visszaveszi a vezető tisztségviselői feladatok ellátását. Ez magyarul azt jelenti, hogy Tarsoly Csaba fiktív ügylettel át akarta játszani a Quaestor befektetőcég vezetői felelősségét egy másik személyre. Ez önmagában is bűncselekmény, és erősen valószínűsíti, hogy Tarsoly Csaba meg akarta nehezíteni a valóság kiderítését. Mindezek ismeretében nem világos, hogy Tarsoly Csabát miért nem vonták korábban gyanúsítottként felelősségre, és miért lehetett március végéig szabad lábon.

A Quaestor-botrányban az is kiderült: tetemes értékű közpénz került a befektetőcég kezelésébe. Nem tudjuk, hogy a nyomozó hatóságok vizsgálják-e azt, hogy egyes minisztériumok és háttérintézményeik, illetve önkormányzatok miként bízhatták a nekik a költségvetésből juttatott közpénzt a Quaestor befektetőcégre. A közpénzekkel ugyanis még áttételesen, például államkötvények befektetése útján sem szabad kockázatos ügyleteket végezni. Ha ezt a tilalmat megszegik, az sikkasztás vagy hűtlen kezelés gyanúját veti fel.

A sajtóból tudjuk, hogy a kormány a Quaestor pénzügyi összeomlását megelőzően kivonta a közpénzt a brókercégből, és ezzel – úgymond – megszüntette a közpénz kockáztatását. Ez egyrészt nem teszi meg nem történtté a közpénzek kockázatos befektetésével megvalósított bűncselekményt. Vagyis azok, akik engedélyezték ezeket a befektetéseket, vagy tudomással bírtak azokról, de nem tettek semmit a magakadályozásukért, továbbra is felelősséggel tartoznak e tettükért. Másrészt felmerül az a kérdés, hogy milyen úton jutott a kormány a Quaestor várható bukására utaló adatok birtokába. Az sem világos, hogy ha a kormány rendelkezett ilyen adatokkal, azokat miért nem használta fel a magánbefektetők kárának enyhítése érdekében. Amennyiben a kormány valóban rendelkezett ilyen információkkal és azokat egyedül a korábbi bűnös közpénzbefektetések eltüntetésére használta fel, az nemcsak tisztességtelen, de újabb bűncselekmény, a bennfentes kereskedelem gyanúját is kelti.

A Quaestor befektetőcég, meg a pályatársai, a korábban bedőlt Buda-Cash és Hungária befektetőcégek csalárd gazdálkodása az állami ellenőrző hatóságok felelősségét is felveti. Vagyis a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletén, majd az annak hatásköreit átvevő Magyar Nemzeti Bankon túl a közpénzek felett őrködni hivatott Állami Számvevőszék alkalmassága is megkérdőjeleződik. Kérdés, hogy ezek a szervek teljesítették-e kötelességeiket, miként az is, hogy amennyiben bűnös mulasztással segítették elő a szabálytalan befektetéseket, valaha felelősségre vonnak-e ezért bárkit is.

E kérdések tisztázása érdekében a Transparency International Magyarország a Legfőbb Ügyészséghez fordult.

Update: A legfőbb ügyész ma válaszolt a tegnapi levelünkre. 

0 komment

Dedikálj egy bankjegyet! - Parlamenti képviselőkkel

A “Dedikálj egy bankjegyet” adománygyűjtő akciónk keretében a Parlamentbe is elmentünk. Több képviselő lelkesen adakozott, de volt, aki hezitált. Rogán Antal aláírt bankjegyére még várnunk kell… A videóban elmondja, miért! ‪#‎dedikalj‬ Rendezvényeinken személyesen, honlapunkon virtuálisan te is dedikálhatsz nekünk – bátran, a korrupció ellen. http://transparency.hu/dedikalj/

4 komment

De komolyan. Mi haszna van a Transparency International Magyarországnak? És miért kér támogatást?

A Transparency International Magyarország a korrupció ellen küzdő civil szervezet. Ilyen szervezetből több van Magyarországon, az viszont objektív tény, hogy mi vagyunk a legnagyobbak. Azon dolgozunk, hogy mi legyünk a legjobbak. Kitűnő szakemberekkel rengeteg munkát végzünk, és egy nagy nemzetközi hálózat tagjai vagyunk. A Transparency International a világ 96 országában jelen van, Magyarországon 2006 óta működünk.

Amikor megnyitottuk a budapesti irodánkat, több dolgot is elhatároztunk. A legfontosabb, hogy eldöntöttük, hogyan fogunk dolgozni. A következőkben maradtunk:

  • bátran
  • rossz kompromisszumok nélkül
  • tényszerűen
  • a függetlenségünket végig megőrizve
  • értékalapon.

Ezekhez az elvekhez azóta is ragaszkodunk, és valószínűleg ez az oka annak, hogy eddig az összes éppen aktuális kormánypárt kritizálta - és kritizálja most is - a munkánkat. Miközben számos kérdésben konfrontálódunk, mindegyik kormány ad a véleményünkre, amiből arra következtetünk, hogy kénytelen-kelletlen hiteles szereplőnek tekintik a TI-t. A Transparency International Magyarország szakértelmét tehát politikai oldaltól függetlenül elfogadják, jóllehet a kritikánknak egyik kormány sem örült.

Mit értünk el az elmúlt kilenc évben?

Sokat dolgoztunk, ezért sok mindent. Törvényjavaslatokat tettünk és törvényjavaslatokról mondtuk el a véleményünket. Megalapítottuk a Bázist, a korrupció ellen harcoló fiatalok csoportját. Támogatjuk az igazságszolgáltatást, emellett vizsgáljuk az állami vállalatokat, az önkormányzatokat és a lobbizást, hogy mennyire átláthatóak.

Nagyon sok kutatást is végzünk. Mivel egy nemzetközi csoport tagjai vagyunk, ezért a kutatási eredményeinket össze tudjuk hasonlítani a többi országéval is. Ez alapján sajnos már több éve kimondhatjuk, hogy Magyarország korrupt, sőt Európa igazán korrupt harmadába tartozik. Ilyen átfogó kutatást egyedül a Transparency International végez. Ez alapján és más elemzésünk nyomán többször megállapítottuk, hogy Magyarországon 2010 után rendszerszerűvé és a korábbinál centralizáltabbá vált a korrupció. De 2010 előtt sem volt rózsás a helyzet: 2008-ban bejelentettük, hogy Magyarországon intézményesült a korrupció.

Olyan jelenségeket is vizsgálunk, ahol feltételezéseink szerint komoly esélye van a mutyinak. Ezért a Transparency International Magyarország a 2014-es választások idején kiszámolta, hogy az egyes pártok a valóságban mennyit költhettek a kampányra. Ebben a kutatásban rengeteg munkánk volt (számoltuk a hirdetéseket, beáraztuk a kampányeseményeket, gyűjtöttük a szórólapokat stb.), és sajnos itt is elkeserítő volt a végeredmény. A választások előtt – kitűnő közgazdászok segítségével - pedig még azt is kiszámoltuk, hogy mennyire megvalósíthatóak a különböző pártprogramok, és mekkora esély van ez alapján arra, hogy javuljon Magyarországon a korrupciós helyzet.

Tehát sokat kutatunk, sokat elemzünk, és ahol lehet, segítünk. Működtetünk egy jogsegély-szolgálatot is, hogy bárkinek segítséget adjunk, aki korrupciós helyzetbe keveredett. Ami nagyon fontos: nem csüggedünk. Ezért is indítottuk el az egyetemi képzéseinket, és oktatási anyagokat dolgozunk ki a diákoknak, nemcsak a felsőoktatásban résztvevők, hanem a középiskolások számára is.

Miért kérünk erkölcsi vagy anyagi támogatást?                                                  

Ahogyan azt az előző posztunkban már írtuk (és most újra ide is másoljuk), két dolgot szeretnénk tőletek kérni. Bíztatást (ez tényleg nem kerül semmibe:) és ha tudtok adni, akkor pénzt. A bíztatásra azért van szükségünk, mert egyre több kihívással szembesülünk, egyre furcsább (és akkor finoman fogalmazunk) ügyekben kell segítenünk. Nekünk nagyon fontos érezni azt, hogy támogattok minket. Erőt ad. Örülünk a bíztatásnak, örülünk a jogos kritikának.

Ezt most a saját oldalunkon is megteheted, ahol elkészítheted a saját, garantáltan korrupciómentes pénzedet, és ráírhatod a saját üzenetedet, amit rögtön meg is oszthatsz a Facebookon. (A posztba kérjük írd be, hogy #dedikalj.)

Ha anyagiakkal is tudsz minket támogatni, akkor az is nagy segítség. Átláthatóan és hatékonyan (minden kiadásunk és bevételünk itt) használjuk fel ezeket az adományokat, még azt is meghatározhatod, hogy mire szánod ezt az összeget – írd rá a javaslatodat a saját pénzedre!

Köszönjük, és legyetek bátrak. A korrupció ellen.

0 komment

Dedikálj egy bankjegyet!

Ma indult el a Transparency International Magyarország gyűjtőkampánya.

Két dolgot szeretnénk tőletek kérni. Bíztatást (ez tényleg nem kerül semmibe:) és ha tudtok adni, akkor pénzt. A bíztatásra azért van szükségünk, mert egyre nehezebb helyzetben dolgozunk, egyre furcsább és abszurdabb (és akkor finoman fogalmazunk) ügyekben segítünk. Nekünk nagyon fontos érezni azt, hogy támogattok minket. Erőt ad. Örülünk a bíztatásnak, örülünk a jogos kritikának.

Ezt most a saját oldalunkon is megteheted: a http://transparency.hu/dedikalj/ oldalon elkészítheted a saját, garantáltan korrupciómentes pénzedet, és ráírhatod a saját üzenetedet, amit rögtön meg is oszthatsz a Facebook-on.

Ha anyagiakkal is tudsz minket támogatni, akkor az is nagy segítség. Átláthatóan és hatékonyan használjuk fel ezeket az összegeket, még azt is meghatározhatod, hogy mire szánod ezt az összeget – írd rá a javaslatodat a saját pénzedre!

A kampány alatt lesznek fórumok, filmek – az első videót itt láthatjátok:

Megkérdeztük a politikusokat is, tőlük is kértünk pénzt – ezt a filmet is nemsokára láthatjátok.

Szóval csináljatok saját patyolat tiszta pénzt, osszatok, kommenteljetek, segítsetek.
Bátran. A korrupció ellen. #dedikalj

Online dedikálási lehetőség itt: http://transparency.hu/dedikalj/

 

0 komment

Gratulálunk a kormánynak!

A magyar parlament ismét nagyot alkotott. Tegnap sikerült megszavazni a jövő évi költségvetés megalapozásáról szóló ún. költségvetési salátatörvényt, tovább fokozva a közpénzek átláthatatlan elherdálásának esélyét.

Már a korábban benyújtott törvényjavaslatról is megállapítottuk, hogy jelentősen növeli a korrupció kockázatát, a közpénzek illetéktelen felhasználásának lehetőségét. A tervezet egyrészt felszámolta volna azt a tilalmat, amely mindeddig megakadályozta, hogy állami támogatásban részesüljenek a politikai párttal együttműködő, a választásokon is résztvevő társadalmi szervezetek. Másrészt, azt tervezték, hogy a hazai költségvetésből nyújtott minden támogatást kivonnak az átláthatóságról szóló törvény hatálya alól.

Ezért a TI – a K-Monitorral és az Átlátszó.hu-val közösen – nyílt levélben szólította fel a parlamenti képviselőket, hogy ezt a két rendelkezést ne szavazzák meg.

Az első követelésünk látszólag teljesült, mert a tegnap elfogadott törvény nem oldja fel a politika közeli civil szervezetek közpénzből történő támogatásának a tilalmát. De persze csak látszólag. A kormánypárti honatyáknak ugyanis – felülírva az előbbi szabályozást – azt azért sikerült megszavazniuk, hogy a hazai közpénz megszerzésére irányuló pályázatok esetében ne érvényesüljenek az eddig széleskörű nyilvánosságot és szigorú összeférhetetlenséget előíró szabályok. Vagyis, a kormány mégiscsak anélkül támogathatja magyar adófizetői pénzből a hozzá közel álló civil szervezeteket, hogy törvényt sértene. Sőt, még csak a nyilvánosság előtt sem kell számot adnia ezekről a kifizetésekről.

Ha ez nem lenne elég, а tegnap benyújtott – és ma már el is fogadott – törvényjavaslat az eddigieknél is durvábban korlátozná a közpénzek elköltésére vonatkozó adatok megismerhetőségét. E törvény lehetővé teszi, hogy a szerencsejáték szervezők levonják a szerencsejáték után fizetendő adó összegéből a sportegyesületnek vagy sportszövetségnek nyújtott támogatást. Tehát nem a játékadó alapja, hanem a ténylegesen befizetendő játékadó mértéke csökken a sporttámogatásra fordítandó összeggel. Vagyis a szerencsejáték szervező maga döntheti el, hogy a költségvetésbe, vagy valamely sportszervezetnek fizet-e inkább.

Ezek után persze elképzelhető lenne, hogy okvetetlenkedő civilek, kíváncsi újságírók vagy az adójuk miatt aggódó polgárok rákérdeznek a sportcsapatok támogatásainak a forrására, és így esetleg kiderülne, hogy egy-egy szerencsejáték szervező melyik sportcsapatnak fizetett – adózás helyett. Ez semmiképpen nem lenne szerencsés… Ezért a frissen elfogadott törvény – a parlamenti szakbizottságot vezető Gulyás Gergely által jegyzett módosító javaslat hatására – megengedi, hogy a sportági szakszövetségek a magántámogatásokról „összesített adattartalom szolgáltatásával” adjanak tájékoztatást, vagyis: akár titokban is tarthatják azt. Ha tehát az állampolgár az információszabadságról szóló törvényt használva arra kér egy sportszövetséget, ugyan mondaná meg az illető, honnan mennyi pénzt kapott, be kell majd érnie egy feltehetően mindössze egysoros válasszal. A megkérdezettnek elég annyit mondania: „céges és egyéb magánadományokból ennyi meg ennyi millió” érkezett, azt azonban elhallgathatja, hogy konkrétan kitől kapta a pénzt.

Újfent csak gratulálni tudunk a kormánynak és parlamenti többségének. Ennyire rövid idő alatt ritkán sikerül két olyan törvényt is megszavazni, amelyek ilyen durván keresztbetesznek a közpénzekre vonatkozó közérdekű adatok megismerésének, ezáltal tovább növelve a magyar intézményrendszer már eddig is igen súlyos korrupciós kockázatait.

0 komment

Ismét pert nyert a TI: első fokon nyilvánosak a kampányszámlák

A Transparency International (TI) jogosult megismerni a parlamenti képviselőjelöltek elszámolását és az egyes számlák tartalmát, mivel ezek közérdekű adatnak minősülnek – mondta ki a bíróság. A TI első fokon pert nyert a Magyar Államkincstárral szemben.

A Transparency International Magyarország régóta küzd a választási kampányokat eluraló korrupció ellen. A szabálytalan és ellenőrizetlen kampányköltéseket a magyarországi korrupció egyik legsúlyosabb, a rendszerváltás óta megoldatlan problémájának tartjuk.

A második Orbán-kormány által az országgyűlési választási kampány finanszírozásáról 2013-ban elfogadott törvény, amely az idei országgyűlési választások előtti kampányban debütált, nem állta ki a gyakorlat próbáját. A TI a K-Monitorral és az Átlátszó.hu-val összefogva vizsgálta a pártok és a jelöltek, valamint a pártközeli civil szervezetek és a kormány kampányköltéseit. A civil kampánymonitor a pártok gigantikus költekezésén túl azt is megállapította, hogy az új jogszabály alkalmatlan a kampánykorrupció felszámolására. Megállapításainkat arra alapoztuk, hogy a törvény nem tiltja a kampány kiszervezését, vagyis nem foglalkozik a párt közeli civil szervezetek költéseivel, azaz a CÖF-jelenséggel, valamint nem szab gátat a kormánypártok érdekében kifejtett kormányzati propagandának.

A pártok számára könnyen kijátszható szabályozás következtében a CÖF majdnem 600 millió forintot kampányolt el a Fidesz érdekében, a kormány pedig bő félmilliárdot fordított annak ismertetésére, hogy „Magyarország jobban teljesít”.

A kampányfinanszírozási szabályozás egyetlen előremutató rendelkezése az egyéni képviselőjelöltek kampányköltéseinek jelentős szigorítása volt. A törvény értelmében az egyéni jelölteknek forintra pontosan el kell számolniuk a felvett állami támogatással, választási kudarc esetén vissza kell térítenünk a kincstártól kapott kampánypénzt, szabálytalan költés esetén még büntetést is kell fizetniük. Az egyetlen bökkenő, hogy a jelöltek nem a nyilvánosságnak számolnak el, hanem a Magyar Államkincstárnak (MÁK) és az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ). Márpedig a mégoly kitűnő szabályozás sem ér semmit, ha hiányzik a hatékony ellenőrzés.

Joggal kérdezhetik tőlünk, hogy miért nem bízunk abban, hogy ezek állami szervek komolyan átvizsgálják a jelöltek kampányköltéseit. Az ÁSZ-szal szembeni bizalmatlanság megalapozatlannak tűnhet, hiszen ez a szervezet az egyéni jelöltek ellenőrzésében évtizedek óta nem vétett a szakma írott és íratlan szabályai ellen. Színigaz. Az ÁSZ eddig már csak azért sem hibázhatott az egyéni képviselőjelöltek kampányköltéseinek az ellenőrzésében, mert korábban nem is kellett ezt a feladatot ellátnia. Annál több mulasztást produkált viszont a pártok kampányköltésének vizsgálatában, hiszen a rendszerváltoztatás óta soha nem tudta – vagy nem akarta? – kideríteni, hogy miből futja a pártoknak annyi reklámra és óriásplakátra.

Az idei parlamenti választási kampány pártköltéseit összegző kutatásunk megállapításait – amely kimutatja, hogy a parlamentbe bejutott pártok, az LMP-t leszámítva, mind többet költöttek a kampányra, mint amennyire a törvény szerint jogosultak lettek volna – eljuttattuk az ÁSZ-nak. Azt a választ kaptunk, hogy az „Állami Számvevőszék a jogszabályokban meghatározott keretek között jár el a kampányra fordított pénzeszközök elszámolásának ellenőrzése során”. Mit mondjunk, mi is éppen ettől féltünk.

Tény, hogy az államkincstár eddig valóban nem hibázott a kampányköltések ellenőrzésében. Az előzmények ismeretében a TI mégis jobbnak látta, ha a kampánykiadások vizsgálatában tapasztalt civil szervezetként mi magunk is átnézzük az egyéni jelöltek kampányszámláit. Ezért közérdekű adatkéréssel fordultunk a MÁK-hoz, és kértük, hogy minden egyéni képviselőjelölt, akár független, akár pártszínekben indult, kampányelszámolását és az azokhoz csatolt számlákat, bizonylatokat adja ki nekünk. A MÁK megtagadta a kért adatok kiadását, és az elutasító választ azzal indokolta, hogy az adatkérésünk egyszerre átfogó, számlaszintű, meg tételes is. Ezt azzal fejelte meg, hogy a kampányfinanszírozási törvény értelmében az államkincstár, és nem civil szervezetek jogosultak a kampányköltések ellenőrzésére. Mi meg jól bepereltük az államkincstárt. És meg is nyertük a pert, legalábbis első fokon.

Emlékeztetőül: a parlament kormánypárti többsége 2013-ban szavazta meg az információszabadság törvény botrányos módosítását, amely lehetővé teszi, hogy az állami adatkezelők, tetszésük szerint, önkényesen számlaszintűnek minősítsenek bármely közérdekű adatigénylést. Ez a módosítás véletlenül időben egybeesett a trafikmutyival „dohánytermék kiskereskedelmi koncessziók családi kisvállalkozásokat segítő” újraosztásával, aminek a körülményeit civil szervezetek adatigénylésekkel akarták kideríteni.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) nem talált kivetnivalót abban, hogy a törvényhozás kényelmes lehetőséget teremtett a kényelmetlen adatigénylések elutasítására. Péterfalvi Attila, NAIH-elnök az információszabadság törvény módosításakor írt levelében kifejtette, hogy a „nagy mennyiségű közérdekű adatra vonatkozó, visszaélésszerű adatigénylések” szerinte veszélyeztetik a „közérdekű adatok megismeréséhez való jog társadalmi elfogadottságát”. Az államkincstár elleni perünk idején pedig állásfoglalást tett közzé, amelyben az egyéni jelöltek kampányelszámolására vonatkozó adatkérésünkre is kiterjedő érvénnyel azt hangoztatja, hogy a „polgár adatmegismerése nem ezt a szintű információigénylést jelenti”.

Szerencsére a közérdekű adatok kiadása iránti kereseteket nem a NAIH bírálja el, hanem a bíróság. Márpedig a bíróság a TI-nak adott igazat és arra kötelezte az államkincstárt, hogy adja ki a képviselőjelöltek kampányköltéseinek az elszámolását. A Fővárosi Törvényszék nem jogerős ítéletében mindenekelőtt a számlaszintűnek minősített és ezen ürüggyel elutasított adatigénylések ügyében lehetséges jogorvoslatról foglalt állást. A MÁK ugyanis nemcsak az adatkérésünket nem akarta teljesíteni, de azt is állította, hogy nincsen jogunk bírósághoz fordulni. A kincstári álláspont szerint a módosított információszabadság törvény értelmében a NAIH-tól kell jogorvoslatot kérni, ha az adatigénylést azért utasítják el, mert az – úgymond – számlaszintű. Szerencsére a bíróság szerint meg nem, a Fővárosi Törvényszék ugyanis kimondta, hogy a NAIH hatósági „eljárásának a kezdeményezése nem perelőfeltétel, csupán egy a bírósági jogérvényesítés útjától független, fakultatív jogorvoslati lehetőség”.

A per érdemében pedig arra mutatott rá a bíróság, hogy az „Alaptörvény minden közpénzre vonatkozó adatot közérdekű adattá minősített, a nyilvánosságot és az átláthatóságot tette főszabállyá”. Végül, mivel a bíróság szerint az „állam demokratikus működéshez elengedhetetlen az információszabadság és az információk átláthatósága”, a MÁK ellenőrzési joga ellenére a Transparency International jogosult a „jelöltek elszámolását és azzal együtt egyes számlák tartalmát, mint közérdekű adatot megismerni”.

A közérdeket szem előtt tartva ezt csak üdvözölni tudjuk.

0 komment

Lázár János karácsonya

Pethő András, az Origo volt főszerkesztő-helyettesének vendégposztja. A Lázár-per igaz története.

Lázár János már többször is jelét adta annak, hogy nem feltétlenül örül a rejtélyes külföldi útjai iránti érdeklődésnek. Egyik nyilatkozatában még azt is megpendítette, hogy esetleg valamilyen titokzatos megbízó áll a kérdezősködés hátterében. Pedig a Miniszterelnökséget most már miniszteri rangban vezető politikus egyetlen dolgot okolhat ezért a problémájáért: az évvégi ünnepeket.

Tudom, hogy elsőre nem érthető az összefüggés, de most elmagyarázom. Egészen a közelmúltig az Origo nevű hírportál szerkesztőjeként dolgoztam, és az ott eltöltött több mint tíz év alatt volt időm megtapasztalni, hogy milyen hatalmas nyűgöt jelent a karácsony és újév közti időszak. Általában nem történik semmi, ráadásul a munkatársak nagy része is a jól megérdemelt szabadságát tölti. A szerkesztőségi ügyeletet ellátó kollégák pedig alig tudnak bármi érdemi munkát végezni, mert szinte minden hivatal zárva van, így gyakorlatilag nincs kitől információt szerezni.

A címlapot ugyanakkor nem lehet - vagy legalábbis nem szerencsés - rosszul megírt és unalmas hírügynökségi anyagokkal megtölteni, így év végéhez közeledve az Origónál mindig igyekeztünk felhalmozni olyan cikkeket, amelyekkel aztán ki tudjuk húzni ünnepeket. Tavaly épp rám esett a választás, hogy tervezzem meg a karácsonytól újévig tartó időszakot. Olyan anyagokban gondolkodtam, amelyeket gyorsan el lehet készíteni, és lehetőleg kívül esnek a bejgli-karácsonyfa-másnaposság háromszögén, mert ezek azok a témák, amelyekről akkor is készülnek cikkek minden évben, ha a szerkesztő kifejezetten megtiltja, hogy bárki bármit írjon róluk.

Gyorsan feldolgozható és többé-kevésbé eredeti ötletnek gondoltam például azt, ha egy interaktív térképen bemutatnánk Szijjártó Péter akkori miniszterelnökségi államtitkár és Martonyi János akkori külügyminiszter utazásait. A híreket olvasgatva úgy tűnt, hogy Szijjártó az, aki a miniszterelnök által meghirdetett keleti nyitás jegyében járja az ázsiai és közel-keleti országokat, míg a régivágású atlantista Martonyi tartja a kapcsolatot a nyugattal. Nem egy nagy sztori, de mégis elárul valamit az Orbán-kormány hangsúlyairól, maga a térkép pedig néhány órás munkával elkészíthető.

Valamikor december közepén így megkerestem a Miniszterelnökséget és a Külügyminisztériumot is azzal, hogy küldjék el nekem a vezető tisztviselőik utazási adatait az elmúlt két évből (Szijjártó 2012-ben lett külgazdasági államtitkár a Miniszterelnökségen). Viszonylag gyorsan meg is kaptam a kért információkat, de aztán ezeket látva kénytelen voltam szembesülni azzal, hogy az ötletem ugyanarra a sorsra jutott, mint a legtöbb újságírói feltételezés: a tényekkel találkozva kiderült, hogy semmi alapja nincs. Szijjártó is utazott nyugatra, ahogy Martonyi is keletre, és talán az utazási adatokból kiindulva lehetett volna valami árnyalt elemzést készíteni, de egy egyszerű térképnek nem lett volna semmi értelme.

Hamar kiderült azonban az is, hogy nem volt teljesen haszontalan az adatkérés. A táblázatokat böngészve feltűnt, hogy Lázár Jánosnak több olyan útja is volt, amelyeknél a szállásköltségek jóval magasabbak voltak, mint más - amúgy vele azonos tisztséget viselő - vezetők kiküldetéseinél. Még inkább érdekelni kezdtek ezek az utazások, amikor semmi nyomukat nem találtam sem a kormányzati honlapon, sem az MTI archívumában.

Január elején megkerestem tehát újra a Miniszterelnökséget, és feltettem néhány kérdést a három legnagyobb szállásköltségű utazásról: Anglia, 2012. november 27-29. (szállásköltség: 920 019 Ft); Svájc, 2013. március 22-23. (szállásköltség: 469 878 Ft), Olaszország, 2013. július 26-27. (szállásköltség: 582 000 Ft.). Elsősorban a hotelszámlák részleteiről érdeklődtem, de tettem fel kérdéseket az utazások céljáról, illetve körülményeiről is.

A Miniszterelnökség nem válaszolt érdemben ezekre a kérdésekre, arra hivatkozva, hogy Lázár az Információs Hivatal (vagyis a magyar kémszervezet) feladataival összefüggő tevékenységet végzett ezeken az utazásokon. Bár az újságírók általában nem szeretik, ha rejtegetik előlük az információkat, azzal én is tisztában vagyok, hogy egy kormány csak akkor tudja jól végezni a munkáját, ha bizonyos dolgokat titokban tart. Így még el is fogadtam volna azt, hogy az utazások egyes részleteit nem árulja el a Miniszterelnökség, de azt nem értettem, hogy milyen nemzetbiztonsági érdekek fűződnek a titkolózáshoz egy hotelszámla esetében.

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a Miniszterelnökség nem válaszol a további kérdéseimre, megkerestem a Transparency International magyarországi szervezetének jogi igazgatóját, Ligeti Miklóst. A TI számos alkalommal segített újságíróknak - köztük nekem is - abban, hogy az elakadt információkéréseiket bírósági úton érvényesítsék. Miklóshoz is azzal a kérdéssel fordultam, hogy vállalnák-e a jogi segítségnyújtást a Lázár-utazások ügyében. Ha jól emlékszem, akkor a válasza nagyjából az volt, hogy a nemzetbiztonsági kártya sajnos elég erős szokott lenni az ilyen perekben, de hozzátette, hogy szerinte érdemes megpróbálni.

Ez után bevontuk Németh Zsolt ügyvédet, aki rendszeresen jár el adatkérési ügyekben a TI felkérésére. A csatlakozásának nagyon örültem, ő volt ugyanis az ügyvédem abban a perben is, amelyet a Médiatanács ellen indítottunk még 2012-ben. Márpedig azt a pert jogerősen megnyertük.

Az ilyen adatkérési eljárásokban szokásos gyakorlatnak megfelelően az következett, hogy elküldtem egy újabb - ezúttal már jogász által megfogalmazott - kérdéssort a Lázár-utazásokról a Miniszterelnökségnek, majd amikor erre sem érkezett érdemi válasz, megnyílt a lehetőség a bírósági út előtt.

Beadtuk a keresetet, a Fővárosi Törvényszék pedig április elsejére kitűzte az első tárgyalást. Az apró helyiségben tartott meghallgatáson csak öten vettünk részt: a bíró, a Miniszterelnökség jogtanácsosa, valamint Zsolt, Miklós és én, mint felperes. Rajtunk kívül valószínűleg csak néhányan - például néhány origós kolléga - tudtak a perről, de a szélesebb nyilvánosság nem. Nem csaptunk neki nagyobb hírverést, mert fogalmunk sem volt arról, hogy a kérdéseink vajon tényleg egy érdekes történethez vezetnek-e. A Miniszterelnökség ugyanis még az első kérdéseimre adott válaszokban annyit elárult, hogy a költségek nem egyedül Lázár János szállását fedezték, hanem a vele együtt utazókét is. A probléma az volt, hogy azt már nem akarták megmondani, hogy hányan utaztak, és így nem lehetett értelmezni az összegeket. Ha például az derül ki, hogy az angliai úton nyolcan vettek részt, akkor már nem is számítana olyan soknak az a 920 ezer forint.

Az első tárgyaláson nem hangzott el semmilyen érdemi információ. A Miniszterelnökség jogtanácsosa előadta, hogy az általunk kért adatok egy részét szerintük nemzetbiztonsági okokból nem lehet kiadni, más információk (például, hogy Lázár János mely hotelekben szállt meg) pedig szerintük nem is közérdekűek. Mi közöltük, hogy ezzel nem értünk egyet.

Később azonban elkezdtek csöpögni az információk. Az április végén tartott második tárgyaláson a Miniszterelnökség jogtanácsosa már elárult néhány részletet a svájci és az olaszországi útról. Megtudhattuk, hogy Lázár János a svájci kiküldetésen “egy német állampolgárral tárgyalt a magyar–német, valamint a magyar–orosz kapcsolatokról”, az olaszországi útján pedig “a Svájcba illegálisan vitt magyar pénzeszközökkel kapcsolatban folytatott tárgyalást, a tárgyalópartner által megjelölt szállodában”.

Ez már elég konkrétum volt ahhoz, hogy elő lehessen állni vele, így május elején közöltünk egy cikket az Origón a két utazásról, illetve bemutattuk magának a pernek a hátterét is. Ennek a cikknek még nem volt komolyabb visszhangja, de a következőnek már annál inkább.

A május végén tartott harmadik tárgyaláson ugyanis két fontos fejlemény is történt. Egyrészt a bíró hozott egy részítéletet, amelyben kötelezte a Miniszterelnökséget, hogy a svájci és az olaszországi út esetében adja ki azokat az információkat, hogy milyen státuszú és titulusú tárgyalópartnerekkel találkozott Lázár János, illetve azt is, hogy pontosan mely szállodákban szállt meg. Az angliai útról azért nem szólt az ítélet, mert a Miniszterelnökség közölte, hogy erről a kiküldetésről létezik egy titkos irat, és az ítélethozatal előtt először dönteni kell arról, hogy a bíró egyáltalán megismerheti-e az iratot, illetve hogy mi hozható belőle nyilvánosságra.

A részítélet nekünk kedvezett, de volt egy másik - a történet szempontjából még lényegesebb - fejlemény is. A Miniszterelnökség képviselője a tárgyaláson közölte, hogy Lázár János egyetlen kísérővel utazott mindhárom kiküldetésen. A jogtanácsos szinte mellékesen jegyezte ezt meg, de én annyira érdekesnek tartottam, hogy emlékeim szerint fel is emelkedtem a székemből. Legszívesebben azonnal elkezdtem volna további kérdéseket feltenni a jogtanácsosnak, de persze egy tárgyaláson nem lehet ilyet csinálni. Szerencsére azonban a bíró is érzékelte, hogy ez lényeges információ, mert visszakérdezett, a jogtanácsos pedig megerősítette, hogy igen, mindhárom úton csak ketten vettek részt.

Ez fontos momentum volt, mert választ kaptam az egyik leglényegesebb kérdésemre. Kiderült, hogy nem valamilyen népes delegáció hozta össze a kirívóan magas hotelszámlákat, hanem mindössze két ember. Ez már olyan információ volt, aminek úgymond hírértéke volt, vagyis érdemes volt arra, hogy közzétegyük. Nem sokkal a tárgyalás után meg is jelent az Origón a per legfrissebb fejleményeiről szóló cikkem, és ennek már kifejezetten nagy visszhangja volt. Átvette a legtöbb hírportál, és azonnal elkezdett pörögni a sztori a Facebookon is.

Ez a cikk több hónap türelmes várakozás, kitartó kérdezés és jogi csapatmunka eredménye volt, de sok szempontból csak ekkor kezdődött el igazán a történet. Ez után lehetett valódi kérdéseket feltenni arról, hogy Lázár és társa miért költött el ennyi - a többi hivatali úthoz képest kirívóan sok - közpénzt ezeken az utazásokon.

Mielőtt azonban bárki bármit kérdezett volna, lépett Lázár János is. A tárgyalást követő nap hajnalán kiadott egy szarkasztikus hangvételű közleményt, amelyben engem is néven nevezett. Az újságírói munka időnként bizarr szituációkkal jár, és én mindenképp ezek közé sorolom azt, amikor május 28-án reggel 6 óra 30-kor azzal ébresztett az Origo hírügyeletese, hogy tudok-e arról, hogy Lázár János nem sokkal korábban közzétett egy személyesen nekem szóló nyilatkozatot. A közleménynek volt azonban két olyan eleme, amely sokkal fontosabb volt a személyeskedő megjegyzésnél.

Lázár egyrészt közölte azt, hogy befizeti a költségvetésnek az utazások során kifizetett szállásköltséget. Másrészt kijelentette azt is, hogy “készséggel állok utazási szokásaim részleteivel is a független magyar bíróságok rendelkezésére”.

Ez két egymásnak ellentmondó lépés volt. Lázár nyilvánvalóan azért döntött úgy, hogy befizeti a pénzt, hogy így elháríthassa a további kérdezősködést. (Mint a Miniszterelnökség egyik munkatársa közölte velem azokban a napokban: ez mostantól magánpénz, tehát semmi közöm hozzá.) Egy ilyen érv az általam megkérdezett jogászok szerint a bíróság előtt nem állná meg a helyét, de a lépés célja vélhetően eleve inkább az volt, hogy Lázárnak a nyilvánosság előtt legyen egy jó ütőkártyája., Közben ott volt a közlemény másik része, amelyben Lázár azt ígérte, hogy “készséggel” áll a bíróságok rendelkezésére. Ez az utóbbi akár azt is jelenthette volna, hogy a Lázár által vezetett Miniszterelnökség nem fog fellebbezni az elsőfokú ítélet ellen, hanem válaszol a kérdéseimre.

A közlemény utáni napokban megkerestem a Miniszterelnökséget, hogy segítsenek a közlemény értelmezésében, de nem voltak túl együttműködőek. Közben bonyolította a helyzetet, hogy eltávolították az Origo főszerkesztőjét, Sáling Gergőt, aminek hatására úgy döntöttem, hogy otthagyom az újságot. (A 444 jóvoltából most már mindenki ismerheti azt a belső levelet is, amelyben leírtam, hogy ez milyen összefüggésben van a Lázár-perrel.

Az ügy fejleményeit ugyanakkor igyekeztem követni a felmondásom után is. Július elején megkaptuk az írásba foglalt ítéletet, és úgy sejtettük, hogy a dokumentumnak valószínűleg nagyjából ezzel egy időben a Miniszterelnökségre is el kellett jutnia. Ennek azért volt jelentősége, mert egy bírósági eljárásban a feleknek az írásba foglalt ítélet kézhezvétele után 15 napjuk van arra, hogy fellebbezzenek az ítélet ellen.

Július közepén így újra megkerestem a Miniszterelnökséget, és érdeklődtem arról, hogy elfogadják-e a bíróság döntést, vagy esetleg fellebbeznek-e ellene. A Kormányzati Információs Központ a következő egymondatos választ küldte: “A Miniszterelnökség és Lázár János a bíróság döntését végre fogja hajtani, a megadott határidőig fellebbezést nyújt be.”

Ez pont annyira abszurd, mint Lázár korábbi nyilatkozata. A mondat első felében még azt állították, hogy végre fogják hajtani a bíróság döntését (amely ugye a kérdéseim megválaszolására utasította a Miniszterelnökséget), a másodikban viszont kijelentették, hogy fellebbezést nyújtanak be. (Itt mindenki megnézheti az ítéletet, természetesen egy szó sincs benne arról, hogy a bíróság fellebbezésre kötelezné az alperest, vagyis a Miniszterelnökséget.) Visszakérdeztem a Kormányzati Információs Központ munkatársánál, hogy nem tudnának-e kicsit világosabban fogalmazni, de erre már nem érkezett válasz.

Azt még nem tudjuk, hogy mikor kezdődik a másodfokú eljárás, de az angliai utazásról létező titkos irat miatt még az első sem ért véget. A következő tárgyalás szeptember 4-én lesz a Fővárosi Törvényszéken. Mivel egy minősített dokumentum körül forog majd a per, ezért könnyen lehet, hogy el fog húzódni.

De talán kiderül valami még azelőtt, hogy jönnek a hírszegény évvégi ünnepek.

86 komment

Egy kapcsolat kronológiája, avagy mi történt eddig a KEHI és a TI között…

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) június 19-én tájékoztatott arról, hogy a TI-ra is kiterjed „az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok intézményrendszerének és a Finanszírozási Mechanizmusokból juttatott támogatások felhasználásának ellenőrzése”.

Megtudtuk, hogy a KEHI vizsgálni fogja a Norvég Civil Támogatási Alapból finanszírozott projektjeinket. A KEHI e vizsgálatra vonatkozó hatáskörét kérdésesnek, magát az eljárást pedig alapjog ellenesnek tartottuk, erre vonatkozó aggályainkat a KEHI tudtára hoztuk. Bár a KEHI nem oszlatta el az aggályainkat, mégis alávetettük magunkat a vizsgálatnak, hiszen nincsen semmi titkolnivalónk. Éppen ezért minden dokumentumot, amit átadtunk a KEHI-nek, egyszersmind nyilvánosságra is hoztunk.

Ugyanakkor az ombudsmanhoz is fordultunk, akit arra kértünk, hogy vizsgálja ki a KEHI tevékenységét, meg terjessze az ügyet az Alkotmánybíróság elé. Tegnap érkezett meg az ombudsman válasza és a Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek írt levele. Azt már tudjuk, hogy az ombudsman nem vizsgálja sem a KEHI-t, sem a Miniszterelnökséget, meg az Alkotmánybírósághoz sem fordul. Ezért megkértük az ombudsmant, fejtse ki részletesen és tételesen, miért ennyire tartózkodó.

video_atv_ligeti.jpg

2 komment

Az ombudsman levelet írt Lázár Jánosnak KEHI/Norvég Civil Alap ügyben!

Az ombudsman szerint is kétséges, hogy ellenőrizheti-e a KEHI a Norvég Civil Alapból származó támogatásokat és az abból részesült civil szervezeteket. Az alapjogi biztos a TI beadványának hatására felhívta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter figyelmét arra, hogy a Norvég Civil Alapból származó „támogatások ellenőrzése vonatkozásában a magyar államnak tekintettel kell lennie a szerződő partner (a norvég állam) értelmezésére is”. A teljes levél itt olvasható.

Emlékeztetőül, Vidar Helgesen, európai ügyekért felelős norvég miniszter ezt nyilatkozta a KEHI/Norvég Civil Alap ügyben: (itt) A magyar kormány egyoldalúan megszegte az EGT és Norvég Alap kezelésére és lebonyolítására vonatkozó egyezményt. A magyar kormány eljárása sajnálatos, és ezt közöltük a magyar hatóságokkal. Ez lenne az a norvég álláspont, amit a magyar kormánynak tiszteletben kellene tartania.

0 komment

Az Alkotmánybíróság szerint nem sérti az Alaptörvényt a haveri kapitalizmus

Az angol nyelvű szakirodalom „crony capitalism” névvel illeti azt a jelenséget, amikor az állam, a szabályozói hatalmával visszaélve, mások tulajdonát nem közérdekből, hanem magánszemélyek javára korlátozza, vagy kisajátítja és a barátai kezére játssza. Magyarul ezt haveri kapitalizmusnak nevezzük. Az Alkotmánybíróság (AB) nemrég két törvény kapcsán is módot kapott arra, hogy alkotmányos védelmet nyújtson azoknak a tulajdonosoknak, akiket az állam kiszorított a saját vállalkozásukból, de mindkét lehetőséget elszalasztotta. Az AB a takarékszövetkezeti mutyi ügyében és a trafikmutyi ügyben is szabad utat engedett a kormány nyomulásának a magángazdaságban.

A takarékszövetkezeti mutyi

A kormány, a parlamenti többségére támaszkodva, egy 2013-ban elfogadott törvénnyel átírta a szövetkezeti hitelintézeti szektort. A takarékszövetkezetek eredetileg szerződéses, azaz a vállalkozások szabad elhatározásán alapuló integrációjának helyébe kényszerintegráció lépett. A takarékszövetkezetek csak akkor működhettek tovább, ha beléptek az ún. Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetébe. Ennek a szervezetnek a központi elemévé a takarékszövetkezetek többségi tulajdonában álló Takarékbank vált, amelyet trükkösen államosítottak, majd haveri alapon privatizáltak. A Magyar Posta tőkeemelés révén többségi tulajdonossá vált, következő lépésként pedig az állam nyilvános, nemzetközi pályázaton értékesítette a Takarékbank többségi, állami részvénypakettjét. A nyilvános és nemzetközi tenderen valamiért egyedül a Magyar Takarék Zrt. indult, az egyajánlatos versenyt Vojnits Tamás, a takarékszövetkezeti szektor átalakításáért felelős kormánybiztos, egyben a Takarékbank elnöke érvényesnek nyilvánította. Talán véletlen egybeesés, hogy az egyedüli versenyzőként induló Magyar Takarék Zrt. egyik tulajdonosa a Vojnits Tamás által vezetett, de a Takarékbank privatizált állami részvénypakettjében is résztulajdonos MFB tulajdonában álló Első Hazai Pénzügyi Szolgáltatásfejlesztési Kft. volt. A Takarékbankra ajánlatot tevő cég tulajdonosai között találjuk még a Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó FHB Jelzálogbankot is. A kormány a Takarékbank privatizációját nemzetstratégiai szempontból kiemelt ügyletnek minősíttette, az ilyen beruházások mentesülnek a Gazdasági Versenyhivatal eljárása alól.

Vagyis az állam közpénzen tőkét emelve államosított egy privátbankot, és a törvényalkotói hatalmát felhasználva e bank irányítása alá kényszerítette a „vidék bankjaiként” működő, az országos pénzintézeti fiókhálózat mintegy 50 százalékát kézben tartó takarékszövetkezeteket. A Takarékbank állami többségének magánosításával és az ezt elősegítő törvényalkotással az állam az egész takarékszövetkezeti szektort a haverok kezére játszotta.

A régi takarékszövetkezeti szövetség az Alkotmánybírósághoz fordult, amiért az állam törvénnyel szorította ki a Takarékbankból. Sok köszönet azonban nem volt abban, amit kaptak. Az AB a 20/2014 (VII. 2.) határozatban azt állapította meg, hogy az állam, törvényalkotás útján, tulajdonképpen tetszőleges érvekre és célokra hivatkozva, akármilyen mélyen beavatkozhat a gazdasági életbe, és akár kisajátítást megvalósítva is korlátozhatja a vállalkozás szabadságát és a tulajdonhoz való jogot. Az AB egy igen furcsa, tragikomikus határozattal olyan „széles összefüggés-rendszerbe” helyezte a törvényt, amelyben takarékszövetkezetek tulajdonosi jogainak és vállalkozási szabadságának a korlátozása ürügyéül szolgáló „közérdekre hivatkozás megalapozott” volt.

Csak az AB határozathoz különvéleményt fűző alkotmánybírák észlelték a takarékszövetkezeti törvénnyel és a többségi alkotmánybírósági állásponttal kapcsolatos súlyos bajokat. Például azt, hogy ha voltak is állami beavatkozást indokoló bajok a takarékszövetkezetek működésében, azok kezelésére a tulajdonosok jogait kevésbé korlátozó megoldások is elégségesek lehettek volna. Bragyova alkotmánybíró például leszögezi, hogy „az elmúlt évtizedek magyar jog- és gazdaságtörténetében volt példa a takarékszövetkezetekénél sokkal súlyosabb banki nehézségek törvényi kényszer nélküli – a bankok önkéntes cselekvésén, szerződésen alapuló – állami beavatkozással való rendezésére”. Ezzel szemben, mutat rá Bragyova, ami a takarékszövetkezetekkel történt, az „annyira [tulajdon]korlátozás, hogy már kisajátítás”. Ennek eredményeként „a Takarékbank korábbi meghatározó tulajdonosai a Takarékbank ellenőrzése alatt álló, utasításához kötött, gazdasági önállóság nélküli szervezetek lettek”. Kiss alkotmánybíró szerint a „jogalkotó csupán általános jellegű, gazdaságpolitikainak tekinthető érvekkel próbálja legitimálni” a valós célját, ami feltehetően „új, állami irányítás alatt működő szervezet létrehozása, majd a privatizálás megteremtésének lehetősége” volt. Amint láttuk, tényleg a privatizáció volt a lényeg.

A trafikmutyi

Az Országgyűlés még 2012-ben alkotott törvényt a fiatalkorúak dohányzásának a visszaszorításáról. Mint később kiderül, ez volt a nyitánya a dohány kiskereskedelmi piac újraosztásának. A trafiktörvényre (2012. évi CCIII. törvény) hivatkozással a kormány államosította az addig szabadon forgalmazható dohánytermékek kereskedelmét, majd koncessziók formájában újraosztotta a cigarettaárusítási jogokat. A korábban közel negyvenezer trafikból álló dohánykereskedelmi hálózat helyébe alig több mint ötezer nemzeti dohánybolt lépett. Később kiderült, hogy a trafiktörvény szövegezésében aktívan közreműködött a Continental Dohányipari Zrt.-t irányító Sánta János, akinek a számítógépén készült a törvénytervezet Brüsszelbe kiküldött változata. Az új trafikkoncessziók – amelyek titokban zajló, erősen kétséges tisztaságú újraosztása ellen a TI is tiltakozott – közül mintegy 500 Sánta János, illetve a Continental Dohányipari Zrt. érdekeltségébe került. (Csak zárójelben jegyezzük meg, mert feltehetően véletlen egybeesésről van szó: amikor a TI és más civil szervezetek hivatalosan is rákérdeztek a trafikkoncessziók kiosztásának gyanús részleteire, a parlament úgy módosította az információszabadság törvényt, hogy ne lehessen „számlaszintű” – értsd: a kormánynak kellemetlen – adatkéréseket előterjeszteni.)

A trafikmutyi károsultjai, vagyis a dohánykereskedelemből kiszorított korábbi cigaretta árusok alkotmányjogi panaszt nyújtottak be. Az Alkotmánybíróság július 7-ei határozatában azonban ezeket a panaszokat is elutasította. Az AB szerint nem sérült a dohány-kiskereskedelem további lehetőségétől megfosztott trafikosok tulajdonhoz és szabad vállalkozáshoz való joga. Egyrészt azért nem, mert az üzleteik megmaradtak, ahol, úgymond, szabadon tevékenykedhetnek „mindazokban az üzletkörökben, amelyekre a működési és hatósági engedélyük kiterjed”. Arról nem is beszélve, hogy a trafiktörvény „számukra is lehetőséget ad koncessziós pályázat benyújtására”, így továbbra is végezhetnek „dohány-kiskereskedelmi tevékenységet, amennyiben megfelelnek a megváltozott jogi szabályozásban foglalt feltételeknek”.Ezúttal „a fiatalkorúak egészségének a megóvása” és „az általános népegészségügyi szempontok” bizonyultak „kiemelten fontos közérdeknek”, amelyre figyelemmel az „Alkotmánybíróság álláspontja szerint […] nem tekinthető a törvényalkotó részéről önkényes eljárásnak” a dohánytermék-kiskereskedelmi piac monopolizálása.

Az nem zavarta az alkotmánybírák többségét, hogy a törvényalkotó ezúttal sem támasztotta alá semmilyen módon azt, hogy az állami monopólium bevezetése miként szolgálja a fiatalkorúak egészségének a védelmét. A többségi határozat talán legszebb megállapítása szerint a dohányárusítási jogukat elveszített kereskedőknek a „trafiktörvény hatályba lépését követően [a dohány-kiskereskedelmi tevékenység] folytatására – döntésük szerint – lehetőségük [volt], ha eleget tettek a támadott törvényi rendelkezések által támasztott új törvényi feltételeknek”. Ugye mindenki értette? Döntésük szerint. Komolyan, mintha az Alkotmánybíróság nem is hallott volna arról, hogy milyen körülmények között és főképpen milyen eredménnyel zárult a Nemzeti Dohánybolt koncessziók kiosztása. Ez már színtiszta cinizmus.

Még – a különvéleményt egyébként nem megfogalmazó – Stumpf alkotmánybíró is kiemeli párhuzamos indokolásában, hogy a trafiktörvény valójában „objektív (tárgyi) korlátot” állít a vállalkozás szabadsága elé, mert „hiába felel meg a vállalkozó a képzettségi, szakmai […] feltételeknek, döntése ellenére nem tud [dohány-kiskereskedelmi] tevékenységet folytatni, ha az állam nem köt vele koncessziós szerződést”.

Bragyova és Kiss alkotmánybírók ezúttal is ízekre szedték a többségi határozatot. Bragyova alkotmánybíró elfogadhatatlannak tartja „azt az érvet, amely szerint […] más vállalkozási tevékenységet az eddigi trafikosok továbbra is folytathatnak”, szerinte a többségi határozat ezzel azt mondja ki, hogy a „foglalkozás szabadsága nem védi a már választott foglalkozás folytatását”. Arra is rámutat, hogy a trafiktörvény állítólagos célja, a fiatalok egészségének a védelme a korábbi trafiküzemeltetők alapjogait kevésbé korlátozó megoldással – például hatékonyabb ellenőrzéssel – is elérhető lett volna.

Kiss alkotmánybíró is azon a nézeten volt, hogy a „dohányzás egészségre gyakorolt káros hatása nyilvánvalóan és önmagában nem csökken attól, hogy állami monopóliummá vált a dohánytermékek kiskereskedelme és csak koncesszióval rendelkezők végezhetik e tevékenységet”. Hangsúlyozza, hogy a takarékszövetkezeti törvényhez hasonlóan a trafiktörvény esetében is a „törvényalkotót terheli a közérdekből fakadó jogkorlátozás szükségességének bizonyítása”, továbbá a vállalkozás szabadságához fűződő alapvető jog korlátozásához […] nem elfogadható a közérdekűségi megfontolásokra való hivatkozás.

Ha a dohány-kiskereskedelem államosítása nem volt szükséges az egészségvédelem érdekében, akkor az aligha szolgálhatott más célt, mint a haverok állami eszközökkel történő üzlethez juttatását. Az Alkotmánybíróság szerint ez Alaptörvény-konform. Persze csak, ha az ötletet a fiatalok dohányzása visszaszorításának ürügyével adja el a kormány. Miként – az AB szerint – alapjogi szempontból az is rendben van, ha az állam a takarékszövetkezetek tulajdonában álló bankot előbb államosítja, majd eladja egy kormányközeli befektetők érdekeltségébe tartozó cégnek. Az Alkotmánybíróság bizonyította, hogy független. Sajnos nem a kormánytól, hanem a társadalmi realitásoktól, no és a tulajdonosokat megillető intézményes garanciáktól.

3 komment

Az AB kikelt a sötétben bujkáló kapitalisták ellen

Gyöngyszemre bukkantunk. A magyar Alkotmánybíróság (AB) gazdaságideológiai és gazdaságtörténeti fejtegetésbe kezdett annak kapcsán, hogy gyakorlatilag teljes egészében elutasították a takarékszövetkezetek integrációja (értsd: államosítása) ellen érkező beadványokat. Vagyis, a tizenöt fős testület négy különvélemény mellett zöld utat engedett annak, hogy az állam különböző gazdasági társaságokon keresztül többségbe kerüljön a Takarékbankban, illetve a köré csoportosuló takarékszövetkezetekben. De ezt most tegyük félre egy pillanatra, és azt is, hogy a de facto államosítás után mi következett (majd a poszt végén visszatérünk rá), és koncentráljunk arra, hogy miként is vélekedik egy, piac- és versenyelvű köztársaságban az alkotmánybíróság az állami szerepvállalásról.

Az alkotmánybírák a takarékszövetkezeti határozat indoklását azzal kezdik, hogy a magántulajdon és a szerződés szabadsága megfelel a „laissez faire, laissez passer elvnek” (104. bekezdés). Ezek szerint tehát a kevésbé szabadpiaci rendszerű országokban, vagyis ahol viszonylag nagy az állam (szociális) szerepvállalása, mondjuk Franciaországban vagy Németországban, ne érvényesülne a magántulajdon és a szerződések szabadsága, vagy patetikusabban: a szentsége!?

De ne ragadjunk itt le, a gyöngy több oldalról fénylik. Olvassunk tovább, érdemes. Így: „A szabadversenyes piacgazdaságban a jogrendszer a gazdasági törvényszerűségnek, az értéktörvénynek (!), a versenynek, a piaci érdekeknek rendelődik alá.” (107. bekezdés) Értjük, ugye? Ahol szabadverseny van, ott a jogrendszert alárendelik a piaci erőviszonyoknak. Ezzel az AB azt mondja, hogy, például az Egyesült Államok vagy Új-Zéland nem jogállam. Szabadpiac persze az EU-ban is sok területen működik, úgy hívják, hogy egységes piac, aminek, lassan el is felejtjük, de Magyarország is része.

Nincs megállás, az intellektuális ámokfutás folytatódik. Az AB szerint „két évszázad tapasztalata bizonyítja, hogy mindkét szélső pólus (!)”, vagyis a szabadpiaci rendszer, amelyben tehát a jog a piac alávetettségében senyved, valamint a nemzeti szocialista és a sztálinista-maoista „totális államgazdaság” „katasztrofális hatású lehet a társadalmi rendszer egészére nézve” (110. bekezdés). Ez már kábítóan hat ebben a melegben: a szabadpiac és a fasiszta/sztálinista gazdaság, mint két szélsőség…

Az AB kiáll a vártára, és büszkén visszhangozza, hogy nem leszünk gyarmat. De nem ám, jóllehet „a gyarmati időket idéző függőség és kiszolgáltatottság” (110. bekezdés) újratermelődött. (Ha ez a gondolat egybecseng egyes kormányzati nyilatkozatokkal, az csak a véletlen műve lehet. Ugye. Persze.) Még szerencse, hogy a magyar kormány, pardon, az AB, résen van, annál is inkább, mert a 2008-2009-es globális válság utóhatásaként „a nemzetállami jogalkotás mindenütt felerősödött”, mert „…az európai uniós…egyeztetések…vontatottan haladnak és kétes kimenetelűek”, továbbá „a nemzetállami önvédelmi reflexek…megerősödtek” (112. bekezdés). És ezt így hogy? – bukik ki belőlünk a T. A.-i értelemben vett kétely. A magyar Alkotmánybíróság figyelmét ezek szerint elkerülte, hogy a teljes Európai Uniót újraszabályozták az elmúlt években, horribile dictu, a 2011-es magyar elnökség alatt fogadták el a költségvetési koordinációt és szigort érvényesítő úgynevezett hatos csomagot. De persze az új uniós regulák messze túlmutatnak a költségvetésen, és végcélként egy, a mainál egységesebb, a nemzetállami jogalkotást éppenhogy háttérbe szorító Európát céloznak meg.

Az intellektuális völgyjárás záróakkordjaként itt az AB következtetése: „az európai uniós és a globális gazdasági rendszer sem működtethető a laissez faire, laissez passer piacgazdaság szélső pólusán”. Az Európai Unió, mint a szabadpiac szélső pólusa? Hogy mi van!? Itt az AB már olyan fantomokkal hadakozik, amelyek annyira a sötétben bujkálnak, hogy a vadkapitalizmus óta még egyetlen egyszer sem bújtak elő. Ez, miként az AB sugallja, kétszáz éve nem valósult meg a világgazdaságban, pláne nem az EU-ban. Magyarországon pedig végképp soha nem volt igazi szabadversenyes kapitalizmus. Ha másért nem, hát azért, mert az állami redisztribúció mindig nagyon magas szinten volt. Még az elmúlt hetven év – ebből a szempontból – legszabadabb időszakában, a kilencvenes években és a kétezres évek elején sem ment az állam által újraosztott nemzeti jövedelem huzamosabb ideig 50 százalék alá. (A közép-európai régióban ez mindvégig és ma is 40-45 százalék).

És akkor az ígért slusszpoén: miután a kormány keresztülvitte a Takarékbank és a takarékszövetkezetek államosítását, néhány hónapra rá reprivatizálta a bankot a Magyar Takarék Zrt.-nek. A Magyar Takarék mögött kormányközeli üzletemberek, más szóval a hatalom haverjai („crony”-k) sorakoznak. Egy ponton úgy tűnt, hogy a folyamat, egy törvényszéki bíró karakán kiállása okán elakadhat, de aztán mégsem. A bíró az AB-hez fordult, utóbbi pedig formai okokra hivatkozva elutasította a kezdeményezést, így zöld utat kapott a privatizáció. Az AB tehát először az államosításhoz, majd pedig a reprivatizáláshoz asszisztált. Így, ha bárkinek efelől kétsége lett volna, az AB fenti, gazdaságideológiai okfejtését nem lehet csak a gazdaságpolitikai és gazdaságtörténeti felkészületlenséggel indokolni, voluntarizmus és szervilizmus nélkül ilyen szöveg nem születik. Hogy is mondta Orbán Viktor? „Az alkotmányos viták korszakán túl vagyunk.”

23 komment

Egy ÁSZ-jelentés margójára

Megvizsgálta az Állami Számvevőszék, hogy 2008 és 2012 között hogyan ellenőrizték a közbeszerzéseket.  Erről egy jelentést adtak ki, és úgy tűnik, hogy alapvetően elégedettek. Mi nem vagyunk azok. Bemutatjuk, hogy miben értünk velük egyet, és hogy miben nem.

Mi a jó és mi a rossz az ÁSZ szerint – és szerintünk?

1. Az ÁSZ szerint fontos eredmény, hogy egyre kevesebben kérnek alaptalanul a Közbeszerzési Döntőbizottságtól (KDB) egy-egy közbeszerés után jogorvoslatot, pedig a jogszabály szerint a KDB feladata a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogsértő vagy vitás ügyek miatti jogorvoslat intézése. Az ÁSZ szerint ez annak köszönhető, hogy az eljárási díjakat jelentősen megemelték. Ez tényleg látszik a számokon: a jogorvoslati eljárások száma 2011-ről 2012-re 1011 darabról 695 darabra csökkent. A megállapított jogsértések száma 2008 és 2011 között 219 darabbal nőtt, majd 2012-re 166 darabbal csökkent. Ez alapján azt mondja az ÁSZ, hogy 2012-ben a jogsértések száma csökkent. Mi inkább úgy fogalmaznánk: csak a KDB látókörébe került ügyek száma csökkent.

Ez fontos különbség. Jogorvoslatot ugyanis valóban lehet ok nélkül is kérni, de sokszor lehet nyomós érve a pályázatokon vesztes cégeknek arra, hogy miért gondolják inkorrektnek a közbeszerzési pályázatot.  És az irreálisan magas eljárási díjak ezeket a cégeket is visszafoghatták. Mert az eljárási díj ugyan visszajár, ha a KDB igazat ad nekik, de a KDB működése még finoman szólva sem átlátható. Vagyis hiába biztos abban a vesztes, hogy ővé volt a legjobb pályázat, ennyi pénzt nem akar kockáztatni, mert nem bízik abban, hogy a KDB korrekt lesz.

2. A közbeszerzési törvényt 2008-ban is módosították, akkor előírták, hogy a közbeszerzési eljárással kapcsolatos információkat az ajánlatot kérő vállalatoknak és szervezeteknek a honlapjukon nyilvánosságra kell hozni. Ez valóban fontos változás volt, amit az ÁSZ javulásként értékelt. Arról azonban nem írtak semmit a jelentésükben, hogy ha ezeket az információkat  a közbeszerzési eljárások  ajánlatkérői mégsem hozták nyilvánosságra, akkor semmilyen szankciót, büntetést nem kaptak. Enélkül pedig nem ért sokat ez az új szabályozás.

3. A jelentés megemlíti, hogy a Közbeszerzési Hatóság (KH) a törvény előírásai ellenére, a bírósági döntést tartalmazó határozatokat nem tette közzé honlapján. Ez is mutatja, hogy komoly gondok vannak a Hatóság átláthatóságával. Márpedig ezek megismerése a jogalkalamzók számára kulcsfontosságú lehet.

4. A jelentés megállapítja továbbá, hogy nem készült el a középtávú kormányzati stratégia arra, hogy bevezessék az elektronikus közbeszerzéseket, ami a TI szerint sokat segítene abban, hogy a közbeszerzések tisztábbak legyenek. Fontos lenne, hogy végre elektronikusan támogatott, automatizmusokra épülő, adatbányászatra alkalmas informatikai rendszer épüljön ki.

5. Az ÁSZ megerősíti azt, amit a TI is többször hangsúlyozott már: a hatályos jogszabályok nem adnak egyértelmű leírást arra, hogy milyen indokkal lehet a közbeszerzést elhagyni, és hogy pontosan ki dönthet erről.

Mit kell tenni az ÁSZ szerint?

A fenti megállapítások ellenére az ÁSZ intézkedést igénylő megállapításai igen haloványak. Például az szerepel benne, hogy a KH gondoskodjon az egyes ágazatokban szokásos vagy megállapított bérekre és a kapcsolódó közterhekre vonatkozó információk összegyűjtéséről és közzétételéről. Ez persze nagyon is lényeges, és tény, hogy ennek a mai napig nem tesz eleget a KH, de a TI ennél sokkal nagyobb problémának tartja, hogy közben a rendszerszintű problémákkal egyáltalán nem foglalkozik a Számvevőszék.

Mi történt mostanában, és ez miért baj?

A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács összetétele az ÁSZ által vizsgált időszakot követően változott, így azzal feltehetően az ÁSZ majd a következő jelentésében foglalkozik, pedig a változás már most komoly aggodalomra ad okot.
 
A Tanácsnak 2014. január 1-je előtt 10 tagja volt. A törvény alapelveinek és egyes közérdekű céloknak az érvényesítését a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, a gazdaságpolitikáért felelős miniszter képviselte. Az ajánlatkérők általános érdekei ügyében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kijelölt személy, a helyi önkormányzatok országos szövetségei által együttesen kijelölt személy és az az építésügyért felelős miniszter által kijelölt személy járt el. Az ajánlattevők általános érdekeit pedig  a munkáltatók országos érdekképviseletei és az országos gazdasági kamarák által kijelölt három személy képviselte. A Tanácsot egy választott elnök vezeti.

A közbeszerzési törvény módosítása alapján 2014-ben a Tanács tagjainak száma (két lépcsőben) 10-ről 15 főre emelkedett, és az NFÜ által kijelölt személy helyére az intézményi változások miatt Miniszterelnökséget vezető államtitkár által kijelölt személy lépett.

Az alábbi új személyek léptek be a Tanácsba: az agrár-vidékfejlesztésért felelős miniszter és a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara elnöke által közösen kijelölt személy, az Állami Számvevőszék elnöke vagy az általa kijelölt személy, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke vagy az általa kijelölt személy, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője vagy az általa kijelölt személy,
a Magyar Nemzeti Bank elnöke vagy az általa kijelölt személy.

Az öt új személynél azonban nincs megnevezve, hogy kinek valójában melyik oldalt képviselve kell eljárniuk, illetve nem derül ki, hogy kerül a csizma az asztalra: vajon a fogyasztóvédelemnek és a központi banknak mi közük van a közbeszerzésekhez? Vagyis nem tudjuk pontosan, hogy ez az öt új Tanácstag kinek az érdekeit képviseli. Közbeszerzésekre évente 1300 milliárd forintot költ el az ország, és a TI álláspontja (és a józan ész) szerint mindenképpen tiszta helyzetet kellene teremteni.

3 komment

Bárcsak szörfbajnoksághoz hasonlítana a közbeszerzés!

Blue Shine, vagyis Kék ragyogás a neve Detre Diana cégének. Detre Magyarország egyik legjobb szörfözője – indult is az olimpián – és emellett vagy kitűnő üzletasszony, vagy korrupt. Vagy mindkettő.

Detre a cégét 2013-ban alapította 500 ezer forint törzstőkével, és a referenciák alapján úgy tűnik, hogy piaci alapon, azaz igazi versenykörülmények között nem jutott komolyabb megrendelésekhez. A cég azonban egyszercsak megtáltosodott, és kötöttek egy 23,9 millió forintos üzletet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával – a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyik szervezetével.

A Blue Shine az úgynevezett „Nemzeti Egységes Kártyarendszerről” készít majd elemzéseket és „kommunikációs tanulmányokat”. Sok PR cég vezetője elismerően csettintene, ha megkapna egy ilyen üzletet, nyilván Detre is boldog volt. Volt kivel megosztania az örömét, Detre barátja ugyanis Gál András Levente, a KIM korábbi államtitkára. Az újságírók annak rendje és módja szerint megkérdezték a minisztérium sajtóosztályát: összefügg-e egymással a két dolog (a Gál és Detre közötti szerelem, valamint a megbízás), és azt a nem meglepő választ kapták, hogy „természetesen nem”. Ám ezt a választ még a KIM minisztere, Navracsics Tibor sem fogadta el, és vizsgálatot indított.

Ha a vizsgálat alatt ellenőrzik majd a dokumentumokat és a pályázatokat, akkor jó eséllyel semmi kivetnivalót nem találnak majd a Blue Shine szerződésében. Könnyen úgy tűnhet majd, hogy Detre Diana ügyesen elkapott egy jó üzletet, ezért inkább példakép lehetne, nem pedig bűnbak.

Persze a látszat lehet, hogy ezúttal is megcsalja – ha nem is Dianát, de minket. Nem mindegyik cég kapja meg ugyanis az esélyt arra, hogy egy ilyen közbeszerzési eljáráson elinduljon. A Transparency International Magyarország (TI) már sokszor elmondta, hogy ez az egyik alapja a közbeszerzési korrupciónak. A magyar jogszabályok lehetővé teszik, hogy építési beruházás esetén 150 millió forintos becsült érték alatt, áru- és szolgáltatás vásárlásánál pedig 25 millió forintos becsült érték alatt három céget hívjanak meg ajánlattételre. Három cégből pedig sokkal könnyebb kiválasztani azt az egy céget, amelyikkel szeretnének üzletet kötni. Elég, ha a másik kettő teljesen alkalmatlan, de az is egy jó módszer, ha akad még két jóbarát... Persze, ne zárjuk ki, hogy ilyen esetben is lehet verseny, csakhát az is lehet, hogy a haveroknál landolnak a milliók. A TI számításai szerint a gyanús közbeszerzési eljárások évente mintegy 300 milliárd forinttal rövidítik meg a magyar adófizetőket. Sokkoló szám, meg lehet tőle ijedni.

Visszatérve Detre Dianához: azt javasoljuk Navracsics Tibor miniszter úrnak, hogy gondoljon erősen erre a 300 milliárd forintra, és kezdeményezze, hogy módosítsák a közbeszerzési szabályokat. Érje el, hogy a közbeszerzéseknél legalább annyira átlátható és korrekt legyen a verseny, mint például egy szörfbajnokságon.

8 komment

A Fidesz már a kampány legelején mélyen az adófizetők zsebébe nyúlt

A hamarosan induló képmutatás.hu elnevezésű projekt keretében a Transparency International Magyarország (TI) feltárja és közzéteszi az idei országgyűlési választásokat megelőző kampány költéseit. A 2010-es választási kampányköltéseket is nyomon követtük, akkor azt állapítottuk meg, hogy a nagy pártok, a Fidesz és az MSZP az akkor érvényes szabályok szerint elkölthető 386 millió forint helyett mintegy másfélmilliárd forintot költöttek. A négyszeres túlköltekezés a helyi média, az óriásplakátok vagy éppen a kampányrendezvények költségeit nem is foglalta teljes körűen magában. Vagyis a pártok még annál is jócskán többet költöttek, mint amennyit a TI össze tudott számolni.

Idén más a helyzet. A kormánypártok által a szakmai és a társadalmi vitát átugorva, egyéni képviselői indítványra elfogadott új kampányfinanszírozási törvény a korábbiaknál bőkezűbb a pártokkal. A korábbi egymillió forintról ötmillió forintra emeli a jelöltenként elkölthető pénz összegét. Ez 199 fős parlamenttel számolva azt jelenti, hogy a pártok a kampányra összesen 995 millió forintot költhetnek. A jelöltenként elkölthető ötmillió forintból az állam egymilliót a jelöltnek fizet ki, a fennmaradó négymillió forint pedig a pártokhoz kerül és ennek a nagy részét is az állam fizeti. Itt az a szabály, hogy minél több választókerületben indít egyéni jelöltet egy párt, annál több pénzt kap az államtól. Ha a párt legalább 27 választókerületben állít jelöltet, közel 150 millió forint jár neki, de ha mind a 106 választókerületben lesz jelöltje, majdnem 600 millió forintra számíthat.

A közel egymilliárd forint fennmaradó részét a pártoknak kell előteremteniük, ám – a kormány által nemrég módosított törvény értelmében – adományokat csak magyar állampolgárságú természetes személyektől fogadhatnak el, a kormánytól azonban nem.

Úgy néz ki, a Fidesz már a kampány legelején 150 milliót felhasznált az egymilliárdos költségkeretből, ráadásul az adófizetők kárára. Nemrég ugyanis a kormány állítólag 400 ezer forintért átadta a Fidesznek a „Magyarország jobban teljesít” kampány 150 millió forintot érő arculati elemeit. A túlzás nélkül ingyenes átadásnak nevezhető akció keretében a kormány a „Magyarország jobban teljesít” kampány brand-jének az értékével járult hozzá a Fidesz kampányához.

Ezzel több szempontból is gondok vannak. Finoman szólva nem elegáns az, amikor a kormány, az adófizetők pénzéből pártkampányt folytat (igaz, ilyen „trükköket” az előző kormányok is bevetettek, a választáshoz közeledvén). Márpedig a névleg a kormányzat teljesítményét ismertető „Magyarország jobban teljesít” reklámsorozat nagyon is  pártkampány volt. Ezt a napnál világosabban bizonyítja, hogy a Fidesz a közpénzből bejáratott szlogeneket egy az egyben átültette a kampányába. Ennek fényében már nem meglepő, hogy az új kampányfinanszírozási törvény nem tiltja a kormányzati önkampányolást, még ha az közpénzből is folyik.

A kormánypártok kampányának 150 milliós állami megsegítése azonban nemcsak nem elegáns, de nem is jogszerű. Az ingyenes juttatás is kampánytámogatás, azt ugyanúgy hozzá kell számítani a kampány során elkölthető pénzekhez, mint a közvetlen, készpénzes támogatást. Ráadásul a törvény értelmében a pártok nem fogadhatnak el adományt, ajándékot a kormánytól.

A Fidesznek ezért vagy a kormánytól ingyen kapott „Magyarország jobban teljesít” kampány tényleges értékével kell csökkentenie a saját kampányköltség keretét, vagy fel kell hagynia az ajándékba kapott kampányelemek használatával.

41 komment

Mese habbal - még egy mondat a vagyonnyilatkozatokról…

Nevetünk, csapkodjuk a térdünket, már a szemünk sem rebben, vagy éppen idegesek leszünk. Igen, a vagyonnyilatkozatokról van szó. Ezekből ugyanis szinte kizárólag azokat az adatokat ismerjük meg, amit a parlamenti képviselők és más közhatalmi döntéshozók el akarnak mondani. Ha valamit el akarnak hallgatni, vagy titokban akarnak tartani, a vagyonnyilatkozati szabályok ettől aligha tántorítják el őket. Simon Gábor sem azért bukott le, amit írt – vagyis inkább, amit nem írt – a vagyonnyilatkozatában, hanem mert a be nem vallott vagyont rendkívül amatőr módon rejtette el.

A Transparency International Magyarország (TI) már sokszor elmondta és leírta, mennyire nincsen rendben az, hogy ha valaki országgyűlési képviselő, ma gyakorlatilag azt ír a vagyonnyilatkozatába, amit akar.

Tavaly Zsiga Marcellen csodálkoztunk, honnan lett ilyen hamar ilyen szép háza. Szerintünk nem adott számot arról, hogy miből tellett neki az értékes ingatlanra, ám az Országgyűlés vagyonnyilatkozatokkal foglalkozó bizottsága mindent rendben talált. Ekkor fordultunk nyílt levélben Rubovszky Györgyhöz, ennek a bizottságnak az elnökéhez. Javasoltuk, hogy az Országgyűlés módosítsa a vagyonnyilatkozatokra vonatkozó szabályozást úgy, hogy azoknak, akik közpénzből kapják a fizetésüket, legyen ténylegesen átlátható a vagyoni helyzetük.

Tavaly decemberben egy Bács-Kiskun megyében működő bíróról derült ki, hogy nem csak azokkal a vagyontárgyakkal gazdagodott, amiket bevallott. Azóta már nem bíró, tehát nem úszta meg következmények nélkül. Azt azonban nem tudjuk, hogy a hatóságok vizsgálják-e a be nem vallott gazdagodás eredetét és felelősségre vonják-e a volt bírót, ha kiderül, hogy az eltitkolt pénz mondjuk bűncselekményből származott.

Úgy néz ki, a jó negyedmilliárd forint bevallásáról megfeledkező Simon Gáborra is nehéz napok várnak, arra számíthat, hogy az ügyészség ízekre szedi. Biztosan csak azt tudjuk, hogy nem a vagyonnyilatkozatában írtaknak köszönheti a lebukást. A vagyonnyilatkozatok jelenlegi rendszere ugyanis nem alkalmas arra, hogy tételes és átfogó számadásra kötelezze a politikusokat és más közpénzhasználókat.

A követeléseink ezért változatlanok:

  1. a vagyonbevallás, a hozzátartozóké is, legyen nyilvános, bárki számára könnyedén és elektronikusan is hozzáférhető;
  2. az ellenőrzés legyen hatékony, ezért a képviselői vagyonnyilatkozatokat ne az Országgyűlés, hanem az adóhatóság ellenőrizze;
  3. a szabálytalanul vagy valótlanul nyilatkozókat sújtsák szigorú, elrettentő erejű szankciókkal.

Az remek, hogy az ügyészség gyorsan reagál az adócsalás gyanújába keveredett szocialista képviselő ügyében, mindig így kellene eljárnia. A korrupció ellen küzdő civil szervezetként azonban azt akarjuk, hogy a vagyonnyilatkozatok minden közpénzből fizetett döntéshozó gazdagodását hitelt érdemlően és a valóságnak megfelelően tárja fel. Ha a parlament nem változtatja meg a szabályokat, továbbra is csak azok a közhatalmi szereplők vannak veszélyben, akik a titkos pénzüket a saját nevükre nyitott bankszámlán helyezik el, Ausztriában. A többiek egyelőre biztonságban érezhetik magukat.

11 komment

A jogállam macerás dolog…

Sokan és sokfélét mondtak az elmúlt napokban a paksi atomerőmű bővítéséről. A kormány győzelemként tálalta azt a magyar-orosz megállapodást, amely az orosz Roszatom cégnek juttatja az új paksi atomerőművi blokkok építését. A kormányt kritizáló megnyilvánulások viszont rendesen lehúzzák a keresztvizet az ún. „Orbán-Putyin paktumról”. A Véleményvezér tudni véli, hogy Orbán Viktor valamiféle intuitív döntést hozott. Szerintük a kormányfő, a döntést megelőzően vagy nem kérte ki a magyarországi szakértők és saját kormánya véleményét, vagy könnyedén túltette magát az így kapott tanácsokon. A K-Monitor pedig arra emlékeztet, hogy Orbán Viktor 2008-ban még a magyarok elleni puccsnak nevezte azt, amiről idén ő kötött megállapodást Vlagyimir Putyinnal.

Az eddig idézett kritikusokhoz hasonlóan a Transparency International Magyarország (TI) sem foglal állást a paksi atomerőmű bővítésének a szükségességéről. A korrupció ellen küzdő civil szervezetként a TI-nak nem Magyarország hosszú távú energiastratégiájával van baja, hanem az ennek megvalósítására szánt közpénzek elköltésének a módjával. A TI nem tudja, hogy puszta intuíció vagy alapos szakmai megfontolások alapján választotta-e ki Orbán Viktor a Roszatom nevű céget. Sajnos erről a maroknyi beavatotton kívül más sem tud semmit, és a jelen állás szerint ez így is marad.

A TI azt azonban tudja, hogy az Alaptörvény értelmében „Magyarország független, demokratikus jogállam”, ahol a „közpénzeket az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni”. Meg azt is tudja a TI, hogy az Alkotmánybíróság szerint a közhatalmi döntéseknek „demokratikus jogállamban mindenki számára megismerhetőnek, ellenőrizhetőnek kell lenniük”.

Úgy látszik, hogy a miniszterelnök nincsen tisztában ezekkel a szabályokkal. A paksi atomerőmű bővítésére irányuló, az adófizető magyar polgároknak sok ezer milliárd forintjába kerülő megbízást a lehetséges kivitelezők versenyeztetése és pályáztatás nélkül ítélte oda a Roszatomnak. Nem tudjuk, hogy mik voltak a kiválasztás szempontjai, és miként győződött meg a kormányfő arról, hogy valóban az országnak és a polgároknak legelőnyösebb megoldást választotta. A Roszatomról a TI oroszországi szervezete megállapította, hogy „kívül esik azon a zónán, amit bárki érdemben ellenőrizni tudna”. Átláthatatlan módon szerződést kötni egy átláthatatlanul működő óriáscéggel. Sajátos értelmezése ez annak az Alaptörvényben foglalt rendelkezésnek, amely a közpénzek átlátható felhasználását írja elő.

0 komment

Talán mégis jó valamire a vagyonnyilatkozati rendszer…

Varga Tibor, a Kecskeméti Törvényszék bírája azért veszítheti el bírói állását, mert vagyonnyilatkozatában nem tudott számot adni gazdagodásának a forrásairól. A bírák jogállásáról szóló törvény alapján minden bíró köteles háromévente nyilatkozni arról, hogy milyen vagyontárgyakat birtokol. A törvény a bíróság vezetőjét pedig arra kötelezi, hogy vesse össze a bíró aktuális vagyonnyilatkozatát a korábbival.  Varga Tibor ezen a teszten bukott el: a főnöke megállapította, hogy a „szolgálati viszonyából vagy a munkáltató által ismert más törvényes forrásból származó jövedelme nem ad magyarázatot a vagyongyarapodására”. Ilyen esetben szigorú eljárást kell lefolytatni, ami Varga Tibor esetében állásvesztéssel végződhet. Legalábbis erre enged következtetni az, hogy a Kecskeméti Törvényszék elnöke azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól és kezdeményezte eltávolítását a bírói karból.

Kezdetnek nem rossz! Hogy a folytatás is ilyen szép legyen, azt várjuk az adóhatóságtól, hogy vagyonosodási vizsgálattal derítse fel Varga Tibor bíró vagyonának tényleges eredetét. És ha netán kiderülne, hogy a vagyon bűncselekményből származik, az ügyészség indítson ellene büntetőeljárást.

Vannak persze további ötleteink is. Mondjuk a politikusok, parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatait is alaposabban ki lehetne vizsgálni. Ezt a feladatot pedig a politikustársaktól a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz lehetne telepíteni. Ellenkező esetben még az a minden alapot nélkülöző híresztelés kaphatna szárnyra, hogy azért nem indul egyetlen politikus ellen se vizsgálat a vagyonnyilatkozata alapján, mert ugyebár „holló hollónak nem vájja ki a szemét.” A NAV rögvest kezdhetné Zsiga Marcellal a sort.

4 komment

Nem csökken a kampánymutyi esélye

A kormány módosította a kampányfinanszírozás szabályait. A kormánytöbbség által korábban benyújtott bizottsági módosító már bevezette azt, hogy a listát állító párt képviselőjelöltje lemondhat az őt jelölő párt javára a neki a törvény alapján járó egymillió forintos állami kampánytámogatásról. Az újabb módosító azt írja elő, hogy a pártok a jelöltjeiktől átvett pénzt ugyanúgy kincstári kártyán kapják meg, ahogyan a törvény eredeti szabályai szerint az egyéni jelöltek is. Ez jó, hiszen a kincstári kártyára érkező kampánytámogatás felhasználása könnyen ellenőrizhető, a készpénzmozgás kizárása pedig átláthatóbbá teszi a kampányköltéseket.

Nem értjük azonban, hogy a pártok miért csak a jelöltjeiktől átvett pénzt kapják kincstári kártyán? A pártok ugyanis, jelöltjeik számától függően, további nagyösszegű állami kampánytámogatásban részesülnek, amit készpénzben kapnak meg. Az országos listát állító pártoknak készpénzben fizetett állami kampánytámogatás minimum 149 millió forint, de elérheti az 597 millió forintot is.

A módosított törvény így néz ki:

1.    A pártok kampányköltései a jelöltjeiktől kincstári kártyán átvett egymillió forint erejéig nyomon követhető és ellenőrizhető lesz.
2.    A fennmaradó sok százmillió forintnyi közpénz elköltéséről csak annyit fogunk tudni, amennyit a pártok elárulnak, hiszen ezt a pártok készpénzben kapják. Terjedelmes beszámolóktól aligha kell tartanunk, hiszen Kubatov Gábor Fidesz pártigazgató szerint a pártok nem látnak el közfeladatot, ezért nem kell elmondaniuk, hogy mire és mennyit költenek a kampányaik során.
3.    Továbbra is megoldatlanok maradnak azok a problémák, amelyekre korábban felhívtuk a figyelmet. A pártok továbbra sem kötelesek kampányköltéseik tételes bevallására, és sikertelenség esetén is csak a jelöltjeiktől átvett egymilliós támogatást kell visszafizetniük. A pártlista után járó több százmillió forintot akkor is megtarthatják, ha egyetlen szavazat sem érkezik a listájukra, és szigorú számadás hiányában annak is csak formai akadálya van, hogy ezt a pénzt pestiesen szólva lenyúlják.

Szerintünk csak a Magyar Nemzet gondolja úgy, hogy általuk vélt baloldali kötődésünk miatt háborodunk fel azon, ha a törvények lehetővé teszik a kampánymutyit.  A Transparency International Magyarország minden politikai párttól egyenlő távolságot tart, a kampány- és pártfinanszírozás körüli mutyit pedig azért utáljuk, mert ez az egyik alapja a magyar társadalmat és gazdaságot megmételyező korrupciónak.

0 komment

A közérdekű bejelentőt megvédeni nem kell félnetek jó lesz

Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozója kiállt a nyilvánosság elé és elmondta, hogy az adóhatóság hanyagsága, az illetékesek felkészületlensége, illetve a szándékos félrenézés évente sok száz milliárd forintnyi adó elcsalását eredményezi. Amennyiben az állítások igaznak bizonyulnak, akkor ez Magyarország legnagyobb, közérdekű bejelentő által feltárt korrupciós botránya. Ezért megdöbbenve vettük tudomásul, hogy a NAV-nak mindössze 48 óra elegendő volt ahhoz, hogy kivizsgálja a súlyos állításokat és megállapítsa: Horváth András alaptalanul vádaskodik, hiszen nem történt jogszabálysértés, senki nem mulasztott és minden a legnagyobb rendben van.
 
Felháborítónak tartjuk, hogy a kormány, amely annyira elkötelezett a közérdekű bejelentők iránt, hogy nemrég törvényt is alkotott a védelmükről, feljelentéssel vegzálja az adóellenőrt és a kirúgása is csak azért maradt el, mert már felmondott.  Pedig e törvény értelmében tilos a dolgozót kirúgni vagy más hátrányt okozni neki azért, mert korrupciót vagy visszaélést hoz nyilvánosságra.
 
A Transparency International nem tudja, hogy igazak-e és ami nem kevésbé fontos, bizonyíthatóak-e a Horváth András által mondottak. Azt azonban tudjuk, hogy a NAV elhamarkodott vizsgálata és sommás kijelentései nem visznek közelebb az igazság kiderítéséhez.
 
Ezért azt várjuk az ügyészségtől, hogy kezelje a helyén az ügyet, és ne úgy járjon el, ahogyan a NAV tette. Alaposan vizsgálják ki, mit tett, és mulasztott-e a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ország költségvetése szempontjából létfontosságú adók beszedése során.

16 komment

A FIDESZ az MSZP és az SZDSZ érveit használja kampányköltéseik eltitkolására

A K-monitorral közösen adatigényléssel fordultunk a két legerősebb jelöltet, Kovács Csabát és Teket Melindát támogató pártokhoz. Azt kérdeztük, hogy mennyi pénzt költöttek a jelölő szervezetek a 32-es körzetben a megismételt választási kampányra.

Szerintünk a pártok, a közhatalom megszerzésére törekednek és jelentős részben közpénzből gazdálkodnak, ezért nem titkolhatják azt, hogy miből és mennyiért kampányolnak. A FIDESZ azonban máshogyan gondolja.

Kubatov Gábor megírta: a pártok nem látnak el közfeladatot, ezért nem kell nyilvánosságra hoznia a kormánypártok bajai kampányköltéseit. Ide kattintva elolvashatja Kubatov Gábor teljes levelét.

Az Együtt 2014-et is megkérdeztük, részletes válaszukat itt olvashatják.

0 komment

Mégsem kerül szájkosár az oknyomozó újságírókra

Tegnap még azt írtuk, hogy a Btk. módosítására irányuló, Harrach Péter, Rogán Antal, Kósa Lajos és Pálffy István kormánypárti képviselők által benyújtott törvényjavaslat  az „oknyomozó újságírók szempontjából maga lenne a szájkosárszabály.” A kormánypártok azonban ma reggel a szocialisták módosítójával szavazták meg az új büntető tényállásokat.

Mégsem lesz tehát bűncselekmény az, ha valaki tévedésből bizonyítéknak vélt felvételt gondatlanul hoz nyilvánosságra. Örülünk, hogy az előterjesztők egyetértettek Harangozó Tamás és Bárándy Gergely érveivel, akik „felháborítónak tartják, hogy a kormánypártok a politikai ellenfeleik lejáratásának örvén még a médiát is megcenzúráznák, immár nyíltan.”

A módosított módosító hatására a hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú kép- vagy hangfelvételt készítése, hozzáférhetővé tétele és nyilvánosságra hozatala kerül a Btk.-ba. Már a tegnapi közleményünkben rámutattunk, hogy erre semmi szükség. Az ilyen magatartások nagyjából eddig is büntetendőek voltak, például becsületsértésként, rágalmazásként, zaklatásként, hamis vádként vagy mondjuk perben csalásként.

A tegnapi kritikánkból tehát fenntartjuk azt, hogy a Btk. végül elfogadott módosítása szükségtelen. Igaz, legalább nem nagyon káros, hiszen így a bíróságoknak módjukban áll ésszerűen értelmezni az új szabályokat.

Az előterjesztők a végén szerencsére csak saját magukat nullázták le, a szólásszabadságot mégsem.

0 komment

Most az alkotmánybírák élethosszig tartó mandátuma a nemzeti érdek

A kormány benyújtotta az Alaptörvény ötödik módosításával összefüggő törvénymódosításokat. A korrupció elleni küzdelem szempontjából ezúttal arra a rendelkezésre figyelünk, aminek köszönhetően a jelenlegi kormánytöbbség által megválasztott alkotmánybírák akkor is kitölthetnék a mandátumukat, ha közben elmúlnak hetvenévesek. Így Szívós Mária, Pokol Béla, Salamon László, Balsai István és Dienes-Oehm Egon 2023/2024-ig maradnának alkotmánybírák. Némelyikük tehát közel a nyolcvanhoz is végezhetne alapjogi bíráskodást.

Mindez annak a fényében különösen érdekes, hogy a rendes bíróságok bíráit előbb 62, majd, éppen az Alkotmánybíróság és később az EU bíróság döntéseinek a hatására 65 éves korukban kényszernyugdíjazták. Akiket az első körben kirúgottak közül kényszerből visszavettek, azok se kapták meg újra a korábbi kollégiumvezetői, elnöki, stb. beosztásukat. Mert akkor éppen a fiatalítás volt a szempont, így lehetett ugyanis megszabadulni a jelenlegi kormány hivatali idejét megelőzően kinevezett bírósági vezetőktől.

Arról persze nem tehet a kormány, hogy az összes többi alkotmánybíró hetvenéves kora előtt kitölti a 12 éves mandátumát. A kritizált szabály tehát annyiban „demokratikus”, hogy azonos feltételekkel, mindegyik alkotmánybíróra vonatkozik. A gyakorlatban azonban éppen annak az öt alkotmánybírónak hosszabbítja meg a mandátumát, akik közül többen a 70 éves felsőkorhatár elérése miatt a következő egy-két évben kikerültek volna a testületből. Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy a szintén a jelenlegi kormánytöbbség jelöltjeként újra talárt öltött Bihari Mihályt nem részesítették ebben a kedvezményben. Ne feledjük, ő volt az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseit az Alaptörvénnyel ellentétesnek minősítő AB határozat előadója!

A Transparency International már több alkalommal figyelmeztetett arra, hogy Magyarországon a korrupció rendszerszintűvé vált, amit az is elősegített, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere gyakorlatilag szétesett, a kormány hatalmát korlátozni hivatott kontrollintézmények majdnem mindegyike elveszítette a függetlenségét. Korábban azt is jeleztük, hogy a jogalkotási folyamat átláthatatlanná vált. Legalább ebben az utóbbiban tévedtünk. Ezúttal nagyon is átláthatóvá vált a jogalkotás folyamata. A kormány politikailag elkötelezett személyeket juttat kulcspozícióba egy tőle – elvileg – független állami intézménynél. A törvény így nem gátjává, hanem eszközévé válik a kormányzati akaratnak.

10 komment

BAJAI HAMISÍTOTT VIDEÓ: KELL EMIATT BÜNTETŐTÖRVÉNYT MÓDOSÍTANI?

Szerintünk nem: a Transparency International Magyarország (TI) indokolatlannak és az Alaptörvénnyel is ellentétesnek tartja a Btk. módosítására irányuló, Harrach Péter, Rogán Antal, Kósa Lajos és Pálffy István kormánypárti képviselők által benyújtott törvényjavaslatot. Ez a javaslat ugyanis büntetni rendelné azt, ha valaki becsületcsorbítás céljából 1) hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú kép- vagy hangfelvételt készít, illetve ha 2) az ilyen kép- vagy hangfelvételt hozzáférhetővé teszi vagy 3) nyilvánosságra hozza.

Az előterjesztők szerint erre a módosításra a bajai, hamis videó miatt van szükség. Csakhogy a Btk. jelenleg is megfelelő védelmet nyújt a becsületsértő, rágalmazó kijelentésekkel szemben, akkor is, ha azok megjátszott, valótlan tartalmú film vagy hangfelvétel formájában jönnek létre. Erre szolgálnak a természetes személyek emberi méltóságát védő tényállások, például a becsületsértés, a rágalmazás vagy a zaklatás.

A Btk. arra is választ ad, ha a hamis, hamisított tényeket vagy valótlan tartalmú állításokat tartalmazó felvétel nyilvánosságra kerül, nem beszélve arról, ha azt hivatalos eljárásban használják. Ezek a hamis bizonyítékok ugyanis tévútra vihetik az igazságszolgáltatást, ezért az erre irányuló magatartásokat példásan meg kell büntetni. Hamis vád, hatóság félrevezetése, illetve hamis tanúzás – ún. „perben csalás” – valósul meg akkor, ha a valótlanságot tartalmazó felvételt átadják a hatóságoknak, vagy eljárást kezdeményeznek, netán feljelentést tesznek az alapján. Az ilyesmit a Btk. szigorú büntetéssel honorálja, még akkor is, ha az elkövető gondatlan volt és ezért nem tudta, hogy hamis bizonyítékot szolgáltat.  

Ahol tehát a büntetőjogi szigor indokolt, ott a Btk. jelenlegi szabályai is megfelelő védelmet nyújtanak, és elegendőek ahhoz, hogy a hatóságok eredményesen lépjenek fel. Vagyis a Btk. módosítására semmi szükség.

A korrupció ellen elkötelezett szervezetként azonban nem azt tartjuk a legbajosabbnak, hogy a törvényjavaslat felesleges szabályozást vezetne be. Az igazi probléma az, hogy a javasolt Btk. módosítás – a bajai videós esetet ürügyül használva – kiemelten védené a „társadalmi feladatot szervezett közösségben ellátó személyösszességeket” vagyis a politikai pártokat. És emiatt, vagyis a pártok védelme érdekében korlátozná súlyosan a szólásszabadságot.  Különösen otromba az a törekvés, hogy a törvényjavaslat még azokra is egyévi szabadságvesztés kiszabását helyezi kilátásba, akik gondatlanságból nem tudják, hogy valótlanságot tartalmazó felvételt hoznak nyilvánosságra. Az is felháborító, hogy a törvényjavaslat a politikai pártok méltóságának védelme címén jelentősen visszaszorítaná a közszereplők, politikusok, közhatalmi döntéshozók kritizálhatóságát, hiszen akár egy húzósabb karikatúra is valótlan tartalmú felvételnek minősülhetne. Ezzel a jogalkotó ágyúval lőne verébre, és akarva-akaratlanul ellehetetlenítené a hazai oknyomozó újságírást. Márpedig a közhatalmi döntéshozók és más közszereplők visszaélései és a korrupció ellen csak a nyilvánosság erejével lehet hatékonyan fellépni.

Az oknyomozó újságírók szempontjából ez a Btk. módosítás maga lenne a szájkosárszabály, hiszen a legnagyobb körültekintés ellenére is előfordulhat, hogy valótlannak bizonyul az a felvétel, amit a korrupció bizonyítékaként közzétesznek. Ez öncenzúrára késztetné a sajtót, ami aligha egyeztethető össze Magyarország Alaptörvénye IX. cikkének második bekezdésével. Eszerint „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.”

 Csak az idei évben ez a harmadik támadás a szólásszabadság ellen. A sorban a 2014-ben hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv volt az első, amely jelentős mértékben szűkíti a közszereplők bírálhatóságát. Majd jött az ún. trafikmutyi, és maga után hozta az információszabadság törvény gyors és dermesztő hatású módosítását. Most pedig már büntetőjogi eszközökkel lépnének fel azok ellen is, akik jóhiszeműen, ám tévesen hoznának nyilvánosságra olyan felvételt, amivel szerintük korrupciót lehet leleplezni.

Természetesen a TI is elítéli és büntetést érdemlőnek tartja azt, ha bárki fiktív tartalmú vagy hamisított bizonyítékokat készít és használ fel. Az azonban megengedhetetlen, hogy a jog börtönbüntetéssel fenyegesse azokat, akik tévedésből bizonyítéknak vélt felvételt gondatlanul hoznak nyilvánosságra.

Az ismertetett érveinkre figyelemmel meggyőződéssel állítjuk, hogy az információszabadságot újfent korlátozni igyekvő törekvéseknek semmi keresnivalójuk a Btk.-ban. Ezért arra szólítjuk fel az előterjesztőket, hogy vonják vissza a törvényjavaslatot.

3 komment

Rossz kérdésre rossz válasz a Hernádi-ügyben

Félrecsúszott a Hernádi-ügy értelmezése Magyarországon. Nem, most nem a kormányzati kard-ki-kard hozzáállásra gondolunk, amely egyszerű nemzeti érdeksérelemként állítja be a Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgató ellen felhozott korrupciós vádakat. Ebben nagy újdonság nincs, a magyar kormány politikusaitól már megszoktuk, hogy támadást gyanít és befeszül, ha a dolgok nem úgy zajlanak, ahogy azt elképzelik. (Legfeljebb az a pikáns, hogy ezúttal Bajnai Gordon is kiáll a kormány mellett, de ez mellékszál.) 

Emellett egyre-másra jelennek meg azok az értelmezések is a sajtóban, amelyek szerint Magyarország csak azt kapja vissza, amit maga is tesz külföldi partnereivel szemben. Ahogy a magyar kormány politikailag támadja a hazai multikat, ahogy gazdaságon kívüli eszközökkel próbál ellehetetleníti (külföldi) cégeket és ágazatokat, ahogy felülírja a piaci törvényeket valamiféle felsőbbrendű államérdektől vezérelve, nos azt kapja most meg a Mol Horvátországban. A fagyi visszanyal.

Ezzel az érveléssel több probléma is van. Mindez ugyanis adottnak veszi, hogy Horvátországban az igazságszolgáltatás ítéletei politikai alapon születnek, a Hernádi-ügyben mindenképpen. A magyar véleményformálók többsége abból indul ki, hogy Európának ezen a táján a kormányok fogják a bírók kezét. Az igazságszolgáltatás tehát nem autonóm, pláne nem független, hanem a politika szolgálóleánya.

Na most, ezt semmiféle bizonyíték nem támasztja alá. Aminthogy nincs bizonyíték arra, hogy Hernádi Zsolt valóban vesztegetett-e, arra sincs, hogy Zágrábban Turudic bíró politikai megrendelésre ítélte volna el Ivo Sanader volt kormányfőt, és szintén politikai megrendelésre hallgatná ki a Mol vezérigazgatóját. (Az ügy hátteréről és a Transparency International álláspontjától itt olvashat.) A horvát igazságszolgáltatás színvonalához ugyan férhet kétség, de evidenciának venni azt, hogy a horvátoknál az ítéletek politikailag megmutyizva születnek, egyszerű inszinuáció. Arról nem beszélve, hogy ha a politika ennyire beférkőzött a horvát tárgyalótermekbe, megsértve ezzel az egyik legalapvetőbb uniós normát, nem világos, hogy miért gondolta úgy pár hónappal ezelőtt 27 tagállam (élén Magyarországgal), hogy Horvátországnak helye lehet az EU-ban. Friss nyilatkozatában a horvát miniszterelnök a folyamatban lévő büntetőeljárásnak még a kommentálásától is elzárkózott, mondván, az nem a kormány feladata. És arra szólította fel a minisztereit, hogy azok is hasonlóan járjanak el.

A kölcsön kenyér visszajár megközelítéssel az is a baj, hogy a magyar igazságszolgáltatást szintén lenézi. Való igaz, a magyar kormány egész ágazatokat sodor veszélybe akkor, amikor hatósági eszközökkel akar érvényt szerezni társadalminak álcázott politikai szempontjainak. De eközben a bírói kar kormánypártisága, politikai elfogultsága nálunk sem bizonyított. Szerencsére. Nem kimutatható az, hogy a kormány javára (és a külföldi cégek ellenében) születtek bírósági ítéletek az elmúlt három évben. Sőt, a rezsiharc és a devizahiteles mentőakciók előzménye többször is egy-egy, a kormánynak nem tetsző bírósági ítélet volt. A bírók nem ugyanazt gondolták a szerződések érvényességéről és az állami beavatkozásról, mint a kormány. A fékek és ellensúlyok rendszerének talán utolsó bástyája éppen a bírói kar.

A Hernádi-ügyben tanúsított kormányzati magatartással tehát nem az a gond, hogy Budapest most rácsodálkozik: a horvátok gyepálják a magyar cégeket. A baj az, hogy a magyar kormány a vélt vagy valós nemzeti érdekvédelmet összekeveri az igazságszolgáltatással. Ezen érdekek védelme természetesen minden kormánynak feladata, de ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy egy ember, aki történetesen cégvezető, egy adott ügyben bűnös-e. Az utóbbi kérdést az igazságszolgáltatásnak kell kivizsgálnia, amelynek éppen azért kell függetlennek lennie a kormányoktól, hogy felülemelkedjen a rövidtávú politikai és gazdasági érdekeken. Ezért sürgetjük, hogy a magyar kormány minél előbb kezdje meg az együttműködést a nemzetközi hatóságokkal, hogy végre hitelt érdemlően kiderüljön: Hernádi Zsolt bűnös-e vagy sem.

70 komment