HTML

A Transparency International Magyarország blogja

Az a célunk, hogy Magyarországon csökkenjen a korrupció mértéke, a közhatalmi döntéshozatal és a közpénzek elköltése átlátható és számonkérhető legyen, a közérdekű adatok pedig könnyen hozzáférhetőek. Ezért küzdünk. Bátran. A korrupció ellen.

Támogassa a korrupció elleni küzdelmünket!

fb_1szazalek_2015.jpg

Impresszum

Kiadó: Transparency International Magyarország Alapítvány
Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 30.
Kiadásért felelős személy: Szabó Dániel

A Fidesz már a kampány legelején mélyen az adófizetők zsebébe nyúlt

A hamarosan induló képmutatás.hu elnevezésű projekt keretében a Transparency International Magyarország (TI) feltárja és közzéteszi az idei országgyűlési választásokat megelőző kampány költéseit. A 2010-es választási kampányköltéseket is nyomon követtük, akkor azt állapítottuk meg, hogy a nagy pártok, a Fidesz és az MSZP az akkor érvényes szabályok szerint elkölthető 386 millió forint helyett mintegy másfélmilliárd forintot költöttek. A négyszeres túlköltekezés a helyi média, az óriásplakátok vagy éppen a kampányrendezvények költségeit nem is foglalta teljes körűen magában. Vagyis a pártok még annál is jócskán többet költöttek, mint amennyit a TI össze tudott számolni.

Idén más a helyzet. A kormánypártok által a szakmai és a társadalmi vitát átugorva, egyéni képviselői indítványra elfogadott új kampányfinanszírozási törvény a korábbiaknál bőkezűbb a pártokkal. A korábbi egymillió forintról ötmillió forintra emeli a jelöltenként elkölthető pénz összegét. Ez 199 fős parlamenttel számolva azt jelenti, hogy a pártok a kampányra összesen 995 millió forintot költhetnek. A jelöltenként elkölthető ötmillió forintból az állam egymilliót a jelöltnek fizet ki, a fennmaradó négymillió forint pedig a pártokhoz kerül és ennek a nagy részét is az állam fizeti. Itt az a szabály, hogy minél több választókerületben indít egyéni jelöltet egy párt, annál több pénzt kap az államtól. Ha a párt legalább 27 választókerületben állít jelöltet, közel 150 millió forint jár neki, de ha mind a 106 választókerületben lesz jelöltje, majdnem 600 millió forintra számíthat.

A közel egymilliárd forint fennmaradó részét a pártoknak kell előteremteniük, ám – a kormány által nemrég módosított törvény értelmében – adományokat csak magyar állampolgárságú természetes személyektől fogadhatnak el, a kormánytól azonban nem.

Úgy néz ki, a Fidesz már a kampány legelején 150 milliót felhasznált az egymilliárdos költségkeretből, ráadásul az adófizetők kárára. Nemrég ugyanis a kormány állítólag 400 ezer forintért átadta a Fidesznek a „Magyarország jobban teljesít” kampány 150 millió forintot érő arculati elemeit. A túlzás nélkül ingyenes átadásnak nevezhető akció keretében a kormány a „Magyarország jobban teljesít” kampány brand-jének az értékével járult hozzá a Fidesz kampányához.

Ezzel több szempontból is gondok vannak. Finoman szólva nem elegáns az, amikor a kormány, az adófizetők pénzéből pártkampányt folytat (igaz, ilyen „trükköket” az előző kormányok is bevetettek, a választáshoz közeledvén). Márpedig a névleg a kormányzat teljesítményét ismertető „Magyarország jobban teljesít” reklámsorozat nagyon is  pártkampány volt. Ezt a napnál világosabban bizonyítja, hogy a Fidesz a közpénzből bejáratott szlogeneket egy az egyben átültette a kampányába. Ennek fényében már nem meglepő, hogy az új kampányfinanszírozási törvény nem tiltja a kormányzati önkampányolást, még ha az közpénzből is folyik.

A kormánypártok kampányának 150 milliós állami megsegítése azonban nemcsak nem elegáns, de nem is jogszerű. Az ingyenes juttatás is kampánytámogatás, azt ugyanúgy hozzá kell számítani a kampány során elkölthető pénzekhez, mint a közvetlen, készpénzes támogatást. Ráadásul a törvény értelmében a pártok nem fogadhatnak el adományt, ajándékot a kormánytól.

A Fidesznek ezért vagy a kormánytól ingyen kapott „Magyarország jobban teljesít” kampány tényleges értékével kell csökkentenie a saját kampányköltség keretét, vagy fel kell hagynia az ajándékba kapott kampányelemek használatával.

41 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://korrupcio.blog.hu/api/trackback/id/tr105809095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OkoskaTo:rp 2014.02.11. 11:34:55

Tegyük hozzá, hogy a jelek szerint a teljesen civil CÖF is ingyen kapta meg ezeket a dizájnelemeket a kormánytól.

Azt a pár fillért hova számoljátok, amiből a CÖF telebohócozta az országot? Pártoktól függetlenül, nyilván. És magánadományokból, nyilván.

Sírköves Slomó 2014.02.11. 12:02:52

Az nem ingyen volt hanem 400.000 ft volt.

Az ellenzék többet fizetett volna a 'Magyarország jobban teljesít' szlogenért? Akkor? A fidesz a legtöbbet ígérőnek adta el, jó üzletet kötött.

tobeor 2014.02.11. 12:31:30

Ez egy teljesen nyílt, 800 milliós rablás :)
Csak a Fidesz! :)

M_R 2014.02.11. 12:32:49

@Sírköves Slomó: A te adódból is - ja bocs, te nem fizetsz adót...

Trackers 2014.02.11. 12:34:26

hvg.hu/itthon/20121204_Gyurcsany_Bajnai_tanacsadok_milliardok

Nem vitatják a 2006 és a 2010 közötti kormányok legfőbb tanácsadó cégei azt az összeget, melyet az előző ciklus költéseiről közölt a Miniszterelnökség a hvg.hu-val. A Gyurcsány- és a Bajnai-kabinet 16,8 milliárdos költéséből 5,9 milliárdot vitt el a kormányok 10 legfontosabb partnere, amiből a szaktanácsadásra költöttek a legtöbbet.

Sírköves Slomó 2014.02.11. 12:41:40

@M_R: Várj valaki kínált a fidesznél többet? Te mondjuk?

Mert ha nem akkor adófizetőként 400ezerrel jártam jobban, mint ha 0 ft-ot kap a kormány..:)

JT_Biopower 2014.02.11. 12:53:35

@Sírköves Slomó: Ugye érted mit írtál? ;)
"A fidesz a legtöbbet ígérőnek adta el, jó üzletet kötött. "

JT_Biopower 2014.02.11. 12:59:01

@Sírköves Slomó:
Mivel a brand többet ér, rossz üzletet kötött az állam.
Az állami vagyonnal rosszul gazdálkodott, mert a fidesz sokkal többért is megvette volna!

Rodolfo63 2014.02.11. 13:00:48

@Sírköves Slomó: annyit kellett volna a kormánynak kapnia, amennyit ráköltött erre az egészre

Sírköves Slomó 2014.02.11. 13:06:55

@JT_Biopower: Annyit ér amennyit fizetnek érte. Nem annyit amennyit aszerint ér aki egy fillért sem fizet érte.@Rodolfo63: Miért is?

Stock 2014.02.11. 13:09:11

@Sírköves Slomó: kezdjük ott, hogy a kormány (azt most hagyjuk is, h mennyi a valóság alapja) magát ajnároztatta közpénzen... ez már annyira vérlázító, h azt leírni is nehéz...
de ezek után eladta azt amire 800 000 000 adó forintot költött 400 000-ért a fidesznek, amit nem véletlenül te is keversz a kormánnyal!

ez szted jó üzlet?
a legtöbbet ígérőnek??
volt pályázat???????????
de ha lett volna (te is tudod h nem volt), akkor is súlyos hűtlen kezelés valamit megcsinálni 800 millióért, ami a piac szerint 400 ezret ér!

gyűlölöm h a fideszesek mindig meg akarják magyarázni a magyarázhatatlant!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.11. 13:12:52

Megint megyegyezik a kormánypárti kampány és a kormányzati kommunikáció? Micsoda meglepetés!
Mutassatok egy kormányt, amelyik játszotta el ugyanezt...

Sírköves Slomó 2014.02.11. 13:13:22

@Stock: A kormány magát ajnározta közpénzből, ahogy ez megszokott.

A vérlázító az hogy az emberek elhitték. Igazam van?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.11. 13:14:28

@Sírköves Slomó: Ha csak 400 ezret ér, akkor megtetted a feljelentést, amiért eredetileg 150 milliót fizetett érte az állam?

JT_Biopower 2014.02.11. 13:15:35

@Sírköves Slomó:
Volt alkudozás? Kicsikarták a fideszből a legnagyobb ajánlatot?
Hogy mondják azt, amikor valaki a rábízott vagyonnal felelőtlenül gazdálkodik?
Ha nem folyik be a szerintem elvárt minimum összeg, akkor nem adom el. Persze ezt unortodoxiában nem értik.

Rodolfo63 2014.02.11. 13:16:16

@Sírköves Slomó: mert ha nem a teljes összeget fizetik érte, akkor a fidesz kampányát a kormány fizetné

Rodolfo63 2014.02.11. 13:17:03

@Sírköves Slomó: egyébként te magad mondtad, annyit ér, amennyit fizettek érte

a kormány százmilliós nagyságrendben fizetett ezért a kampányért - ennyit ér

Sírköves Slomó 2014.02.11. 13:19:44

@JT_Biopower: Elég szar dolog alkudozni ha 1 vevő van.

Sírköves Slomó 2014.02.11. 13:20:30

@Rodolfo63: Itt szó nincs kampányról. A kampány el sem kezdődött.

JT_Biopower 2014.02.11. 13:27:37

@Sírköves Slomó:
Alkudozhatott volna? Igen! Jobb árat is kaphatott volna? Igen! Rosszul bánt a rá bízott vagyonnal? Igen! Bármi áron meg kellett szabadulnia tőle? NEM!
Az kormánynak nem feladata profitot termelni!

Sírköves Slomó 2014.02.11. 13:30:17

@JT_Biopower: Akkor az mszp kínáljon be most 1 milliót érte! Mekkora jó lenne, nem?

Stock 2014.02.11. 13:31:16

@Sírköves Slomó: volt pályázat? már kérdeztem de nem nagyon válaszoltál...

OkoskaTo:rp 2014.02.11. 13:32:29

@JT_Biopower: Az általad leírtak kimerítik a hűtlen kezelés tényállását. Már a tiltott pártfinanszírozáson kívül.

És úgy látszik, az senkit sem zavart, amikor annak idején a haveri cég kiszámlázta a 400milliót ezért a párnapos grafikusi melóért.

vackor1 2014.02.11. 13:34:10

@Stock:
Szeretem, amikor valaki pontosan fogalmazza meg a lényeget.
Ehhez a témához sem kell ennél többet hozzátenni, aki vitatja akár csak egyetlen betűjét is, az olyan is, arra felesleges időt pazarolni, vitatkozni úgyse lehet vele, mert vagy hívő és akkor felesleges vagy setét és akkor azért felesleges vagy fizetik érte és akkor ugye ismét csak felesleges.. :)

Nem véletlen, hogy nem kaptál választ a kirendelt megmagyarázótól.... :))))))

JT_Biopower 2014.02.11. 13:38:04

@Sírköves Slomó: Szarok az mszpére meg a gyúrcsányra is. Ők kormányoznak? Nem adom el bagóért, ha többet is kaphatok érte! A fidesz is megvette vola 1millióért! Az már 600k veszteség!

Sírköves Slomó 2014.02.11. 13:49:14

@Stock: Miért nem volt pályázat? Bizonyítsd be!

Kínálja be Simon a 240 millát a 'magyarország jobban teljesít'-ért ő lesz a nap hőse.

vazeg

Sírköves Slomó 2014.02.11. 13:51:03

@JT_Biopower: Dehogy szarsz az emeszpére, te mocsok.

A fidesz túl sokat fizetett. Nem volt más vevő 1 ft-ért is vihette volna.

JT_Biopower 2014.02.11. 13:56:16

@Sírköves Slomó: Hagy én döntsem már el mit csinálok az mszpével. A kormány meg csak simán hűtlen kezelt. Tagadd, de már uncsi. Szia.

Blogger Géza 2014.02.11. 14:23:07

Fájdalmas az a hülyeség, hogy valaki komolyan elhiszi azt, hogy attól ér 150 milliót egy szlogen, hogy annak felhasználásával valaki korábban annyit pénzt költött.

Pipas 2014.02.11. 14:35:56

@Blogger Géza: Ezek simán elhiszik, hogy egy arculatra költött a fidesz 800 milliót és az most ennyit ér. Hihetetlen emberek vannak! De mondja azért mind a magáét...

Stock 2014.02.11. 14:38:39

@Sírköves Slomó: "Miért nem volt pályázat? Bizonyítsd be!"

nem tudom hogy miért nem volt, de örülök h végre benned is fény gyúlt és feltetted a kérdést! :)))) mit bizonyítsak?

Stock 2014.02.11. 14:39:33

@vackor1: igazad van de szeretem őket lealázni, így talán tudok kicsit késleltetni a társadalom mentális hanyattlását....

Trackers 2014.02.11. 15:02:21

@Blogger Géza:

Az MSZP ezt egyszerűbben nyomta.

Nem fizettek egy fillért se soha a kormánynak, holott ugyanazt a pártos propagandát lökették.

Úgy emlékszem, nagyságrendekkel többet költöttek kormányzati kommunikációra az MSZP idején, ráadásul.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.11. 15:30:59

@Sírköves Slomó: Ha valaki 400 ezret érő termékért 150 milliónyi közpénzt fizet, az a hűtlen kezelés kategóriája, nem?

Pipas 2014.02.11. 16:20:27

@Online Távmunkás: Te komolyan elhiszed, hogy egy szlogenre meg egy plakáttervre 150 milliót fizettek ki? Akkor te bármit elhiszel.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.11. 17:35:21

@Pipas: Miért, szerinted honnan töltik fel a pártkasszát?

Pipas 2014.02.11. 20:13:54

@Online Távmunkás: "Miért, szerinted honnan töltik fel a pártkasszát? "

Ilyen primitív módszerekkel? Ugyan már.
süti beállítások módosítása