Félrecsúszott a Hernádi-ügy értelmezése Magyarországon. Nem, most nem a kormányzati kard-ki-kard hozzáállásra gondolunk, amely egyszerű nemzeti érdeksérelemként állítja be a Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgató ellen felhozott korrupciós vádakat. Ebben nagy újdonság nincs, a magyar kormány politikusaitól már megszoktuk, hogy támadást gyanít és befeszül, ha a dolgok nem úgy zajlanak, ahogy azt elképzelik. (Legfeljebb az a pikáns, hogy ezúttal Bajnai Gordon is kiáll a kormány mellett, de ez mellékszál.) 

Emellett egyre-másra jelennek meg azok az értelmezések is a sajtóban, amelyek szerint Magyarország csak azt kapja vissza, amit maga is tesz külföldi partnereivel szemben. Ahogy a magyar kormány politikailag támadja a hazai multikat, ahogy gazdaságon kívüli eszközökkel próbál ellehetetleníti (külföldi) cégeket és ágazatokat, ahogy felülírja a piaci törvényeket valamiféle felsőbbrendű államérdektől vezérelve, nos azt kapja most meg a Mol Horvátországban. A fagyi visszanyal.

Ezzel az érveléssel több probléma is van. Mindez ugyanis adottnak veszi, hogy Horvátországban az igazságszolgáltatás ítéletei politikai alapon születnek, a Hernádi-ügyben mindenképpen. A magyar véleményformálók többsége abból indul ki, hogy Európának ezen a táján a kormányok fogják a bírók kezét. Az igazságszolgáltatás tehát nem autonóm, pláne nem független, hanem a politika szolgálóleánya.

Na most, ezt semmiféle bizonyíték nem támasztja alá. Aminthogy nincs bizonyíték arra, hogy Hernádi Zsolt valóban vesztegetett-e, arra sincs, hogy Zágrábban Turudic bíró politikai megrendelésre ítélte volna el Ivo Sanader volt kormányfőt, és szintén politikai megrendelésre hallgatná ki a Mol vezérigazgatóját. (Az ügy hátteréről és a Transparency International álláspontjától itt olvashat.) A horvát igazságszolgáltatás színvonalához ugyan férhet kétség, de evidenciának venni azt, hogy a horvátoknál az ítéletek politikailag megmutyizva születnek, egyszerű inszinuáció. Arról nem beszélve, hogy ha a politika ennyire beférkőzött a horvát tárgyalótermekbe, megsértve ezzel az egyik legalapvetőbb uniós normát, nem világos, hogy miért gondolta úgy pár hónappal ezelőtt 27 tagállam (élén Magyarországgal), hogy Horvátországnak helye lehet az EU-ban. Friss nyilatkozatában a horvát miniszterelnök a folyamatban lévő büntetőeljárásnak még a kommentálásától is elzárkózott, mondván, az nem a kormány feladata. És arra szólította fel a minisztereit, hogy azok is hasonlóan járjanak el.

A kölcsön kenyér visszajár megközelítéssel az is a baj, hogy a magyar igazságszolgáltatást szintén lenézi. Való igaz, a magyar kormány egész ágazatokat sodor veszélybe akkor, amikor hatósági eszközökkel akar érvényt szerezni társadalminak álcázott politikai szempontjainak. De eközben a bírói kar kormánypártisága, politikai elfogultsága nálunk sem bizonyított. Szerencsére. Nem kimutatható az, hogy a kormány javára (és a külföldi cégek ellenében) születtek bírósági ítéletek az elmúlt három évben. Sőt, a rezsiharc és a devizahiteles mentőakciók előzménye többször is egy-egy, a kormánynak nem tetsző bírósági ítélet volt. A bírók nem ugyanazt gondolták a szerződések érvényességéről és az állami beavatkozásról, mint a kormány. A fékek és ellensúlyok rendszerének talán utolsó bástyája éppen a bírói kar.

A Hernádi-ügyben tanúsított kormányzati magatartással tehát nem az a gond, hogy Budapest most rácsodálkozik: a horvátok gyepálják a magyar cégeket. A baj az, hogy a magyar kormány a vélt vagy valós nemzeti érdekvédelmet összekeveri az igazságszolgáltatással. Ezen érdekek védelme természetesen minden kormánynak feladata, de ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy egy ember, aki történetesen cégvezető, egy adott ügyben bűnös-e. Az utóbbi kérdést az igazságszolgáltatásnak kell kivizsgálnia, amelynek éppen azért kell függetlennek lennie a kormányoktól, hogy felülemelkedjen a rövidtávú politikai és gazdasági érdekeken. Ezért sürgetjük, hogy a magyar kormány minél előbb kezdje meg az együttműködést a nemzetközi hatóságokkal, hogy végre hitelt érdemlően kiderüljön: Hernádi Zsolt bűnös-e vagy sem.